Pontifex maximus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Az ókori Rómában a pontifex maximus a legfelsőbb pap, a római vallás legmagasztosabb beosztása. Ez a beosztás kizárólag patriciusok számára volt elérhető egészen i. e. 254-ig, amikor is az első plebeius elfoglalta ezt a beosztást. Ez a határozottan vallási hivatal a Római Köztársaság során folyamatosan politikai befolyás alá került és Augustus alatt a császár hivatalának rendelték alá. 382-ig keresztény császárok is fölvették a címet.[1]

A katolicizmusban Nagy Szent Gergely nevéhez fűződik a Pontifex Maximus pápai cím felvétele, és azóta az a római katolikus pápa latin megnevezéseként használt. Viszont a kapcsolat e két titulus között ennél korábbról eredeztethető, hiszen – és először – már I. Damáz pápát megválasztották római püspökként „pontifex maximusnak”.

A pontifex szó szerint hídépítőt (pons + facere) jelent; a Maximus pedig hatalmas, legnagyobb. Valószínűleg ezt szó szerint értették, mivel a hídépítés valóban nagyon fontos feladat volt Rómában, ahol a szent folyó, a Tiberis felett nagy hidakat emeltek, és csak vallási vezetők voltak hivatottak megzavarni a szent Tiberis folyását. Emellett szimbolikus jelentése is van, a pontifexek egyengetik a hidat az ember és Isten között.

Augustus császár a Pontifex Maximusok köntösében

Jegyzetek[szerkesztés]

  • ókor Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap