Szerkesztő:Bartha Mariann/Figuro az éjben

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Síugrók[szerkesztés]

Andreas Aren, Daniel Lackner, Nyikolaj Karpenko, Andreas Kuettel, Kalle Keituri, Harri Olli, Risto Jussilainen

Egyebek[szerkesztés]

Kjetil André Aamodt, Sami Kapanen, Kontinentális Kupa, Alekszej Koroljov, Lillehammer, szintagma, Seán O’Casey, bukás, gyalázat, Csernisevszkij, Mit tegyünk?, John Bunyan, Indipohdi

Gyorsan...[szerkesztés]

A 2002. évi téli olimpiai játékokon két egyéni síugró versenyszámot rendeztek és egy csapatviadalt. Egyéniben mind a normál, mind pedig a nagy sáncon összemérték tudásukat a versenyzők. A csapatversenyt a nagy sáncon rendezték. Mindhárom viadalnak a ???? sánc volt a helyszíne.

Összesített éremtáblázat[szerkesztés]

Ország Arany Ezüst Bronz Összesen
1  Ausztria 2 1 0 3
2  Norvégia 1 0 3 4
3  Finnország 0 2 0 2


Normál sánc K90 (február 12.)[szerkesztés]

A verseny nagy izgalmakat, és viszonylagos meglepetést hozott. Az első forduló győztese mindenképpen óriási meglepetésnek számít, hiszen az orosz Dmitrij Vasziljev vezetett az első ugrás után. Őt követte holtversenyben az esélyes Janne Ahonen és Thomas Morgenstern. Ám a második ugrás alaposan felborította az első sorozat sorrendjét, és a papírformát is. Az utolsó 4 ugró előtt minden bizonnyal kissé megváltoztak a szélviszonyok, így ők (Andreas Küttel, Morgenstern, Ahonen és Vasziljev) nem szóltak bele az érmek sorsába.

Végeredmény[szerkesztés]

Érem Sportoló Pont
Arany Simon Ammann 269,0
Ezüst Sven Hannawald 267,5
Bronz Adam Malysz 263,0
4. Janne Ahonen 261,5
5. Veli-Matti Lindström 253,0
6. Matti Hautamäki 252,5


1 Simon Ammann (Swi) 269.0pts, 2 Sven Hannawald (Ger) 267.5, 3 Adam Malysz (Pol) 263.0, 4 Janne Ahonen (Fin) 261.5, 5 Veli-Matti Lindstroem (Fin) 253.0, 6 Matti Hautamaeki (Fin) 252.5,

Nagy sánc (február 18.)[szerkesztés]

Egyéni síugrás nagysáncon a 2006. évi téli olimpiai játékokon

Ez a verseny is nagy izgalmakat, és meglepetést hozott. Az igazán esélyesnek számítók már első ugrásnál rontottak, így az első forduló után 2 osztrák (Kofler és Morgenstern) vezetett 2 norvég (Ljøkelsøy és Romøren) előtt. Aztán a második ugrás nagyon jól sikerült a kis sáncon győztes, norvég Bystøl-nek, aki ezzel felért a dobogóra. Ám a két osztrák hatalmas előnyét nem tudta ledolgozni, így ők végeztek az első két helyen, bár a sorrend megfordult. Tulajdonképpen a lehető legkisebb különbséggel nyert Thomas Morgenstern, hiszen mindössze egy tized ponttal előzte meg honfitársát. Andreas Kofler a második ugrásnál mutatott landolási bizonytalanságának köszönhette, hogy elvesztette az aranyérmet.

Végeredmény[szerkesztés]

Érem Sportoló Pont
Arany Thomas Morgenstern 276,9
Ezüst Andreas Kofler 276,8
Bronz Lars Bystøl 250,7
4. Roar Ljøkelsøy 242,8
5. Matti Hautamäki 242,4
6. Andreas Küttel 239,1

Csapatverseny, nagy sánc (február 20.)[szerkesztés]

Az osztrákok némi meglepetésre, viszonylag magabiztosan gyűjtötték be ezt az aranyérmet. Az olimpiai előtt senki sem számított osztrák sikerre, de a azok után, hogy a nagysáncon két nappal korábban az arany- és az ezüstérmet is megszerezték, semmiképpen nem voltak esélytelenek. Már az első ugrások után is ők vezettek, és a második körben csak nőtt az előnyük. Egyedül a finn csapatnak mutatkozott esélye arra, hogy megszorongassa az osztrákokat, de ennél többre tőlük se futotta. A norvégok tetemes hátránnyal szerezték meg a bronzérmet, Ingebrigtsen ugyanis csak 2 116 méteert produkált.

Végeredmény[szerkesztés]

Érem Ország Pont
Arany  Ausztria 984,0
Ezüst  Finnország 976,6
Bronz  Norvégia 950,1
4.  Németország 922,6
5.  Lengyelország 894,4
6.  Japán 893,1

Élete[szerkesztés]

Seán O’Casey 1891-ben járt először színházban testvérével, Isaac-kal ( akit önéletrajzában Archie-nak nevez ), főleg vaudeville-okat és Boucicault-darabokat láttak. 1894-ben kezdett dolgozni egy vasáruboltban. Különböző foglalkozásai voltak: a tízes évei végén fizikai munkás lett a vasútnál ( egészen 1925-ig állásban maradt, onnantól fogva főállású íróként dolgozott ). 1895-ben szerepelt Boucicault The Shaughran című darabjának amatőr produkciójában, a Mechanic Theatre-ben ( ez lett később az Abbey Theatre ). 1906-ban csatlakozott a Gael Ligához és „íresítette” a nevét Seán O’Cathasaigh ( ejstd: O’Casey ). 1907. május 25-énn jelent meg első újságcikke. 1911-ben Jim Larkin megalapította a Union Workert, amelyben néha O’Casey is közreműködött. ( Ebben az évben voltak egyébként az ír vasutassztrájkok is – ez volt a háttér a Red Roses For Me-hez. ) 1914 márciusában az Ír Polgárhadsereg titkára lett; július 27-én lemondott posztjáról. 1916 április 24-től 29-ig tartott a dublini felkelés ( Az eke és a csillagok háttere ), amelyben O’Casey majdnem életét vesztette. 1917-ben az Ír Polgárhadsereg hosszú, 1921-ig elhúzódó gerillaháborúba kezdett az angol katonai erők ellen. Közben meghalt O’Casey húga, Isabella ( 1918 januárjában ), és az anyja ( novemberben ). Ekkor kezdett színdarabokat is írni: 1918-ban a The Frost in Flowert, 1920-ban The Harvest Festivalt ( Az aratóünnep ) és a Crimson of the Tricolour-t, de az Abbey mindhármat visszautasította. 1922. november 17-én befejezte az Egy orvlövész árnyékát ( The Shadow of A Gunman ), amit az Abbey jövő év áprilisában be is mutatott, nagy botrány volt. Ezt követte a Juno és a páva ( 1924-ben mutatták be ), ami az Abbey történetének eddigi legnagyobb sikere lett.

A következő darabot, Az eke és a csillagokat ( The Plough and the Stars, 1924 ) nehezen fogadták el, a próbák után O’Casey többször is átírta a darab kifogásolt részeit, de a rendezők még így is botránytól tartottak. 1926. február 8-án mutatták be a darabot, ami tényleg óriási botrány lett, a közönség egy része megtámadta a színészeket. O’Casey nemsokára Londonba látogatott a Hawthornden Prize kiosztására; ezentúl élete végéig Angliában élt. 1927-ben feleségül vette Eileen Reynoldsot, 1928. április 20-án született első fiuk, Bréon.

O’Casey ekkor Az ezüst kupán ( The Silver Tassie ) dolgozott, amit az Abbey botránytól tartva elutasított. A darabot végül Londonban mutatták be; Írországban csak 1935-ben került sor a premierre, és az egyház harsányan tiltakozott a darab ellen. 1934-ben az Egyesült Államokban mutatták be a Within The Gates-t. 1935-ben született Niall fia. 1937-ben publikálta The Flying Wasp ( A csípős darázs ) című esszékötetét a korabeli színházról. ( Időközben a család anyagi helyzete rendeződött, mert Az eke és a csillagokat és a Juno-t is megfilmesítették, utóbbit Alfred Hitchcock. ) 1939-ben született Shivaun lánya. Ebben az évben adták ki első önéletrajzi kötetét, a Zörgettem az ajtónt ( I Knock At The Door ). A világháború alatt írta a Vörösbe fordul a csillagot ( 1940 ) és a Red Roses For Me-t ( 1942 ), aminek – tizenhét év óta először – Dublinban volt a bemutatója. A háború utáni darabjai közül érdemes említeni a Kukuriku ifiúr-t ( Cock-A-Doodle Dandy, 1949 ) és The Bishop’s Bonfire-t ( 1955 ). 1954-ig folyamatosan jelent meg további önéletrajzának további öt kötete.

1956-ban O’Casey a a magyar forradalmat nem helyeselte; többször is lesújtóan nyilatkozott Mindszenty kardinálisról. 1957-ben meghalt Niall fia, leukémiában. 1958 februárjában a dublini érsek olvasatlanul betiltotta új darabját, a Ned atya dobjait ( The Drums of Father Ned, 1958 ). 1960-ban O’Casey nyolcvan éves lett; az ez alkalomból felkínált kitüntetéseket visszautasította. 1964. szeptember 18-án halt meg torquay-i otthonában.

Halála után, 1966-ban bemutatták a Ned atyát Dublinban; 1971-ben jelent meg felesége memoárja, a Sean; 1984-ben adták ki először összes színdarabját, öt kötetben.

Natorov[szerkesztés]

Viktor Natorov