Landsverk L–60

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
L-60
Az L-60 Stridsvagn m/40K változata Hässlehomsi Múzeumban, Svédországban
Az L-60 Stridsvagn m/40K változata Hässlehomsi Múzeumban, Svédországban

Fejlesztő ország Svédország
Gyártó AB Landsverk
Gyártási darabszám 5
Háborús részvétel második világháború
Általános tulajdonságok
Személyzet 3 fő
Hosszúság4,6 m
Szélesség2,0 m
Magasság1,85 m
Tömeg 6800 kg
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat 6-13 mm
Elsődleges fegyverzet 1 db 20 mm-es Madsen gépágyú
Másodlagos fegyverzet 1 db 7,95 mm-es géppuska
Műszaki adatok
Motor 8 hengeres Büssing-NAG
Teljesítmény 116 kW (155 LE)
Felfüggesztés rugózott, csillapított lengőkaros, önhordó
Sebesség45-50 km/h
Hatótávolság220 km
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz L-60 témájú médiaállományokat.

A Landsverk L–60 svéd könnyű harckocsi a Landsverk Művek kisharckocsi-sorozatából, amelyhez az M–21 és L–10 típusok is tartoznak. Hadtörténeti, hadászati jelentősége csekély, a második világháborúban nem került bevetésre. A Magyar Honvédség a licencét megvásárolva, kisebb változtatásokkal szintén gyártotta 38M Toldi I néven.

Története[szerkesztés]

Az első könnyű tankot az 1930-as években fejlesztette ki egy német mérnök Joseph Vollmer Landsverk L–10 (Stridsvagn m/31) néven. Vollmer korábban az első német tank A7V tervezésében is részt vett, ezért tapasztalt szakembernek számított e téren. Nem kevesebb, mint tíz variánst is teszteltek mire az első prototípus megépült. Az első példányok 1936-ban készültek az AB Landsverk gyárban Oberhausenbe L-60 típusjelzéssel. Az első példányok fegyverzete egy 20 mm-es gépágyúból és egy géppuskából állt, amely hasonló volt a német Panzerkampfwagen II könnyű harckocsi fegyverrendszeréhez. A típus licencét a Magyar Honvédség 1937-ben megvásárolta, 1939-től kisebb módosításokkal 38M Toldi I néven gyártották a MÁVAG gyárában. A 215 darab L-60 szolgált a második világháború alatt a svéd fegyveres erőknél 219 m/41 és 282 m/42 közepes tankok mellett. A járművet számos országba exportálták, köztük az ír hadsereg számára is 2 darabot, ahol 1960-ig szolgáltak a Vickers D modellekkel. A típus továbbfejlesztett változatai a Stridsvagn m/40 (m/40 Strv) és Luftvärnskanonvagn L–62 Anti II páncélosok. Svédország 1960-ban a Dominikai Köztársaságnak is adott el modernizált L-60-asokat amelyek részt vettek a Dominikai polgárháborúban (1965 április). A fennmaradó tizenkét darabot később korszerűsítették az amerikai szabványoknak megfelelően és 2002-ig szolgáltak.

Technika[szerkesztés]

A Stridsvagn m/38 változat közelről

A Stridvagn m/34 (L-60) volt az első tank, amelyet torziós rudas felfüggesztési rendszerrel láttak el. Ezt találmányt Ferdinand Porsche fejlesztette ki, amely sokkal simább haladást eredményezett, hatékonyabban nyelte el a terep egyenetlenségeit mint a régi laprugók, ugyanakkor megbízhatóbbnak bizonyult a Chistie-féle rendszernél. A futómű egy nagyobb első meghajtó lánckerékkel, négy megduplázott szabadonfutó láncvezető és egy azonos átmérőjű láncfeszítő kerékkel valamint két visszatérő futógörgővel rendelkezett.

Felépítése[szerkesztés]

Oldalanként négy nagy futógörgőn elhelyezett önhordó alváz jellemzi, amelyben a futók páronként egy könyök-lengőkarra voltak erősítve. Rugózása csillapított spirálrugós. Kormányzása nem botkormánnyal, hanem kormánykerékkel történt, a kormánymű kúpkerekeken keresztül csatlakozott a hajtáshoz. Ez a megoldás nem tette lehetővé, hogy az egyik lánctalpat teljesen megállítsák, ezért helyben fordulásra nem képes.

Technikai adatai[szerkesztés]

A Stridsvagn m/40L változat távolról
  • Mászóképesség: 40°
  • Árokáthidaló képesség: 1,75 m
  • Lépcsőmászó képesség: 0,7 m
  • Gázlóképesség: 1,0 m
  • Lőszerjavadalmazás: 300 db gépágyú lőszer és 3000 db GPU lőszer
  • Hasmagasság: 0,35 m
  • Üzemanyagtartály: 250 l
  • Fordulókör: 8 m
  • Fajlagos talajnyomás: 0,52 kp/cm²
  • Üzemanyag-fogyasztás l/100 km úton/terepen: 100/110

Irodalom[szerkesztés]

  • Bombay László - Gyarmati József - Turcsányi Károly. Harckocsik 1916-tól napjainkig. Zrínyi Katonai Kiadó (1999). ISBN 963-327-332-3 

További források[szerkesztés]