Perczel Zita

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Perczel Zita
1935-ben a Budai cukrászda című filmben
1935-ben a Budai cukrászda című filmben
Életrajzi adatok
Született 1918. április 26.
Budapest
Elhunyt 1996. április 4. (77 évesen)
Budapest
Sírhely Farkasréti temető
Pályafutása
Aktív évek 19331996

Perczel Zita IMDb-adatlapja
PORT.hu-adatlap
A Wikimédia Commons tartalmaz Perczel Zita témájú médiaállományokat.

Perczel Zita (Budapest, 1918. április 26. – Budapest, 1996. április 4.) magyar színésznő.

Élete[szerkesztés]

Apja Perczel Attila katonatiszt volt.[1] 1932-ben lett a Színiakadémia hallgatója, ám azt nem fejezte be, ugyanis 1933-ban szerződtette a Nemzeti Színház. 1935–től 1937-ig a Vígszínház tagja volt.

Fiatalon többnyire hősnőket és naivákat alakított. Az átütő sikereket filmszerepeiben érte el. 1935 nyarán édesanyjával Franciaországba utazott, ahol több filmes emberrel kötött ismeretséget. Újdonsült kapcsolatainak köszönhetően 1937 decemberében már főszerepet kapott kint. 1938 és 1940 között Nizzában játszott, a St. Georges Színházban. 1938 februárjában Michel Durand Barbara című vígjátékának címszerepében láthatta a közönség, amelyben átütő sikert aratott. Marcel francia színésszel 1939. június 21-én kötött házasságot.

Nemsokára azonban kapcsolatuk megromlott, már New Yorkban megszületett közös gyermeküket második férje, Lukacsevics orosz filmproducer vette a nevére. A család emigráns orosz és francia értelmiségi körökben forgott, vendégeik között John Loden, Jean Renoir, Pierre Lazaroff és Antoine de Saint-Exupéry is megfordult.

Baráti társaságához tartozott Kabos Gyula színész, valamint Lengyel Menyhért és Vadnay László szövegkönyvírók. 1940-től 1951-ig az Amerikai Egyesült Államokban élt, Hollywoodban, filmet azonban nem forgatott, szereppel sem keresték meg. 1951-ben visszatért Párizsba, ahol 1966-ig tartózkodott.

Több mint ötszáz alkalommal lépett fel a Théâtre de Capucines-ben Sacha Guitryvel, korábbi partnerével. Később Madridban és Rómában élt. 1991-ben szerződtette a Budapesti Kamaraszínház Noël Coward Forgószínpad című darabjának egyik szerepére. 1994-ben Kecskeméten lépett színpadra Szerémi grófné szerepében, Csiky Gergely: Nagymama című darabjában. Ez a premier volt az utolsó életében, amely végül is a hazához, Kecskeméthez fűzi.

Három héttel 78. születésnapja előtt, tüdőrákban halt meg, Budapesten. A Farkasréti temető 25/I-1-64/A parcellájában nyugszik.[2][3]

Főbb szerepei[szerkesztés]

  • Ariel (Shakespeare: A vihar)
  • Króhn Ghyssza (Török S.: Az idegen város)
  • Irén (Molnár Ferenc: A nagy szerelem)
  • Barbara (Durand)
  • Lotta (Coward: Forgószínpad)

Filmjei[szerkesztés]

Perczel Zita Delly Ferenccel Az új rokon című filmben (1934)
  • Sírba viszel (színes amerikai–olasz vígjáték, 1997)
  • Kisváros (színes magyar tévéfilmsorozat, 1996)
  • Törvénytelen (színes magyar krimi, 1994)
  • Patika (színes magyar vígjátéksorozat, 1994)
  • Öregberény (színes magyar tévéfilmsorozat, 1994)
  • A nagy postarablás (színes magyar-NSZK vígjáték, 1992)
  • A Jávor (magyar archív filmfelvétel, 1987)
  • Dögkeselyű (színes magyar krimi, 1982)
  • Az örökség (színes magyar-francia filmdráma, 1980)
  • Bőrvirág (ff., francia krimi 1962)
  • Gyilkosok és tolvajok (ff., francia komédia 1957)
  • Hetenként egyszer láthatom (ff., magyar romantikus film, 1937)
  • Marika (ff., magyar romantikus vígjáték, 1937)
  • Dunaparti randevú (ff., magyar vígjáték, 1936)
  • Lovagias ügy (ff., magyar vígjáték, 1936)
  • Az új rokon (ff., magyar vígjáték, 1934)
  • Budai cukrászda (ff., magyar vígjáték, 1935)
  • Meseautó (ff., magyar vígjáték, 1934)

Könyve[szerkesztés]

  • A Meseautó magányos utasa; szerk. Bárdos Judit, Huzsvári Erzsébet, előszó, jegyz., filmográfia Bárdos Judit, színházi szerepek listája Gajdó Tamás; Áron, Bp., 2000

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. A színésznő és a magánélet. [2017. december 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. december 27.)
  2. Sírjának fényképe. (Hozzáférés: 2020. október 24.)
  3. Nemzeti Sírhelyek – Perczel Zita. Nemzeti Örökség Intézete. (Hozzáférés: 2020. október 25.)

Források[szerkesztés]