Király Andor

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
id. Király Andor
SzületettKirschner Andor
1876. augusztus 5.
Hanva
Elhunyt1956. július 1. (79 évesen)
Budapest
Nemzetiségemagyar
HázastársaHermann Aranka
SablonWikidataSegítség

Király Andor, született Kirschner Andor (Hatvan, 1876. augusztus 5.Budapest, Józsefváros, 1956. július 1.)[1] elektro- és gépészmérnök, az 1908-ban létrehozott Kistarcsai Gép- és Vasútfelszerelési Gyár Részvénytársaság igazgatója volt.

Élete[szerkesztés]

1876. augusztus 5-én született a Hatvanban, megkeresztelése felvidéki Hanva községben történt.[2] Nevét 22 évesen, 1898-ban – családjával együtt édesapja – változtatta meg Kirschnerről Királyra.[3] Szülei Kirschner (Király[4]) Miksa és Berger Katalin[1] voltak. Testvérei: Sándor (1875[5]) és Ödön (1878[6]). A Kirschner (ekkor már Király) szülők 1900-ban fogadták örökbe Király Olgát (1887[7]).

1900-ban, későbbi felesége eljegyzésekor már a Ganz-gyár mérnökeként dolgozott.[8] 1906 áprilisában a Budapestről Szófiába szállított gőzmotorkocsik, gyár kiküldött mérnöke volt.[9] Ugyanaz év októberében készült el a MÁV miskolci üzletvezetősége, a miskolci járás főszolgabírói hivatala, a polgármesteri hivatal, Diósgyőr község elöljárósága, a diósgyőri Vasgyár igazgatósága és a miskolc-diósgyőri helyiérdekű vasút igazgatósága összefogásával a Miskolcot a Diósgyőr-Vasgyárral – nagy előrelátással párhuzamos – gőzvontatású és villamosított pálya. A budapesti Ganz-gyár által készített három gőzmotor munkálatait Király Andor irányította.[10]

Nagyjából az 1910-es évek elejére tehető a kistarcsai Gép- és Vasútfelszerelési Gyár Rt.-nél igazgatói munkájának kezdete, mivel a település történetének első – 1912. január 15-én kitört – bérmozgalmi munkásmegmozdulása idején már a gyár igazgatója volt.[11] Vezérigazgatóvá 1919-ben nevezték ki.[12]

Király Andor díszpolgári oklevele - kelt Kistarcsán 1923. december 29-én.

Aktívan hozzájárult Kistarcsa fejlesztéséhez, a helyi református egyházközösség lelkes támogatója volt. 1918. június 2-án Kistarcsa és Kerepes református lakossága közgyűlésen szavazta meg az új, helyi fiókegyház létrehozását. Ennek Király Andor vált főgondnokává.[13] 1918 októberében II. osztályú Polgári Hadi Érdemkereszttel tüntették ki.[14]

1920-ban a Független Kisgazdapárt színeiben indult képviselőjelöltként a cinkotai választókörzetben.[15]

Kistarcsa közvilágításának megszervezésében is közreműködött. A Községeket és Mezőgazdaságot Villamosító Rt. 1921-ben kereste meg Kistarcsa vezetését a község villamosítása ügyében, majd ezt követően, az 1922-ben megalakult Villanyvilágítási Bizottság tagja lett.[16] A Bizottság munkájának köszönhetően 1927-ben 40-re emelkedett a világítótestek száma.

1923. december 29-én Kistarcsa képviselőtanácsa díszpolgári címmel tüntette ki a község érdekében végzett szolgálatai elismeréseként.

Király Andor fia, Király Miklós 1926-ban szenvedett halálos motorbalesetet Mátyásföldön. Ennek állíttattak emlékművet (2019-ben teljesen felújították)

1925. július 11-én vásárolta meg Budapesten, a VIII. kerület Vas utca 5. szám alatt található lakását, melynek tulajdonosa felesége, Hermann Aranka volt.[17] 1902-ben, Pécelen kötöttek házasságot,[1] ahol egy nyári házat építtetett és tartottak fönn (a Baross utcai, hajdan klinkertéglával díszített[18] épület utcai homlokzatát később három kis üzletre szabták). Májusban költöztek ki Pécelre, október elején pedig vissza, Budapestre. Jómódban éltek.

Két fiuk született: Andor és Miklós, motorversenyzők,[19] vezetésükkel indult meg 1926 tavaszán a Nova motorkerékpárok gyártása. Ifj. Király Andor 1931-ben végzett a királyi József Műegyetemen[forrás?] gépészmérnökként, már gyermekkorától fogva a gyárban élt, 10 éves korában autót vezetett,[20] később pedig apja helyettese is volt a gyárban. Király Miklós joghallgató[21] 21 évesen, 1926 júniusában hunyt el egy motorbaleset[m 1] következtében – Mátyásföldön a Veres Péter út 115. számnál (a Mátyásföld, repülőtér HÉV megállóval szemközti oldalon) emlékét egy Baranyi Károly által készített emlékmű őrzi, a történtek színhelyén.[23][24][25][26] Szintén 1926-ban, miközben ő ült a volánnál, az akkor 14 éves, Éva nevű lányával autóbaleset érte épp ugyanott – a kislány ráadásul súlyosan megsérült –, majd pár nap múlva Király Sándornét, Király Andor sógornőjét is elgázolták a fővárosban, de mindketten szerencsésen felépültek.[27][28]

A kistarcsai gépgyárral még 1926 végén felmondta szerződését, 1928-ban pedig igazgatósági tagságát is megszüntette.[29][30]

Király Andor 1956. július 1-jén halt meg Budapesten tüdőgyulladás következtében.[1] Földi maradványait Pécelen, a református temetőben található családi sírban helyezték el.

Emlékezete[szerkesztés]

Király Andor születésének 145. évfordulója alkalmából a Kistarcsai Kulturális Egyesület online kiadványt jelentetett meg a Király család történetéről.[2]

Megjegyzések[szerkesztés]

  1. Király Miklós 1926. július 4-én Mátyásföld keramittal burkolt országútútszakaszán három kocsi előzésekor egy szemközt kihajtó parasztszekér lőcsének ütközött, unokabátyja – Thorma Tibor rendőrfogalmazó –, aki utasként szintén ott tartózkodott, akkoriban ritka, jobb-oldalkocsis motorjával (feltételezés szerint e miatt mérte fel rosszul a távolságot). A járművet vezető Király Miklós előrebukott, széles ívben kirepült, majd egy kőnek esve koponyaalapi és csigolya törést szenvedett és a helyszínen életét vesztette. A tragikus véget ért ifjú édesapja, Király Andor vezérigazgató éppen előző nap utazott el Jugoszláviába és Belgrádban kapta a hírt fia szerencsétlenségéről. Pécelen temették el.[21][22][23]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b c d Halálesete bejegyezve a Bp. VIII. ker. állami halotti akv. 1452/1956. folyószáma alatt.
  2. a b Ruzsa Bence.szerk.: Szabó Zoltán András, Kéri Márk: Király Andor – Szolgálattal a vasgyár élén (PDF), Kistarcsa Helytörténeti Kiskönyvtára, 1., Kistarcsa: KIKE (2021). Hozzáférés ideje: 2023. február 13. 
  3. MNL-OL 30797. mikrofilm 1228. kép 2. karton Névváltoztatási kimutatások 1898. év 77. oldal 10. sor
  4. MNL-OL 30797. mikrofilm 1228. kép 2. karton, Névváltoztatási kimutatások 1898. év 77. oldal 8. sor
  5. MNL-OL 30797. mikrofilm 1228. kép 2. karton, Névváltoztatási kimutatások 1898. év 77. oldal 9. sor
  6. MNL-OL 30797. mikrofilm 1228. kép 2. karton, Névváltoztatási kimutatások 1898. év 77. oldal 11. sor
  7. MNL-OL 30797. mikrofilm 1228. kép 2. karton, Névváltoztatási kimutatások 1898. év 77. oldal 12. sor
  8. Magyarország 7. évfolyam 240. szám - 1900. szeptember 6. (online: adtplus.arcanum.hu)
  9. Magyar motorkocsik Bulgáriában, Budapesti Hírlap 26. évfolyam 100. szám - 1906. április 11. (online: adtplus.arcanum.hu)
  10. Kováts György: Gőzvasút Miskolcról a Vasgyárba, Észak-Magyarország 52. évfolyam 229. szám, library.hungaricana.hu - 1996. október 1.
  11. Horváth Lajos VI. A kapitalizmus kibontakozása és válsága (1850-1918)
  12. A kistarcsai gyár vezérigazgatója, Rákos Vidéke 19. évfolyam 7. szám, library.hungaricana.hu - 1919. február 16.
  13. Protestáns egyházi és iskolai lapok – 61. évfolyam – 1918. | Könyvtár | Hungaricana. library.hungaricana.hu. (Hozzáférés: 2016. május 26.)
  14. Kitüntetések a hadiipat körében, Budapesti Hírlap 38. évfolyam 237. szám - 1918. október 10. (online: adtplus.arcanum.hu)
  15. A fehérterror néhány jelensége. Pest megye 1919-1920. (Pest Megyei Levéltári Füzetek 8.) (1985) | Könyvtár | Hungaricana. library.hungaricana.hu. (Hozzáférés: 2016. május 26.)
  16. Horváth Lajos VIII. Két világháború között (1920-1944)
  17. Ruzsa Bence.szerk.: Szabó Zoltán András, Kéri Márk: Király Andor – Szolgálattal a vasgyár élén (PDF), Kistarcsa Helytörténeti Kiskönyvtára, 1., Kistarcsa: KIKE, 10. o. (2021). Hozzáférés ideje: 2023. február 13. 
  18. Csontos Tamásné: Álmodni jó! Álmodni szabad? A 10 éves Pécelt ünnepeltem a magam módján!, Ese Híradó 11. évfolyam 5. szám, egymast-segito.hu - 2006. június 1.
  19. Autó 4. évfolyam 8. szám - 1925. április 15.
  20. A NOVA motorkerékpár gyár (29-31. old.), Automobil - Motorsport 2. évfolyam 6. szám, epa.oszk.hu - 1927. március 25.
  21. a b Halálos motorkerékpár- szerencsétlenség történt Budapest határában, 8 Órai Ujság 12. évfolyam 125. szám - 1926. június 5. (online: adtplus.arcanum.hu)
  22. Király Miklós, a kistarcsai gyár igazgatójának fia, halálos motorkerékpár-szerencsétlenség áldozata lett, Esti Kurir 4. évfolyam 125. szám - 1926. június 6. (online: adtplus.arcanum.hu)
  23. a b Király Miklós (57. old.), Autó 5. évfolyam 12. szám - 1926. június 15.; Király Miklós emlékmű (31. old.), 17. szám - 1926. szeptember 1. (online: adtplus.arcanum.hu)
  24. Király Miklós emlékére, kozterkep.hu
  25. Zs. T.: Király Miklós emlékezete (7. old.), XVI. kerületi újság XIX. évfolyam 21 szám, bp16.hu - 2010. november. 6.
  26. Négyesi Pál és Hajdú Csaba: Nova, magyarjarmu.hu (hozzáférés: 2019. augusztus 24.)
  27. Ujság 2. évfolyam 246, 247. szám - 1926. október 293., 30. (online: adtplus.arcanum.hu)
  28. Magyarország 33. évfolyam, 247. szám - 1926. október 30. (online: adtplus.arcanum.hu)
  29. 8 Órai Ujság 13. évfolyam 115. szám - 1927. május 21. (online: adtplus.arcanum.hu)
  30. (CX. kötet, 287. lap.) (1928—33.) Kistarcsa és környéke villamossági részvénytársaság. Budapest, V., Lipót-körut 22. Budapesti kir. tvszk. 1928. VII. 3. Cg 24810/8. 22941/4. [...] (Lásd 1926. évf. 34.), Központi Értesítő 53. évfolyam, 2. félév 33. szám - 1928. augusztus 16. (online: adtplus.arcanum.hu)

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • XXI. Kistarcsai Napok. YouTube Kistarcsai Kulturális Egyesület – XXI. Kistarcsai Napok kiállításai: Király Andorról (1:55–3:52), a SzilastTV YouTube-csatornán - Közzététel: 2016. máj. 23.