Pézsmaréce

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Pézsmaréce
MuscovyDuck.jpg
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Madarak (Aves)
Rend: Lúdalakúak (Anseriformes)
Család: Récefélék (Anatidae)
Alcsalád: Réceformák (Anatinae)
Nemzetség: Fényrécék (Cairini)
Nem: Cairina
Faj: C. moschata
Tudományos név
Cairina moschata
Linnaeus, 1758
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Pézsmaréce témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Pézsmaréce témájú médiaállományokat és Pézsmaréce témájú kategóriát.

Háziasított pézsmakacsák

A pézsmaréce, másképpen pézsmakacsa, népies nevén némakacsa (Cairina moschata) a lúdalakúak rendjébe, ezen belül a récefélék (Anatidae) családjába tartozó faj.

Előfordulása[szerkesztés]

Eredeti elterjedési területe Mexikótól délre Peruig és Uruguayig, de mára már a világ minden táján tenyésztett úszómadár lett.

Megjelenése[szerkesztés]

A vadon élő pézsmarécék eredetileg fekete színűek, de a kifejlett egyedek szárnytükre fehér. Hasukon irizál a tollazat. A pézsmakacsák fején jellegzetes, húsos kinövések láthatóak, arcuk pedig csupasz. Ez színtől függetlenül lehet piros, piros alapon barna árnyalatú és fekete. A 3–4 kilogrammos testtömegű gácsérok jóval nagyobbak a tojóknál, amelyek átlagosan 1,5–2 kilogrammot nyomnak. (A háziasított példányok esetében jóval nagyobb tömeggel számolhatunk: a tojók akár 5, a gácséroknál pedig akár 7 kilogrammos testsúly is előfordulhat.)

Fiatal korban mindkét nem csipogó hangot ad, de a gácsérok fejlődésekor a csipogó hang "shásogó", "berregő" hanggá alakul. Ezen hangokat tüdő után található 2 porcos légzsák segítségével adja ki, melyből a légcső közvetlen folytatódik. Ez a kis "légtartály" teljes fejlettségét általában egy év alatt eléri.

A háziasított pézsmakacsánál több alap és rejtett szín található: fehér, barna, fekete, kék, bronz, levendula, krém, gyöngy. Homozigóta szín variáció esetén még előjöhet ezüst, lila, buff szín változat. Egy színváltozaton belül több mutáció is létezik, amely eredményeként vannak sötétebb, világosabb, vagy más árnyalatú színek. A felsorolt színeken kívül még több ismeretlen rejtett színt lehet létre hozni megfelelő színű egyedek tartásával. A színváltozatoknál tovább megkülönböztetünk fehér fejű, az egyed színével egyező változatot és az úgynevezett grizzly fejszínt, amikor a fej színes, de fehér tollakkal van cirkázva.Ezek nem összetévesztendők a tarkasággal. A mintázatoknál a legismertebb a duclair mintázat. Itt a szárny, a fartoll és a fej színes, a többi toll pedig fehér. Továbbá ismert mintázat még a sávozottság. Ezeket sokan tévesen kendermagosnak nevezik. Ezen mintázatok minden színnél megjelenhetnek. Az ilyen egyedek már napos korban is különbözőek az egyszínű és a szabálytalan tarka színű egyedektől. Elterjedt dolog a beltenyészet is, amelynek egyik eredménye az egyszínű egyedek tarkasága, több fehér toll megjelenése. Az egyszínű kacsáknál a fehér nem kívánatos szín, ezért kerülni kell a beltenyészetet! Továbbá a többszörös beltenyészet esetén az egyedek kisebbek lesznek, csökken a keltethetőség, az ellenálló képesség! A néma kacsa nem kimondottan érzékeny a kisebb beletenyésztettségre.

Életmódja[szerkesztés]

A vadon élő pézsmarécéket eddig viszonylag kevesen vizsgálták. Meglehetősen sok időt töltenek a fák koronájában, ahol kiválóan el tudnak rejtőzni. Ha megriasztják őket, lassú, nehéz szárnycsapásokkal emelkednek a levegőbe. Elsősorban a reggeli és esti órákban aktívak, ekkor szerzik növényi eredetű táplálékukat a sekély vízből. A költési időszakban egyedül vagy kisebb csoportokban látható, máskor nagyobb, akár 16 egyedből álló csapatok is megfigyelhetőek.

A néma kacsa azért is népszerű, mert – mint népi neve is mutatja – igen halk. Leginkább sziszeg, néha morog és csendesen hápog. Kárpótlásul változatos metakommunikációs eszközöket használ: a fejét mozgatja, billegeti a farkát. Izgalmi állapotban a feje tetején felemeli a tollazatát, a gácsérok találkozásakor a szárnyukat enyhén kitárják, hogy ezzel nagyobbnak tűnjenek.

Szaporodása[szerkesztés]

Pézsmaréce fióka

A pézsmaréce tojója a vadonban faüregekbe, gödrökbe rakja tojásait. A kirakott költőládákat is előszeretettel használja. A 8–21 tojás 35 napon belül kel ki. A fiókák fészekhagyók, de kelés után 1-2 napig a fészekben, maradnak, egyes esetekben pedig még pár napig a fészekre visszajár a kotló a kicsikkel. Évente általában 1-3 alkalommal kotlik. Ha napos korban a kiskacsákat elveszik tőle, hamar újra tojni majd kotlani kezd. A kotlást késleltetni lehet, ha a tojásokat folyamatosan gyűjtik és a fészekből a pihe tollakat eltávolítják. De némely egyedek kotlási hajlama olyan erős, hogy még 1-2 tojáson vagy másik kacsa fészkén is megkotlik.

Háziasítás[szerkesztés]

A pézsmaréce vadon élő állománya nem veszélyeztetett, háziszárnyasként pedig egyre gyakoribb. Dél-Amerikából származik, az első európai felfedezők érkezésekor már házi pézsmarécékkel találkozhattak. A 16. században hozták az óvilágba, ahol népszerű asztali fogássá váltak. Később a pekingi kacsa a háttérbe szorította, mint húsforrást, azonban az utóbbi 35 évben ismét gazdasági szempontból jelentős baromfifaj lett, intenzív tenyésztése többek között Franciaországban, Olaszországban és Tajvanon folyik. Húsa nagyon ízletes, valamivel több fehérjét és kevesebb zsírt tartalmaz, mint a házikacsáé. Májtermelése is kiváló.

Egyéb gazdasági hasznosítás[szerkesztés]

A pézsmaréce májából és szívéből nyert kivonatot használják fel a Boiron nevű francia gyógyszercég által forgalmazott, Oscillococcinum elnevezésű homeopátiás készítmény előállításához.

Források[szerkesztés]

Képgaléria[szerkesztés]