Politzer György

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Georges Politzer (sz. Politzer György, Trsztena, 1903. május 3.Párizs, 1942. május 23.[1]) magyar zsidó származású, marxista francia filozófus, a francia ellenállási mozgalom mártírja, a „vörös hajú filozófus” (philosophe roux).

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Apja körorvos volt, Trsztenán, Nagyváradon, majd Budapesten működött. Politzer Szegeden járt gimnáziumba, 1919-ben a diáktanács elnöke volt. Januárban belépett a kommunista pártba. Részt vett február 2-án a budapesti Barcsay utcai főgimnáziumban rendezett, a középiskolások forradalmi követeléseit (köztük az érettségi vizsga eltörlését) megfogalmazó diákgyűlésen. Első írása a szegedi Igazság című lap 1919. február 21-i számában jelent meg. A Vörös Hadseregben 16 évesen harcolt a szolnoki csatában. A Tanácsköztársaság bukása után nem tanulhatott tovább a szegedi gimnáziumban, így a gimnáziumi érettségit Budapesten tette le. Bécsben találkozott Sigmund Freuddal és Ferenczi Sándorral. 1921-ben sikerült Párizsba távoznia. A Sorbonne-on folytatta filozófiai, pszichológiai tanulmányait. 1923-ban megalapította és szerkesztette a Revue de psychologie concrète folyóiratot, amelyben pszichológiai okfejtései láttak napvilágot, köztük a Lépés Kant igazi arca felé. Cherbourg-ban, Evreux-ben, majd Párizsban dolgozott filozófiatanárként. Párizsban a L'Esprit folyóirat köré tömörült írócsoporthoz tartozott, Aragonnal és Danielle Casanovával barátkozott. Megalakították A filozófusok nevű csoportot, ami szembeszállt az elvont elvek alapján gondolkozókkal, köztük Freuddal és Henri Bergsonnal, helyette a konkrét ember vizsgálatát javasolták. 1929-ben belépett a Francia Kommunista Pártba. Munkatársa volt a L'Humanité és a Pensée lapoknak. A pszichológiában és a bölcsészetben Descartes-ot tartotta mesterének, ám mindent dogmatikusan baloldali, marxista–leninista nézőpontból szemlélt. Bár Sigmund Freudot burzsoá gondolkodónak nevezte, a pszichoanalízisből kiindulva hozott létre új lélektani irányzatot, a „konkrét pszichológiát”, ami azonban nem terjedt el széles körben. 1930-ban tudósi pályája helyett a fasizmus elleni harcot választotta hivatásául. Részt vett a francia ellenállási mozgalomban. Összeveszett barátjával, Aragonnal, aki az ellenállás irodalmi vonalát vitte, míg Politzer a politikait.

Az 1930-as évek elején Henri Barbusse kommunista és Romain Rolland szimpatizáns írókkal együtt elindított munkásegyetemen (l'Université Ouvrière de Paris) több száz hallgatót oktatott kitűnő stílusban marxista filozófiára. Az egyetemet az 1939-es náci megszállás után megszüntették.

1940-ben a kommunista párt mozgósította, Párizsba vezényelte. 1940. júliusi leszerelése után egy titokban megjelenő kiadvány szerkesztője volt. A l' Université libre (Szabadegyetem) és az októbertől megjelenő La Pensée Libre (Szabad gondolkozás) az ellenállási mozgalom legfontosabb kiadványai voltak, melyek írtak a II. világháború során a fasiszták által elkövetett kínzásokról, tudósok bebörtönzéséről is.

Briliáns cikket írt Alfred Rosenberg náci ideológus 1941 végén Párizsban tartott előadásának hazug történelemszemléletéről. 1942. március elején a francia rendőrség a betiltott kommunista párttal való együttműködése miatt második feleségével (Maï Politzer, sz. Marie Larcade) letartóztatta . Bár Jean Cocteau közbenjárt érte, miután nem tudtak vallomást kicsikarni belőle, kiszolgáltatták a Gestapónak. Nem volt hajlandó együttműködni a nácikkal, ezért három hónapig kínozták, mielőtt 1942. május 23-án a a hírhedt Mont Valérien erődben sortűzzel agyonlőtték volna. A legenda szerint a Marseillaise-t fütyülte utolsó leheletével. Felesége 1943 elején halt meg az auschwitzi koncentrációs táborban.

Elmélete, miszerint az emberek nem elvont lények, hanem mindenki a saját állandó drámáját, azaz konfliktusok sorozatát éli át, megalapozta Jean-Paul Sartre egzisztencializmusát.

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Franciaországban utcák (Párizs 12. kerületében), iskolák[2][3][4][5][6] viselik nevét, emléktáblája van, életművének több kiadása megjelent.

Illyés Gyula róla mintázta 1946-os Hunok Párisban című regényének Pulcher nevű alakját.

Mérei Ferenc találkozott vele és műveiben többször is hivatkozott rá.

Fia, Michel Politzer megírta életrajzát (lásd #Irodalom).

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Critique des fondements de la psychologie. La Psychologie, la Psychoanalyse (Paris, 1928)
  • Fin d'une parade philosophique. Le Bergsonisme (Paris, 1928)
  • Revolution et contre-révolution au XXe siècle. Reponse a „Or et sang” de M. Rosenberg (Paris, 1941)
  • Principes élémantaires de philosophie (Paris, 1946), magyar fordítása: A filozófia alapelemei (ford. a Györffy István kollégium munkaközössége Szabolcsi Miklós vezetésével, Bp., 1949), a párizsi munkásegyetemen tartott előadásai
  • La crise de la psychologie contemporaine (Paris, 1947)
  • La philosophie et les mythes. Les fondements de la psychologie (Paris, 1969)
  • A filozófia és a mítoszok (tanulmányok, válogatta Mátrai László, fordította Székely Arnoldné, Bp., 1972).

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]