Második római–illír háború

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Második római–illír háború

Konfliktus illíriai háborúk
Időpont i. e. 219. tavasz–nyár
Helyszín Illíria (Dimalé, Pharosz)
Eredmény római győzelem, az i. e. 228-as római protektorátus helyreállítása, Pharoszi Démétriosz bukása
Szemben álló felek
Római KöztársaságIllír Királyság
Parancsnokok
Lucius Aemilius PaullusPharoszi Démétriosz
Szemben álló erők
nem ismert6000 harcos (Pharoszban)
Veszteségek
nem ismertcsaknem 6000 harcos (Pharoszban)

A második római–illír háború vagy második illíriai háború a Római Köztársaság és az Illír Királyság(wd) közötti, i. e. 229-től i. e. 168-ig elhúzódó, és Illíria római fennhatóság alá kerülésével záruló háborúinak második összecsapása volt i. e. 219-ben. Az i. e. 3. század közepétől, Agrón és Teuta uralkodása során megerősödött Illír Királyság hadjáratai és kalóztevékenysége a Római Köztársaság katonai és geopolitikai érdekeit, hajósaik személyi biztonságát egyaránt veszélyeztették. Az i. e. 229–228-ban megvívott első római–illír háborúban Róma legyőzte az illíreket, és saját protektorátust szervezve megvetette a lábát a Balkán-félszigeten. Az Illír Királyságot i. e. 227-től régensként vezető Pharoszi Démétriosz idővel hátat fordított az i. e. 228-as békében rárótt kötelezettségeknek, és i. e. 222-től a Rómával szembenálló Makedónia oldalán harcolt a térség háborúiban. Ennek során országához visszacsatolt az addig a római protektorátus védelmét élvező területeket, majd i. e. 220-ban a béke rendelkezéseit nyíltan megsértve flottájával is harci cselekményekbe bocsátkozott. A római hadsereg az i. e. 219 kora tavaszától nyár végéig tartó illíriai hadjáratban Lucius Aemilius Paullus consul vezetésével bevette Dimalét és Pharoszt, megsemmisítette az illír hadsereget, Démétrioszt elűzte a hatalomból, majd újból békét kötött az illírek uralkodójával, Pinnésszel. A meggyengült Illír Királyság történetében válságos időszak következett, az első római–makedón háború során (i. e. 214–205) területeinek nagy részét Makedónia szállta meg.

Története[szerkesztés]

Előzményei[szerkesztés]

Az Illír Királyság (piros) és a római protektorátus (sárga) feltételezett területe az első római–illír háború végén, i. e. 228-ban (a mai országhatárok jelölésével)

Miután az elvesztett első római–illír háború után, i. e. 227-ben Teuta lemondott régensi hivataláról, a rómaiak jóváhagyásával Pharoszi Démétriosz lett a kiskorú Pinnész király régense.[1] Démétriosz i. e. 225-től a hisztrónokkal(wd) szövetkezett, és az Adria északi medencéjének hajósait fenyegették kalóztámadásaikkal.[2] Néhány évvel később, i. e. 222-ben már III. Antigonosz makedón király oldalán harcolt a kleomenészi háborúban,[3] majd i. e. 220-tól az ifjú V. Philipposz oldalán a szövetséges háborúban(wd).[4] A helyzet egyre kaotikusabb lett a Balkán-félszigeten, Ambrakia(wd) ismét epiróta kézre került, a dardánok Makedóniát támadták, harcok dúltak Kréta szigetének makedón protektorátus alá kerüléséért.[5] Az illír harcosok a legkülönfélébb hadszíntereken tűntek fel ezekben az években. Démétriosz már korábban visszahódította a rómaiaktól az atintánok koinonját, majd 220–219 telén elfoglalta az atintán területek határán fekvő Dimalét, és nagyobb helyőrséget telepített a városba.[6] Illír harcostársa, Szkerdilaidasz harminc lemboszt bocsátott Makedónia rendelkezésére, emellett i. e. 219-ben fia, Pleuratosz vezetésével négyszáz illír harcolt Kréta szigetén.[7] Szkerdilaidasszal együtt i. e. 220-ban nyíltan megszegték a korábbi béke egyik legfőbb rendelkezését, amikor kilencven hadihajóból álló flottájukkal Lisszosztól délre hajóztak.[8] Róma érdekeit természetesen sértette az i. e. 228-as béke megszegése és protektorátusi területeinek megszállása az illírek részéről. A kaotikus helyzet elharapódzásának azonban kedvezett, hogy a szenátus a punok elleni második háborúra készülődött. Polübiosz szerint azonban a rómaiak végül úgy döntöttek, hogy a várhatóan hosszúra nyúló pun hadjárat előtt okosabb lenne az illíriai helyzetet orvosolni.[9]

Háborús cselekmények[szerkesztés]

Pharoszi Démétriosz tisztában volt vele, hogy a Rómával való összecsapás csupán idő kérdése. Ezért politikai ellenfeleit meggyilkoltatta, és saját embereit állította kulcspozíciókba. Megerősítette Dimalé várát, hatezer harcosa élén pedig Pharosz szigetére húzódott vissza, hogy ott várja be a támadást.[10] Számított ugyan a makedónok segítségére, de V. Philipposzt a szövetséges háború eseményei kötötték le.[11] A római hadsereg i. e. 219 tavaszán Lucius Aemilius Paullus consullal az élén kikötött az illíriai Apollóniában.[12] Elsőként a bevehetetlennek tartott, Démétriosz által megerősített Dimalé várát ostromolta meg, és egy héten belül be is vette.[13] Az atintánok és a környező területek népei ezt követően megadták magukat Rómának.[14] A consul a flottával egyenesen Pharosz alá hajózott, és hogy elkerülje a hosszan elhúzódó ostromot, hadicselhez folyamodott.[15] A római sereg egy része titkon a vár közelében elterülő erdős területre vetette be magát, míg a flotta a tenger felől kötötte le a várvédők figyelmét.[16] A stratégia működött, a flotta ostromával elfoglalt pharosziakat meglepték a rómaiak,[17] és a városfalaknál kibontakozó csatában legyőzték Pharoszi Démétriosz illírjeit.[18] A csatatéren a hatezer illír harcos nagy része elesett,[19] a várat pedig a földdel tették egyenlővé a rómaiak.[20] Pharoszi Démétriosz nem várta be az ostrom végét, még annak befejezése előtt elmenekült, és V. Philipposz pellai udvarában kért oltalmat. Régensi uralma véget ért.[21]

A rómaiak a sikeres pharoszi ostrom után még benyomultak néhány illíriai területre, majd újból békét kötöttek, ám ezúttal az immár saját jogán királyként elismert Pinnésszel.[22] Ennek során visszaállították az i. e. 228-as status quót, az Epidamnosz és Apollónia közötti római protektorátust helyreállították, Pinnészt pedig hadisarc megfizetésére kötelezték.[23] Miután a dolgokat i. e. 219. nyár végéig így elrendezték, a consul diadalmasan visszatért Rómába.[24] A Római Köztársaságot ezt követően végképp lefoglalta a punok elleni háború, különösen miután Hannibál i. e. 218-ban a hispániai Saguntumot is meghódította.[25]

Következményei[szerkesztés]

Az Illír Királyságot érzékenyen érintette az újabb kudarc. A hadserege javától megfosztott gyengekezű Pinnész nem tudott úrrá lenni az országban kibontakozó társadalmi válságon.[26] Utódja és egyben atyai nagybátyja, az i. e. 217-től uralkodó Szkerdilaidasz ugyan tartotta magát a Róma-barát politikához, és eleinte katonai sikereket is elkönyvelhetett a makedónokkal szemben, ezzel csak V. Philipposz makedón királyt bőszítette fel.[27] Philipposz már i. e. 216-ban megtámadta Illíriát, az i. e. 214-ben kitört első római–makedón háború(wd) első éveiben aztán elfoglalta az Illír Királyság nagy részét.[28]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Pollo & Puto 1981 :18.; Wilkes 1992 :162., 167.; Schütz 2002 :72.; Jacques 2009 :121–122.; Ceka 2013 :181.; Šašel Kos 2013 :178.; Zavalani 2015 :20.
  2. Wilkes 1992 :163., 185.; Jacques 2009 :122.; Ceka 2013 :181–182.; Šašel Kos 2013 :179.
  3. Wilkes 1992 :162.; Jacques 2009 :111.; Ceka 2013 :182.
  4. Jacques 2009 :111.; Ceka 2013 :183. Vö. Zavalani 2015 :21.
  5. Ceka 2013 :183.
  6. Dautaj 1972 :137.; Wilkes 1992 :162–163.; Ceka 2013 :182.
  7. Ceka 2013 :183., 404.
  8. Wilkes 1992 :162–163.; Schütz 2002 :72.; Ceka 2013 :182., 404.; Šašel Kos 2013 :178–179.
  9. Wilkes 1992 :163.; Schütz 2002 :72.; Jacques 2009 :112.; Ceka 2013 :183.; Zavalani 2015 :21.
  10. Wilkes 1992 :163–164.; Ceka 2013 :183.; Šašel Kos 2013 :179.
  11. Jacques 2009 :122.; Zavalani 2015 :21.
  12. Jacques 2009 :122.; Ceka 2013 :183.; Zavalani 2015 :21.
  13. Dautaj 1972 :137.; Wilkes 1992 :163.; Schütz 2002 :72.; Ceka 2013 :183.; Šašel Kos 2013 :179. Tévesen említi, hogy Pharoszi Démétriosz irányította Dimalé védelmét: Zavalani 2015 :21.
  14. Wilkes 1992 :163.; Ceka 2013 :183.
  15. Wilkes 1992 :164.
  16. Wilkes 1992 :164.
  17. Wilkes 1992 :164.; Schütz 2002 :72.
  18. Ceka 2013 :183.
  19. Zavalani 2015 :21.
  20. Wilkes 1992 :164.
  21. Wilkes 1992 :164.; Schütz 2002 :72.; Jacques 2009 :112., 121.; Ceka 2013 :183.; Šašel Kos 2013 :179.; Zavalani 2015 :21.
  22. Wilkes 1992 :164.; Jacques 2009 :122.; Ceka 2013 :184.; Šašel Kos 2013 :178.
  23. Wilkes 1992 :164.; Jacques 2009 :122.
  24. Wilkes 1992 :164.; Ceka 2013 :184.
  25. Ceka 2013 :184.
  26. Wilkes 1992 :164.; Ceka 2013 :184.
  27. Wilkes 1992 :164–165.; Jacques 2009 :122.; Schütz 2002 :72.; Ceka 2013 :184–185.
  28. Wilkes 1992 :165–167.; Jacques 2009 :112.; Përzhita 2012 :121.; Ceka 2013 :185–188.

Források[szerkesztés]

  • Ceka 2013: Neritan Ceka: The Illyrians to the Albanians. Tirana: Migjeni. 2013. ISBN 9789928407467  
  • Dautaj 1972: Burhan Dautaj: Zbulimi i qytetit ilir Dimal (’Dimalé illír város feltárása’). Iliria, I. évf. 2. sz. (1972) 135–150. o.
  • Jacques 2009: Edwin E Jacques: The Albanians: An ethnic history from prehistoric times to the present. Jefferson: McFarland. 2009. ISBN 9780786442386  
  • Përzhita 2012: Luan Përzhita: Skerdilaidi – komandant ushtarak dhe sundimtar i shtetit ilir (217–205 para Krishtit) / Skerdilaid – military leader and ruler of the Illyrian state (B.C. 217–205). Iliria, XXXVI. évf. (2012) 109–122. o.
  • Pollo & Puto 1981: Stefanaq Pollo – Arben Puto: The history of Albania from its origins to the present day. Ass. by Kristo Frasheri, Skënder Anamali; transl. by Carol Wiseman, Ginni Hole. London: Routledge & Kegan. 1981. ISBN 071000365X  
  • Šašel Kos 2013: Marjeta Šašel Kos: The Roman conquest of Illyricum (Dalmatia and Pannonia) and the problem of the northeastern border of Italy. Studia Europaea Gnesnensia, VII. évf. (2013) 169–200. o.
  • Schütz 2002: Schütz István: Fehér foltok a Balkánon: Bevezetés az albanológiába és a balkanisztikába. Budapest: Balassi. 2002. ISBN 9635064721  
  • Wilkes 1992: John Wilkes: The Illyrians. Oxford;  Cambridge: Blackwell. 1992. = The Peoples of Europe, ISBN 0631146717  
  • Zavalani 2015: Tajar Zavalani: History of Albania. Ed. by Robert Elsie, Bejtullah Destani. London: Centre for Albanian Studies. 2015. = Albanian Studies, ISBN 9781507595671