Szabó Ervin-emlékérem

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szabó Ervin a kitüntetés névadója, anarcho-szindikalista forradalmár, a magyarországi Tanácsköztársaság könyvtárügyének gyökeres átszervezője[1]

A Szabó Ervin-emlékérem 1972-ben alapított állami kitüntetés volt a hosszabb időn át kiemelkedő munkát végző, szakterületük fejlődését elősegítő könyvtárosok és levéltárosok elismerésére. 1991-ben díjként újjáalapították, de a következő évben megszüntették, és létrehozták helyette a Szinnyei József-díjat a könyvtárosok és a Pauler Gyula-díjat a levéltárosok számára. A kitüntetést a mindenkori művelődésügyi (kulturális, művelődési) miniszter adta át legfeljebb nyolc (1984-ben kilenc) főnek az augusztus 20-ai ünnepségek keretében.

Az elismerő oklevél mellé átnyújtott bronz emlékérem átmérője nyolcvanöt milliméter, előlapja a névadó Szabó Ervint ábrázolja könyvtárszobában, hátlapján pedig függőlámpa világít meg egy nyitott könyvet. A két fénysugárral párhuzamosan ez a felirat fut: „A TUDOMÁNYÉRT A MŰVELŐDÉSÉRT”.

Díjazottak[szerkesztés]

1972[szerkesztés]

1973[szerkesztés]

  • Gál Andorné, a MÉM Információs Központ osztályvezetője
  • Gönczi Imre, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár újpesti (28. számú) könyvtárának vezetője
  • Horváth Géza, a Tatabányai Megyei Könyvtár igazgatója
  • Szederkényi Lászlóné, a Paksi Járási Könyvtár igazgatója
  • Székely Sándor, az Országos Orvostudományi Könyvtár és Dokumentációs Központ igazgatója
  • Uhlmann Aladár, a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Könyvtárának főmunkatársa

1974[szerkesztés]

1975[szerkesztés]

1976[szerkesztés]

1977[szerkesztés]

1978[szerkesztés]

1979[szerkesztés]

1980[szerkesztés]

1981[szerkesztés]

1982[szerkesztés]

1983[szerkesztés]

1984[szerkesztés]

1985[szerkesztés]

1986[szerkesztés]

1987[szerkesztés]

1988[szerkesztés]

1989[szerkesztés]

1990[szerkesztés]

1991[szerkesztés]

  • Antalóczi Lajos, az Egri Főegyházmegyei Könyvtár igazgatója
  • Boda Miklós, a Baranya Megyei Könyvtár igazgatóhelyettese
  • Futaky László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Könyvtár igazgatóhelyettese
  • Fülöp Géza, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Könyvtártudományi Tanszékének tanszékvezető docense
  • Gecsényi Lajos, a Művelődésügyi Minisztérium Bécsi Magyar Levéltári Kirendeltségének vezetője
  • Katsányi Sándor, az Országos Széchényi Könyvtár osztályvezetője
  • Nagy Attila olvasáskutató, az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtártudományi és Módszertani Központ osztályvezetője
  • Soós Imre, a Heves Megyei Levéltár nyugalmazott igazgatója

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

Adattárak, lexikonok[szerkesztés]

  • Díjasok és kitüntetettek adattára 1948–1980. Szerk.: Magyar Józsefné. Kaposvár, 1984, Palmiro Togliatti Megyei Könyvtár.
  • Díjasok és kitüntetettek adattára 1981–1990. Szerk.: Csapó Tamásné. Kaposvár, 1993, Megyei és Városi Könyvtár.
  • Kitüntetett könyvtárosok névtára. Szerk.: Gerő Gyula. Könyvtári Figyelő, 2000. (Különszám)
  • Kitüntetett könyvtárosok névtára 2005–2008[halott link] Szerk.: Gerő Gyula. Könyvtári Figyelő, 2008. 4. sz. 695–708. o.
  • Könyvtári események, krónika 2001 – Kitüntetett könyvtárosok névtára 2001–2002 (Kiegészítések, pótlások és javítások a Könyvtári Figyelő 2000. évi különszámához). Szerk.: Gerő Gyula. Könyvtári Figyelő, 2003. (Különszám)
  • Könyvtári események, krónika 2002–2004 – Kitüntetett könyvtárosok névtára 2001–2002 (Kiegészítések, pótlások és javítások a Könyvtári Figyelő 2000. évi különszámához). Szerk.: Gerő Gyula. Könyvtári Figyelő, 2006. 3. sz. (Különszám)
  • Révai új lexikona XVII. (Sz–Toa). Főszerk.: Kollega Tarsoly István. Szekszárd, 2006, Babits. 91. o. ISBN 963-955-636-X
  • Zeidler Sándor: Kitüntetések a Magyar Köztársaságban. Budapest, 1995, Kossuth.

Cikkek[szerkesztés]

  • Köszöntjük Szabó Ervin díjasainkat. Levéltári Szemle, 1977. 3. sz. 641. o.
  • A Szabó Ervin-emlékérem első kitüntetettjei. Könyvtáros, 1972. 9. sz. 602–604. o.