Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2023-32-2

A tibeti buddhizmus vagy himalájai buddhizmus elsősorban Tibet és a Himalája bizonyos területeinek (Nepál, Bhután és India) buddhista vallásos tanaira és szervezeti jellemzőire vonatkozik. Bhután állami vallása, de gyakorolják Mongóliában, valamint Oroszország (Kalmükföld, Burjátföld, Tuva) és Északkelet-Kína bizonyos területein is. A szövegeket (szentírásokat és magyarázó szövegeket) a Tibeti buddhista kánon tartalmazza, amelynek nyelve a klasszikus tibeti nyelv, ezen területek spirituális nyelve.

A Tibetben gyakorolt buddhista irányzatoknak két fő hagyománya a kolostori, illetve a világi jógi (nagpa). Ezen belül kétféle jána oktatási rendszer működik: a mahájána és a vadzsrajána – a buddhisták egyik jogart formázó rituális tárgya, a vadzsra után. Ez a villámlás szimbóluma, de gyakran gyémántnak is hívják, ezért az irányzat másik neve a „gyémánt út”. A tibeti buddhizmus azonban a személy fejlődésétől és a tanulmányi előrehaladásától függően mindhárom fő buddhista irányzatot tanítja (hínajána, mahájána, és vadzsrajána).

Nyugaton az irányzat lámaizmus néven is ismert, tanítóik, a lámák (más elnevezéssel rinpocsék) után. A lámák egymást követő sora személyük reinkarnációján, a számon tartott újraszületéseken (tibeti: tulku, mongol: kubilgán öröklési rend) alapul. Az elnevezés ellen a dalai láma tiltakozik, mivel ez a buddhizmus módosulását jelentené, holott erről nincs szó.

A tibeti diaszpóra számos nyugati országban terjeszti a tibeti buddhizmust. Követőinek száma a becslések szerint tíz és húsz millió fő között van. Egyik legjelesebb képviselője a Nobel-békedíjas 14. dalai láma (Tendzin Gyaco). A vallási élet tibeti központja Lhászában van. Itt található a legfőbb vallási vezető rezidenciája, a Potala palota. A Magyarországnál mintegy 25-ször nagyobb Tibet Kína egyik tartománya, az 1950-es évekbeli kínai annexió következményeként. A dalai láma 1959-ben történt kényszerű elmenekülése után Indiában hozta létre új központját, emigrációban.