Francia hatok
A Francia hatok (Les Six) francia zeneszerzők csoportja, melyet Henri Collet nevezett el így az Orosz ötök mintájára abban a cikkében, amely a Comœdia folyóirat 1920. január 16-i számában jelent meg: „Les cinq Russes, les six Français et M. Satie” Zenéjüket gyakran úgy említik, mint Richard Wagner, illetve a francia impresszionisták – Claude Debussy és Maurice Ravel – zenéje elleni lázadást.[1]
A csoport tagjai a következők voltak:
- Georges Auric (1899–1983)
- Louis Durey (1888–1979)
- Arthur Honegger (1892–1955)
- Darius Milhaud (1892–1974)
- Francis Poulenc (1899–1963)
- Germaine Tailleferre (1892–1983)
Les nouveaux jeunes – az előzmény
[szerkesztés]1917-ben, amikor sok színház és hangversenyterem zárva volt az I. világháború idején, Blaise Cendrars író, költő és Moïse Kisling festőművész elhatározta, hogy koncerteket tartanak a Rue Huyghens 6. szám alatt, Émile Lejeune festő (1885-1964) stúdiójában. Az első hangversenyen a falakat – egyebek közt – Picasso, Matisse, Léger illetve Modigliani festményei díszítették, és Erik Satie, Honegger, Durey és Auric művei csendültek fel. E koncerten vetette fel Satie, hogy hozzanak létre egy zeneszerzői csoportot maguk körül, Les nouveaux jeunes (Az új fiatalok) néven. Ez a szerveződés volt a Les Six előfutára.
A Hatok
[szerkesztés]A kezdetekre Darius Milhaud így emlékszik vissza:
„A Salle Huyghens-ben tartott hangverseny után (1919-ben), amelyen Bertin elénekelte Louis Durey »Images à Crusoé«-ját Saint-Léger szövegére, és a Chapelle Quartet eljátszotta az én 4. vonósnégyesemet, Henri Collet kritikus közölt egy cikket a Comœdiában ezzel a címmel: »Öt orosz és a franciák«. Abszolút önkényesen kiválasztott hat nevet: Auricot, Dureyt, Honeggert, Pulencet, Tailleferre-t és engem, csupán azért, mert ismerjük egymást, jó barátok vagyunk, és többnyire együtt szerepeltünk, teljesen függetlenül attól, hogy más a vérmérsékletünk és teljesen más a karakterünk. Auric és Poulenc – Cocteau követője, Honegger a német romantikusok utóda, én a mediterrán lirizmus felől indultam… De fölösleges volt minden tiltakozás. Collet cikke akkora érdeklődést keltett világszerte, hogy a HATOK CSOPORTJA bekerült a köztudatba, és én akarva-akaratlan közéjük számítódom. Ha már így lett, elhatároztuk, hogy adunk néhány »Hatok hangversenyét«. Az elsőt az én műveimnek szenteltük, a másodikat külföldi zenészeknek… Satie volt a kabalánk. Roppant népszerű volt köztünk. Annyira szerette a fiatalokat, hogy egyszer azt mondta nekem: »Szeretném tudni, vajon milyen muzsikát írnának a most négyéves gyerekek!« Művészetének ritkasága, mindennemű engedménytől való rettegése, a pénz iránti megvetése és a kritikusokkal szembeni könyörtelensége remek példát mutatott nekünk.”
– Darius Milhaud: Életem partitúrája
De ez csak egy olvasata a Hatok keletkezéstörténetének. Más szerzők, mint Ornella Volta, kiemelik Jean Cocteau manőverezéseit, hogy vezetője legyen egy avantgárd zenei csoportosulásnak, hasonlóan, ahogy nem sokkal azelőtt a kubista és a szürrealista csoportok tűntek fel Pablo Picasso, Guillaume Apollinaire és André Breton vezetésével a képzőművészetben, illetve az irodalomban. Az, hogy Satie otthagyta a Les nouveaux jeunes társaságot kevesebb mint egy évvel az indulásuk után, „égből pottyant ajándék” volt Cocteau számára terve valóra váltásához. 1918-as esszéjében (Le coq et l’Arlequin) fejtette ki a nézeteit arról, milyennek is kellene lennie kora művészetének, különös tekintettel a zenére: „Elég a felhőkből, a hullámokból, az akváriumokból, a sellőkből s az éjszakai illatokból. Nekünk földönjáró zenére van szükségünk, a hétköznapok zenéjére.”
Az I. világháború után Cocteau és a Hatok sűrűn látogatták a La gaya nevű bárt, amely később – amikor a létesítmény nagyobb helyre költözött – a Le Bœuf sur le toit (Ökör a háztetőn) nevet kapta, mivel Milhaud és Cocteau híres balettjének ötlete a régi telephelyen fogant meg.[2] Az átkeresztelt mulató nyitásának éjszakáján Jean Wiéner zongorista George Gershwin- és Vincent Youmans-számokat adott elő, Cocteau és Milhaud pedig ütőhangszereken játszott. A vendégek között megjelent Szergej Gyagilev balettimpresszárió, Pablo Picasso festőművész, René Clair filmrendező, Jane Bathori operaénekesnő és Maurice Chevalier színész-énekes.
A csoport hivatalosan 1920 januárjában alakult meg, Henri Collet zenekritikus és zeneszerző kétrészes cikkével, amely a Comœdia folyóiratban jelent meg. Bár minden bizonnyal Cocteau állt a cikkek hátterében, a Les Six nevet Collet adta, az orosz Ötök mintájára.
Közös alkotások
[szerkesztés]Bár a csoport nem azért jött létre, hogy közös alkotásokat hozzon létre – bár erre számos példa van a zene történetében[3] – mégis volt öt alkalom a csoport létezésének 32 éve alatt, hogy legalább néhány közülük együtt vett részt a kompozíció megalkotásában. Csak egyetlen esetben jelentette ez a teljes csoport részvételét; másikakban viszont „külső” szerzők is bekapcsolódtak.
Auric és Poulenc az említett öt kompozíció mindegyikében részt vettek, Milhaud négyben, Honegger és Tailleferre háromban, Durey pedig csupán egyben.
Album des 6
[szerkesztés]1920-ban a csoport egy zongoraművekből álló közös albumot jelentetett meg Album des 6 címmel (később gyakran L’Album des Six néven említve). Ez volt az az egyetlen alkotás, melyben a csoport minden tagja részt vett komponistaként.
- Prélude (1919) – Auric
- Romance sans paroles, Op. 21 (1919) – Durey
- Sarabande, H 26 (1920) – Honegger
- Mazurka (1914) – Milhaud
- Valse en ut, FP 17 (1919) – Poulenc
- Pastorale (1919) – Tailleferre
Les mariés de la tour Eiffel
[szerkesztés]1921-ben a csoport öt tagja közösen írt zenét Cocteau Les mariés de la tour Eiffel (Az Eiffel-torony jegyespárja) című balettjéhez, amelyet a Párizsban működő Ballets suédois (Svéd balett) – az orosz balett riválisa – adott elő. Cocteau eredetileg Auricnak ajánlotta a feladatot, de Auric nem tudott elég gyorsan igazodni a próbarendhez, ezért bevonta a munkába a csoport többi tagjait. Durey abban az időben nem tartózkodott Párizsban, így nem tudott bekapcsolódni. A bemutató olyan botrányos körülmények között zajlott, amely vetekedett Sztravinszkij Tavaszi áldozat-ának (Le Sacre du Printemps) premierjével. Ennek ellenére a Les mariés de la tour Eiffel az 1920-as években mindvégig a Ballets suédois repertoárján maradt.
- Overture (14 July) – Auric
- Marche nuptiale – Milhaud
- Discours du General (Polka) – Poulenc
- La Baigneuse de Trouville – Poulenc
- La Fugue du Massacre – Milhaud
- La Valse des Depeches – Tailleferre
- Marche funèbre – Honegger
- Quadrille – Tailleferre
- Ritournelles – Auric
- Sortie de la Noce – Milhaud
L’éventail de Jeanne
[szerkesztés]1927-ben Auric, Milhaud és Poulenc további hét zeneszerzővel együttműködve alkotta meg a L’éventail de Jeanne (Jeanne legyezője) című gyermekbalettet.
- Fanfare – Maurice Ravel
- Marche – Pierre-Octave Ferroud
- Valse – Jacques Ibert
- Canarie – Alexis Roland-Manuel
- Bourrée – Marcel Delannoy
- Sarabande – Albert Roussel
- Polka – Milhaud
- Pastourelle – Poulenc
- Rondeau – Auric
- Finale: Kermesse-Valse – Florent Schmitt
Mouvements du cœur
[szerkesztés]1949-ben Auric, Milhaud és Poulenc három másik szerzővel közös munkában hozta létre a Mouvements du cœur: Un hommage à la mémoire de Frédéric Chopin, 1849–1949 (Szívdobbanások: Tisztelgés Frédéric Chopin emléke előtt 1849-1949) című kompozíciót, amely basszusra vagy baritonra és zongorára írt szvit, Louise Lévêque de Vilmorin szövegére, Chopin halálának 100. évfordulóján.
A másik három közreműködő zeneszerző Jean Françaix, Léo Preger és Henri Sauguet volt.
La guirlande de Campra
[szerkesztés]1952-ben Auric, Honegger, Poulenc, Tailleferre és három másik komponista egy zenekari művet alkotott La guirlande de Campra címmel.[4]
- Toccata – Honegger
- Sarabande et farandole – Jean-Yves Daniel-Lesur
- Canarie – Alexis Roland-Manuel
- Sarabande – Tailleferre
- Matelote provençale – Poulenc
- Variation – Henri Sauguet
- Écossaise – Auric.
A tagok önálló művei – válogatás
[szerkesztés]- Salade (Saláta) – Milhaud, bemutató: 1924;
- La nouvelle Cythère – Tailleferre, az Orosz Balett (Ballets Russes) számára 1929-ben, de Gyagilev hirtelen halála miatt nem mutatták be;
- Cinq bagatelles (Öt bagatell) – Auric
- Sonate pour violoncelle et piano (Szonáta csellóra és zongorára) – Poulenc
- Flute Sonata, (Fuvolaszonáta) Op. 164 – Poulenc
- Scaramouche-szvit – Milhaud
- Le bœuf sur le toit (Ökör a háztetőn) – Milhaud
- Sonate pour violon seul (Szonáta szóló hegedűre – Honegger
- Danse de la chèvre (Kecsketánc) szóló fuvolára – Honegger
- Sonate champêtre (Falusi szonáta) oboára, klarinétra, fagottra és zongorára – Tailleferre
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ „Belefáradtunk a debussyzmusba, Florent Schmittbe, Ravelba – írta Poulenc. – Tiszta, egészséges, robusztus zenére vágytunk, amely éppolyan őszintén francia, mint amilyen őszintén orosz Stravinsky Petruskája. Az én szememben Satie Parade-ja ugyanazt jelenti Párizsnak, mint a Petruska Szentpétervárnak” (irodalmiradio.hu)
- ↑ Roger Stéphane, "Portrait souvenir de Jean Cocteau" (egy 1963-as tv-interjú átirata a szerző és a riportalany által, 63-67. oldal) Tallandier, 1964 ISBN 2-235-01889-0
- ↑ Classical music written in collaboration (angol nyelven). (Hozzáférés: 2013. december 16.)
- ↑ Cocteau, Satie & Les Six
Fordítás
[szerkesztés]Ez a szócikk részben vagy egészben a Les Six című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
[szerkesztés]- Benjamin Ivry (1996). Francis Poulenc. Phaidon Press Limited. ISBN 0-7148-3503-X.
- Fondation Erik Satie, Le groupe des Six et ses amis: 70e anniversaire – Placard, Paris 1990 – 40 p. – ISBN 2-907523-01-5
- Ornella Volta, Satie/Cocteau – les malentendus d'une entente: avec des lettres et des textes inédits d'Erik Satie, Jean Cocteau, Valentine Hugo et Guillaume Apollinaire – Castor Astral – 1993 – ISBN 2-85920-208-0
- Cocteau, Jean – Le coq et l'Arelquin: Notes Autour de la Musique – Avec un portrait de l'auteur et deux monogrammes par P. Picasso – Paris, Éditions de la Sirène – 1918
- Roger Nichols – The Harlequin Years: Music in Paris 1917-1929 – 2002 – ISBN 0-500-51095-4
- Les Six, Satie, and Cocteau – by Stéphane Villemin
- Shapiro, Robert (2011). Les Six: The French Composers and their Mentors Jean Cocteau and Erik Satie. Peter Owen Publishers, London/Chicago. ISBN 978-0-7206-1293-6
- A Francia hatok az irodalmiradio.hu (Fuchs Izabella) oldalán
További információk
[szerkesztés]- Les Mariés de la tour Eiffel - Marc Chagall híres festménye
- Zeneszerzői iskolák és csoportok az angol Wikipédián
- A Les Six a musicologie.org oldalon, francia nyelven