Nátrium-klorát
| Nátrium-klorát | |
 A nátrium-klorát szerkezeti képlete | |
 nátrium-klorát por | |
| IUPAC-név | nátrium-klorát |
| Más nevek | nátrium-klorát(V) |
| Kémiai azonosítók | |
|---|---|
| CAS-szám | 7775-09-9 |
| PubChem | 516902 |
| ChemSpider | 22895 |
| EINECS-szám | 231-887-4 |
| KEGG | C18765 |
| MeSH | Sodium+chlorate |
| ChEBI | 65242 |
| RTECS szám | FO0525000 |
| SMILES | [Na+].[O-]Cl(=O)=O |
| InChI | 1S/ClHO3.Na/c2-1(3)4;/h(H,2,3,4);/q;+1/p-1 |
| InChIKey | YZHUMGUJCQRKBT-UHFFFAOYSA-M |
| UNII | T95DR77GMR |
| Kémiai és fizikai tulajdonságok | |
| Kémiai képlet | NaClO3 |
| Moláris tömeg | 106,44 g mol−1 |
| Megjelenés | színtelen vagy fehér, higroszkópos szilárd anyag |
| Szag | szagtalan |
| Sűrűség | 2,49 g/cm³ (15 °C)[1] 2,54 g/cm³ (20,2 °C)[2] |
| Olvadáspont | 248-261 °C |
| Forráspont | 300-400 °C |
| Oldhatóság (vízben) | 79 g/100 ml (0 °C) 89 g/100 ml (10 °C) 105,7 g/100 ml (25 °C) 125 g/100 ml (40 °C) 220,4 g/100 ml (100 °C)[3] |
| Oldhatóság | oldódik glicerinben, hidrazinban, metanolban Kevéssé oldódik etanolban, ammóniában[1] |
| Oldhatóság (aceton) | 51,8 g/100 g[1] |
| Oldhatóság (glicerin) | 20 g/100 g (15,5 °C)[1] |
| Oldhatóság (etanol) | 14,7 g/100 g[1] |
| Mágneses szuszceptibilitás | −34,7·10−6 cm³/mol |
| Törésmutató (nD) | 1,515 (20 °C)[4] |
| Gőznyomás | <0,35 mPa[2] |
| Kristályszerkezet | |
| Kristályszerkezet | köbös |
| Termokémia | |
| Std. képződési entalpia ΔfH | −365,4 kJ/mol[1] |
| Standard moláris entrópia S | 129,7 J/mol·K[1] |
| Hőkapacitás, C | 104,6 J/mol·K[1] |
| Veszélyek | |
| NFPA 704 |  0
2
3
|
| Lobbanáspont | nem lobbanékony |
| LD50 | 6500 mg/kg (patkány, szájon át) 700 mg/kg (kutya, szájon át)[1] |
| Rokon vegyületek | |
| Azonos kation | nátrium-klorid nátrium-hipoklorit nátrium-klorit nátrium-perklorát nátrium-bromát nátrium-jodát |
| Azonos anion | ammónium-klorát kálium-klorát bárium-klorát |
| Ha másként nem jelöljük, az adatok az anyag standardállapotára (100 kPa) és 25 °C-os hőmérsékletre vonatkoznak. | |
A nátrium-klorát a nátrium szervetlen vegyülete, formálisan a klórsavval alkotott sója. Képlete NaClO3. Fehér, higroszkópos, vízben jól oldódó kristályos anyag. Erős oxidálószer, 300 °C hőmérséklet felett – oxigén leadása közben – nátrium-kloridra bomlik.[4] Évente több százmillió tonnát gyártanak, ennek nagy részét a papíriparban használják fel fehérítéséhez.[5]
Szénnel, kénnel, vörösfoszforral, fűrészporral keverve ütés, dörzsölés, gyors hevítés hatására felrobbanhat. Higroszkópossága miatt a pirotechnikában általában nátrium-nitráttal vagy kálium-kloráttal keverik, illetve helyettesítik, hobbi célból azonban gyakran használják, mivel nátrium-kloridból is előállítható házilag, így hozzáférhetőbb, mint a kálium-klorát. Régebben gyomirtónak is használták. Európában gyomirtónak való használata tiltva van. Ha egyéb mezőgazdasági vegyszerekkel, pl. kénnel keveredik, meg kell nedvesíteni, így kizárható a begyulladás és/vagy robbanás.
Előállítása
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Iparilag forró telített nátrium-klorid oldat elektrolízisével állítják elő. Az egyszerűsített bruttó reakció az alábbi:[5]
- NaCl(aq) + 3 H2O(l) ⟶ NaClO3(aq) + 3 H2(g)
Előállítható úgy is, ha forró tömény nátrium-hidroxid oldatba elemi klórt vezetnek, majd a kapott terméket kristályosítással tisztítják.
- 3 Cl2(g) +6 NaOH(aq) ⟶ NaClO3(aq) +5 NaCl(aq) + 3 H2O(l)
Források
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- N. N. Greenwood – A. Earnshaw: Az elemek kémiája. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. 2004. 1174. o. ISBN 963-19-5255-X
Fordítás
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Ez a szócikk részben vagy egészben a Sodium chlorate című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Hivatkozások
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- 1 2 3 4 5 6 7 8 9 http://chemister.ru/Database/properties-en.php?dbid=1&id=786
- 1 2 "GPS Safety Summary of Sodium Chlorate" (PDF). http://www.arkema.com. Arkema. 2014. május 25. dátummal az eredeti (PDF) címről archiválva. Hozzáférés: 2014. május 25..
{{cite web}}: External link in|website= - ↑ Seidell, Atherton; Linke, William F. (1952). Solubilities of Inorganic and Organic Compounds. Van Nostrand.
- 1 2 from PubChem
- 1 2 Helmut Vogt, Jan Balej, John E. Bennett, Peter Wintzer, Saeed Akbar Sheikh, Patrizio Gallone “Chlorine Oxides and Chlorine Oxygen Acids” in Ullmann's Encyclopedia of Industrial Chemistry 2002, Wiley-VCH. DOI: 10.1002/14356007.a06_483