Maximilian Lambertz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Maximilian Lambertz
Született 1882. július 27.[1][2]
Bécs[3][2]
Elhunyt 1963. augusztus 26. (81 évesen)[1][2]
Állampolgársága osztrák
Házastársa Paula Wahrmann-Lambertz
Foglalkozása
  • nyelvész, filológus
  • albanológus
  • folklorista
Iskolái Bécsi Egyetem (1900–1905, összehasonlító nyelvészet, klasszika-filológia)
Kitüntetései Hazafias Érdemrend ezüst fokozata
SablonWikidataSegítség

Maximilian Lambertz (Bécs, 1882. július 27.Markkleeberg, 1963. augusztus 26.) 1949 után a Német Demokratikus Köztársaságban élt osztrák nyelvész, albanológus, filológus, folklorista, egyetemi tanár. A német nyelvterület legjelentősebb 20. századi albanológusa(wd), az albán nyelv, névtan, népköltészet(wd) és szépirodalom avatott ismerője.

Életútja[szerkesztés]

1900-tól 1905-ig összehasonlító nyelvtudományt és klasszika-filológiát tanult a Bécsi Egyetemen Edmund Hauler(wd), Paul Kretschmer(wd) és Leopold von Schroeder(wd) tanítványaként. Die griechischen Sklavennamen (’Görög rabszolganevek’) című, különdíjat nyert doktori disszertációját 1907-ben védte meg. Ezt követően állami ösztöndíjasként rövid tanulmányutat tett Olaszországba és Görögországba, majd rövid ideig Triesztben tanított. Hazatérését követően, még 1907-ben előbb tanárként helyezkedett el Bécsben, majd Münchenbe költözött, és 1911-ig a Thesaurus linguae latinae(wd) (’A latin nyelv tezaurusza’) szerkesztési munkálataiban vett részt.[4] 1911-ben visszaköltözött Ausztriába, és folytatta az oktatómunkát.[5]

Első ízben 1916-ban utazott Albániába, a Császári Tudományos Akadémia balkanológiai bizottsága által szervezett tudományos expedíció tagjaként.[6] Ezt követően belépett az Észak-Albániát megszálló Monarchia hadseregébe, és az elfoglalt albán területek iskoláinak tanfelügyelője lett.[7] 1916-tól 1918-ig részt vett az albán irodalmi nyelv normáit lefektető shkodrai Albán Irodalmi Bizottság tevékenységében.[8] Shkodrai tartózkodása során kapcsolatba került a helyi, katolikus hátterű irodalmi körökkel, és részt vett Gjergj Fishta lapja, a Posta e Shqypnis (’Albániai Hírhozó’) szerkesztési munkálataiban.[9]

Az első világháború lezárulását követően hazautazott Ausztriába, és iskolaigazgatóként dolgozott. Ezzel párhuzamosan folyamatosan publikálta albanológiai (nyelvészeti, dialektológiai, folklorisztikai stb.) közleményeit. Miután belépett a szociáldemokrata pártba, menesztették az általa vezetett iskola éléről. 1935-ben ismét beiratkozott a Bécsi Egyetemre, ezúttal protestáns teológiát hallgatott, de Jézus gyermekkoráról írt diplomamunkáját – anyai ágú zsidó származására hivatkozva – az egyetem fakultása elutasította. 1939-ben ezért Lambertz ismét Münchenbe költözött, és 1942-ig a latin nyelvi tezauruszon dolgozott. 1943-tól Lipcsében élt, a helyi Idegen Nyelvi Iskolában tanított francia és olasz nyelvet, valamint részt vett a Pauly–Wissowa-féle Realenzyklopädie der klassichen Altertumswissenschaft(wd) (’A klasszikus ókortudomány reálenciklopédiája’) munkálataiban.[10]

A második világháborút követően, 1945 júniusában belépett a keletnémet kommunista pártba, és a lipcsei Idegen Nyelvi Iskola igazgatója, 1946 januárjában rendkívüli tanára lett. 1946 októberében a lipcsei Karl Marx Egyetem akkor alakult oktatástudományi karának dékánjává nevezték ki, ezt a tisztséget 1949-ig töltötte be. 1957-es nyugdíjazásáig az összehasonlító nyelvtudomány professzoraként, valamint az Indoeurópai Nyelvészeti Intézet igazgatójaként tevékenykedett.[11] Nyugdíjazása évében, 1957-ben a Német Demokratikus Köztársaság Hazafias Érdemrendjével(wd) tüntették ki.[12]

Munkássága[szerkesztés]

Bár pályája elején ógörög és latin filológiai kérdésekkel, Homérosz szövegeivel és újgörög nyelvészettel foglalkozott, Lambertz végül a német nyelvterület legjelentősebb 20. századi albanológusa(wd), az albán nyelv, névtan, népköltészet(wd) és szépirodalom avatott ismerője lett.[13]

Még 1907-es görögországi útján, Attikában lett figyelmes albán pásztorok beszélgetésére, és ez a véletlen találkozás keltette fel a figyelmét az albán nyelv iránt.[14] 1913-ban, majd 1914-ben újra Dél-Olaszországba utazott néhány hétre, hogy az ottani arberesek (olaszországi albánok) nyelvét tanulmányozza.[15] Későbbi nyelvészeti publikációinak homlokterében az abruzzói és molisei arberes albán dialektusok tanulmányozása állt, de kísérletet tett az észak-albániai geg nyelv táji változatainak elkülönítésére és meghatározására, valamint a dél-albániai Gjirokastra urbánus nyelvhasználatának leírására is.[16] Etimológiai és nyelvtörténeti megközelítéssel vizsgálta az albán személyneveket és a hét napjainak elnevezéseit.[17] Mindezek mellett jelentős tankönyvírói munkássága volt. Első albán tankönyvét még 1913-ban írta Gjergj Pekmezivel, 1948-ban kétkötetes, 1958-ban pedig egy háromkötetes albán tan- és olvasókönyvet adott ki.[18]

A nyelvészeti kérdéseken túl elsősorban az albán népköltészeti alkotások világa vonzotta tudományos érdeklődését. Az első világháború éveiben, a Monarchia katonájaként nem csak dialektológiai, de népköltészeti gyűjtőutakat is szervezett. Az összegyűjtött folklóranyag egy részét 1917-ben rendezte sajtó alá, de a későbbi évtizedekben további népmese-, népdal- és kisepikai antológiákkal és szövegkiadásokkal jelentkezett, emellett behatóan foglalkozott az albán népmesei és a hiedelemvilágot benépesítő mitikus lényekkel.[19]

Jelentősek az albán irodalomtörténet terén elért eredményei is. Behatóan foglalkozott az arberes Jul Variboba költészetével, emellett németre fordította és kiadta az albán irodalom egyik legjelentősebb szépirodalmi alkotását, Gjergj Fishta Lahuta e malcís (1937) című epikus hőskölteményét. Ennek kapcsán részletesen feltárta Fishta költészetének forrásait, valamint kapcsolódási pontjait az antik irodalmi hagyományokkal.[20] A modern albán dráma- és színházművészetről írt 187 oldalas munkája kéziratban maradt (Das Drama im albanischen Theater von heute, ’Drámairodalom a mai albán színházművészetben’, 1963).[21]

Főbb munkái[szerkesztés]

  • Max Lambertz – Georg Pekmezi: Lehr- und Lesebuch des Albanischen (’Az albán nyelv tanuló- és olvasókönyve’). Wien; Leipzig: Hartleben. [1913].  
  • Die Volkspoesie der Albaner: Eine einführende Studie (’Az albán népköltészet: Bevezető tanulmány’). Sarajevo: Studnic̆ka. 1917.  
  • Albanische Märchen und andere Texte zur albanischen Volkskunde (’Albán mesék és egyéb albán népköltészeti szövegek’). Wien: Hölder. 1922.  
  • Zwischen Drin und Vojusa: Märchen aus Albanien (’A Drin és a Vjosa közén: Mesék Albániából’). Wien: Wiener Graphische Werkstätte. 1922.  
  • Albanische Lesebuch mit Einführung in die albanische Sprache (’Albán olvasókönyv albán nyelvészeti bevezetéssel’). Leipzig: Harrassowitz. 1948.  
  • Gjergj Fishta und das albanische Heldenepos Lahuta e Malcís, Laute des Hochlandes: Eine Einführung in die albanische Sagenwelt (’Gjergj Fishta és az albán hőseposz, a Lahuta e malcís: Bevezetés az albán mondák világába’). Leipzig: Harrassowitz. 1949.  
  • Die geflügelte Schwester und die Dunklen der Erde: Albanische Volksmärchen. Übersetzt und hrsg. von Maximilian Lambertz. Eisenach: Röth-Verlag. [1952].  
  • Albanisch-deutsches Wörterbuch (’Albán–német szótár’). Berlin: Deutscher Verlag der Wissenschaften. 1954.  
  • Albanische Chrestomathie (’Albán nyelvi szöveggyűjtemény’). Berlin: Deutscher Verlag der Wissenschaften. 1955.  
  • Albanien erzählt: Ein Einblick in die albanische Literatur (’A mesélő Albánia: Kitekintés az albán irodalomra’. Berlin: Volk und Wissen. 1956.  
  • Die Volksepik der Albaner (’Az albán népi epika’). Halle: Niemeyer. 1958.  
  • Gjergj Fishta: Die Laute des Hochlandes. Übersetzt von Maximilian Lambertz. München: Oldenbourg. 1958. = Südosteuropäische Arbeiten, 51. 312 o  
  • Grammatik der albanischen Sprache (’Az albán nyelv grammatikája’). Halle: Niemeyer. 1959.  

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b angol, https://d-nb.info/gnd/121916731/about/lds, Német Nemzeti Könyvtár, 2022. november 16.
  2. a b c d Professorenkatalog der Universität Leipzig (német nyelven). (Hozzáférés: 2022. november 16.)
  3. a b Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2022. november 16.)
  4. Grimm 1982 :439.; Elsie 2010 :260.; Elsie 2013 :272.
  5. Elsie 2010 :260.
  6. Grimm 1982 :439.; Elsie 2010 :260.; Elsie 2013 :272.
  7. Elsie 2010 :260.; Elsie 2013 :272.
  8. Elsie 2010 :7., 260.; Elsie 2013 :272. Vö. Grimm 1982 :439.
  9. Elsie 2010 :260.; Elsie 2013 :272–273.
  10. Grimm 1982 :439.; Elsie 2010 :261.; Elsie 2013 :273.
  11. Grimm 1982 :439.; Elsie 2010 :261.; Elsie 2013 :273.
  12. Grimm 1982 :439.
  13. Grimm 1982 :439.; Jacques 2009 :33.; Elsie 2010 :261.; Elsie 2013 :273.
  14. Jacques 2009 :33.; Elsie 2010 :260.; Elsie 2013 :272.
  15. Elsie 2010 :260.; Elsie 2013 :272.
  16. Grimm 1982 :439.
  17. Grimm 1982 :439.
  18. Grimm 1982 :439.; Elsie 2010 :260.; Elsie 2013 :272–273.
  19. Grimm 1982 :439.; Elsie 2010 :260–261.; Elsie 2013 :273.
  20. Grimm 1982 :439.; Elsie 1905 :121.
  21. Elsie 2010 :262.; Elsie 2013 :273–274.

Források[szerkesztés]

  • Elsie 2005: Robert Elsie: Albanian literature: A short history. London; New York: I.B. Tauris. 2005. ISBN 1845110315  
  • Elsie 2010: Robert Elsie: Historical dictionary of Albania. 2nd ed. Lanham: Scarecrow Press. 2010. = European Historical Dictionaries, 75. ISBN 9780810861886  
  • Elsie 2013: Robert Elsie: A biographical dictionary of Albanian history. London; New York: Tauris. 2013. ISBN 978-1-78076-431-3  
  • Grimm 1982: Gerhard Grimm: Lambertz, Maximilian. In Neue deutsche Biographie XIII. Berlin: Duncker & Humblot. 1982. 439. o. ISBN 3-428-00194-X Hozzáférés: 2019. okt. 27.  
  • Jacques 2009: Edwin E Jacques: The Albanians: An ethnic history from prehistoric times to the present. Jefferson: McFarland. 2009. ISBN 9780786442386