Politzer György

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Politzer György
Született
1903. május 3.
Nagyvárad
Elhunyt
1942. május 23. (39 évesen)
Párizs
Foglalkozása filozófus
Halál oka golyó általi halál

Georges Politzer (sz. Politzer György, Trsztena, 1903. május 3.Párizs, 1942. május 23.[1]) magyar zsidó származású, marxista francia filozófus, a francia ellenállási mozgalom mártírja, a „vörös hajú filozófus” (philosophe roux).

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Apja körorvos volt, Trsztenán, Nagyváradon, majd Budapesten működött. Politzer Szegeden járt gimnáziumba, 1919-ben a diáktanács elnöke volt. Januárban belépett a kommunista pártba. Részt vett február 2-án a budapesti Barcsay utcai főgimnáziumban rendezett, a középiskolások forradalmi követeléseit (köztük az érettségi vizsga eltörlését) megfogalmazó diákgyűlésen. Első írása a szegedi Igazság című lap 1919. február 21-i számában jelent meg. A Vörös Hadseregben 16 évesen harcolt a szolnoki csatában. A Tanácsköztársaság bukása után nem tanulhatott tovább a szegedi gimnáziumban, így a gimnáziumi érettségit Budapesten tette le. Bécsben találkozott Sigmund Freuddal és Ferenczi Sándorral. 1921-ben sikerült Párizsba távoznia. A Sorbonne-on folytatta filozófiai, pszichológiai tanulmányait. 1923-ban megalapította és szerkesztette a Revue de psychologie concrète folyóiratot, amelyben pszichológiai okfejtései láttak napvilágot, köztük a Lépés Kant igazi arca felé. Cherbourg-ban, Evreux-ben, majd Párizsban dolgozott filozófiatanárként. Párizsban a L'Esprit folyóirat köré tömörült írócsoporthoz tartozott, Aragonnal és Danielle Casanovával barátkozott. Megalakították A filozófusok nevű csoportot, ami szembeszállt az elvont elvek alapján gondolkozókkal, köztük Freuddal és Henri Bergsonnal, helyette a konkrét ember vizsgálatát javasolták. 1929-ben belépett a Francia Kommunista Pártba. Munkatársa volt a L'Humanité és a Pensée lapoknak. A pszichológiában és a bölcsészetben Descartes-ot tartotta mesterének, ám mindent dogmatikusan baloldali, marxista–leninista nézőpontból szemlélt. Bár Sigmund Freudot burzsoá gondolkodónak nevezte, a pszichoanalízisből kiindulva hozott létre új lélektani irányzatot, a „konkrét pszichológiát”, ami azonban nem terjedt el széles körben. 1930-ban tudósi pályája helyett a fasizmus elleni harcot választotta hivatásául. Részt vett a francia ellenállási mozgalomban. Összeveszett barátjával, Aragonnal, aki az ellenállás irodalmi vonalát vitte, míg Politzer a politikait.

Az 1930-as évek elején Henri Barbusse kommunista és Romain Rolland szimpatizáns írókkal együtt elindított munkásegyetemen (l'Université Ouvrière de Paris) több száz hallgatót oktatott kitűnő stílusban marxista filozófiára. Az egyetemet az 1939-es náci megszállás után megszüntették.

1940-ben a kommunista párt mozgósította, Párizsba vezényelte. 1940. júliusi leszerelése után egy titokban megjelenő kiadvány szerkesztője volt. A l' Université libre (Szabadegyetem) és az októbertől megjelenő La Pensée Libre (Szabad gondolkozás) az ellenállási mozgalom legfontosabb kiadványai voltak, melyek írtak a II. világháború során a fasiszták által elkövetett kínzásokról, tudósok bebörtönzéséről is.

Briliáns cikket írt Alfred Rosenberg náci ideológus 1941 végén Párizsban tartott előadásának hazug történelemszemléletéről. 1942. március elején a francia rendőrség a betiltott kommunista párttal való együttműködése miatt második feleségével (Maï Politzer, sz. Marie Larcade) letartóztatta . Bár Jean Cocteau közbenjárt érte, miután nem tudtak vallomást kicsikarni belőle, kiszolgáltatták a Gestapónak. Nem volt hajlandó együttműködni a nácikkal, ezért három hónapig kínozták, mielőtt 1942. május 23-án a a hírhedt Mont Valérien erődben sortűzzel agyonlőtték volna. A legenda szerint a Marseillaise-t fütyülte utolsó leheletével. Felesége 1943 elején halt meg az auschwitzi koncentrációs táborban.

Elmélete, miszerint az emberek nem elvont lények, hanem mindenki a saját állandó drámáját, azaz konfliktusok sorozatát éli át, megalapozta Jean-Paul Sartre egzisztencializmusát.

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Franciaországban utcák (Párizs 12. kerületében), iskolák[2][3][4][5][6] viselik nevét, emléktáblája van, életművének több kiadása megjelent.

Illyés Gyula róla mintázta 1946-os Hunok Párisban című regényének Pulcher nevű alakját.

Mérei Ferenc találkozott vele és műveiben többször is hivatkozott rá.

Fia, Michel Politzer megírta életrajzát (lásd #Irodalom).

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Critique des fondements de la psychologie. La Psychologie, la Psychoanalyse (Paris, 1928)
  • Fin d'une parade philosophique. Le Bergsonisme (Paris, 1928)
  • Revolution et contre-révolution au XXe siècle. Reponse a „Or et sang” de M. Rosenberg (Paris, 1941)
  • Principes élémantaires de philosophie (Paris, 1946), magyar fordítása: A filozófia alapelemei (ford. a Györffy István kollégium munkaközössége Szabolcsi Miklós vezetésével, Bp., 1949), a párizsi munkásegyetemen tartott előadásai
  • La crise de la psychologie contemporaine (Paris, 1947)
  • La philosophie et les mythes. Les fondements de la psychologie (Paris, 1969)
  • A filozófia és a mítoszok (tanulmányok, válogatta Mátrai László, fordította Székely Arnoldné, Bp., 1972).

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]