Kvantum-összefonódás
A kvantum-összefonódás az a jelenség a kvantummechanikában, amikor két objektum kvantumállapota között összefüggés van olyan értelemben, hogy a teljes rendszer kvantumállapotát nem lehet a részrendszerek kvantumállapotának megadásával leírni. Összefonódás fennállhat egymástól térben távol eső objektumok között is.
Tartalomjegyzék
Tiszta állapotok[szerkesztés]
Tiszta állapotok esetén ez azt jelenti, hogy az állapot nem szorzatállapot, vagyis állapotvektora nem írható le a részrendszer állapotvektorok szorzataként. Tekintsünk példaként egy két kétállapotú rendszerből álló összetett rendszert. A rendszerek két lehetséges állapotát jelöljük -val és -gyel. Ennek a rendszernek egyik lehetséges állapota
Ez láthatólag egy szorzatállapot. Az első részrendszer , míg a második állapotban van.
A következő állapot azonban összefonódott
Itt nem beszélhetünk többé arról, hogy az egyik részrendszer a vagy állapotban van.
Kevert állapotok[szerkesztés]
Kevert állapotok esetén a rendszer összefonódott, ha nem szeparálható, azaz ha sűrűségmátrixa nem írható le szorzatállapotok keverékeként[1]
ahol
és . Itt a teljes rendszer sűrűségmátrixa, míg és az első, illetve a második részrendszerhez tartozó sűrűségmátrixok.
Alkalmazása[szerkesztés]
A kvantum-összefonódás a kvantuminformatika egyik alapvető fogalma. Mint erőforrás lehetővé teszi, hogy kvantuminformatikai algoritmusok (például kvantumteleportáció) nagyobb hatékonysággal működjenek, mintha összefonódás nem állna rendelkezésre. Másrészt annak eldöntése, hogy egy kvantumállapot szeparálható-e vagy összefonódott, fontos elméleti probléma, amivel az utóbbi évtizedben számos tudományos közlemény foglalkozik.[2]
Forrás[szerkesztés]
- ↑ R.F. Werner, Phys. Rev. A 40, 4277 - 4281 (1989).
- ↑ R. Horodecki, P. Horodecki, M. Horodecki, K. Horodecki: arXiv:quant-ph/0702225v1; http://arxiv.org/abs/quant-ph/0702225v1
Irodalom[szerkesztés]
M.A. Nielsen, I.L. Chuang: Quantum Computation and Quantum Information, Cambridge University Press; első kiadás (2000. szeptember).
|