Legnicai csata

További jelentéseket lásd a Leignitzi csata (egyértelműsítő lap)on!

Leignitzi csata
A leignitzi csata Matthäus Merian 1630-ban készült festményén
Konfliktus	Tatárjárás
Időpont	1241. április 9.
Helyszín	Szilézia, Leignitz (Legnica) és Wahlstatt között
Eredmény	Mongol győzelem
Szemben álló felek
Krakkói Fejedelemség Nagy-Lengyelországi Fejedelemség Sziléziai Hercegség Cseh Királyság Német Lovagrend Templomos Lovagrend Johannita Lovagrend Mongol Birodalom
Parancsnokok
II. Henrik lengyel fejedelem † Türingiai Konrád nagymester II. Mieszko lengyel fejedelem Orda kán Bajdar kán Kadán kán
Szemben álló erők
Kb. 10 000 fő Kb. 10 000 lovas
Veszteségek
Kb. 8000 halott Ismeretlen
é. sz. 51° 08′ 43″, k. h. 16° 13′ 22″51.145277777778, 16.222777777778
A Wikimédia Commons tartalmaz Leignitzi csata témájú médiaállományokat.

A leignitzi csata más néven (legnicai csata lengyelül Bitwa pod Legnicą, cseh nyelven Bitva u Lehnice) a sziléziai Leignitz mellett (ma Legnica, Lengyelország) lezajlott csata a beözönlő tatárok, valamint az egyesült cseh-lengyel seregek és az őket segítő Német Lovagrend, s johanniták hadai között. Az ütközetben a fürge mongol lovasok felülkerekedtek a nehézpáncélos lovagok felett, amit a történelem a vereség okának vél. A mongolok azonban a győzelem után nem szállták meg Csehországot, vagy Sziléziát, hanem tovább törtek Magyarországnak.

Előzmények

Batu kán Kubiláj nagykán parancsára ötvenezer lovassal Európa meghódítására indult. A mongolok első lépésben az oroszokat hódították meg és már vészesen közeledtek Magyarország és Lengyelország felé.
Batu Kijevet ostromolta, miközben a magyarországi invázió terveit készítette elő. Első lépésben Lengyelországra akart csapást mérni, nehogy a két állam segítse egymást és akár feltartóztassa a tatár hordákat. Enek megfelelően Kijev alól Batu egy tüment (mongol lovas egység) küldött Lengyelország ellen, s Orda kán vezetésével néhány csatában vereséget mért a lengyelekre. Az ország már mintegy száz éve széttagoltság állapotában volt, így a mongol vihar könnyen söpört végig rajta.

A tatárok a Német Lovagrend déli területeit is feldúlták, majd elindultak Csehország ellen. II. Henrik, Türingiai Konráddal, a német lovagok nagymesterével, a templomosokkal és johannitákkal Sziléziában próbálta meg útját állni a tatároknak és segítséget kértek I. Václáv cseh királytól, aki viszont seregét távol tartotta, mert nem akarta megkockáztatni országa védelmét, ezért nem vonult Leignitz alá.

A szembenálló erők

Egyes források a mongolok seregét húszezer főre teszik, valójában az az egy tümen, amit Orda és két másik kán vezetett, mindössze tízezer lovasból állt. A szövetséges hadak erői is nagyjából ennyiből álltak, nem pedig 40 ezer katonából, mint azt ahogy a források leírják.

Henrik vezette sereg döntő részt nehézpáncélos lovasokból állt össze, míg kis hányaduk volt gyalogos. A gyalogság csaknem teljesen csehekből verődött össze, akik főleg bányászok volt. Az első sorokban vonultak fel, s mellükön fehér kereszt díszelgett, ezzel azt akarták kifejezni, hogy készek meghalni.
Henrik sziléziai egységei vegyesen lengyelekből és németekből álltak, míg a két másik lovagrend vitézei még összetettebbek voltak nemzetiségüket tekintve.

A csata

A csehek az első vonalban, zárt, rendezett sorban álltak fel a tatárok ellen és lándzsáikkal áttörhetetlen erdőt alkottak a mongol lovasok előtt.
Orda az eddigi megszokott cselvetéshez folyamodott és látszólagos rendetlenségben visszavonulást kezdtek lovasai. A csehek erre üldözőbe vették a tatárokat, s a rohamozás közben felbomlott zárt alakzatuk.
Orda lovasai a közeli ingoványba csalták a gyalogságot, akik jelentősen eltávolodtak a csapattól, s a süppedekés talajon már egyre nehezen mozogtak nehéz fegyverzetükbe, mire a mongolok megfordultak és revetették magukat a csehekre. A tatár lovasok, könnyűlovasság lévén jól mozogtak a nehezen járható terepen és hamar bekerítették a cseh sereget, ami azonban elszánt kézitusába kezdett a tatárokkal és mind egy szálig elpusztult, de nem adta meg magát.

Henrik megpróbálta kiszabadítani a cseheket a gyűrűből, de a segítségükre küldött két cseh és lengyel egységet a mongolok lekaszabolták.
Ekkor a teuton lovagok lendültek támadásba a mongolok ellen, megszokott ékalakban, frontális rohammal. A roham, bár áttörte a tatárok sorát, de a gyorsan mozgó lovasok jobban manővereztek a lovagok sorai között, akikre gyorsabb csapásokat mértek, s a teutonok nehezen bírtak ellenük védekezni.
Ugyanilyen szerencsétlenül járt a többi lengyel és német lovagok is.

A veszteségek

A mongol sereg vesztesége nem ismert, viszont a nyugati hadból körülbelül nyolcezren vesztették életüket. A csatában elesett Henrik herceg is. Az egyik lengyel fejedelem II. Mieszko pedig elmenekült seregével a csatából. Konrád nagymesternek is számos lovagja odaveszett a csatában. Hasonlóan nagy veszteségük volt a templomos és johannita lovagoknak.

Orda serege a győzelem után keresztül száguldott Csehországon és Kárpátokon át betört a Felvidékre, ahol a Batu vezette főerők már javábban dúlták az országot és IV. Bélára vereséget mértek Muhinál két nappal a leignitzi csata után.
A magyar és lengyel erők összeomlása ellenére a tatár megszállókkal szemben a lakosság keményen ellenállt, ha nem is épített erődítményekben, hanem az erdőségekben, lápokban és a hegyekben. Batu erői 1242-re meglehetősen nagy veszteségeket szenvedtek és rövidesen visszatértek orosz területre.

Külsö hivatkozás

• V. G. Jan: A tatárjárás, Európa Könyvkiadó Budapest és Kárpáti Kiadó Ungvár, 1984. ISBN 963-07-2966-0