Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:Tamjan/harmonológia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Harmonológia (görögül: χαρμονία = összhang és λογία = tan összetétele) jelentése szerint az összhang, összhatás, egybeilleszkedés; sajátosságaival, elemzésével és felhasználásával foglalkozó segédtudomány. Alkalmazása ebben a formában a fónikus összhangzattan viszonylatában nem jellemző. Elsősorban a metafizika, illetve a parapszichológia körébe tartozó interdiszciplináris -vallási jellegű -filozófiai értelmezési rendszerekben alkalmazott kifejezés. [1]

Holisztikus harmonológia[szerkesztés]

A holisztikus harmonológia alternatív önfejlesztő, pszichológiai és parapszichológiai tudományos mű, illetve védjeggyel rendelkező tevékenység. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH)[2]
által jegyzett védjegy: M1401328. A tanulmány nyilvántartási száma: 003156. A védjegy az oltalom alá bejelentett hivatalos szimbólumot is tartalmazza. Alkotói az emberi test és lélek pszichológiai , parapszichológiai , szakrális kozmológiai[3] egységének elemzésére, elfogadására hozták létre.

A *************************************************** A spirituális ember vallja, hogy élete nem önmagáért való - nem öncélú - hanem egy magasabb szintű rendet, célt és értelmet szolgál. Tetteit, döntéseit ezen elv alapján igyekszik megvalósítani. A világot úgy értelmezi, hogy a tettei egy speciális ok-okozati rendszerben hatnak vissza életére. Ezt hívhatjuk karmának, „sors”-nak vagy „isteni elrendelés”-nek. A spirituálisan gondolkodók szerint a világnak vannak az érzékszerveink számára rejtett dimenziói és összefüggései, amelyek ugyanolyan erős hatással lehetnek létünkre, mint a környezetünk érzékelhető része. A spirituális világnézeteket követők vallják, hogy az élet több kell, hogy legyen, mint a természet véletlen egyszeri és megismételhetetlen játéka. Vallási hovatartozástól függetlenül szerintük a világot egy magasabb rendező elv, egy ember felett álló kozmikus erő irányítja. És míg a materialista szemléletű tudósok elsősorban természeti és fizikai törvények érvényesülése szerint értelmezik a világot, a spirituális irányzatok szerint ez a világrend nem személytelen és nem lehet pusztán mechanikusan értelmezni. A spirituális elvek szerint az ember tettei és élményei értelmezhetők és összhangba hozhatók ezzel az egyetemes rendezőelvvel, amely azután áthathatja életüket egy mélyebb harmóniával.[4]

A spiritualitás nem feltétlenül áll ellentétben a tudományos kutatásokkal, de ez a világnézet metafizikai alapokon nyugszik - nem a tudományos részletekre orientálódik. Bármilyen organizmusra igazolható, hogy létezéséhez, fennmaradásához a fizikai alkalmasságán kívül a makro és mikrokozmosz működéséhez is illeszkednie kell. Számtalan példa igazolja, hogy a tudomány fejlődésével egyre többet tudunk a világ olyan megnyilvánulásairól, tulajdonságairól, amelyet érzékszerveinkkel soha nem tapasztalhattunk. A természettudományok fejlődésével eljutottunk a látóterünk és lehetőségeink olyan határaihoz, ahol már az elektronmikroszkóp, vagy a számítógépekkel támogatott legnagyobb űrteleszkóp segítségével sem tudunk még választ találni létezésünk néhány alapkérdésére. Az Ősrobbanás, vagy az élőlényekben megfigyelhető egységesen balra rendezett fehérjemolekulák[5] körüli ellentmondások ugyanúgy tisztázatlanok mint a „négyes számredszerben íródott” DNSprogramozójának” kiléte.[6] [7] Ezek a kérdések számtalan tudóst késztetnek arra, hogy nyitottabban kezeljék a világegyetemet működtető erőket, a vallást, vagy a spiritualitást. A spirituálisan gondolkodó kutató a tudományos munkája során nem a kutatás befejezésére érez késztetést, hanem a vizsgált dolgok tiszteletére és az eredmények olyan értelmű hasznosítására, amely igyekszik megtartani a harmóniát a természet erőivel.[8]

Eredete[szerkesztés]

A spiritus latin eredetű szóból származik, jelentése: lélegzet. Vallási értelemben: lélek - szellem.[9][10]

Spirituális gyógyítás[szerkesztés]

Az alternatív gyógyászat számtalan változata a spirituálitás elvén alapul. A lelki eredetű konfliktusoknak, traumáknak jelentős szerepe lehet a legtöbb betegség kialakulásában. A lelki egyensúly a legsúlyosabb, egyébként fizikai eredetű betegségből, balesetből való gyógyuláshoz is fontos lehet. A hivatalos medicina a spirituális gyógyítást placebonak tekinti illetve ez a kezeléssel, engedélyezéssel szemben támasztott minimum követelmény.
Magyarországon az 1997. évi CLIV. törvény[11] tette lehetővé a természetgyógyászat keretein belül a spirituális gyógyítás egyes fajtáinak gyakorlását.

A spiritualitás hívői szerint a spirituális gyógyítást olyan ember tudja véghezvinni akinek erős és tiszta aurája van. A gyógyító saját aurája segítségével gyógyítja a beteget ,mely egyenesen az aurájára és azon keresztül rá hat. Ha a gyógyító nem tisztítja az auráját rendszeresen gyógyítások után akkor meglehet hogy a beteg betegsége átragad , megmarad benne

Értelmezések[szerkesztés]

Tapasztalhatjuk, hogy a sajtóban vagy az interneten a szó nem mindig a pontos helyére kerül, vagy elmosódnak, esetenként nem léteznek markáns alkalmazási határai. A holisztikus szemlélet, az ezotéria, az okkultizmus és a spiritualitás stb. többszörösen átfedi egymást. Ahhoz, hogy pontosabban és szakszerűen használhassuk, néhány mondatban próbáljuk meg érzékeltetni a különbségeket és átfedéseket:

  • Holisztikus elven egy tudományos vizsgálat is történhet. Az alapelv egy rendszer egészének, illetve egységének magasabb szervezettségi szintjét értelmezi az alkotó elemekhez képest.[12] A holisztikus elv és a spiritualitás legátfogóbb fedése a panteizmus elnevezésű vallási elgondolásban érvényesül. A panteizmus szerint a világ (minden apró eleme) és Isten egy és ugyanaz. Mégis vannak olyan jelenségek a spiritualitásban, például a reinkarnáció, ESP (testen kívüli érzékelés), amelyek túlmutatnak a test és a lélek holisztikus értelmezésén. A spiritualitás minden megközelítésében metafizikai tárgykör, miközben a holisztika a reál tudományok egyik elemzői szemlélete is.
  • Az ezoterikus tanok eredeti vagy szűkebb értelemben csak a beavatottak számára elérhető misztikus, vagy üldözött tanokat jelentették.[13] Bizonyos tanok titkos jellegét a középkorban főleg az inkvizíciótól való félelem indokolta. Ha valami ezoterikus, akkor az rejtett, titkos. Ez a tulajdonság egy embercsoport elhatározásán is múlhat. Ha viszont valami a természetfeletti erők miatt rejtett illetve nem látható, akkor az, és általában minden spiritualitás ezoterikus is egyben.
  • Az okkultizmus eredetileg a láthatatlan szellemi erők segítségét alkalmazó foglalkozások összefoglaló neve, illetve világnézeti irányzata. A mágia a varázslás, a multidimenzionális szellemi közvetítés a tevékenység fő vonalait képezi. A spiritualitás és az okkultizmus közös metszete, hogy az ember számára láthatatlan erők vagy elvek is létezhetnek. Az okkultizmus szót a tudományos cikkekben gyakran bírálatként, negatív jelzőként a spiritualitás helyett is használják.
  • A jin-jang kínai eredetű világnézeti-filozófiai rendszer. Az ellentétes tulajdonságokat, azok egyensúlyán és a körforgáson keresztül értelmezi - tanítja a világ működését. Mindezt nem csak a spiritualitás keretein belül, hanem reál tárgyi viszonylatokban is.
  • A hagyományos kabbala szerint spirituálisnak számít minden olyan cselekedet, ami nem "értem", hanem kizárólag a "Teremtőért" van, azaz amikor a cselekedet kimenetele még indirekt módon sem kapcsolódik ahhoz, aki végrehajtja azt. [14]
  • A Transzcendencia az emberi, fizikai határainkon való átlépést, a természetfeletti dolgokat jelenti.[15]
  • A testről és lélekről kialakított metafizikai elképzelést dualizmusnak is szokás nevezni [16]

Irodalom[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

[[Kategória:Ezoterika]]