Ibériai hiúz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Infobox info icon.svg
Ibériai hiúz
Linces12.jpg
Természetvédelmi státusz
Veszélyeztetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon blank.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria)
Csoport: Eutheria
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Csoport: Ferae
Rend: Ragadozók (Carnivora)
Alrend: Macskaalkatúak (Feliformia)
Család: Macskafélék (Felidae)
Alcsalád: Macskaformák (Felinae)
Nem: Hiúz (Lynx)
Kerr, 1792
Faj: L. pardinus
Tudományos név
Lynx pardinus
(Temminck, 1827)
Elterjedés
Mapa distribuicao lynx pardinus defasado.png
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Ibériai hiúz témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Ibériai hiúz témájú médiaállományokat és Ibériai hiúz témájú kategóriát.

Figyelő ibériai hiúz
Ibériai hiúz a Doñana Nemzeti Parkban

Az ibériai hiúz, spanyol hiúz vagy párduchiúz a ragadozók (Carnivora) rendjébe és a macskafélék (Felidae) családjába tartozó faj. Sokáig az eurázsiai hiúz egyik alfajának tartották, de ma már bizonyítottan külön faj. A leginkább veszélyeztetett európai ragadozó és a világ legritkább macskaféléje.

Előfordulása[szerkesztés]

Az ibériai hiúz egykor gyakori állat volt az Ibériai félszigeten, sőt dél-Franciaországban is élt néhány példány. A 20. század elején még körülbelül 100 000 példánya élt, de az 1960-as és 1990-es évek közt az állatok 80%-a eltűnt, a vadászat és az üregi nyulak megfogyatkozásának következtében. A spanyol hiúznak mára csak elszórt populációi maradtak Spanyolország délnyugati részén, Portugáliából pedig talán már ki is pusztult. Legnagyobb populációja a dél-spanyolországi Doñana Nemzeti Parkban található. 2007-ben a populációt hozzávetőleg 100 egyedre becsülték; azóta a gondos védelmi programnak hála állománya tíz év alatt közel a négyszeresére nőtt: a súlyosan veszélyeztetett kategóriából pedig átkerült a veszélyeztetett besorolásba.[1]

Testfelépítése[szerkesztés]

A párduchiúz megjelenésében az eurázsiai hiúzhoz hasonlít, csak kisebb kiadásban, testhossza 65–100 cm, beleértve 5–19 cm-es farkát. Marmagassága körülbelül 40–50 cm. A felnőtt állatok 5–15 kg-ot nyomnak. A nőstények kicsit könnyebbek a hímeknél. A spanyol hiúz pofája alapvetően sokkal macskaszerűbb, mint a többi hiúzé. Bundáján határozottabban látszódnak a pöttyök, innen ered a párduchiúz elnevezés. A spanyol hiúz bundájának alapszíne világosabb az eurázsiai hiúzénál, világosszürke vagy sárgásbarna. Pofaszakálla sokkal markánsabb, mint a többi hiúznak.

Életmódja[szerkesztés]

Mivel kisebb többi rokonánál, zsákmányállatai is kisebb termetűek, a mezei nyúlnál ritkán zsákmányol nagyobb állatot. Szürkületkor vadászik, rágcsálókra, nyulakra, rovarevőkre, madarakra, hüllőkre és kétéltűekre, tehát mindenre, ami mozog és elég kicsi. Azonos "ízlésük" miatt vetélytársa a vörös rókának, az ichneumonnak és a vadmacskának. Mivel az utóbbi időben túlvadásszák, illetve járványok ritkítják a nyúlpopulációt, a hiúzok rákényszerülnek, hogy nagyobb állatokat is zsákmányoljanak, például dámszarvast, muflont és őzet. Egy kifejlett hímnek naponta egy, egy vemhes nősténynek pedig naponta három nyulat kell megennie, hogy le ne gyengüljön. A spanyol hiúz legjobban a nyílt erdőkkel kevert nagy kiterjedésű bozótosokat kedveli, ugyanis a nyílt terepen élnek fő zsákmányállatai, a ligetekben pedig kialakíthatja vackát. Egy kifejlett ibériai hiúznak 10-20 négyzetkilométer territóriumra van szüksége, de a terület mérete a vadászható állatok mennyiségétől függ. Magányosan élő és vadászó állat. Lopakodva cserkészi be prédáját, vagy hosszú ideig fekszik és vár valami fedezék mögött, amíg egy állat elég közel nem kerül a rejtekhez. Kitűnő látásának köszönhetően a párduchiúz egy egeret 75, egy üregi nyulat 300, egy őzet pedig akár 500 méterről kiszúr!

Szaporodása[szerkesztés]

A párzási időszak beköszöntével (január–február) a nőstény elindul partnert keresni, ilyenkor territóriumát is otthagyhatja. A 2-3 kölyök a párzás után 65-75 nappal jön világra. A fiatal hiúzok 18 hónaposan hagyják el anyjukat, és még körülbelül 6 hónapba telik, mire új területet találnak maguknak. A hímek 2-3, a nőstények 2 éves korukban válnak ivaréretté. A párduchiúz, akárcsak a nemzetség többi tagja, vadon 10-12 évig él.

Természetvédelmi helyzete[szerkesztés]

A spanyol hiúz ma is a világ legritkább macskaféléi közé tartozik, de a gondos védelmi programnak hála megmenekülni látszik a kihalástól. Ma körülbelül 400 él belőlük szabadon. A fő veszélyt a portugáliai és spanyolországi paratölgy-erdők kivágása, a szőrméjéért való vadászat jelenti. Míg a 2000-es években és a '10-es évek elején leginkább az autók veszélyeztették a hiúzokat (2000 óta a párduchiúzok 62%-a gázolásban pusztult el, és még utolsó menedékükben, a Doñana Nemzeti Parkban sincsenek biztonságban az autóktól), addig ma zsákmányállatuk visszaszorulása az egyik legnagyobb gond. Fontos, hogy a hiúzok táplálékszakosodott állatok, szinte kizárólag üregi nyúlon élnek. Az ezeket sújtó betegségek és visszaszorulásuk komolyan veszélyezteti a macskák fennmaradását.[2] Eltűnésükkel ez lenne az első macskaféle kihalása a kardfogú macskák kihalása óta, ami még a pleisztocén végén halt ki. Halvány reménysugár, hogy 2005-ben a világon először fogságban születtek spanyol hiúz-kölykök, szám szerint három, azóta pedig még négy. Ezek a születések felvetik a lehetőséget, hogy fogságban való szaporítással talán meg lehet menteni az ibériai hiúzt, de egyelőre még vadon próbálják megóvni.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ZooZoo: Megmenekült a kihalástól a világ legritkább macskaféléje (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2020. január 9.)
  2. ZooZoo: Megmenekült a kihalástól a világ legritkább macskaféléje (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2020. január 9.)

Források[szerkesztés]