Mellékvese

Macska retroperitoneuma. A bal mellékvese 14-es számmal van jelölve.
(A feji irány balra, a farki jobbra, a hasi irány lent, a háti fent található. 1: rekeszizom, 3: aorta, 14: bal mellékvese, 16: gyomor, 17: máj, 18: bal vese)

A mellékvese a gerincesek (Vertebrata) páros belső elválasztású mirigye, melyen megkülönböztetünk kéreg- és velőállományt. A mellékvesekéreg fő funkciója szteroid hormonok termelése.

A mellékvesekéreg által termelt szteroidok:

• Mineralokortikoidok: A szervezet só- és vízháztartását szabályozzák. A nátriumion megőrzését és felvételét, következményes víz- és kloridion-visszatartást, valamint a káliumion és a hidrogénion kiürítését okozzák.
• Glukokortikoidok: Többek között szabályozzák az anyagcserét, fokozzák a katekolaminok hatását, csökkentik a csontképződést és a sejtközötti tér fehérjéinek termelődését, gátolják az immunrendszert és a gyulladásos reakciókat, szabályozzák a só- és vízháztartást, valamint nélkülözhetetlenek a tüdő kifejlődésében.
• Hím nemi hormonok avagy androgének: az elsődleges és másodlagos nemi jellegek kialakulásában vesznek részt.

A mellékvesevelő a szimpatikus idegrendszer része; katekolaminokat (adrenalint és noradrenalint) termel és juttat a vérkeringésbe, melyek hozzájárulnak a készenléti reakció eseményeihez.

A mellékvese a vese felső pólusán helyezkedik el. (Gray's Anatomy)

Halakban a egységes mellékvese nem alakul ki. A kéregnek megfelelő interrenális szerv a két vese között (vagy fölöttük) található; a velővel homológ szuprarenális szervek pedig a szimpatikus dúclánc dúcai mellett, szegmentálisan helyezkednek el.

Nevezéktan

A mellékvese elnevezése latinul glandula suprarenalis vagy glandula adrenalis, görögül επινεφρίδια (epinefridia), angolul adrenal gland vagy suprarenal gland. A latin glandula suprarenalis és a görög epinefridia jelentése „vese fölötti mirigy”, a glandula adrenalis jelentése „a vesénél lévő mirigy”.

Az orvosi nyelvben a magyar vagy a latin kifejezést használjuk. Utóbbi tárgyesetben: „glandulae suprarenalis” (pl. a mellékvese kérge = cortex glandulae suprarenalis) A „glandula” szót bizonyos esetekben elhagyjuk (pl. alsó mellékvese-ütőér = arteria suprarenalis inferior). A görög elnevezést szóösszetételekben használjuk.

Az adrenalin (más néven epinefrin) illetve a noradrenalin (norepinefrin) hormonok neve is a latin illetve görög elnevezésből származik.

Az emberi mellékvese fejlődéstana

A kéregállomány a középső csíralemez származéka: mezodermális eredetű. A magzati élet 5. hetében a mesenterium melletti hasüregi coelomahám osztódó sejtjeinek egy része bevándorol a környező mesenchymába. Ezek a sejtek alakítják ki a foetalis mellékvesekérget (primitív cortex). Később újabb coelomahámsejtek vándorolnak a mélybe, melyek körülveszik a foetalis kéreg hámtelepét, és kialakítják a maradandó mellékvesekérget (permanens cortex). Születés után a foetalis kéreg nagy része visszafejlődik, a legkülső részéből pedig a zona reticularis származik. A maradandó kéregből fejlődik ki a zona glomerulosa és a zona fasciculata. A mellékvesekéreg végleges szerkezete a pubertás korban alakul ki.

A velőállomány a külső csíralemez származéka: ektodermális eredetű. A dúclécből sympathicoblast sejtek vándorolnak a mellékvesetelep közepébe, és kialakítják a mellékvesevelőt. (A sympathicoblastokból alakulnak ki az autonóm idegrendszer szimpatikus részének idegsejtjei is.) A mellékvesevelő chromaffin sejtjei tulajdonképpen módosult szimpatikus posztganglionáris idegsejtek.

Az emberi mellékvese anatómiája

Az emberi jobb és bal mellékvese elölnézetből.

Az emberi jobb és bal mellékvese hátulnézetből.

Az emberi retroperitoneum elölnézetből. A képen megfigyelhető a mellékvese vérellátása is.

A mellékvese páros szerv. A jobb mellékvese háromszögletű, a bal félhold alakú lelapult szerv. Tömegük egyenként 4-5 gramm, felnőttben. Felszínük enyhén dudoros. A mellékvesén megkülönböztetünk külső kéregállománytt (cortex) és belső velőállományt (medulla). A kéreg tömött tapintatú, színe kénsárga, a szerv térfogatának 90%-át alkotja (felnőttben). A velő lágyabb állományú, színe világosabb, barnássárga. A szervet kívülről sejtdús kötőszöveti tok (capsula fibrosa) borítja be. A kötőszövetes tokból kötőszövetes sövények (septa fibrosa) nyúlnak a mellékvese állományába, melyben erek és idegek futnak. A tok szerepe a szerv állományának egybentartása, védelme.

A mellékvese retroperitonealis helyzetű szerv, a 11-12. háti csigolya magasságában. A vese felső pólusán helyezkedik el, annak zsíros tokján (capsula adiposa) belül. A zsíros tok stabilan rögzíti a benne található szerveket.

Az emberi mellékvese vérerei, nyirokerei és idegei

Artériák

A mellékvese három verőérből kap vért:

1. A főverőér hasi szakaszának; aorta abdominalis páros ága az alsó rekeszütőér (arteria phrenica inferior). Ebből ágazik le a felső mellékvese-ütőér (arteria suprarenalis superior). (Az a. phrenica inferior látja el vérrel a rekeszizom alsó részét is.)
2. A középső mellékvese-ütőér (arteria suprarenalis media) közvetlenül a hasi aortából ágazik le bal- és jobboldalt.
3. A hasi aorta páros ága az arteria renalis (veseütőér) is. Mielőtt ez a verőér belépne a vesébe, leadja az alsó mellékvese-ütőeret (arteria suprarenalis inferior).

A három verőér ágai a mellékvese kötőszövetes tokjában közös érfonatot képeznek. Innen kisebb artéria ágak (arteriolák) lépnek a mellékvese kéregállományába, a felszínre merőlegesen, és ott tág - kapilláris falszerkezettel nem rendelkező - sinusoid hajszálerekké (sinusokká) alakulnak. A kéregből a szteroid hormonokkal feldúsult vér a velőállományba jut. A velő vérellátása tehát egyrészt a kéregből érkező sinusok felől történik, másrészt viszont a kötőszövetes sövényeken keresztül jövő arteriolák felől, közvetlenül. A mellékvesevelő kapillárisai is sinusoid jellegűek.

Vénák

A mellékvesevelőből a hormonokkal feldúsult vér a sinusokból venulákba, majd ezekből egy központi vénába kerül (vena centralis). A centrális véna a mellékvese kapuján (hilus) keresztül hagyja el a szervet, majd vagy a vena renalis-on (vesegyűjtőér) keresztül vagy közvetlenül a vena cava inferiorba vezeti a vért. A vena cava inferior (alsó nagy véna) a jobb szívfélbe nyílik, ahonnan a vénás vér a kisvérkörbe kerül. A tüdőkből a vér a bal szívfélbe jut, majd innen az aortába pumpálódik. A nagyvérkörön keresztül a mellékvesekéreg és -velő hormonjai eljutnak a célszervekhez, és kifejtik élettani hatásukat.

Nyirokelvezetés

A mellékveséből (és általában a hátsó hasfali szervekből például a veséből) az elsődleges nyirokutakon keresztül a nyirok az aorta körüli ágyéki nyirokcsomókba (nodi lymphoidei lumbales) vezetődik. Ezekből a másodlagos nyirokerek a truncus lumbalis-on keresztül vagy közvetlenül a cisterna chyli-be vezetik a nyirkot. A cisterna chyli-ből a nyirok a ductus thoracicusba jut, ami a baloldali vénás szögletben (angulus venosus) a bal vena brachiocephalica-ba nyílik, ahol keveredik a vénás vérrel. A kétoldali vena brachiocephalica a vena cava superiorba (felső nagy véna) egyesül, mely a jobb pitvarba nyílik.

Beidegzés

A mellékvesevelő chromaffin sejtjein preganglionáris szimpatikus rostok végződnek. Ezek a háti (thoracalis) gerincvelő Th10–12 szakaszának oldalszarvaiban elhelyezkedő intermediolaterális magokat (nucleus intermediolateralis) képező idegsejtek axonjai. A gerincvelőből az elülső gyökereken keresztül lépnek ki, csatlakoznak a gerincvelői idegekhez, majd mint fehér myelinhüvelyű összekötő ágak (rami communicantes albi), elhagyják azokat, és belépnek a szimpatikus határláncba (truncus sympathicus). Itt áthaladnak, de nem kapcsolódnak át az 5–9. mellkasi dúcokon, hanem csatlakoznak a gerincoszlop oldalán futó nagy zsigeri ideghez (nervus sphlanchnicus major). Ez az ideg a rekeszizmot a páratlan gyűjtőérrel (vena azygos, jobb oldalon), illetve a fél páratlan gyűjtőérrel (vena hemiazygos, bal oldalon) együtt lépi át a belső (crus mediale) és közbülső szár (crus intermediale) között, így a retroperitoneumba kerül, ahol leszállva ismét elágazik, a plexus coeliacus-tól (hasüregi fonat, plexus solaris, napfonat) kezdődően. A mellékvesevelőt ellátó rostok a mellékvesefonatba (plexus suprarenalis) futnak, belépnek a mellékvesébe, és átkapcsolódnak a mellékvesevelő chromaffin sejtjeire. Az ingerületátvivő neurotranszmitter acetilkolin, mely a chromaffin sejtek nikotinos acetilkolin-receptorához kapcsolódik. A plexus suprarenalis-ban a plexus coeliacus-ból származó posztganglionáris rostok is jelen vannak.

Az emberi mellékvese szöveti szerkezete

Az emberi mellékvese mikroszópos képe.

Az emberi mellékvese szöveti szerkezete.

A mellékvesekéreg (cortex) állománya szövettanilag három, a felszínnel párhuzamos rétegre osztható. Ezek kívülről befelé:

1. Zona glomerulosa. (Glomerulosus = gomolyagos.) Vékony réteg, közvetlenül a kötőszövetes tok alatt. Sejtjei fészkekbe rendeződnek. A sejtcsoportokat sinusoid kapillárisok veszik körül.
2. Zona fasciculata. (Fasciculatus = köteges.) A sokszögű sejtek a felszínre merőleges gerendákat képeznek. A gerendák között, velük párhuzamosan futnak a sinusok.
3. Zona reticularis. (Reticularis = hálózatos.) Hálózatos sejtkötegekből áll, melyek között sinusok futnak.

A kéreg sejtjei szteroid hormonokat termelnek. Ennek megfelelően a sejtplazmában koleszterinészterekből álló lipidcseppek, fejlett sima felszínű endoplazmatikus retikulum (sER), és tubuláris mitokondriumok találhatók. (A zona reticularis sejtjeiben megjelenhet "kopási pigment" (lipofuscin) is.

A mellékvesevelő (medulla) állományát hálózatos gerendákba rendeződött ún. chromaffin sejtek alkotják. A gerendák között találhatók meg a sinusok. A chomaffin sejtekben membránnal határolt váladékszemcsék találhatók, melyek a hormonokat raktározzák, majd a sejten kívülre ürítik. A chromaffin granulumok tartalma: adrenalin vagy noradrenalin, chromograninok (vivőfehérjék), ATP, enkefalinok stb. A sejtek 75-80%-a adrenalint, 20-25%-uk noradrenalint szekretál.

Chromaffin sejtek találhatók még a retroperitoneumban a szimpatikus dúcok közelében is, ún. paraganglionokat alkotva (pl. paraganglion aorticum az aorta eredésének közelében).

A chomaffin sejt elnevezése onnan ered, hogy ha ezeket a sejteket krómsó-oldattal kezeljük, a bennük található hormon tartamú granulumok barnára színeződnek, ugyanis a katekolaminokat a krómsók oxidálják, színes terméket eredményezve.

Az emberi mellékvesekéreg élettana

Zona glomerulosa

A zona glomerulosa mineralokortikoid hormont, pontosabban aldoszteront termel, amelynek fontos szerepe van a vérnyomás hosszú távú szabályozásában.

Zona fasciculata

A zona fasciculata termeli a glükokorticoidokat, emberben a fő a cortisol. Termelésüket az agyalapi mirigy elülső lebenyének adrenocorticotrop hormonja (ACTH) szabályozza. A glükokortikoidok hatnak az anyagcserére (elsősorban a szénhidrátok anyagcseréjére), csökkentik az immunrendszer aktivitását és fejlettségét, hatásosan gátolják a gyulladásos reakciókat.

Zona reticularis

A zona reticularis androgén (férfi nemi hormon hatású) szteroidokat termel. Emberben főleg dehydroandrosteron (DEHA) szulfátot.

A magzati mellékvesekéreg működése

Terhesség alatt a magzati mellékvesében képződő DEHA-szulfátot az anyai szervezet ösztrogén szintézishez használja fel.

Az emberi mellékvesevelő élettana

A mellékvesevelő chromaffin sejtjeinek 20–25%-ában noradrenalin termelődik, 75–80%-ukban viszont a képződött noradrenalin továbbalakul adrenalinná. Ez biokémiailag metiláció révén történik, melyet egy enzim, a fenil-etanolamin-N-metiltranszferáz katalizál. Ennek az enzimnek a génje csak magas glukokortikoid-koncentráció esetén íródik át; ezt a feltételt a mellékvesekéregben termelődő, és a sinusok útján közvetlenül a velőbe áramló hormon biztosítja. A termelődött katecholaminok a chromaffin granulumokban tárolódnak, és a sejteket beidegző preganglionáris szimpatikus rostokon érkező ingerület hatására ürülnek a vérbe. A preganglionáris axonvégződésekből ugyanis acetilkolin szabadul fel, amely a chromaffin sejtek membránjában található nikotinos acetilkolin-receptor-ioncsatornához kötődik, amely kinyílik, az elektrokémiai gradiensnek megfelelően nátriumion áramlik a sejtbe, depolarizációt kiváltva. A depolarizáció hatására kinyílnak a feszültségfüggő kalciumion-csatornák, kalciumbeáramlást okozva, amely mint kalciumjel, a chromaffin granulumok exocitózisát váltja ki. (A chromaffin sejteken nincs feszültségfüggő nátriumion-csatorna, így akciós potenciál nem jön létre.)

A katecholaminok felszabadulása a készenléti reakció része:

• növelik a szívfrekvenciát és a szívösszehúzódások erejét (pozitív chronotrop, dromotrop, inotrop hatás);
• tágítják a vázizmokat ellátó ereket (vasodilatator hatás);
• nagy koncentráció esetén növelik a teljes perifériás érellenállást (vasoconstrictor hatás) és így az artériás középnyomást (kivéve vérvesztés esetén, amikor az artériás középnyomás csökken);
• a tüdőben tágítják a hörgőket (bronchodilatator hatás);
• serkentik a májban a glikolízist és a glukoneogenzist, gátolják a hasnyálmirigyben az inzulinfelszabadulást, valamint fokozzák a zsírszövetben a lipolízist, így növekszik a glükóz-, szabad zsírsav- és glicerinfelszabadulás;
• sűrű, viszkózus nyál elválasztását okozzák;
• serkentik a gyomor sósavelválasztását;
• gátolják a tápcsatorna motoros működését;
• tágítják a pupillákat (mydriasis);
• piloerekciót (lúdbőr, felborzolt szőrzet) okoznak.

A készenléti reakciót kiválhatja veszélyérzet, pszichés stressz, fizikai munka, fájdalom, sérülés, vérvesztés, extrém hideg vagy dohányzás.

Az emberi mellékvese kórtana

Túlműködése a Cushing szindromát, Csökkent működése az Addison kórt, Aldosteront túltermelést eredményező daganatai a Conn betegséget okozzák.

Felhasznált irodalom

• Ádám György, Fehér Ottó: Összehasonlító élettan. Tankönyvkiadó, Budapest, 1975. ISBN 963-17-0694-X

• Fonyó Attila: Az orvosi élettan tankönyve. 3. kiadás. Medicina Könyvkiadó, Budapest, 2006. ISBN 963-242-845-5

• Hajdu Ferenc: Vezérfonal a neuroanatómiához. 3. kiadás. Semmelweis Kiadó, Budapest, 2004. ISBN 963-9214-41-8
• Röhlich Pál: Szövettan. 2. kiadás. Semmelweis Egyetem Képzéskutató, Oktatástechnológiai és Dokumentációs Központ, Budapest, 2002. ISBN 963-9129-38-0
• T. W. Sadler: Langman orvosi embryologia. 7. kiadás. Ford.: Hadházy Csaba, Lévai Géza. Medicina Könyvkiadó, Budapest, 2006. ISBN 963-242-035-7
• Szentágothai János, Réthelyi Miklós: Funkcionális anatómia. 8. kiadás, Medicina Könyvkiadó, Budapest, 2002. ISBN 963-242-564-2