Jávai tigris

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jávai tigris
Természetvédelmi státusz
Kihalt
Kihalás ideje: 1980 (hivatalosan 2003)
      
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria)
Csoport: Eutheria
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Csoport: Ferae
Rend: Ragadozók (Carnivora)
Alrend: Macskaalkatúak (Feliformia)
Család: Macskafélék (Felidae)
Alcsalád: Párducformák (Pantherinae)
Nem: Panthera
Faj: P. tigris
Alfaj: P. t. sondaica
Tudományos név
Panthera tigris sondaica
(Temminck, 1844)
Elterjedés
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Jávai tigris témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Jávai tigris témájú médiaállományokat és Jávai tigris témájú kategóriát.

A jávai tigris (Panthera tigris sondaica) a ragadozók (Carnivora) rendjébe és a macskafélék (Felidae) családjába tartozó tigris (Panthera tigris) egy kihalt alfaja.

Megjelenése[szerkesztés]

A nagymacska bőre az amszterdami Tropenmuseum gyűjteményében, 1915.

A jávai tigris a szárazföldi alfajokhoz képest kis termetű, de a bali tigrisnél nagyobb és a szumátraival hasonló nagyságú volt.[1] Csíkja általában hosszúak és vékonyak voltak, bár több volt belőlük, mint a szumátrai tigris esetében. Orra hosszú és keskeny, a nyakszirti sík feltűnően keskeny és a tépőfoga viszonylag hosszú volt.

A hím hossza általában a 2,48 métert érte el, tömege pedig 100–141 kg között alakult, míg a nőstény ennél általában kisebb, súlya pedig 75–115 kg körüli volt.[1]

A jávai tigris aránylag kis testméretét a Bergmann-szabálynak és a Jáván rendelkezésre álló prédaállatok (szarvasok, marhafélék) szárazföldi társaihoz képesti kisebb termetének tulajdonítják. Viszont lábnyomainak átmérője nagyobb volt, mint a bengáli tigrisé.[2]

Úgy tartják, hogy elég erős volt ahhoz, hogy mancsával eltörje a lovak vagy vízibivalyok lábát.[3]

Elterjedése[szerkesztés]

Régebben Jáva nagy részén megtalálható volt, de a 40-es évekre visszavonult a távolabbi hegyvidéki és erdős területekre. 1970 körül az egyetlen ismert egyed a Meru Betiri régióban élt, ami a sziget délkeleti részének legmagasabb hegye. Ez a zord, lejtős tereppel bíró régiót az ember nem lakta be. Egy 500 km2 nagyságú területet 1972-ben vadrezervátumnak nyilvánítottak, valamint az utolsó tigriseket is ott látták 1976-ban.[4][5]

Életmódja[szerkesztés]

A jávai tigris főprédái a sörényes szarvas, a banteng és a vaddisznó voltak, de kisebb részben vadászott vízimadarakra és hüllőkre is. Semmit nem lehet tudni a vemhessége idejéről és az élettartamáról. A második világháborúig néhány egyedet tartottak indonéz állatkertekben, melyeket a háború alatt bezártak. Ezt követően könnyebb volt szumátrai tigriseket beszerezni.[2]

A banteng...
...és a sörényes szarvas, mint a sziget két legnagyobb növényevője, a jávai tigris elsődleges prédái voltak.

Kihalása[szerkesztés]

Az 1830-as években a jávai tigris vadászatát pénzadománnyal illették. 1850 körül a vidéki lakosság kártevőnek tartotta. A tigrisek vadászata a 20. század elején vált gyakoribbá, amikor a szigeten már 28 millió ember élt és a rizs előállítása nem volt elég a gyarapodó népesség igényeinek megfelelő kielégítéséhez. 15 éven belül 150%-kal több földet szabadítottak fel a rizsföldek számára. 1938-ban csupán a sziget 23%-át borította természetes erdő. 1975-re az erdőnek csupán 8%-a maradt meg, és ezzel párhuzamosan a népesség már 85 millió főre nőtt.[2] Ezen ember által uralt tájban a jávai tigris kipusztulását számos tényező együttese okozta:[4]

  • A tigriseket és zsákmányállataikat sok helyütt megmérgezték ebben az időben, amikor életterük rohamosan csökkent.
  • A természetes állapotban megmaradt erdők a második világháború után sok helyütt feldarabolódtak a teakfa, kávé és a kaucsukfa ültetvényei miatt, amelyek a vadállatok számára élőhelyként alkalmatlanok.
  • A sörényes szarvas, ami a nagymacska legfőbb prédája volt, a 60-as években számos védett területről kiveszett egy betegség miatt.
  • Az 1965 utáni polgári zavargások időszakában a fegyveres csoportok a védett területekre vonultak vissza, ahol elpusztították a megmaradt tigriseket.

A védelmére tett utolsó erőfeszítések[szerkesztés]

Az 1960-as években az Ujung Kulon Nemzeti Park tigrispopulációját 10-12 egyedre becsülték.[6] A 60-as évek közepéig három védett területen éltek jávai tigrisek, amelyeket az 1920-as-és 1930-as években hoztak létre: a Leuweng Sancang Természetvédelmi Területen, az Ujung Kulon-és a Baluran Nemzeti Parkokban. A polgári zavargások időszaka után nem láttak ezen helyeken tigrist. 1971-ben egy idősebb nőstényt elejtettek egy sziget dél-keleti részén fekvő ültetvényen. 1972-ben ezt a területet vadrezervátummá nyilvánították, kis vadvédelmi őrséget hozva létre, valamint még négy élőhely-kezelési projektet kezdeményeztek. A rezervátumra súlyos zavaró hatással volt két nagyobb ültetvény a nagyobb folyóvölgyekben, amelyek a tigris és zsákmánya számára a legideálisabb élőhelyet foglalták el. 1976-ban a rezervátum keleti részén lábnyomokat találtak, amelyek három-öt tigris jelenlétére utaltak. Csak néhány banteng maradt fenn az ültetvények közelében, viszont a sörényes szarvas nyomait nem lehetett látni.[7]

1979-ben a Meru Betiri Nemzeti Park területén már nem észlelték a nagymacskákat. 1980-ban javasolták a vadrezervátum kiterjesztését és az emberi tevékenység törékeny ökoszisztémára gyakorolt negatív hatásainak megszüntetését. Az Indonéz Természetvédelmi Hatóság 1982-ben hajtotta végre ezeket az ajánlásokat azáltal, hogy a rezervátumot nemzeti parkká nyilvánította. Ezek az intézkedések túl későn történtek ahhoz, hogy megmentsék a régióban maradt utolsó néhány tigrist.[4] 1987-ben a Bogori Agrár Egyetem egy 30 fős diákcsoportja expedíciót vezetett Meru Betiribe. Ötfős csoportokban átkutatták a területet, aminek eredményeként tigrisnyomokat találtak.[8]

A Jáva nyugati részén található a Halimun Rezervátum, amely ma a Mount Halimun Salak Nemzeti Park része, ott 1984-ben egy tigrist öltek meg, és az 1989-ben talált lábnyomok akkorák voltak, mint egy tigrisé. Az 1990-ben lebonyolított hat biológusból álló expedíció azonban nem hozott egyértelmű, közvetlen bizonyítékot egy tigris jelenlétére.[8] 1992 őszén az WWF Indonézia támogatásával egy későbbi felmérést csináltak a Meru Betiri Nemzeti Parkban, első alkalommal telepítve kameracsapdákat. 1993 márciusa és 1994 márciusa között 19 helyre helyeztek kamerákat, de nem mutattak ki élő tigrist. Ebben az időszakban nem találtak a tigrisek jelenlétére utaló nyomokat.[9] A felmérés végső eredményének közzététele után a jávai tigrist hivatalosan kihaltnak nyilvánították.[10]

A Meru Betiri Nemzeti Parkban tigrisek esetleges jelenlétére utaló pletykák és jelek arra ösztönözték a park főgondnokát, Indra Arinalt, hogy újabb kutatást kezdeményezzen. A "Szumátrai tigris Projekt" támogatásával 1999 őszén a park 12 munkatársát képezték ki kameracsapdák felállítására és megfigyeléseik feltérképezésére. A kanadai "The Tiger Foundation" szervezet infravörös kamerákat biztosított.[11] Az egy éven át tartó munka ellenére a kamerák nem örökítettek meg tigrist, hanem helyette néhány prédaállatot és sok orvvadászt.[12]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Mazák, V. (1981) Panthera tigris. Archiválva 2012. március 9-i dátummal a Wayback Machine-ben Mammalian Species 152: 1–8.
  2. a b c Seidensticker, J.. Large Carnivores and the Consequences of Habitat Insularization: ecology and conservation of Tigers in Indonesia and Bangladesh, Cats of the world: biology, conservation and management. Washington DC: National Wildlife Federation, 1−41. o. (1986) 
  3. Partington, C. F.. Felis, the cat tribe, The British cyclopæedia of natural history. Orr & Smith (1835) 
  4. a b c Seidensticker, J.. Bearing witness: observations on the extinction of Panthera tigris balica and Panthera tigris sondaica, Tigers of the world: the biology, biopolitics, management, and conservation of an endangered species. New Jersey: Noyes Publications, 1–8. o. (1987). ISBN 9780815511335 
  5. Treep, L. (1973). „On the Tiger in Indonesia (with special reference to its status and conservation. Report no. 164”, Wageningen, The Netherlands, Kiadó: Department of Nature Conservation and Nature Management.  
  6. Hoogerwerf, A.. Part IV. The Javan Tiger, Udjung Kulon: The Land of the Last Javan Rhinoceros. Leiden: E. J. Brill, 241–272. o. (1970) 
  7. Seidensticker, J.. The Javan Tiger and the Meri-Betiri Reserve, a plan for management. Gland: International Union for the Conservation of Nature and Natural Resources (1980) 
  8. a b (1991) „Untersuchung über die Carnivoren des Gunung Halimun Naturschutzgebietes”. Mitteilungen der Zoologischen Gesellschaft für Arten- und Populationsschutz 7 (2), 3–5. o.  
  9. Rafiastanto, A. (1994. február 27.). „Camera trapping survey of Javan tiger and other wild animals in Meru Betiri National Park. Project ID 0084-02”, Kiadó: WWF Indonesia Programme.  
  10. Jackson, P. (1994). „Wanted alive! Tigers in the wild: 1994 WWF species status report”, Gland, Kiadó: WWF.  
  11. Tilson, R. (1999). „Sumatran Tiger Project Report No. 17 & 18: July − December 1999. Grant number 1998-0093-059”, Jakarta, Kiadó: Indonesian Sumatran Tiger Steering Committee. [2011. július 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. augusztus 9.)  
  12. Breining, G.. What's Our Zoo Got to Do With It? (2002) 

Források[szerkesztés]