Marchiai Szent Jakab
| Marchiai Szent Jakab O.F.M | |
 | |
| Francisco de Zurbaran olajfestménye | |
| ferences népszónok | |
| Születése | |
| 1391–1393 körül Monteprandone, Pápai állam | |
| Halála | |
| 1476. november 28. Nápoly, Nápolyi Királyság | |
| Tisztelete | |
| Egyháza | Római katolikus egyház |
| Tisztelik | Római katolikus egyház |
| Boldoggá avatása | 1624, Róma Boldoggá avatta: VIII. Orbán pápa |
| Szentté avatása | 1726, Róma Szentté avatta: XIII. Benedek pápa |
| Sírhely | Santa Maria delle Grazie |
| Ünnepnapja | november 28. |
| Jelképei | kehely a jobb kezében, ami elől egy kígyó menekül |
| Védőszentje ennek | Monteprandone védőszentje, Nápoly társvédőszentje |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Marchiai Szent Jakab O.F.M témájú médiaállományokat. | |
Marchiai Jakab (Giacomo delle Marche) katolikus nevén Marchiai Szent Jakab (Monteprandone, kb. 1391 – Nápoly, 1476. november 28.) ferences szerzetes, népszónok, inkvizítor.[1] XIII. Benedek pápa 1726-ban szentté avatta.
Élete
[szerkesztés]Fiatalkora
[szerkesztés]Egy Gangala nevű szegény család gyermekeként született [2] az 1390-es évek elején. A keresztségben a Dominic (Domonkos) nevet kapta.
A legenda szerint hatéves korában rábíztak egy nyájat, hogy őrizze, viszont egy farkas naponta többször a nyájat szétkergette, ellenben ártani nem ártott nekik. Ezt Domonkos hozzátartozói fantáziálásnak tartották, valamint annak, hogy igazából a pásztori szolgálat alól akar menekülni. Egyik nap emiatt Domonkos megszökött, s egy közeli településen Offidában keresett menedéket egy rokonánál, aki pap volt. A rokon befogadta, s a taníttatásáról is gondoskodott. Később Ascoliba került, ahol több egyházi iskola is működött.
1404 körül került Perugiába, ahol jogi és orvosi tanulmányokat kezdett el. 1414-től egy perugiai nemes mellett jegyzői feladatokat lát el. Ez idő alatt több hónapig Firenzében és Bibbiénában él, ahol közelebbi ismeretségbe kerül a ferencesekkel. 1415 nagypéntekjén döntött véglegesen amellett, hogy ferences szerzetes lesz.
Pápai követként és inkvizítorként
[szerkesztés]A Santa Maria degli Angeli nevű marchiai kolostorban 1415-ben belépett a ferences rendbe. Első fogadalmát 1416. augusztus 1-jén tette le, és ekkor kapta szerzetesi névként a Jakab (Giacomo) nevet, és ferences szokás szerint nevéhez csatolták származási helyét: így lett Marchiai Jakab (Giacomo Marche).
A noviciátus után elöljárói Firenzébe küldték tanulni, ahol Sienai Szent Bernardin és Kapisztrán Szent János voltak a nevelői. Örökfogadalmát is itt tette le, valamint itt szentelték pappá 1423-ban. Fő feladatának a prédikációt tartotta. Papszentelése utáni első években Toszkána, Umbria és Marchia környékén szolgált, majd a következő 12 évben külföldön látott el prédikátori feladatokat. Az obszerváns irányzatot követve küzdött a fraticellik ellen. Részt vett a ferences rend reformjában.
1430-ban Csehországba ment a husziták elleni küzdelemben.[3]
1432-ben A Pápai Tanács inkvizítorként Boszniába küldte.[4] Itt oly szigorúsággal járt el, hogy az uralkodó kiutasította az országból.[5]
1433-ban Bolognában IV. Jenő pápától „hivatalos prédikátor” címet kapott. Eretnekellenes akciója Boszniától Magyarországig terjedt, előbbiben a bogumilok ellen, utóbbiban a Csehországból menekülő husziták ellen prédikált.[6]
1434-ben [7] vagy 1436-ban [6] a pápa Ausztria és Magyarország inkvizítorává nevezte ki, széles jogkörrel ruházta fel, és lehetővé tette számára, hogy új kolostorokat alapítson ezen vidékeken.[6]
A fellépése ellenállást váltott ki még a magyar papság részéről is.[7] Bácsi Simon pécsi kanonok, a déli részek főesperese egyházi átokkal sújtotta öt, s az átkot Újlakon (Ilok) ki is hirdettette.[5][8] Az eddig mindenhol győzedelmeskedő inkvizítort, a pápa meghatalmazott követét megszégyenítették és elűzték.[8]
1436 májusában Lépes György sürgette őt, hogy menjen Erdélybe, mert egyházmegyéjében a huszita prédikátorok sok embert térítettek meg a hitükre.[9] Marchiai Jakab tevékenysége aztán hozzájárult az erdélyi parasztfelkelés kirobbanásához.[7]
1437-ben Zsigmond császár törökök elleni keresztes hadjáratáról prédikált. 1438-ban a firenzei Ferrara Tanáccsal segített összehozni a nyugati és a keleti egyházakat, majd visszatért Magyarországra.
V. Miklós pápa, III. Kallixtusz pápa és IV. Jenő pápa megbízásából keresztes hadjáratot hirdetett Németországban, Lengyelországban és Magyarországon is. 1438-ban Magyarországra érkezett, és részt vett az 1439. május 23-án kitört népmozgalom lecsendesítésében, „akit a nép azzal kergetett el, hogy »az Isten is velünk van«.”[10] Feljegyzések szerint alapos és radikális eljárást alkalmazott a huszita eretnekek felderítésére. Az elhunyt személyek után is nyomozást indított, s ha kiderült valakiről, hogy életében eretnek volt, úgy a tetemet kihantolta és máglyán megégette.
1439 augusztusában bebörtönözte Újlaki Bálintot, aki elsőként fordította magyarra a Bibliát (→ Huszita Biblia).
1440-ben Közép- és Észak-Európa sok városban prédikált, köztük Osimóban, Loretóban és Padovában is. 1441-ben a fraticellik ellen volt inkvizítor.[3] A szentség színlelésével Marchiai Jakab a fraticellikat a viselkedésbeli képmutatással és titkolt szexuális eltévelyedésekkel vádolta.[11] A közreműködésével az „eretnekek” házait felgyújtották, a visszaesőket máglyára küldték, másokat visszatérítettek a „helyes hit”re vagy száműzték őket.[12]
1443-ban IV. Jenő apostoli nunciussá nevezte ki.[6]
1444-ben egy ritka esemény történt: három nap pihenőt tartott egy kis kolostorban a Trasimeno-tónál, ahol csatlakozott hozzá Kapisztrán János és Sienai Bernardin is, aki a következő hónapban meghalt.
III. Kallixtusz pápa alatt 1455-ben választottbírónak nevezték ki a konventuálisok és az obszervánsok közötti vitás kérdésekben. Döntését 1456. február 2-án tették közzé egy pápai bullában, amely egyik félnek sem tetszett.[2]
Kapisztrán János halálakor, 1456-ban Magyarországra küldték, mint annak utódjaként.[2] Boszniában a bogumilok ellen mint inkvizítor működött, majd a váradi egyházmegye területén prédikált a husziták ellen. Erdélyt és Csanád megyét igehirdetőként járta végig. Ebből az időből maradt fenn a legrégebbi Magyarországon ismert ülőbútor, mely az ő karosszéke volt a hagyomány szerint.
1458-ban visszatért Itáliába, s onnantól kezdve csak ott tevékenykedett. Piusz pápa meghívására részt vett az 1459-es mantovai zsinaton, amelyet a török elleni keresztes hadjárat kiírására hívtak össze. A pápa felajánlotta neki a milánói érsekséget, de nem fogadta el. Nápolyban halt meg 1476. novemberében.[13]
Tisztelete
[szerkesztés]Egész életében fáradhatatlanul dolgozott a katolikus egyház és a ferences rend sikeréért.[3] Közép-Európában kolostorokat alapított. Bár a hívők már életében is szentnek tartották, a hivatalos szentté avatása csak 250 évvel később történt meg.
1624-ben VIII. Orbán pápa boldoggá, 1726-ban pedig XIII. Benedek pápa szentté avatta. Katolikus liturgikus emléknapja november 28.
Nápoly, Monteprandone és Mantua társvédnöke.
Olaszországban két plébániát neveztek el róla: Ascoli Picenóban és Porto d'Ascoliban.
Mumifikálódott testét a nápolyi Santa Maria la Nova templomában őrizték 2001-ig, amikor is átvitték szülővárosa, Monteprandone ferences kolostorának templomába.
A karosszéke
[szerkesztés]A nevéhez kötődik a legrégebbi ismert magyarországi ülőbútor, mely egyben az egyetlen megmaradt hazai gótikus karosszék a 15. század második feléből. A háttámlájára ragasztott, 1846-os latin nyelvű felirat szerint Marchiai Szent Jakab O.F.M. pápai követé volt, aki egy ideig a szegedi rendház guardiáni funkcióját is ellátta. A karosszék lécvázas szerkesztéssel készült, és ereklye voltának köszönhetően maradt fenn. Rudakkal összekötött, négy hasábos lábon áll, amelyeken jól láthatóak a toldások, amelyekkel feltehetően Marchiai Jakab 1726-os szentté avatása alkalmával magasíthatták meg. Háttámlája enyhén hátradől, és két részből áll: egy téglalap alakú, sima lapból, illetve az alatta levő zegzugmintás szegélylécből. A vízszintes kartámasztók alatt áttört - váltakozó rozetta és balluszteridom - díszítés található. Őrzési helye a Szeged-Alsóvárosi Ferences Templom.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ https://mek.oszk.hu/01900/01948/html/index725.html
- ↑ a b c St. James of the Marches | EWTN (angol nyelven). EWTN Global Catholic Television Network. (Hozzáférés: 2025. április 15.)
- ↑ a b c James of the Marches, St. | Encyclopedia.com. www.encyclopedia.com. (Hozzáférés: 2025. április 15.)
- ↑ Steven Runciman. The Medieval Manichee: A Study of the Christian Dualist Heresy. Cambridge University Press, 112–. o. (1947). ISBN 978-0-521-28926-9
- ↑ a b Kulcsár Péterː Kapisztrán János, 172. o. (1987)
- ↑ a b c d San Giacomo della Marca (olasz nyelven). Santiebeati.it. (Hozzáférés: 2025. április 15.)
- ↑ a b c A huszitizmus elterjedése a Délvidéken (magyar nyelven). Fókusz - VAJDASÁGI ISMERETTERJESZTŐ ÉS TUDOMÁNYNÉPSZERŰSÍTŐ PORTÁL. (Hozzáférés: 2025. május 13.)
- ↑ a b Burány Nándor: Husziták Szerémségben. (Hozzáférés: 2025)
- ↑ Demény, Lajos (1987). Parasztfelkelés Erdélyben. Gondolat. ISBN 963-281-856-3.
- ↑ Lásd Kubinyi (1961ː 9).
- ↑ Daniele Solvi: Az inkvizítor Kapisztrán János és a ferences ellenzék*. (Hozzáférés: 2025)
- ↑ „Dum papa ibi [azaz Fabrianóban], Nicolaus V, existens, fuerunt combusti aliqui de haereticis” (250.); az esetet 1449-re tehetjük
- ↑ A huszitizmus elterjedése a Délvidéken (magyar nyelven). Fókusz - VAJDASÁGI ISMERETTERJESZTŐ ÉS TUDOMÁNYNÉPSZERŰSÍTŐ PORTÁL. (Hozzáférés: 2025. május 13.)
Források
[szerkesztés]- Testvéreink, a szentek: Válogatás Peter Manns Reformer der Kirche c. gyűjteményéből. Szerk. Marosi László. Kismarton: Prugg. 1977.
- Ijjas Antal: Szentek élete. 1–2. kötet. Budapest: Ecclesia. 1968.
- Balanyi György, Schütz Antal, Sebes Ferenc, Szamek József és Tomek Vince piarista atyák: Szentek élete az év minden napjára. 1–4. kötet. Szerk. Schütz Antal. Budapest: Szent István Társulat. 1932. (I. köt. 1932. II. köt. 1933, III. köt. 1933, IV. köt. 1933); új kiadás egy kötetbe szerkesztve: Pantheon, Budapest, 1995, (a katalógusokban formailag hibás ISBN-nel szerepel) ISBN 963 225 639 7, helyes ISBN 963-225-039-7
- Kubinyi András. Népmozgalmak Budapesten a feudalizmus korában, In: Pesta László (főszerk.): Tanulmányok Budapest Múltjából 14. kötet (magyar nyelven), Budapest: Akadémiai Kiadó, 7–15. o. (1961). Hozzáférés ideje: 2016. március 30.
További információk
[szerkesztés]http://www.parrocchie.it/calenzano/santamariadellegrazie/SAN%20GIACOMO%20DELLE%20MARCHE.htm
