Sablonvita:A budapesti Katona József Színház alapító tagjai

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Átláthatóbbá tétel[szerkesztés]

Töröltem innen a halálozási adatokat, meg hogy Helyey László nevét hogyan írják tévesen. Ezek nem a színházalapító tagsággal kapcsolatosak, tessék inkább az adott személy lapján megnézni. Megya vita

Kunágota[szerkesztés]

Szeretném megtudni, milyen összefüggés van a kunágotai származás és a színház alapító tagsága között, és ennek az érdekességnek miért kell a sablonban szerepelnie. --Regasterios vita 2014. február 26., 20:02 (CET)


A userlapomon és másutt is többször említettem, hogy mániám a cikkek olvasottságának vizsgálata, ezen keresztül ezen -általam nagyon fontosnak- tartott mutató pozitív befolyásolása. Ebben az esetben sem történt más. Az alapítótagok szócikkeinek készítésekor, kiegészítésekor felfigyeltem erre az érdekességre. Miszerint: egy "isten háta mögötti", békés-megyei kistelepülés egykori lakói Kunágotán töltötték gyermek-ifjú korukat. Ezt az információt osztottam meg egy apró betűs lábjegyzetben a wikipédia olvasóival. Reméltem, hogy ezzel a községet rajtam kívül mások is felfedezik. Két évig vizsgáltam ebben az esetben a kunágotai szócikk olvasottságát és megállapíthattam, hogy számításom ezáltal is bevált Kunágota mellett a mezőkovácsházi kistérség településeinek szócikkei olvasottsága is nőtt.


Az elmúlt négy évben a színház illetve alapító tagjainak szócikkeit több százezren olvasták, köztük a wikipédia közösség különféle ellenőrző funkciót ellátó szerkesztői. Ezért a pozitív, manipulálásért senki sem emelt szót. Kérem ezúttal is indoklásom akceptálását.


Ettől az esettől teljesen függetlenül szeretném javasolni a wikipédia egyes, az elmúlt évtizedben meghaladott állásfoglalásainak, ajánlásainak újragondolását, korszerűsítését. A sablonokról például kiderült, hogy az eredeti szándéktól eltérően a korábbiaknál szélesebb körű informálásra képesek. A tízéves alapelvek szerinti sablon elhelyezések sok esetben értelmezhetetlenné válnak. Ezt a témát jó lenne egy közösségi pldalon megvitatni. Kispados

Erő demonstráció[szerkesztés]

Örülök, hogy a wikipédiában minden bejegyzésnek nyoma marad. Sajnálatos, hogy a magyar wikipédiában értelmes polémiát nem lehet folytatni. Tényleg egy világ dőlt volna össze, ha Kunágota népszerűsítése érdekében elhelyezett apró-betűs lábjegyzet benne marad a lábjegyzetben. Hogy lehet, hogy négy évig ez nem szúrt szemet senkinek? Még annak a két szerkesztőnek sem, akik most eltávolították ezt az információt. Kedvem lenne egyébként az elmúlt néhány hét ellenőrizetlen cikkeinek sok százas listáját közzétenni, de nem teszem. Nyilvánvaló, hogy itt nem tartalmi kérdésről, hanem erődemonstrációról van szó. Részemről ennyi. Üzenetem, továbbra is próbálom gondozni az általam írt, módosított cikkeket. --Kispados vita 2014. február 27., 22:53 (CET)

Igazán ne haragudj, de a fentiek csak megerősítettek abban, hogy ennek az úgynevezett érdekességnek, amivel a szócikkek nézettségét szeretnéd manipulálni, semmi köze a színházhoz. Engem nem érdekel, hogy ki hozta létre a sablont, meg se néztem, egyszerűen szemet szúrt az oda nem való tartalom. Egyébként Kátay Endre szócikkében tűnt fel, nyugodtan ellenőrizheted a szerkesztéseim időbeli sorrendjét, előtte abba nyúltam bele. --Regasterios vita 2014. február 27., 23:02 (CET)

Addig semmi gond, hogy szemet szúrt és törölted. Én azonban részletesen indokoltam a lábjegyzet okát. Ezt a polémiát igenis egy közösségi oldalon kellett volna megvitatni és akkor nem lett volna semmi gond. Továbbra is állítom, hogy nem ez a lábjegyzet a magyar wikipédia legnagyobb gondja. Döbbenet -most nem rólad írok- hogy a magyar wikipédia egyik sok funkciós szerkesztőjének az egyik legfontosabb ténykedése az én egyre csökkenő szerkesztéseimnek a figyelése. Ez a magyar wikipédia. Mit számítanak a dilettáns szócikkek, amíg egy olyan szerkesztő is van a stábban, aki vitatkozni, polémiázni mer. Őszintén sajnálom, hogy mélységesen csalódnom kellett Benned, nem csak ebben, hanem más témában is. Ezt itt nem részletezem, azt hiszem pontosan tudod miről van szó. --Kispados vita 2014. február 27., 23:27 (CET)