Helyettesítéses integrálás
A helyettesítéses integrálás egy matematikai módszer függvények integráljának kiszámítására vagy primitív függvényének meghatározására. A differenciálszámítás láncszabályának ellenpárja.
Legyen egy intervallum, és egy folytonos, legalább egyszer differenciálható függvény. Tegyük fel, hogy egy folytonos függvény, akkor:
A Leibniz-féle jelölést használva, az behelyettesítés mindkét oldalát szerint deriválva megkapjuk a kifejezést, amely formálisan átírható a alakra, mely a kívánt behelyettesítést adja -re.
A szabályt lehet balról jobbra vagy jobbról balra alkalmazni. Az utóbbi eset u-helyettesítés néven is ismert.
Kapcsolat az analízis alaptételével
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Az helyettesítéses integrálás levezethető az analízis alaptételéből, tehát a Newton–Leibniz-tételből:
Legyen és két függvény, melyek eleget tesznek a következőknek: folytonos az intervallumban, és is folytonos az zárt intervallumban. Ekkor az függvény is folytonos -ben. Ezekből következik, hogy a következő két integrál:
létezik. Mivel folytonos, rendelkezik egy antideriválttal, és definiálható az függvénykompozíció. Mivel és legalább egyszer differenciálható, a láncszabály értelmében:
Az analízis alaptételének kétszeri alkalmazása bizonyítja, hogy a két integrál egyenlő:
tehát bizonyítja a helyettesítési szabály helyességét is.
Példák
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Tekintsük a következő integrált:
Ha elvégezzük az behelyettesítést, azt kapjuk, hogy: és
Fontos megjegyezni, hogy mivel az alsó határpontot (az -t) az kifejezéssel, valamint a felső határpontot (az -t) az kifejezéssel helyettesítettük, az visszahelyettesítése szükségtelen.
A következő integrál kiértékeléséhez érdemes a helyettesítést jobbról balra alkalmazni:
Az behelyettesítés hasznos, mivel így , és -re teljesül . A behelyettesítést elvégezve a következő eredményt kapjuk:
A integrálja kiszámítható parciális integrálással és trigonometrikus azonosságok alkalmazásával.
Antideriváltak
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A behelyettesítési módszer az antideriváltak meghatározására is használható.
Példa az antiderivált meghatározásra:
ahol tetszőleges integrálási konstans.
Mivel nem volt integrálási határpont (tehát az integrál határozatlan), az utolsó lépésben szükséges megfordítani az eredeti helyettesítést: .
Alkalmazás a valószínűségszámításban
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A behelyettesítési módszer a következő fontos kérdés megválaszolásában használható a valószínűségszámításban:
Legyen adott egy valószínűségi változó valószínűség-sűrűséggel, és egy másik valószínűségi változó , mely -hez az egyenlettel kapcsolódik, ahol egy injekció. A keresett mennyiség valószínűség-sűrűsége.
A kérdés megválaszolható, ha előtte kiszámítjuk azt, hogy mi a valószínűsége annak, hogy egy bizonyos részhalmazon nemnulla értéket vesz fel. Jelöljük ezt a valószínűséget -ként.
Ha valószínűségi sűrűsége , akkor a keresett mennyiség
akkor vesz fel nemnulla értéket az halmazon, ha nemnulla értéket vesz fel a halmazon, tehát
Az integrálban az változó helyére -t behelyettesítve
Ezt a kifejezést egyenlővé téve a definíciójával a következőt kapjuk:
Ebből következik, hogy:
Abban az esetben, ha és több korrelálatlan változótól függ, azaz és , -t többváltozós behelyettesítéssel kapjuk meg, melynek eredménye
Irodalom
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- Hewitt, Edwin; Stromberg, Karl (1965). Real and abstract analysis. Springer-Verlag. ISBN 978-0387045597..
{{cite book}}: Check|isbn=value: invalid character (súgó)CS1 karbantartás: több név: szerzőfelsorolás (link) - Katz, V. (1982). Change of variables in multiple integrals. Mathematics Magazine 55. ISBN 978-0387045597..
{{cite book}}: Check|isbn=value: invalid character (súgó); Unknown parameter|subtitle=ignored (súgó) - Reiman István (2011). Matematika. Typotex Kft. ISBN 9789632793009.
- Gerőcs L.; Dr. Vancsó Ödön (2010). Matematika. Akadémia Kiadó Zrt. ISBN 9789630584883.
{{cite book}}: CS1 karbantartás: több név: szerzőfelsorolás (link)