Semovente 105/25

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Semovente 105/25 "Bassotto"
Semovente 105/25
Semovente 105/25

Típus önjáró páncéltörő löveg
Fejlesztő ország  Olasz Királyság
Harctéri alkalmazás
Alkalmazó országok  Olasz Királyság
 Harmadik Birodalom
Szolgálatban 1943-1945
Gyártó Fiat-Ansaldo
Gyártási időszak 1943-1945
Gyártási darabszám 103
Háborús részvétel második világháború
Általános tulajdonságok
Személyzet 3 fő
Hosszúság5,1 m
Szélesség2,4 m
Magasság1,75 m
Tömeg 15,8 tonna
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat 15-75 mm
Elsődleges fegyverzet 105 mm Cannone da 105/25 löveg 48 darab gránáttal
Másodlagos fegyverzet 1 darab 8 mm Breda 38 géppuska 864 tölténnyel
Műszaki adatok
Motor Fiat-SPA 15TB M42 V-8 benzinmotor
Felfüggesztés függőleges spirálrugók
Sebesség35 km/h
Fajlagos teljesítmény 192 LE
Hatótávolság180 km
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Semovente 105/25 "Bassotto" témájú médiaállományokat.

A Semovente 105/25 „Bassotto” (tacskó) egy olasz páncélvadász volt a második világháborúban. Mussolini L3/35 és L3/38 kisharckocsijai és L6/40 közepes tankjai nem vehették fel a versenyt a szövetségesek közepes tankajaival köztük az M4 Shermannal vagy a M3 "Grant/Lee-vel. Ezért az olasz páncélosparancsnokság, a "Gruppo Squadroni Corazzati Leoncello" egy erősebb páncélzatú és fegyverzetű páncélos kifejlesztését rendelte el Semovente da 105/25 név alatt. Eltérően más olasz páncélozott járművükre a Semovente da 105/25 kedvező benyomást tett a németekre, ezért az észak-afrikai visszavonulás után nagy hasznát vették a csapatok. A Semovente 105/25-öt a legjobb második világháborús olasz gyártmányú páncélozott járműnek tartják.

Története[szerkesztés]

A páncélosütközetekben az olasz páncélosok fokozatosan alul maradtak, ezért égetően szükség volt erősebb tankokra. A problémát úgy próbálták orvosolni, hogy a németektől vásároltak páncélosokat. Ez azonban nem tudta ellensúlyozni a veszteségeket. Ezért a németeknél bevált rohamlövegek sikeres alkalmazása után az olaszok is kifejlesztették saját önjáró lövegeiket Semovente 75/18 és Semovente 75/46 néven. Azonban szükség volt egy nagy teljesítményű vadászpáncélosra is, amellyel leküzdhették a bunkereket is. Erre a feladatra egy nagyobb űrméretű fegyverre volt szükség. A választás egy első világháborúban használt 105 mm-es L 13S jelölésű ágyúra esett.

A fejlesztést 1942-ben párhuzamosan az Odera-Terni-Orlando (OTO) és az Ansaldo vállalta. Az új önjáró löveget a költségek csökkentése érdekében már gyártásban lévő alkatrészekből akarták megoldani, ezért az OTO javasolta, hogy a Fiat P26/40 alvázát és a 105/23 löveget egyesítsék. Az Ansaldo ehelyett azt javasolta, hogy a gyártásban lévő M42 géptörzset fejlesszék tovább önjáró löveggé. Ezt a prototípust 1943. február 28-án mutatták be. A királyi hadsereg végül egy Fiat M15/42 hosszabbított alvázú és nagyobb kaliberű 105/25 (23 kaliber helyett) változatát fogadta el. A gyártás 1943. április 2-án kezdődött Semovente da 105/25 su scafo Fiat-Ansaldo M43 "Bassotto" név alatt. Az 1943 szeptemberi olasz fegyverszünet megkötéséig 30 darabot gyártottak a Fiat-Ansaldo gyáraiban. Az első 12 példányt az Aries II páncéloshadosztály kötelékében vetették be Róma közelében a német csapatok ellen. Miután az olasz hatalomátvétel nem sikerült, német felügyelet mellett további 91 darab készült StuG M43 mit 105/25 853(i) név alatt, amelyet az angol-amerikai erők ellen vetettek be. Jelentős részük 1945 áprilisában semmisült meg, a Gót vonal védelménél (Bologna környékén). Összesen 103 példányt készítettek belőle különféle változatokban.

Műszaki adatok[szerkesztés]

A Semovente 105/25 elődeinél (M41, M42, M43) bevált alapot használta, azaz egy M.15/42 tank alváz újratervezett, kiszélesített változatát. A felépítmény döntött első és oldalsó hegesztett páncéllemezekből állt. Az alvázra fixen hegesztett kazamatába Ansaldo 105/25 tarackágyú került. Kézi oldalirányzása: 34°, függőleges emelése: -12° és + 22° volt. Az élőerő elleni fegyverzetet egy 8 mm-es Breda Model 38 géppuska alkotta, amellyet a parancsnok üzemeltetett. A kommunikációt egy Magneti Marelli RF1 CA rádió biztosította. A meghajtást egy 8 hengeres 192 lóerős benzinmotor (Fiat-SPA 15TB M42) szolgáltatta vízhűtéses hűtőrendszerrel.

Változatok[szerkesztés]

1944-ben a Ansaldo kifejlesztett két másik változatot:

  • M43 önjáró 75/46 vagy StuG M43 mit 75/46 852(i) a németek számára.
  • M43 önjáró 75/34 vagy StuG M43 mit 75/34 851(i) a németek számára: a felépítmény azonos volt a 105 mm-es önjáró löveggel, de 75/34 M42 ágyúval volt felszerelve.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]