Szófiai nyilatkozat
A szófiai nyilatkozat (bolgárul: Софийска декларация, horvátul: Sofijska deklaracija) egy dokumentum volt, amelyet 1929-ben Szófiában, Bulgária fővárosában írt alá Ante Pavelić horvát usztasa vezető, az Usztasa – horvát forradalmi szervezet (UHRO) alapítója és Gustav Perčec, valamint a Macedón Emigráns Szervezetek Szövetsége Macedón Nemzeti Bizottságának (a macedón bolgárok képviseletében, ami a gyakorlatban egy belső macedón forradalmi szervezetet jelentette) képviselői. A dokumentumot azzal a céllal írták alá, hogy a horvátok és a macedón bolgárok közösen lépjenek fel Jugoszlávia felszámolása érdekében. Ennek a megállapodásnak a konkrét eredménye lett a marseille-i merénylet, I. Sándor jugoszláv király meggyilkolása 1934 októberében.
Előzmények[szerkesztés]
Miután a horvát parasztpárti képviselők elleni 1828-ban végrehajtott parlamenti merénylet után a jugoszláv nemzetgyűlés működésképtelenné vált, 1929. január 6-án I. Sándor jugoszláv király bevezette a királyi diktatúrát Jugoszláviában. Ante Pavelić, aki akkoriban a belgrádi nemzetgyűlés tagja volt, Ante Trumbićcsal együtt a nemzetgyűlésen belül megalakította a horvát képviselőcsoportot. Miután a király a Jugoszláv Királyságban 1929. január 6-án antidemokratikus, diktatórikus rendszert hozott létre és rendelettel megszüntette az összes politikai pártot, a horvát jobboldal vezetője, Ante Pavelić január 19-ről 20-ra virradó éjszaka kénytelen volt elhagyni az országot.[1] Pavelić először Ausztriába, Bécsbe ment, ahol tovább dolgozott a hivatalosan január 7-én megalakult a Horvátország függetlenségéért küzdő Usztasa forradalmi szervezet létrehozásán.[2] 1929 márciusában az Usztasa egy jugoszlávellenes újságíró, Tony Schlegel, a „Novosti” zágrábi újság szerkesztője meggyilkolását követően jugoszlávellenes tevékenységet kezdett.[3] Pavelić hamarosan előbb Magyarországra, majd nem sokkal később Bulgáriába utazott, ahol a bolgár belső macedón forradalmi szervezettel kezdett együttműködni, amely a Sándor király diktatórikus rezsimje elleni harcot vezette Macedóniában. Mindkét fél úgy döntött, hogy a közös fellépés és együttműködés pozitív hatással lesz a közös érdekekre.
A nyilatkozat aláírása[szerkesztés]
1929. április 19-én éjjel Ante Pavelić és Gustav Perčec megérkezett Szófiába, Bulgária fővárosába, ahol személyesen köszöntötte őket Vančo Mihajlov, a VMRO (Belső Macedón Forradalmi Szervezet) vezetője. Bulgáriában a macedón emigráció tagjai látványos, több ezer fős fogadtatásban részesítették őket.[4] Hamarosan aláírták a közös fellépésről szóló dokumentumot, melyben az állt, hogy a két szervezet összehangolja jugoszlávellenes tevékenységét. A szófiai nyilatkozat aláírása után Pavelićet és Perčecet a Jugoszláv Királyságban halálra ítélték, és a jugoszláv diktatórikus rendszer viszonya Bulgáriával jelentősen megromlott. A dokumentum szövege a következőket tartalmazta:
„Dr. Ante Pavelić képviselő és Gustavo Perčec Zágráb horvát főváros városi tanácsnoka, a Macedón Emigráns Szervezet Nemzeti Bizottságában, Bulgáriában tett testvéri látogatása alkalmából mindkét fél megállapította, hogy a Horvátországra és Macedóniára kényszerített tűrhetetlen belgrádi rezsim jogi lépésekre kényszerítette a Horvátország és Macedónia emberi és nemzeti jogaiért, valamint politikai szabadságáért és teljes függetlenségéért folytatott harcot. Egyúttal mindkét fél kijelenti, hogy a jövőben minden erejükkel azon fognak dolgozni, hogy megvalósítsák mindkét testvérnemzet céljait.”
Aláírók: Usztasa szervezet - Ante Pavelić és Gustav Perčec, Macedón Nemzeti Bizottság - Konsztantin Sztanisev és Lazar Kiszelincsev. Szófia, Bulgária, 1929. április 20.[5]
A nyilatkozat visszhangja[szerkesztés]
A nyilatkozattal széles körben foglalkozott az európai sajtó. A belgrádi szerb lapok tele voltak dühös cikkekkel, amelyekben Andrej Lepcsev bolgár miniszterelnök kormányát bűnrészességgel vádolták, amiért nem akadályozta meg a találkozót. A Jugoszláv Királyság határozottan reagált, és halálra ítélte Pavelićet és Perčecet.[6] Belgrád Bulgáriát hibáztatta, a bolgár kormány pedig garanciákat adott Jugoszláviának arra, hogy nem a bolgár, hanem a macedón emigráció köszöntötte a horvátokat, és sajnálatát fejezte ki a belgrádi kormány felé intézett sértő szavak miatt.[7]
A belgrádi jugoszláv államvédelmi bíróság 1929. július 17-én távollétében halálra ítélte Anto Pavelić és Gustavo Perčec horvát aláírókat.[8] Az ítéletben a következőkkel vádolták őket:[9]
- Az üdvözlő beszédre […] a szófiai pályaudvaron a tömeg előtt, és különösen a macedón emigránsok nagy csoportja előtt beszédekkel válaszoltak. [...]
- A tiszteletükre rendezett banketten Szófiában államellenes beszédet mondtak.
- Dr. Ante Pavelić beleegyezett, hogy együttműködik Horvátországnak és Macedóniának a jugoszláv államról való leválasztásában, [...] ezzel az állam közbiztonságának és közrendjének védelméről szóló törvény I. cikkének 1. és 2. pontja szerinti bűncselekményeket követett el, valamint ugyanennek a törvénynek IV. és V. cikke alapján bűnösnek találták őket, ezért a Btk. 68. és 69. cikke alapján halálra ítélték őket.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Zdravko Dizdar; Marko Grčić; Slaven Ravlić; Darko Stuparić. Tko je tko u NDH: Hrvatska 1941–1945. Zagreb, Minerva, 1997. ISBN 978-953-6377-03-9. 307. o.
- ↑ Hrvoje Matković, Povijest Nezavisne Države Hrvatske. Naklada Pavičić, 2002. ISBN 978-953-6308-39-2. 12. o.
- ↑ Misha Glenny, The Balkans: Nationalism, War, and the Great Powers, 1804–1999. Penguin, 2001. ISBN 978-0-670-85338-0. 431 - 432. o.
- ↑ Ivan Mihaljov, Spomeni, tom. III. Osvoboditelna borba 1924 – 1934 g. Louvain, Belgium, A. Rosseels Printing Co., 1967. 627. o.
- ↑ Jareb, Jere (1994. december 5.). „Publikacije domobransko-ustaškog pokreta u izbjeglištvu i iseljeništvu 1929. – 1944. - I. dio”. Časopis za suvremenu povijest 26 (2), 241–255. o. ISSN 0590-9597.
- ↑ Ivan Mihajlov, Spomeni, tom III. Osvoboditelna borba 1924 – 1934 g. Louvain, Belgium, A. Rosseels Printing Co., 1967. 631. o.
- ↑ Ivan Mihajlov, Spomeni, tom III. Osvoboditelna borba 1924 – 1934 g. Louvain, Belgium, A. Rosseels Printing Co., 1967. 628. o.
- ↑ Hrvatski Ustaški pokret, Hrvatsko Jedinstvo, broj 238, 06.08.1942., str. 2.
- ↑ Sud za zaštitu države u Beogradu, 17. srpnja 1929.
Fordítás[szerkesztés]
Ez a szócikk részben vagy egészben a Sofijska deklaracija (1929.) című horvát Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
