Hoffmann János (festő)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Hoffmann János
Született 1870. február 21.
Palást
Elhunyt 1954 (83-84 évesen)
Makó
Foglalkozása festőművész
Iskolái Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezde (1888–1896)

Hoffmann János (Palást, 1870. február 21.[1]Makó, 1954.) magyar festőművész, rajztanár.

Pályafutása[szerkesztés]

Apja Hoffmann Ferenc kincstári bányakőmíves volt,[2] anyja Hoffmann Zsuzsanna. 1870. február 24-én keresztelték. A Képzőművészeti Akadémiát 1888–1896 között végezte el; tanárai Lotz Károly és Székely Bertalan voltak. A tresztanai katolikus gimnáziumba ment, ahol kilenc évig tanított. Kiállított a Műcsarnokban, művei a Magyar Nemzeti Galériában is megtekinthetőek. A makói főgimnáziumba 1901-ben került; itt harminc évig tanított, egészen 1932-ig. 1905-től az Iskola u. 18. szám alatt álló, klasszicista Faragó-házban lakott.[3] Rajzot, géprajzot, és rajzoló mértant tanított. Növendéke volt József Attila és Páger Antal is.[4]

Városi működésének első éveiben rendszeresen szerepelt kiállításokon. 1902–1903 között a Nemzeti Szalon szombathelyi tárlatán bemutatták két tájképét, majd az Országos Magyar Képzőművészeti Tárlat Szegeden megrendezett kiállításán egy figurális és egy tájképpel mutatkozott be. Ugyanitt a következő évben három olajfestményét állították ki. 1905-1906 között Budapesten és Szegeden, a következő tanévben egy felvidéki vándorkiállításon, Pozsonyban, Aradon és Szegeden szerepeltek a képei.

1907 után - valószínűleg egy rosszul viselt kritika miatt - egyetlen képét sem küldte be az országos tárlatokra. Rajzoktatási és művészettörténeti cikkei, kritikái az Iparművészet Országos Értesítője, a Rajz és az Iparművészet hasábjain jelentek meg. Közéleti írásait a Makói Friss Újság publikálta.

Főként tájképeket festett, műveinek elsődleges tárgy a természet volt. Városképet, portrét is alkotott. 1926-1927 között tanártársának, Márton Györgynek fölkérésére elvállalta két hagymás tanulmány illusztrálását.[5] Olaj és akvarell technikával dolgozott; képeinek többsége szétszóródott az ismerősök és a rokonok között. Mintaszerű illusztrációkat készített Eperjessy Kálmán bökényi őstelepről és a Kopáncs-pusztai éremleletről szóló publikációihoz. Ismertebb művei közé tartozik Purgly Emil földművelési miniszter arcképe, valamint a Feleségem és Uzsok című alkotása.

Sírja a római katolikus temetőben található, rá csak egy szót véstek: Édesapánk.

„Naturális festményeinek különösebb társadalmi mondanivalója nem volt, helyi csoportos tárlatokon olykor szerepelt képeivel. Emberkerülő volt, már hajnalban indult fehér szalmakalapjával és kerékpárjával a Maros töltésén festeni. Tanár társaival sem oldódott föl, mindenkit kollega úrnak szólított. A maga palóc nyelvjárásával kedélyeskedett a tanulókkal: „ná té májom, ná, té lékvár". Inkább túlzott szigorúság jellemezte óráit. Ha rossz volt valakinek a rajza, barackot nyomott a fejére, de erős és kemény kézzel; ütlegnek is megfelelt.”

– Tóth Ferenc: Erdei Ferenc, a makói diák. A Makói Múzeum Füzetei 52. (Makó, 1986) 21. old.

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • Festői művészpályák in Makó története 1920-tól 1944-ig (Szerkesztette: Tóth Ferenc dr.) Makó, 2004 ISBN 963-03-3391-0

További információk[szerkesztés]