Budapesti Kamaraszínház

Linkek hozzáadása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Budapesti Kamaraszínház
Általános adatok
Korábbi neveiNépszínház (1978–1990)
Alapítva1978/1991
Megszűnt2012
Profilnépszínház, majd művészszínház
Fenntartókultuszminisztérium
Játszóhelyek
Tivoli
Nagymező utca 8. (1997-től) 145 fő, tulajdonosa a Fővárosi Önkormányzat
  • - Ericsson Stúdió
    Asbóth utca 20. (1985-től Kisszínpad, 1999-től Ericsson Stúdió) 70 fő
  • - Shure Stúdió
    Asbóth utca 22. (1994-től) 67 fő
  • Korábban:
    Józsefvárosi színház
    Kálvária tér 6. (1978–1997 között)
  • Várszínház
    Színház utca 1-3. (1978–1990 között)

A Budapesti Kamaraszínház Népszínház néven alakult meg 1978-ban az Állami Déryné Színház és a 25. Színház összevonásával. 1991-ben átnevezték, majd 2012-ig működött.

Népszínház korszak[szerkesztés]

1978 az ún. „színházi robbanás" éve volt, amikor a legjobb vidéki társulatok, Szolnok, Kaposvár, Kecskemét vezetői és csapatuk politikai célok végett a fővárosba kerültek.

A Népszínház 1978 januárjában jött létre az Állami Déryné Színház (ami tizenegy társulattal a vidéki színházak hatókörén kívül eső országrészeket látta el élő színházi kultúrával) és a 25. Színház (amelynek lényege a népszínházi jelleg, a közművelődési szándék és a színházi határok tágítása volt) összevonásával, de működését ténylegesen csak az őszi évadkezdéskor kezdte meg. Gyurkó László igazgatása alatt a két társulat előnyeit ötvöző populáris, mégis újító szemléletű színház kialakítása volt a cél. Játszóhelyei az 1978-ra újjáépített[1] Várszínház és az év őszére felújított Józsefvárosi Színház voltak. Mivel azonban nem készültek el időre, az utazó társulatok a pesti és Pest környéki művelődési házakban próbáltak, a Várszínházban játszó társulat pedig úgy, hogy az épület felújítása még javában folyt.

A színház berkein belül egy prózai – ezen belül 3 utazó –, egy operai, 1978. augusztus 1-jétől egy tánctagozat, valamint egy bábtársulat is szerveződött. Pozsgay Imre kulturális miniszter 1979-ben az Operettszínház igazgatóját és főrendezőjét, Malonyai Dezsőt és Vámos Lászlót (aki csak egy évvel később kezdte meg működését) nevezte ki a Népszínház élére. Ekkor a 25. Színház egykori társulatának java elhagyta a Népszínházat, akiket nemsokára a Kecskemétről átszerződtetett csapat is követett. 1979-től Csongrádi Mária vezetésével elindult a közművelődési pódium tagozat, amely az ifjúsággal foglalkozott.

Az 1980-as évek elején a színház válságba került. A célul kitűzött feladatokat nem tudta megoldani, a közönség sem a fővárosban, sem vidéken nem fogadta jól az előadásokat. A színészek is elégedetlenkedtek, mivel élesen elkülönült a várszínházi és a józsefvárosi (utazó) társulat.

1983. január 1-jétől Malonyai Dezső a Nemzeti Színház és az annak kamaraszínházává váló Várszínház vezetője lett, a Népszínház igazgatójává pedig Miszlay Istvánt nevezték ki. 1985. március 24-én Mészöly Miklós Bunker című drámájával, Giricz Mátyás rendezésében megnyílt a 7. kerületi Asbóth utcai Kisszínpad. Az új játszóhely célközönsége a fiatal értelmiség, a középiskolák felsőbb évfolyamai, az egyetemisták. Itt lehetőséget biztosítottak a kísérletezésre, részben a fiatal magyar drámaíróknak, illetve a Népszínház színészeinek, a hagyományosabb színjátszás mellett modernebb, testközelibb játékra, előadóestekre is. Eközben továbbra is Budapesten és az országban közel 200 játszóhelyen, széles közönségrétegnek mutatták be további produkcióikat.[2] 1988-ban felújították a józsefvárosi anyaszínházat. 1990-ben, Miszlay István nyugdíjba vonulásakor pályázatot írtak ki, amelyet Szűcs Miklós nyert el. A színház szervezete teljesen átalakult.

Budapesti Kamaraszínház korszak[szerkesztés]

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

A színház az 1990–91-es évadtól új vezetést kapott, igazgatója Szűcs Miklós, művészeti vezetője Csizmadia Tibor, irodalmi vezetője, dramaturgja pedig Böhm György lett.

1991 januárjától az új igazgatás átalakította a színház szervezetét és műsorát, a Népszínház nevet Budapesti Kamaraszínházra változtatták. Feloszlatták az utazótársulatokat, a létszámot ezzel csökkentették, de új tagok is érkeztek, akikkel szakmailag megerősítették a színház társulatát. Selmeczi György vezetésével az operatársulatból a Budapesti Kamaraopera, a tánctagozatból a Közép-Európa Táncszínház alakult meg.

Az így létrejött színház az örökölt játszóhelyek közül a Józsefvárosi Színházban a prózai és zenés darabokat, az Asbóth utcai Stúdiószínpadon irodalmi-színházi különlegességet játszott. Az 1991–92-es évadban a kiscelli romtemplomot is színházi helyszínné avatták Anthony Burgess Mechanikus narancs című regényéből készült musicallel és Shakespeare Athéni Timonjával.

A színház főépülete 1998-ban a Nagymező utcai Tivoli lett, amit 100 millió forinttal tettek színház számára alkalmassá. E mellett két stúdióval működött, melyben a három szponzortól kapott 150 millió forintos támogatással hoztak létre játszóhelyet: a régi stúdiószínház, az Ericsson Stúdió néven és a korszerű, légkondicionált Shure Stúdió.

A Budapesti Kamaraszínház búcsúelőadásaként 2012. május 7-én játszották utoljára a Tivoliban Tennessee Williams A vágy villamosa című drámáját, amelyen Tordy Géza rendezett, a főszerepeket pedig Eszenyi Enikő, Nagy Enikő, László Zsolt és Pindroch Csaba formálták meg.[3]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Várszínház: Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6635-4  
  2. ↑ (kárpáti): Új színház született, Vidéki vendégjátékok; Tolna Megyei Népújság 35. évfolyam 81. szám - 1985. április 6.
  3. ↑ MTI: A Pesti Színházban játsszák tovább a bezárt színház búcsúelőadását, hvg.hu - 2013. január 7.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Budapesti_Kamaraszínház&oldid=26504757”