Kérdőjel

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A kérdőjel (?) valamennyi latin ábécét használó nyelvben az az írásjel, amely – általában a mondat végén állva – a kérdés jelölésére szolgál a kijelentéssel (állítással) és felkiáltással (felszólítással) szemben. Kódja az Unicode-ban U+003F, hexadecimálisan kifejezve 3F, decimálisan 63.

Használata egyes nyelvekben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nyitó- és zárókérdőjel a spanyolban

A magyarban és a legtöbb latin betűs nyelvben csak egyetlen alakja van, amelyet a mondatok végére helyeznek. A spanyol nyelvben megkülönböztetnek nyitó- (¿) és zárókérdőjelet (?) is, amelyek közé a kérdés tárgyát képező mondatrész kerül, vagyis a spanyolban az idéző- és a gondolatjelhez hasonlóan a nyitó- és zárókérdőjel a mondat közben is állhat. Ezt a jelölésmódot a Spanyol Királyi Akadémia 1754-ben vezette be arra hivatkozva, hogy a spanyolban a szabad szórend miatt sokszor csak a hanglejtésből derül ki, hogy mely mondatrészre kérdezünk, így azt írásban jelölni kell az olvasás megkönnyítésére. Néhány, a spanyol befolyástól érintett nyelv szintén átvette ezt a központozási szokást.

A kérdőjel halmozása kifejezhet értetlenséget, felháborodást: Nem hozta el??? Hasonló szerepben, a felkiáltást érzékeltetve a felkiáltójel mellett is állhat: Nem hozta el?!

Eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hagyományos feltételezés szerint a kérdőjel eredete a latin QUAESTIO, azaz ’kérdés’ szó kétbetűs Qo rövidítésére vezethető vissza, amelyet kezdetben a kérdőmondatok végén egymás alá írtak, s ennek a leegyszerűsödött formájából nyerte el a kérdőjel a mai alakját. Ezzel szemben mások teljesen eltérő eredetet tulajdonítanak a kérdőjelnek.[1]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]