Vaskereszt

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Otto Büsing szócikkből átirányítva)
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
1914-es Vaskereszt

A Vaskereszt (németül Eisernes Kreuz; Loudspeaker.svg kiejtése) a történelmi Porosz Királyság, később az egységes Németország katonai kitüntetése volt, amelyet 1813. március 10-én Breslauban (a mai Wrocław) alapított III. Frigyes Vilmos porosz király. A napóleoni háborúk lezárulta után az 1870-es porosz–francia háború, illetve az első és a második világháború idején adományozták. A háború után Németország lemondott használatáról, napjainkban csak felségjelzésként jelenik meg a német hadsereg járművein.

A Vaskereszt eredetileg kifejezetten katonai kitüntetés volt, de volt példa rá, hogy katonai erényeket felmutató civil személyt tüntettek ki vele. Hanna Reitsch civil berepülőpilótát hősiessége miatt Adolf Hitler a Vaskereszt első osztályával tüntette ki. Ő egyike annak a két nőnek, akinek első osztályú Vaskeresztet adtak át a második világháború idején.

Forma[szerkesztés]

A Vaskeresztet (egyenlő szárú, fehér szegélyű kereszt, amelynek szárai a kereszt középpontjától távolodva egyre szélesebbek lesznek) Karl Friedrich Schinkel építész tervezte. Schinkel a teuton lovagok által a 14. században viselt keresztről mintázta a kitüntetést, de ez volt Nagy Frigyes jelképe is.

A kereszt korábban a teuton lovagok jelképe volt, a Vaskereszt formája pedig 1870 óta egészen napjainkig a német fegyveres erők jelképe.

1813-ban, 1870-ben és 1914-ben a kitüntetés szalagja fekete volt, oldalán két vékony fehér sávval. A civil személyek számára kiadott Vaskereszt szalagja fehér volt, szélén két vékony fekete sávval.

A kitüntetést a német történelem több szakaszában is kiadták, a kiadás évét a kereszten mindig megjelenítették. Az első világháborús Vaskeresztek az „1914”, míg a második világháborús kitüntetések az „1939”-es évszámot hordozzák a kereszt alsó szárán. A hátoldalon látható 1813 az alapítás évére emlékeztet. Az első világháborúban Vaskereszttel kitüntetett katonák a második világháború idején megkaphatták a Vaskereszt magasabb osztályát is. Ilyen esetekben a régi Vaskereszt szalagjára egy „1939” feliratú csatot helyeztek. (Az első világháború idején hasonló kitüntetést adományoztak azoknak, akik az 1870-es háború idején már kitüntették magukat, de ezen katonák száma a nagyobb időbeni távolság miatt jóval kevesebb volt.)

Története[szerkesztés]

Korai története[szerkesztés]

Vaskereszt 1870-ből

A Vaskeresztet III. Frigyes Vilmos porosz király 1813. március 10-én alapította Boroszlóban, a Napóleon elleni felszabadító háborúban küzdő katonák számára. 1870. július 19-én I. Vilmos porosz király újból engedélyezte e kitüntetés kiadását a francia-porosz háborúban hősiesen viselkedő katonák számára. Az 1895-ben a még szolgáló 1870-es kitüntetettek számára egy „25” feliratú szalagcsatot adtak át. Az első világháború első napjaiban, 1914. augusztus 5-én II. Vilmos császár ismét lehetővé tette a Vaskereszt adományozását. A kitüntetés történetének e három korai szakaszában a Vaskeresztet a porosz király adományozta. A korai Vaskeresztnek három fokozata volt:

  • Vaskereszt Másodosztálya (németül: Eisernes Kreuz 2. Klasse)
  • Vaskereszt Első Osztálya (németül: Eisernes Kreuz 1. Klasse)
  • A Vaskereszt Nagykeresztje (németül: Großkreuz des Eisernen Kreuzes vagy Großkreuz)

A Vaskereszt három osztálya egyedien nézett ki, viselésük módja különbözött. A Vaskereszt Első Osztályát a kitüntetett egyenruhájának bal oldalán, a szíve fölött viselte. A Vaskereszt Nagykeresztjét és a Vaskereszt Másodosztályát a szalag is megkülönböztette egymástól.

A Vaskereszt Nagykeresztjét a német haderő idősebb tábornokainak adományozták. A legmagasabb fokozatot, a Vaskereszt Nagykeresztjének csillagát mindössze kétszer adták át, 1813-ban Gebhard von Blücher marsallnak, míg 1918-ban Paul von Hindenburgnak. A második világháború idején tervezték e kitüntetés átadását a háború legsikeresebb német parancsnokának, de a náci Németország veresége miatt erre nem került sor.

A Vaskereszt Másodosztályát és a Vaskereszt Első Osztályát rangra való tekintet nélkül adományozták. Más európai országokban a kitüntetéseket a kitüntetett rangjára való tekintettel adományozták, a Vaskeresztet azonban a legalacsonyabb és legmagasabb rangú katona is megszerezhette. Poroszország egyéb kitüntetései is igazodtak a katonai rangokhoz, a Vaskereszt velük ellentétben egalitárius jellegű.

Az első világháborúban körülbelül 3,5 millió másodosztályú Vaskeresztet adtak át,[1] míg 145 000 német katona az első osztályú Vaskereszttel tüntette ki magát.[2] Adolf Hitlert első osztályú Vaskereszttel tüntették ki, ami ritkaság volt a sorozott katonák között. Hitler későbbi pályafutása során is viselte a kitüntetést, ez számos korabeli fényképen látható.

Második világháború[szerkesztés]

A Wehrmacht jelképe

Hitler is a hagyományok folytatása mellett döntött és a második világháború első napján kiadott rendeletében újraélesztette a Vaskeresztet.[3] A második világháború idején a Vaskereszt három osztályát adományozták. A legalacsonyabb szintű Vaskereszt és a legmagasabb szintű Nagy Kereszt közé beiktatták a Vaskereszt Lovagkeresztjét. A Lovagkereszttel a Pour le Mérite nevű porosz kitüntetést helyettesítették, amelyet Hitler nem kedvelt. Megváltozott a szalag is, amelynek alapszíne vörös lett, szélein fehér és fekete sávok futottak végig. (E színek voltak akkoriban Németország nemzeti színei is.) A civilek számára Hitler létrehozta a Hadiszolgálati Keresztet.

Vaskereszt[szerkesztés]

Vaskereszt Másodosztálya (1939)

A Vaskereszt hagyományos változatát 1939-től kezdve két osztályban adták át:

  • Vaskereszt Másodosztálya (németül: Eisernes Kreuz 2. Klasse)
  • Vaskereszt Első Osztálya (németül: Eisernes Kreuz 1. Klasse)

A kitüntetést a csatában és a harcterek környékén mutatott hősies magatartásért adományozták.

A Vaskereszt Másodosztályát három különböző módon viselték:

  • A zubbony második gomblyukában
  • Nem harctéri öltözetben a szalagján önállóan lógott
  • Hétköznapi egyenruhában csak a kitüntetés szalagja volt látható a zubbony második gomblyukában

A Vaskereszt Első Osztálya egy szalag nélküli kitűzhető medál volt, amelyet a zubbony nyaki részének közepén helyeztek el. A katonák először a Vaskereszt alsóbb fokozatait nyerhették el, a magasabb osztályokat csak az alacsonyabb osztályok megszerzése után kaphatták meg. A második világháború idején 5 millió másodosztályú és 730 000 első osztályú Vaskeresztet adtak át.[4] Mindössze két kapott első osztályú kitüntetést, míg a finn haderő két zsidó vallású katonája visszautasította a Vaskeresztet.

A Vaskereszt Lovagkeresztje[szerkesztés]

A Vaskereszt Lovagkeresztjét (németül: Ritterkreuz des Eisernen Kreuzes, vagy Ritterkreuz) a harctéren tanúsított önfeláldozó hősiességért és a sikeres hadvezetésért adományozták. A Lovagkeresztet öt fokozatba sorolták:

Összesen 7313 darab lovagkeresztet adtak át. Ezek közül mindössze 883 volt tölgylombokkal ékesített, 160 tölgylombokkal és kardokkal, és 27 tölgyfalombokkal, kardokkal és gyémántokkal. A legmagasabb rangú Lovagkeresztből egyetlen darabot adományoztak. A Lovagkeresztet az ingnyakban hordták.

A Vaskereszt Lovagkeresztjének kitüntetettjei[szerkesztés]
  • Hans-Wilhelm Albers (Lauenburg/Elbe, 1914. június 12. – Rieti, 1944. június 4.) több fontos kitüntetést is elnyert, részben az afrikai szolgálataiért. A Rieti melletti hadikórházban hunyt el.[5][6][7]
  • Hans von Bargen (Malente, 1914. október 14. – Barisevo, 1944. július 6.) több mint 400 küldetést hajtott végre. 1944-ben a szovjet légelhárítás végzett vele.[8][9][10][11]
  • Hans-Werner Bartels (Salzwedel, 1910. január 28. – Leer, 1991. december 2.) 1944. január 26-án kapta meg.[12]
  • Heinrich Behrends (Hakenstedt, Porosz Királyság, 1916. június 16. – Hakenstedt, 2002. május 10.)[13]
  • Johannes Boje (Niebüll, 1901. június 23. – Kabanovka, 1944. június 26.) katona és rendőrtiszt, a Wehrmacht ezredese. A Bagratyion hadműveletben vesztette életét.[14][15][16]
  • Georg Böhnk (Flensburg, 1919. február 18. – Dortmund, 1972. május 11.) A II./Panzer-Füsilier-Regiment „Großdeutschland” hadosztályban volt Oberleutnant. 1938 és 1945 között szolgált.[17][18][19]
  • Walther-Hans Böttcher (Bad Bramstedt, 1916. november 4. – Arhangelszk, 1943. június 6.) az 1./Grenadier-Regiment 216 Hauptmannja volt. Halálát egy akna felrobbanása okozta. Festőművészként is ismert.[20][21][22]
  • Johannes Brandenburg (Aukrug, 1910. július 28. – Holm, 1942. február 28.) katona és rendőrtiszt. A második világháborúban a Luftwaffe tagja, 1935-től a Sturzkampfgeschwader 2, majd a Kampfgeschwader 1 tagja vol. 1942-ben Oroszországban vesztette életét, posztumusz századosnak léptették elő.[23][24][25][26]
  • Kai Bräundle-Schmidt (Flensburg, 1917. június 19. – Braderup, 1991. augusztus 14.) a Wehrmacht szárazföldi haderejében volt tartalék őrnagy. 1936 és 1938, illetve 1940 és 1945 közt szolgált.[27][28][29][30]
  • Werner Breese (Hohenwestedt, 1913. április 6. – Hohenwestedt, 1995. február 17.) a Luftwaffe pilótája. 1934 és 1945 közt szolgált (1935-től a légierőnél), az Aufklärungs-Gruppe 122 tagjaként.[31][32][33][34]
  • Karl Brommann (Neumünster, 1920. július 20. – 2011. június 30.) a Waffen-SS tagja volt, de már előtte részt vett az Anschlussban és Szudétavidék megszállásában. A danzigi csatában 66 tankot és számos más katonai objektumot pusztított el.[35][36]
  • Jost Brökelmann (Kiel, 1907. szeptember 25. – Freiburg im Breisgau, 1967. március 3.) a második világháborúban a haditengerészet fregattkapitánya volt, a háború után sorhajókapitányként szolgált. 1966 novembere és 1967 márciusa között a hadsereg történelem-kutató intézetében dolgozott.[37][38]
  • Ernst Bunge (Zerbst (Anhalt), 1914. május 29. – Herszon, 1944. május 12.)[39]
  • Hellmut Bunge (Klein Wanzleben, Porosz Királyság, 1920. június 1. – Herborn, 2006. december 4.)[40]
  • Karl Busche (Breklum, 1903. szeptember 17. – Szimferopol, 1943. május 28.) 1943. május 26-án megsebesült, két nappal később elhunyt a szimferopoli hadikórházban. Posztumusz ezredessé léptették elő, és megkapta a kitüntetést.[41][42]
  • Georg Burkhardt Karl-August Freiherr von Bülow (Kiel, 1904. június 13. – Braunfels, 1986. június 11.) a szárazföldi haderőben szolgált ezredesként a második világháborúban. 1945-ben amerikai hadifogságba esett, a következő évben szabadult.[43][44]
  • Hermann Büchting (Neumünster, 1916. március 14. – Rellingen, 1992. június 27.) 1935 és 1945 közt a haditengerészetben szolgált korvettkapitányként, a második világháborúban egy ideig a Karlsruhén teljesített szolgálatot.[45][46]
  • Nikolaus Büsen (Kiel, 1911. március 6. – Észak-Afrika, 1942. június 14.) pilóta. 1942. június 14-én Észak-Afrika partjai felett ölték meg. Posztumusz kapta meg a kitüntetést.[47][48]
  • Otto Büsing (Kiel, 1896. augusztus 22. – Kropivnickij, 1944. március 8.) 1942-ben megkapta a kitüntetést. Az első és a második világháborúban is részt vett, utóbbi során ölték meg Ukrajnában, posztumusz vezérőrnaggyá léptették elő.[49][50]
  • Heinrich Eppen (Winsen (Luhe)|Winsen, 1915. március 29. – Tobruk, 1942. június 4.)
  • Ernst Grunau (Rüstringen, 1919. szeptember 28. – Travemünde, 1989. július 8.) a Vaskereszt Lovagkeresztje mellett megkapta a Nahkampfspange arany változatát, amit mindössze 631-en nyertek el.[51]
  • Wilhelm Grunge (Gardelegen, 1916. július 27. – Salzwedel, 1984. november 16.) 1944. július 3-án kapta meg.
  • Peter Jenne (Wittenberg, Porosz Királyság, 1921. október 9. – Bad Belzig, 1945. március 2.) 1945 márciusában esett el. 17 légi győzelme ismert.[52]
  • Wolfgang Jörchel (Zabrze, 1907. augusztus 9. – Prága, 1945. május 12.) a sziléziai német Jörchel 1941 és 1945 között volt a Waffen-SS tagja. 1945. május 12-én elfogták és kivégezték[53][54][55][56][57]
  • Carl Langemeyer (Holzminden, 1907. augusztus 6. – Holzminden, 1982. július 25.) katonaorvos. 1957-től az NSZK hadseregét szolgálta.[58]
A Vaskereszt Lovagkeresztjének tölgyfalombokkal kitüntetettjei[szerkesztés]

A Vaskereszt Nagykeresztje[szerkesztés]

A lovagkereszthez hasonlóan a Nagykereszt is az ingnyakból lógott. A Nagykereszt a Lovagkereszt felnagyított változata, szegélye eredetileg arany színű volt, ám ezt az átadás előtt ezüstre cserélték. A Nagykeresztet egy 57 milliméter széles szalagon viselték, amelynek színei megegyeztek a Lovagkereszt színeivel. A Nagykereszttel nem a harctéren mutatott kitűnő magatartást jutalmazták, hanem a törzskar olyan tisztjeinek, akik kitűnő stratégiai döntésükkel alapvetően befolyásolták a háború kimenetelét. Ezt a kitüntetést csak Hermann Göring birodalmi légimarsall kapta meg, akinek 1940. július 19-én a Benelux államok lerohanása és a Franciaország elleni győzelmet követően adományozták a Vaskeresztet. A Nagykeresztet Adolf Hitler adta át Göringnek, ám ez a kitüntetés elpusztult a szövetségesek Berlin elleni légitámadásainak idején. Göring több másodpéldányt is készíttetett a Nagykeresztből, ezek közül egyet akkor is viselt, amikor a szövetségesek fogságába esett.

A Vaskereszt Nagykeresztjének Csillaga[szerkesztés]

A Vaskereszt Nagykeresztjének Csillaga (1813)

Az első Nagykereszt Csillagát 1815-ben Gebhard Leberecht von Blüchernek a waterlooi csatában aratott győzelméért adományozták. A másodikat Paul von Hindenburg kapta az 1918 tavaszi német győzelmeket követően. Ezt a kitüntetést a második világégés során egyetlen német katona sem érdemelte ki. A legmagasabb rangú Vaskereszt egyetlen példányát a háború legsikeresebb német tábornokának szánták, ám a Wehrmacht veresége miatt nem adták át. A kitüntetés egyetlen ismert példányát az amerikai hadsereg katonái találták meg a háború utolsó napjaiban és hadizsákmányként az Egyesült Államokba vitték.

A Vaskereszt a háború után[szerkesztés]

A háború utáni német állam megtiltotta a horogkereszt használatát, ezért 1957-ben határozatot hoztak a második világháború Vaskeresztjén látható szvasztika tölgyfalombokkal történő helyettesítéséről. A hidegháború befejeződése óta a német hadsereg újból részt vesz Németország határain kívüli fegyveres akciókban. Jelenleg Németországban nem adományoznak kifejezetten katonai kitüntetést, ezért mozgalom indult a Vaskereszt újraélesztése érdekében.[59] 2007-ben egy 5000 támogató aláírást tartalmazó petíció került a Bundestag képviselőinek asztalára.[60][61] A javaslattevő hangsúlyozta, hogy a bár a Vaskeresztet Európa-szerte a hitleri rezsimmel és az az által elkövetett szörnyűségekkel azonosítják, de a Bundeswehr külföldi bevetései során a szolidaritás és az érkező segítség jelképévé vált a világ háborús régióiban.[62] Jelképként való megítélését rontja, hogy a szélsőjobboldali csoportok előszeretettel jelenítik meg lobogóikon, emblémáikon.[63][64] A Bundeswehr napjainkban is jelképeként használja a Vaskeresztet, amelynek színe hivatalosan kék és ezüst, de a harci eszközökön a hagyományos fekete-fehér változat látható 1956 óta.[65]

Érdekességek[szerkesztés]

Vaskereszt-kitűző az első világháborúban adományaikkal Németországot támogató amerikaiaknak
  • A Vaskereszt jelképe többször is feltűnik a német történelemben. 1813-ban a porosz Marianna hercegnő felhívást intézett a porosz asszonyokhoz, hogy azok aranyékszereiket adják át porosz államkincstárnak a Napóleon elleni hadjárat finanszírozására. Az ékszereiktől megváló asszonyoknak egy vasból készített, Vaskeresztet ábrázoló kitűzőt ajándékoztak, amelyen az „Aranyat adtam a vasért” (németül: Gold gab ich für Eisen) felirat volt olvasható.[66]
  • Az első világháború idején a felhívást megismételték. Az Egyesült Államokban élő adományozók számára külön angol-német nyelvű Vaskereszt-kitűzőt adományoztak
  • A Berlin melletti Großbeeren napjainkban is a település címerében viseli a Vaskeresztet. A jelkép még 1813-ból származik, amikor a porosz hadsereg győztes csatát vívott a falu határában.[67]
  • Berlin Kreuzberg nevű kerülete a Vaskeresztről kapta nevét. Az 1821-ig Temephofer Bergnek nevezett 66 méteres magaslaton emlékművet állítottak a Napóleon elleni háború hőseinek. Az emlékmű tetején egy stilizált Vaskereszt volt, amely később az egész környék névadója lett.[68]
  • 1977-ben amerikai-NSZK-jugoszláv koprodukcióban forgatták a második világháború keleti frontján játszódó Vaskereszt (Cross of Iron) című filmet. A filmben a Maximilian Schell által alakított gátlástalan tiszt saját embereit is cserbenhagyja, hogy a katonai karrier alapját jelentő kitüntetést megszerezze.

Galéria[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Orden für Massenmord; Kitüntetés tömeggyilkosságért; A Die Zeit írása, 2008. június 5; (németül) Elérés: 2008. június 28.
  2. History and Introduction; The Wehrmacht awards; (angolul) Elérés: 2008. június 28.
  3. Verordnung über die Erneuerung des Eisernen Kreuzes; Rendelet a Vaskereszt felújításáról; Osztrák Nemzeti Könyvtár; (németül) Elérés: 2008. június 28.
  4. Az Angol Wikipedia Iron Cross cikkének ez a változata hivatkozza:
    Robin Lumsden: Medals and Decorations of Hitler's Germany, pp. 20-21
    ISBN 978-0-7603-1133-2
  5. Fellgiebel, Walther-Peer. Die Träger des Ritterkreuzes des Eisernen Kreuzes 1939–1945 – Die Inhaber der höchsten Auszeichnung des Zweiten Weltkrieges aller Wehrmachtteile (német nyelven). Friedberg, Németország: Podzun-Pallas (2000). ISBN 978-3-7909-0284-6 
  6. Scherzer, Veit. Die Ritterkreuzträger 1939–1945 Die Inhaber des Ritterkreuzes des Eisernen Kreuzes 1939 von Heer, Luftwaffe, Kriegsmarine, Waffen-SS, Volkssturm sowie mit Deutschland verbündeter Streitkräfte nach den Unterlagen des Bundesarchives (német nyelven). Jéna, Németország: Scherzers Miltaer-Verlag (2007). ISBN 978-3-938845-17-2 
  7. Die Ritterkreuzträger der Deutschen Wehrmacht 1939–1945 Teil I: Sturmartillerie (német nyelven). Osnabrück, Németország: Biblio-Verlag (1985). ISBN 978-3-7648-1447-2 
  8. Brütting, Georg. Das waren die deutschen Stuka-Asse 1939 – 1945 (német nyelven). Stuttgart, Németország: Motorbuch (1995). ISBN 978-3-87943-433-6 
  9. Fellgiebel, Walther-Peer. Die Träger des Ritterkreuzes des Eisernen Kreuzes 1939–1945 – Die Inhaber der höchsten Auszeichnung des Zweiten Weltkrieges aller Wehrmachtteile (német nyelven). Friedberg, Németország: Podzun-Pallas (2000). ISBN 978-3-7909-0284-6 
  10. Obermaier, Ernst. Die Ritterkreuzträger der Luftwaffe 1939–1945 Band II Stuka- und Schlachtflieger (német nyelven). Mainz, Németország: Verlag Dieter Hoffmann (1976). ISBN 978-3-87341-021-3 
  11. Scherzer, Veit. Die Ritterkreuzträger 1939–1945 Die Inhaber des Ritterkreuzes des Eisernen Kreuzes 1939 von Heer, Luftwaffe, Kriegsmarine, Waffen-SS, Volkssturm sowie mit Deutschland verbündeter Streitkräfte nach den Unterlagen des Bundesarchives (német nyelven). Jéna, Németország: Scherzers Miltaer-Verlag (2007). ISBN 978-3-938845-17-2 
  12. http://en.ww2awards.com/person/1657
  13. http://en.ww2awards.com/person/28335
  14. Fellgiebel, Walther-Peer. Die Träger des Ritterkreuzes des Eisernen Kreuzes 1939–1945 – Die Inhaber der höchsten Auszeichnung des Zweiten Weltkrieges aller Wehrmachtteile (német nyelven). Friedberg, Németország: Podzun-Pallas (2000). ISBN 978-3-7909-0284-6 
  15. Die Ritterkreuzträger des Eisernen Kreuzes der preußischen Provinz Schleswig-Holstein und der Freien und Hansestadt Lübeck 1939–1945 (német nyelven). Zweibrücken, Németország: VDM Heinz Nickel (2003). ISBN 978-3-925480-79-9 
  16. Scherzer, Veit. Die Ritterkreuzträger 1939–1945 Die Inhaber des Ritterkreuzes des Eisernen Kreuzes 1939 von Heer, Luftwaffe, Kriegsmarine, Waffen-SS, Volkssturm sowie mit Deutschland verbündeter Streitkräfte nach den Unterlagen des Bundesarchives (német nyelven). Jéna, Németország: Scherzers Miltaer-Verlag (2007). ISBN 978-3-938845-17-2 
  17. Fellgiebel, Walther-Peer. Die Träger des Ritterkreuzes des Eisernen Kreuzes 1939–1945 – Die Inhaber der höchsten Auszeichnung des Zweiten Weltkrieges aller Wehrmachtteile (német nyelven). Friedberg, Németország: Podzun-Pallas (2000). ISBN 978-3-7909-0284-6 
  18. Die Ritterkreuzträger des Eisernen Kreuzes der preußischen Provinz Schleswig-Holstein und der Freien und Hansestadt Lübeck 1939–1945 (német nyelven). Zweibrücken, Németország: VDM Heinz Nickel (2003). ISBN 978-3-925480-79-9 
  19. Scherzer, Veit. Die Ritterkreuzträger 1939–1945 Die Inhaber des Ritterkreuzes des Eisernen Kreuzes 1939 von Heer, Luftwaffe, Kriegsmarine, Waffen-SS, Volkssturm sowie mit Deutschland verbündeter Streitkräfte nach den Unterlagen des Bundesarchives (német nyelven). Jéna, Németország: Scherzers Miltaer-Verlag (2007). ISBN 978-3-938845-17-2 
  20. Fellgiebel, Walther-Peer. Die Träger des Ritterkreuzes des Eisernen Kreuzes 1939–1945 – Die Inhaber der höchsten Auszeichnung des Zweiten Weltkrieges aller Wehrmachtteile (német nyelven). Friedberg, Németország: Podzun-Pallas (2000). ISBN 978-3-7909-0284-6 
  21. Die Ritterkreuzträger des Eisernen Kreuzes der preußischen Provinz Schleswig-Holstein und der Freien und Hansestadt Lübeck 1939–1945 (német nyelven). Zweibrücken, Németország: VDM Heinz Nickel (2003). ISBN 978-3-925480-79-9 
  22. Scherzer, Veit. Die Ritterkreuzträger 1939–1945 Die Inhaber des Ritterkreuzes des Eisernen Kreuzes 1939 von Heer, Luftwaffe, Kriegsmarine, Waffen-SS, Volkssturm sowie mit Deutschland verbündeter Streitkräfte nach den Unterlagen des Bundesarchives (németország nyelven). Jéna, Németország: Scherzers Miltaer-Verlag (2007). ISBN 978-3-938845-17-2 
  23. Brütting, Georg. Das waren die deutschen Stuka-Asse 1939 – 1945 (német nyelven). Stuttgart, Németország: Motorbuch (1995). ISBN 978-3-87943-433-6 
  24. Fellgiebel, Walther-Peer. Die Träger des Ritterkreuzes des Eisernen Kreuzes 1939–1945 – Die Inhaber der höchsten Auszeichnung des Zweiten Weltkrieges aller Wehrmachtteile (német nyelven). Friedberg, Németország: Podzun-Pallas (2000). ISBN 978-3-7909-0284-6 
  25. Obermaier, Ernst. Die Ritterkreuzträger der Luftwaffe 1939–1945 Band II Stuka- und Schlachtflieger (német nyelven). Mainz, Németország: Verlag Dieter Hoffmann (1976). ISBN 978-3-87341-021-3 
  26. Scherzer, Veit. Die Ritterkreuzträger 1939–1945 Die Inhaber des Ritterkreuzes des Eisernen Kreuzes 1939 von Heer, Luftwaffe, Kriegsmarine, Waffen-SS, Volkssturm sowie mit Deutschland verbündeter Streitkräfte nach den Unterlagen des Bundesarchives (német nyelven). Jéna, Németország: Scherzers Miltaer-Verlag (2007). ISBN 978-3-938845-17-2 
  27. Fellgiebel, Walther-Peer. Die Träger des Ritterkreuzes des Eisernen Kreuzes 1939–1945 – Die Inhaber der höchsten Auszeichnung des Zweiten Weltkrieges aller Wehrmachtteile (német nyelven). Friedberg, Németország: Podzun-Pallas (2000). ISBN 978-3-7909-0284-6 
  28. Die Ritterkreuzträger des Eisernen Kreuzes der preußischen Provinz Schleswig-Holstein und der Freien und Hansestadt Lübeck 1939–1945 (német nyelven). Zweibrücken, Németország: VDM Heinz Nickel (2003). ISBN 978-3-925480-79-9 
  29. Scherzer, Veit. Die Ritterkreuzträger 1939–1945 Die Inhaber des Ritterkreuzes des Eisernen Kreuzes 1939 von Heer, Luftwaffe, Kriegsmarine, Waffen-SS, Volkssturm sowie mit Deutschland verbündeter Streitkräfte nach den Unterlagen des Bundesarchives (német nyelven). Jána, Németország: Scherzers Miltaer-Verlag (2007). ISBN 978-3-938845-17-2 
  30. Die Ritterkreuzträger der Deutschen Wehrmacht 1939–1945 Teil III: Infanterie Band 3: Br–Bu (német nyelven). Osnabrück, Németország: Biblio-Verlag (1993). ISBN 978-3-7648-1734-3 
  31. Fellgiebel, Walther-Peer. Die Träger des Ritterkreuzes des Eisernen Kreuzes 1939–1945 – Die Inhaber der höchsten Auszeichnung des Zweiten Weltkrieges aller Wehrmachtteile (német nyelven). Friedberg, Németország: Podzun-Pallas (2000). ISBN 978-3-7909-0284-6 
  32. MacLean, French L. Luftwaffe Efficiency & Promotion Reports: For the Knight's Cross Winners. Atglen, Pennsylvania: Schiffer Military History (2007). ISBN 978-0-7643-2657-8 
  33. Das Deutsche Kreuz 1941 – 1945 Geschichte und Inhaber Band II (német nyelven). Norderstedt, Németország: Verlag Klaus D. Patzwall (2001). ISBN 978-3-931533-45-8 
  34. Scherzer, Veit. Die Ritterkreuzträger 1939–1945 Die Inhaber des Ritterkreuzes des Eisernen Kreuzes 1939 von Heer, Luftwaffe, Kriegsmarine, Waffen-SS, Volkssturm sowie mit Deutschland verbündeter Streitkräfte nach den Unterlagen des Bundesarchives (német nyelven). Jéna, Németország: Scherzers Miltaer-Verlag (2007). ISBN 978-3-938845-17-2 
  35. Fellgiebel, Walther-Peer. Die Träger des Ritterkreuzes des Eisernen Kreuzes 1939–1945 – Die Inhaber der höchsten Auszeichnung des Zweiten Weltkrieges aller Wehrmachtteile (német nyelven). Friedberg, Németország: Podzun-Pallas (2000). ISBN 978-3-7909-0284-6 
  36. Henschler Henri & Fey Will (2003). Armor Battles of the Waffen-SS. 1943-45 Stackpole Books. ISBN 0-8117-2905-2
  37. Dörr, Manfred. Die Ritterkreuzträger der Überwasserstreitkräfte der Kriegsmarine—Band 1: A–K (német nyelven). Osnabrück, Németország: Biblio Verlag (1995). ISBN 978-3-7648-2453-2 
  38. Fellgiebel, Walther-Peer. Die Träger des Ritterkreuzes des Eisernen Kreuzes 1939–1945 – Die Inhaber der höchsten Auszeichnung des Zweiten Weltkrieges aller Wehrmachtteile (német nyelven). Friedberg, Németország: Podzun-Pallas (2000). ISBN 978-3-7909-0284-6 
  39. https://www.tracesofwar.com/persons/28797/Bunge-Ernst.htm?c=aw
  40. https://www.tracesofwar.com/persons/2951/Bunge-Hellmut.htm?c=aw
  41. Fellgiebel, Walther-Peer. Die Träger des Ritterkreuzes des Eisernen Kreuzes 1939–1945 – Die Inhaber der höchsten Auszeichnung des Zweiten Weltkrieges aller Wehrmachtteile (német nyelven). Friedberg, Németország: Podzun-Pallas (2000). ISBN 978-3-7909-0284-6 
  42. Das Deutsche Kreuz 1941 – 1945 Geschichte und Inhaber Band II (német nyelven). Norderstedt, Németország: Verlag Klaus D. Patzwall (2001). ISBN 978-3-931533-45-8 
  43. Lexikon der Wehrmacht
  44. World War 2 Awards.com
  45. Hermann Büchting. Deutsche Marinesoldaten. (Hozzáférés: 2011. június 22.)
  46. Hermann Büchting. Lexikon der Wehrmacht. (Hozzáférés: 2011. június 22.)
  47. Fellgiebel, Walther-Peer. Die Träger des Ritterkreuzes des Eisernen Kreuzes 1939–1945 – Die Inhaber der höchsten Auszeichnung des Zweiten Weltkrieges aller Wehrmachtteile (német nyelven). Friedberg, Németország: Podzun-Pallas (2000). ISBN 978-3-7909-0284-6 
  48. Das Deutsche Kreuz 1941 – 1945 Geschichte und Inhaber Band II (német nyelven). Norderstedt, Németország: Verlag Klaus D. Patzwall (2001). ISBN 978-3-931533-45-8 
  49. Fellgiebel, Walther-Peer. Die Träger des Ritterkreuzes des Eisernen Kreuzes 1939–1945 – Die Inhaber der höchsten Auszeichnung des Zweiten Weltkrieges aller Wehrmachtteile (német nyelven). Friedberg, Németország: Podzun-Pallas. ISBN 978-3-7909-0284-6 
  50. Scherzer, Veit. Die Ritterkreuzträger 1939–1945 Die Inhaber des Ritterkreuzes des Eisernen Kreuzes 1939 von Heer, Luftwaffe, Kriegsmarine, Waffen-SS, Volkssturm sowie mit Deutschland verbündeter Streitkräfte nach den Unterlagen des Bundesarchives (német nyelven). Jéna, Németország: Scherzers Miltaer-Verlag (2007). ISBN 978-3-938845-17-2 
  51. https://www.tracesofwar.com/persons/5541/Grunau-Ernst.htm?c=aw
  52. https://www.tracesofwar.com/persons/23550/Jenne-Peter.htm?c=aw
  53. .Fellgiebel, Walther-Peer. Die Träger des Ritterkreuzes des Eisernen Kreuzes 1939-1945.
  54. Friedburg, Germany: Podzun-Pallas, 2000. ISBN 3-7909-0284-5
  55. Mitcham, Jr. Samuel, Retreat to the Reich, Stackpole books 2007. ISBN 081173384X
  56. Henschler Henri & Fay Will, Armor Battles of the Waffen-SS, 1943-45 Stackpole Books, 2003. ISBN 0811729052
  57. Mitcham Samuel, The German Defeat in the East, 1944-45,Stackpole Books, 2007. ISBN 0811733718
  58. https://www.tracesofwar.com/persons/41641/Langemeyer-Carl.htm?c=aw
  59. Neues „Eisernes Kreuz"; Az új Vaskereszt; A Die Presse írása; (németül) Elérés: 2008. június 28.
  60. Vaskereszt súlyos örökséggel - Heves vita dúl Németországban az új katonai bátorsági érdemrend nevéről; A Népszabadság írása, 2008. március 12; (magyarul) Elérés: 2008. június 29.
  61. Kérvény a Vaskereszt újbóli bevezetését illetően Archiválva 2014. december 16-i dátummal a Wayback Machine-ben; 2007. december 13. (németül) A Bundestag honlapja; Elérés: 2008. június 28.
  62. Jung will Tapferkeitsmedaille - aber kein Eisernes Kreuz; Jung rátermettségi kitüntetést akar - de nem Vaskeresztet; A SPIEGEL írása; 2008. március 6; (németül) Elérés: 2008. június 28.
  63. Zeichen und Symbole des Rechtsextremizmus Archiválva 2008. május 1-i dátummal a Wayback Machine-ben; A szélsőjobboldal jelei és jelképei; (németül) Elérés: 2008. június 29.
  64. Symbolik Archiválva 2007. december 27-i dátummal a Wayback Machine-ben; www.mut-gegen-rechte-gewalt.de, Szélsőjobboldal-ellenes portál; (németül) Elérés: 2008. június 29.
  65. Heißes Eisen; Forró vas; A Die Zeit írása, (németül) 2008. március 3; Elérés: 2008. június 29.
  66. Gold gab ich für Eisen; Aranyat adtam vasért; (németül) Elérés: 2008. június 28.
  67. Hauptsatzung der Gemeinde Großbeeren Archiválva 2007. szeptember 27-i dátummal a Wayback Machine-ben; Großbeeren közösség települési alkotmánya; (németül); Elérés: 2008. június 28.
  68. Schaumglas statt Kunststoff Archiválva 2009. március 5-i dátummal a Wayback Machine-ben; Ónüveg a műanyag helyett; a Berlin Online cikke; (németül) Elérés: 2008. június 28.

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Eisernes Kreuz című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Iron Cross című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

További információk[szerkesztés]

Commons:Category:Iron Cross
A Wikimédia Commons tartalmaz Vaskereszt témájú médiaállományokat.