„Tudor Arghezi” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
a r2.7.1) (Bot: következő hozzáadása: fr:Tudor Arghezi |
a Román ş és ţ cseréje ș és ț betűkre |
||
1. sor: | 1. sor: | ||
[[Fájl:Arghezi.jpg|bélyegkép|300px|Arghezi utolsó éveiben]] |
[[Fájl:Arghezi.jpg|bélyegkép|300px|Arghezi utolsó éveiben]] |
||
'''Tudor Arghezi''' ([[Bukarest]], [[1880]]. [[május 21.]] – [[Bukarest]], [[1967]]. [[július 14.]]) [[Románok|román]] költő, prózaíró, műfordító, publicista. Eredeti neve Ion N. Theodorescu volt, írói álnevét, ahogy saját maga elmondta, az [[ |
'''Tudor Arghezi''' ([[Bukarest]], [[1880]]. [[május 21.]] – [[Bukarest]], [[1967]]. [[július 14.]]) [[Románok|román]] költő, prózaíró, műfordító, publicista. Eredeti neve Ion N. Theodorescu volt, írói álnevét, ahogy saját maga elmondta, az [[Argeș]] folyó ókori nevéből – ''Argesis'' – vette. Más kritikusok szerint két híres eretnek, [[Arius]] és Géza(?), nevének egyesítéséből ered. |
||
== Élete == |
== Élete == |
||
8. sor: | 8. sor: | ||
Költészetére hat a [[szimbolizmus]] és más [[irodalmi irányzatok]] (mint például a bécsi [[szecesszió]]), ezért mondható Arghezi [[modern]] költőnek. [[1899]]-ben szerzetes lett, de öt évi paposkodás után előljárói a [[fribourg]]i katolikus egyetemre küldték, ahol hátat fordított az egyháznak és [[1910]]-ig felváltva [[Genf]]ben és [[Párizs]]ban élt. [[1910]]-ben visszatért [[Románia|Romániába]] és [[szocialista]] lapok munkatársaként számos verset, politikai gúnyrajzot , illetve vitacikket írt, köztük a költői pályája határköveként számon tartott ''Rugă de seară''.<ref>Vianu, 479-480 old.</ref> (Esti ima) című verset. Ugyancsak ekkor kezdte írni tablettáknak nevezett prózai-publicisztikai írásait, amelyekből később sajátos – határozott állásfoglalású, kíméletlen szatírájú – műfaja fejlődik ki. |
Költészetére hat a [[szimbolizmus]] és más [[irodalmi irányzatok]] (mint például a bécsi [[szecesszió]]), ezért mondható Arghezi [[modern]] költőnek. [[1899]]-ben szerzetes lett, de öt évi paposkodás után előljárói a [[fribourg]]i katolikus egyetemre küldték, ahol hátat fordított az egyháznak és [[1910]]-ig felváltva [[Genf]]ben és [[Párizs]]ban élt. [[1910]]-ben visszatért [[Románia|Romániába]] és [[szocialista]] lapok munkatársaként számos verset, politikai gúnyrajzot , illetve vitacikket írt, köztük a költői pályája határköveként számon tartott ''Rugă de seară''.<ref>Vianu, 479-480 old.</ref> (Esti ima) című verset. Ugyancsak ekkor kezdte írni tablettáknak nevezett prózai-publicisztikai írásait, amelyekből később sajátos – határozott állásfoglalású, kíméletlen szatírájú – műfaja fejlődik ki. |
||
Ezután Arghezi kiváló műkritikus lett és védelmébe vette a [[sclerosis multiplex|szklerózis multiplexben]] szenvedő [[ |
Ezután Arghezi kiváló műkritikus lett és védelmébe vette a [[sclerosis multiplex|szklerózis multiplexben]] szenvedő [[Ștefan Luchian]] román festőt, akit csalással vádoltak (az a gyanú merült fel ellene, hogy ő nem tud többet festeni, de megengedi, hogy mások munkáját ő írhassa alá)<ref>Arghezi, ''Luchian életéből'', ''Scrieri'', 617, 620-621 old.</ref> |
||
Az [[első világháború]] kitörése után a [[liberális]] kormány ellen írt cikkeket. [[1918]]-[[1919]] között a |
Az [[első világháború]] kitörése után a [[liberális]] kormány ellen írt cikkeket. [[1918]]-[[1919]] között a Văcărești-i börtönbe zárják árulás vádjával (többek közt [[Ioan Slavici]]-csal). [[1927]]-ben jelent meg, viszonylag későn, 47 évesen, első önálló verseskötete ''Cuvinte potrivite'' (Illő igék) címmel. [[1929]]-ben megjelenik első prózai könyve, a címe ''Icoane de lemn'' (Szentképek fából). |
||
Ekkori költészetét és prózáját hit és tagadás, kétely és bizonyosságkeresés kettőssége, az emberi lét végső értelmének fürkészése jellemzi. Formavilágában a modern kifejezésformákból s a [[népköltészet]] és az [[ortodox vallás]]osság forrásaiból merít. ''Ochii Măicii Domnului'' (A Boldogasszony mosolya) című regénye még vallásos témáról szól, de már a ''Cimitirul Buna-vestire'' (Boldogasszony-temető) és a ''Lina'' (A virágáruslány) címűekben a politikai szatírákhoz hasonlóan bírálja a [[Román Királyság]] közéletének romlottságát. Újraéled korábbi lapja, a ''Bilete de papagal''([[1929]]-[[1930]];[[1937]]-[[1938]]) '' |
Ekkori költészetét és prózáját hit és tagadás, kétely és bizonyosságkeresés kettőssége, az emberi lét végső értelmének fürkészése jellemzi. Formavilágában a modern kifejezésformákból s a [[népköltészet]] és az [[ortodox vallás]]osság forrásaiból merít. ''Ochii Măicii Domnului'' (A Boldogasszony mosolya) című regénye még vallásos témáról szól, de már a ''Cimitirul Buna-vestire'' (Boldogasszony-temető) és a ''Lina'' (A virágáruslány) címűekben a politikai szatírákhoz hasonlóan bírálja a [[Román Királyság]] közéletének romlottságát. Újraéled korábbi lapja, a ''Bilete de papagal''([[1929]]-[[1930]];[[1937]]-[[1938]]) ''Informația Zilei'' névvel, amiben [[1943]]-ban közli a [[bukarest]]i német nagykövethez, Manfred von Killingerhez, a ''Baroane!'' (Báró uram!) című gúnyiratát, leleplező nyílt levelét. A hatóságok azonnal beszüntetik a lapot és Arghezit bírósági tárgyalás nélkül bebörtönzik a [[Târgu Jiu]]hoz közeli lágerbe.<ref>Deletant, 27 old.; Willhardt ''et al.'', 15 old.</ref> [[1994]]-ben szabadul ki, nem sokkal az [[Ion Antonescu|Antonescu]] rezsim bukása után. [[1948]]-tól kezdve a [[Kommunizmus|kommunista hatalom]] ünnepelt költője, kitüntetik különböző címekkel és díjakkal, a [[Román Akadémia]] tagjává választják. |
||
[[1967]]-ben hal meg, a kormány nagy pompával és ünnepélyességgel temeti felesége mellé. Háza ma múzeum, amit lánya, ''Mitzura'', tart fenn. |
[[1967]]-ben hal meg, a kormány nagy pompával és ünnepélyességgel temeti felesége mellé. Háza ma múzeum, amit lánya, ''Mitzura'', tart fenn. |
||
20. sor: | 20. sor: | ||
* ''Flori de mucegai'' (Penészvirágok), versek, 1931 |
* ''Flori de mucegai'' (Penészvirágok), versek, 1931 |
||
* ''Cartea cu jucării'', verses elbeszélések gyerekeknek |
* ''Cartea cu jucării'', verses elbeszélések gyerekeknek |
||
* ''Tablete din |
* ''Tablete din Țara de Kuty'' (Írások Kutyaországból), szatirikus utópia, 1933 |
||
* ''Ochii Maicii Domnului'' (A Boldogasszony mosolya), 1934 |
* ''Ochii Maicii Domnului'' (A Boldogasszony mosolya), 1934 |
||
* ''Cărticica de seară'' (Estéli könyvecske), versek, 1935 |
* ''Cărticica de seară'' (Estéli könyvecske), versek, 1935 |
||
36. sor: | 36. sor: | ||
* ''Frunze'' (Levelek), 1961 |
* ''Frunze'' (Levelek), 1961 |
||
* ''Poeme noi'' (Új versek), 1963 |
* ''Poeme noi'' (Új versek), 1963 |
||
* '' |
* ''Cadențe'' (Ritmusok), 1964 |
||
* ''Silabe'' (Szótagok), 1965 |
* ''Silabe'' (Szótagok), 1965 |
||
* '' |
* ''Răzlețe'', 1965 |
||
* ''Versuri lungi'', 1965 |
* ''Versuri lungi'', 1965 |
||
* ''Ritmuri'', 1966 |
* ''Ritmuri'', 1966 |
A lap 2011. szeptember 30., 08:56-kori változata
Tudor Arghezi (Bukarest, 1880. május 21. – Bukarest, 1967. július 14.) román költő, prózaíró, műfordító, publicista. Eredeti neve Ion N. Theodorescu volt, írói álnevét, ahogy saját maga elmondta, az Argeș folyó ókori nevéből – Argesis – vette. Más kritikusok szerint két híres eretnek, Arius és Géza(?), nevének egyesítéséből ered.
Élete
1881-ben végezte el a Szent Sava kollégiumot Bukarestben, aztán rögtön munkába állt, hogy ki tudja fizetni a tanulmányait.[1] 1896-ban debütált, mint költő, amikor verseit az Alexandru Macedonski által szerkesztett Liga Ortodoxă (Keleti Szövetség) folyóirat közölte, még Ion Theo álnéven. Röviddel ezután így nyilatkozott Macedonski a fiatal költőről:
"Ez az ifjú, abban a korban, amelyben én csak gagyogtam a verset, határtalan merészséggel szakított minden olyan verselési technikával és minden olyan képi és eszmei közhellyel, amelyeket eddig nálunk és külföldön a költészet és művészet csúcsának tekintettek, mégis, merészségét mindmáig a legragyogóbb siker koronázza." [2]
Költészetére hat a szimbolizmus és más irodalmi irányzatok (mint például a bécsi szecesszió), ezért mondható Arghezi modern költőnek. 1899-ben szerzetes lett, de öt évi paposkodás után előljárói a fribourgi katolikus egyetemre küldték, ahol hátat fordított az egyháznak és 1910-ig felváltva Genfben és Párizsban élt. 1910-ben visszatért Romániába és szocialista lapok munkatársaként számos verset, politikai gúnyrajzot , illetve vitacikket írt, köztük a költői pályája határköveként számon tartott Rugă de seară.[3] (Esti ima) című verset. Ugyancsak ekkor kezdte írni tablettáknak nevezett prózai-publicisztikai írásait, amelyekből később sajátos – határozott állásfoglalású, kíméletlen szatírájú – műfaja fejlődik ki.
Ezután Arghezi kiváló műkritikus lett és védelmébe vette a szklerózis multiplexben szenvedő Ștefan Luchian román festőt, akit csalással vádoltak (az a gyanú merült fel ellene, hogy ő nem tud többet festeni, de megengedi, hogy mások munkáját ő írhassa alá)[4] Az első világháború kitörése után a liberális kormány ellen írt cikkeket. 1918-1919 között a Văcărești-i börtönbe zárják árulás vádjával (többek közt Ioan Slavici-csal). 1927-ben jelent meg, viszonylag későn, 47 évesen, első önálló verseskötete Cuvinte potrivite (Illő igék) címmel. 1929-ben megjelenik első prózai könyve, a címe Icoane de lemn (Szentképek fából).
Ekkori költészetét és prózáját hit és tagadás, kétely és bizonyosságkeresés kettőssége, az emberi lét végső értelmének fürkészése jellemzi. Formavilágában a modern kifejezésformákból s a népköltészet és az ortodox vallásosság forrásaiból merít. Ochii Măicii Domnului (A Boldogasszony mosolya) című regénye még vallásos témáról szól, de már a Cimitirul Buna-vestire (Boldogasszony-temető) és a Lina (A virágáruslány) címűekben a politikai szatírákhoz hasonlóan bírálja a Román Királyság közéletének romlottságát. Újraéled korábbi lapja, a Bilete de papagal(1929-1930;1937-1938) Informația Zilei névvel, amiben 1943-ban közli a bukaresti német nagykövethez, Manfred von Killingerhez, a Baroane! (Báró uram!) című gúnyiratát, leleplező nyílt levelét. A hatóságok azonnal beszüntetik a lapot és Arghezit bírósági tárgyalás nélkül bebörtönzik a Târgu Jiuhoz közeli lágerbe.[5] 1994-ben szabadul ki, nem sokkal az Antonescu rezsim bukása után. 1948-tól kezdve a kommunista hatalom ünnepelt költője, kitüntetik különböző címekkel és díjakkal, a Román Akadémia tagjává választják. 1967-ben hal meg, a kormány nagy pompával és ünnepélyességgel temeti felesége mellé. Háza ma múzeum, amit lánya, Mitzura, tart fenn.
Művei
- Cuvinte potrivite (Illő igék), versek, 1927
- Icoane de lemn (Szentképek fából), tabletták, 1929
- Poarta neagră (A fekete kapu), tabletták, 1930
- Flori de mucegai (Penészvirágok), versek, 1931
- Cartea cu jucării, verses elbeszélések gyerekeknek
- Tablete din Țara de Kuty (Írások Kutyaországból), szatirikus utópia, 1933
- Ochii Maicii Domnului (A Boldogasszony mosolya), 1934
- Cărticica de seară (Estéli könyvecske), versek, 1935
- Cimitirul Buna-Vestire (Boldogasszony-temető), példázatszerű regény, 1934
- Versuri (Versek), 1936
- Ce-ai cu mine vântule?, 1937
- Lina (A virágáruslány), regény, 1942
- Eminescu, kritikai tanulmány, 1943
- Versuri alese (Választott versek), 1946
- Bilete de papagal, 1946
- Prisaca (A méhesben), verses elbeszélések gyerekeknek, 1948
- 1907-Peizaje, 1955
- Pagini din trecut, publicisztika, 1955
- Cântare omului (Ének az emberhez), 1955
- Frunze (Levelek), 1961
- Poeme noi (Új versek), 1963
- Cadențe (Ritmusok), 1964
- Silabe (Szótagok), 1965
- Răzlețe, 1965
- Versuri lungi, 1965
- Ritmuri, 1966
- Litanii, 1967
- Noaptea, 1967.
Jegyzetek
Lásd még
Forrás
- Ki kicsoda a világirodalomban (1975-ig), Könyvkuckó, Budapest, 1999. ISBN 963-8157-90-9
- Pompiliu Constantinescu, Tudor Arghezi, 1940
- Tudor Vianu, Tudor Arghezi, poet al omului, 1961
- Kathleen Kuiper, Merriam-Webster's Encyclopedia of Literature, Merriam-Webster, Springfield, Massachusetts, 1995 ISBN 0-87779-042-6
- Mark Willhardt, Alan Michael Parker (ed.), Who's Who in 20th Century World Poetry. Routledge, London, 2000 ISBN 0-415-16355-2
- George Călinescu, Istoria literaturii române. Compendiu (A román irodalom története. Tömör kivonat), Editura Minerva, Bukarest, 1983
- Dennis Deletant, Communist Terror in Romania, C. Hurst & Co., London, 1999 ISBN 1-85065-386-0