Szentbibor

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Szentbibor (Sebeborci)
Stara kmecka iza, Sebeborci.JPG
Közigazgatás
Ország Szlovénia
Statisztikai régióPomurska
KözségAlsómarác
Rang falu
Alapítás éve1365
Polgármester Alojz Glavač
Irányítószám 9221
Rendszám területkód MS
Népesség
Teljes népesség485 fő (2002)[1] +/-
Földrajzi adatok
Tszf. magasság222 m
Terület7,82 km²
Időzóna UTC+1
Elhelyezkedése
Szentbibor (Szlovénia)
Szentbibor
Szentbibor
Pozíció Szlovénia térképén
é. sz. 46° 42′ 30″, k. h. 16° 12′ 00″Koordináták: é. sz. 46° 42′ 30″, k. h. 16° 12′ 00″
A Wikimédia Commons tartalmaz Szentbibor témájú médiaállományokat.

Szentbibor (korábban Szent-Biborcz, szlovénül: Sebeborci, vendül Sembiborci) falu Szlovéniában, Muravidéken, Pomurska régióban. Közigazgatásilag Alsómaráchoz tartozik.

Fekvése[szerkesztés]

Muraszombattól 7 km-re északkeletre a Szentbíbori-patak partján fekszik.

Története[szerkesztés]

Területén már az ókorban is éltek emberek, ezt bizonyítják a határában található római kori halomsírok.

A település első írásos említése 1366-ban történt. 1365-ben Széchy Péter fia Miklós dalmát-horvát bán és testvére Domonkos erdélyi püspök kapták királyi adományul illetve cserében a Borsod vármegyei Éleskőért, Miskolcért és tartozékaikért Felsőlendvát és tartozékait, mint a magban szakadt Omodéfi János birtokát. A település a későbbi századokon át is birtokában maradt ennek családnak, mely birtokközpontjáról a felsőlendvai, felső-lindvai Bánfi, felső-lindvai Herczeg neveket is viselte. Az 1366-os beiktatás alkalmával részletesebben kerületenként is felsorolják az ide tartozó birtokokat, melyek között a falu "Scebeborch in districtu Sancti Martini" alakban szerepel.[2] A felsőlendvai uradalom szentmártoni kerületéhez tartozott. 1685-ben a Széchyek fiági kihalásával a Batthyányak birtoka lett.

Vályi András szerint "SZENT BIBORCZ. Tót falu Vas Várm. földes Ura Gróf Batthyáni Uraság, lakosai katolikusok, fekszik Martyáncznak szomszédságában, mellynek filiája; határbéli földgye középszerű."[3]

Fényes Elek szerint "Szent-Biborcz, vindus falu, Vas vgyében, nem a mura-szombati, hanem a tót-moráczi uradalomhoz tartozik 130 hold majorsággal."[4]

Vas vármegye monográfiája szerint " Szent-Bibor házainak száma 102, lélekszáma 557. Lakosai vendek, vallásuk r. kath. és ág. ev. Postája Mártonhely, távírója Muraszombat."[5]

1910-ben 592, túlnyomórészt szlovén lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Vas vármegye Muraszombati járásához tartozott, 1919-ben átmenetileg a de facto Mura Köztársaság része lett. Még ebben az évben a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz csatolták, ami 1929-től Jugoszlávia nevet vette fel. 1941-ben átmeneti időre ismét Magyarországhoz tartozott, 1945 után visszakerült jugoszláv fennhatóság alá. 1991 óta a független Szlovénia része. 2002-ben 485 lakosa volt.

Nevezetességei[szerkesztés]

  • Haranglába a 20. század első harmadában épült neoromán stílusban.
  • Római kori halomsírok.

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Szlovén Statisztikai Hivatal. (Hozzáférés: 2010. március 10.)
  2. Csánky Dezső:Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. Budapest 1890.
  3. Vályi András: Magyar Országnak leírása. Buda: (kiadó nélkül). 1796.  
  4. Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, mellyben minden város, falu és puszta, betürendben körülményesen leiratik. Pest: Fényes Elek. 1851.  
  5. Magyarország vármegyéi és városai: Magyarország monografiája. A magyar korona országai történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának encziklopédiája. Szerk. Borovszky SamuSziklay János. Budapest: Országos Monografia Társaság. 1896–1914.   Vas vármegye