Panarói csata
| Panarói csata | |||
 | |||
| Pietro Colletta tábornok | |||
| Konfliktus | Napóleoni háborúk | ||
| Időpont | 1815. április 3. | ||
| Helyszín | Itália | ||
| Eredmény | Nápolyi győzelem | ||
| Szemben álló felek | |||
| |||
| Parancsnokok | |||
| |||
| Szemben álló erők | |||
| |||
| Veszteségek | |||
| |||
| Térkép | |||
 Panarói csata
Pozíció Olaszország térképén
| |||
 é. sz. 44° 37′ 23″, k. h. 10° 59′ 50″Koordináták: é. sz. 44° 37′ 23″, k. h. 10° 59′ 50″ | |||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Panarói csata témájú médiaállományokat. | |||
.svg){kind=small}
A panarói csatát a Nápolyi Királyság vívta a Habsburg Birodalom ellen 1815. április 3-án. A Modena közelében, a napóleoni háborúk részeként lezajlott ütközetben a nápolyi sereg legyőzte az osztrákokat.
Előzmények[szerkesztés]
Bonaparte Napóleon 1815. március 1-jén Franciaországba érkezett elbai száműzetéséből, és hívei kíséretében Párizsba indult, hogy visszaszerezze a hatalmat. A volt császár március 20-án érte el a fővárost. Visszaérkezésének hírére ismét szervezkedni kezdtek ellenfelei, mert úgy gondolták, hogy addig nem lesz béke, amíg Bonaparte vezeti Franciaországot. Anglia, Poroszország, Oroszország, Ausztria és a kis német államok azonnal megkezdték a készülődést az elkerülhetetlen összecsapásra. Úgy számoltak, hogy májusra sikerül felállítaniuk egy ötszázezres sereget. Franciaországban is megkezdődött a toborzás.[2]
A Nápolyi Királyság uralkodója, Joachim Murat, Bonaparte sógora bizonytalan helyzetben volt, ugyanis a Bourbonok, Nápoly korábbi urai visszautasították, hogy elismerjék a szuverenitását. Bonaparte visszatérése azonban ösztönzően hatott a királyra, aki bizonyos volt abban, hogy az Itália északi részét uraló osztrákok ellene készülődnek, és Murat úgy döntött, ő támad elsőnek. Serege 82 ezer katonából, köztük hétezer lovasból állt. Hat hadosztályt állított fel, amelyek átlagosan 12-15 ezer emberből álltak. Murat kilencven ágyúval rendelkezett.[2]
Murat áthaladási engedélyt kért a Pápai államon keresztül észak felé, amit XII. Leó pápa elutasított. Március 22-én a nápolyi seregek átlépték a határt, és a genovai területre menekülő pápa nevében Giulio Maria della Somaglia bíboros tiltakozott az erőszakos lépés miatt. Murat Ancónában rendezte be főhadiszállását. A sereget Michele Carrascosa tábornok hadosztálya vezette Bologna felé. Őt Giuseppe Lechi és Ambrosio hadai követték. A három egységnek összesen harminc lövege volt. Március 29-én Murat Riminibe helyezte át főhadiszállását, majd 30-án kiadott egy felhívást az olasz függetlenségről.[2]
Murat közeledésének hírére feléledtek az osztrákellenes függetlenségi mozgalmak Észak-Olaszországban. A hatóságok sok embert őrizetbe vette. Heinrich von Bellegarde osztrák tábornagy Johann Frimont tábornokot nevezte ki a Habsburg-csapatok élére, aki Piacenzában állította fel főhadiszállását. Az osztrák csapatok Piacenza és Casalmaggiore között gyülekeztek azzal a céllal, hogy megvédjék a Pó vonalát, amíg további erősítést nem kapnak.[2]
Az ütközet[szerkesztés]
Március 30-án Savigno és Cesena között összecsapott a nápolyi sereg az osztrák elővéddel, és a Vinzenz Ferrerius von Bianchi által vezetett osztrák csapatok kénytelenek voltak visszavonulni. Április 1-jén Murat és vezérkara átköltözött Faenzába, majd másnap Bolognába. Bianchi Modenáig hátrált, ahol védekező pozíciót vett fel a Panaro-folyó előtt. Április 3-án Carrascosa megpróbált átkelni a folyó hídjain, de az osztrákok visszaverték két átkelőnél is. Végül Castelfranco Emiliánál átjutott a túlsó partra, és rátámadt Bianchi állásaira. Miközben az osztrák centrumban heves harcok folytak, Murat harcba küldte Pietro Colletta tábornok csapatait, akik megtámadták a Habsburgok jobbszárnyát. A létszámhátrányban lévő osztrákok megfutamodtak. Amikor újabb nápolyi csapatok érkeztek Bolognából, az osztrákok visszavonultak a bentivogliói csatorna mögé és a borgofortei Pó-hídhoz.[2]
Következmények[szerkesztés]
Az ütközet megnyerésével a nápolyiak előtt megnyílt az út Modena, Carpi és Reggio felé, amelyet Carrascosa katonái gyorsan elfoglaltak. Murat Lecchivel és Ambrosióval Ferrara és az occhiobellói Pó-híd felé haladt tovább.[2]
Jegyzetek[szerkesztés]
Források[szerkesztés]
- ↑ Batty: Robert Batty. An Historical Sketch of the Campaign of 1815 [archivált változat] (1820). Hozzáférés ideje: 2020. november 28. [archiválás ideje: 2011. szeptember 27.]
- ↑ Clash: Modena. Clash of Steel. Hozzáférés ideje: 2020. november 29.
| A forradalomtól a konzulátusig (1795–1804) |   | |
|---|---|---|
| A Császárság (1804–1814) | Napóleon koronázása (1804) · Első Francia Császárság (1804–1814) · Németországi hadjárat (1805) · Rajnai Szövetség (1806) · Poroszországi és lengyelországi hadjárat (1806–1807) · Félszigeti háború (1808–1814) · Németországi és ausztriai hadjárat (1809) · Orosz–török háború (1806–12) · Ágyúnaszád-háború (1807–14) · Finn háború (1808–1809) · Oroszországi hadjárat (1812) · Németországi hadjárat (1813) · Észak-franciaországi hadjárat (1814) | |
| Hanyatlás és bukás (1814–1815) | ||
| Koalíciós háborúk (1792–1815) | ||
