Publius Servilius Vatia Isauricus (i. e. 79)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Publius Servilius Vatia Isauricus
Született
i. e. 120
Elhunyt
i. e. 44 (76 évesen)
Állampolgársága római
Gyermekei Publius Servilius Vatia Isauricus
Szülei Gaius Servilius Vatia
Foglalkozása
Tisztség consul of the Roman Republic

Publius Servilius Vatia Isauricus (Kr. e. 122 k. – Kr. e. 44) ókori római politikus és hadvezér, az előkelő patrícius Servilia gens Vatia családjának legismertebb tagja volt.

Élete[szerkesztés]

Apai nagyapját Marcusnak, apját Caiusnak hívták, édesanyja pedig Quintus Caecilius Metellus Macedonicus egyik leánya volt. Rokonságához hasonlóan a konzervatív, arisztokratikus optimaták támogatója volt; már Kr. e. 100-ban fegyvert fogott elvbarátai oldalán Lucius Appuleius Saturninus néptribunus mozgalma ellen. Kr. e. 79-ben a dictator, Lucius Cornelius Sulla nevezte ki consullá, így ekkor legalább 43 éves volt. A következő évben proconsuli rangban Kilikiába küldték, hogy megfékezze a földközi-tengeri hajóutakat veszélyeztető kalózokat.

A hadjárat[szerkesztés]

Az eltökélt és energikus Vatia Kr. e. 78-ban tengeri csatában diadalt aratott a kalózok hajói felett Kilikia partjainál, majd megkezdte a rablók part menti hegységekben épült erősségeinek ostromát. A hadjárat részleteit csak töredékesen ismerjük, de az biztos, hogy a három évig húzódó műveletek során a római sereg sokat szenvedett a gerillaharcmodort űző kalózok támadásaitól, akik elkeseredett védekezésükkel erődjeik elfoglalását is jelentősen megnehezítették. Vatia először a lükiai Olümposz hegyi városát perzselte fel a hősiesen védekező rablókkal és vezérükkel, Zenicetusszal együtt, majd a pamphüliai Phaszéliszt vette be más kisebb települések mellett. Innen tört be Kilikiába, ahol elfoglalta Korükoszt, miáltal a partvidéket sikerült megtisztítania. A kalózokat a sikerek ellenére azonban nem sikerült teljesen legyőznie, és néhány év múlva ismét annyira megerősödtek, hogy hadat kelljen vezetni ellenük.

A partvidék megtisztítását követően a belső területek garázdálkodó törzsei felé fordította a figyelmét, és rómaiként először átkelt seregével a Toros-hegységen, majd megtámadta az isaurusokat, akiket központjuk, Isaura bevételével győzött le. A várost úgy tudta térdre kényszeríteni, hogy elterelte a rajta átfolyó folyót, így a védők víz nélkül maradtak, és kénytelenek voltak kapitulálni. A fényes győzelemmel érdemelte ki az Isauricus agnoment, katonái pedig imperatornak kiáltották ki. Ezután provinciává szervezte Kilikiát, majd Kr. e. 74-ben hazatérve fényes triumphust tartott Rómában, ahol számos kalózvezért felvonultatott, és dús zsákmányát az utolsó aranyig az államkincstárba helyezte el, anélkül, hogy a szokásnak megfelelően magának tartott volna meg egy részt.

A politika élvonalában[szerkesztés]

A hazatérő Isauricus a senatus legbefolyásosabb tagjai közé került, ráadásul érdemei és feddhetetlensége miatt rendkívül népszerű is volt. Cicero rendkívül nagy megbecsüléssel ír róla műveiben. Kr. e. 70-ben Verres perében iudex (bíró) volt, Kr. e. 66-ban pedig támogatta Cnaeus Pompeius Magnus jelölését a Földközi-tenger teljes medencéjére kiterjedő főhatalom megszerzésében a kalóztevékenység végleges felszámolása érdekében. Kr. e. 63-ban jelöltette magát pontifex maximusnak, ám hajdani alárendeltje, Caius Iulius Caesar több szavazatot szerzett. Ugyanebben az évben messzemenően támogatta Cicero consult a Catilina-összeesküvés felszámolásában és a szervezők lehető legsúlyosabb megbüntetésében.

Kr. e. 57-ben más senatorokkal együtt követelte a száműzött Cicero visszahívását. Kr. e. 56-ban ellenezte XII. Ptolemaiosz Aulétész egyiptomi király hatalmának római segítséggel történő restaurációját, ami végül nem hivatalosan történt meg a Pompeius érdekeit képviselő Aulus Gabinius syriai helytartó jóvoltából. Kr. e. 55-ben végül censori magistraturát kapott Marcus Valerius Messalla Niger kollégájaként. Ezután már kevéssé vett részt a politikában, és Caesar és Pompeius Kr. e. 49-ben kitörő polgárháborújában sem foglalt állást. Kr. e. 44-ben halt meg, körülbelül nyolcvanéves korában.

Fia, a hasonló nevű Publius Servilius Vatia Isauricus Caesar pártjára állt, így Kr. e. 48-ban és Kr. e. 41-ben is consuli hivatalt viselhetett.

Forrás[szerkesztés]


Elődei:
Lucius Cornelius Sulla
és
Quintus Caecilius Metellus Pius
Consul
Kr. e. 79
Kollégája:
Appius Claudius Pulcher
SPQR
Utódai:
Quintus Lutatius Catulus Capitolinus
és
Marcus Aemilius Lepidus