Hatvani cukorgyár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Névváltozatok
Időszak
Név
1889–1908Deutsch Ignác és Fia Hatvani Cukorgyára
1908–1925Hatvani Cukorgyár Rt. Deutsch Ignác és Fia
1925–1948Hatvani Cukorgyár Rt.
1948–1964Hatvani Cukorgyár
1964–1971Magyar Cukoripar országos vállalat része
1971–2004Mátravidéki Cukorgyárak Vállalat / Mátra Cukor Rt. / Mátra Cukor Zrt. része

Az 1889–2003 között üzemelő hatvani cukorgyár a magyarországi rendszerváltáskor működő 12 cukorgyár egyike volt. A Hatvany-Deutsch család tagjai által alapított cég több mint százéves működése alatt meghatározó szerepet játszott Hatvan fejlődésében.

Története[szerkesztés]

1889–1919[szerkesztés]

A gyár alapítása a Deutsch család, közelebbről Deutsch Bernát nevéhez kötődik: ő volt az elnöke a Deutsch Ignác és Fia (DIF) családi cégnek, amelyet társtulajdonos unokaöccsével Deutsch Sándorral és saját fiával Deutsch Józseffel irányítottak. Az 1888-ban elfogadott új cukoradótörvény kedvező lehetőségeket biztosított a cukoripar fejlődésének, a Deutsch család pedig már korábban kedvező tapasztalatokat szerzett a nagysurányi cukorgyár megvásárlásával (1881), így kézenfekvőnek tűnt egy új gyár alapítása, amelyhez a szükséges cukorrépát részben a saját földbirtokaikon kívánták megtermelni. 1888-ban a DIF-nek az Országos Gazdasági Egyesület közreműködésével sikerült olyan szerződést kötnie a környékbeli répatermelőkkel, amely utóbb mintául szolgált a többi cukorgyár számára is.

A gyár építése 1888 tavaszán-nyarán kezdődött el a család tulajdonában levő, a Hatvan–Miskolc–vasútvonal, a Budapest-Kassa közút és a Zagyva folyó által határolt 38 kataszteri holdnyi mocsaras területen. A terveket a prágai Märky, Bromovsky és Schulz cégek készítették el, a berendezéseket a Prágai Gépgyár szállította. A villanyvilágítást a Ganz és Társa-Danubius Villamossági-, Gép-, Waggon- és Hajógyár Rt., a vastraverzeket a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt., a gyári vasutat a diósgyőri vasgyár biztosította. Közben a leendő munkásokat a nagysurányi gyárba küldték a mesterség elsajátítására, de olasz kőműveseket és cseh szakmunkásokat is hozattak, akik közül utóbb többen megtelepedtek a városban. A gyár lakásokat építtetett tisztviselői és szakmunkásai számára.

A termelés 1889. szeptember 1-jén kezdődött. 1902-ben készült el a gyár irodaépülete, 1904-ben pedig kapacitásnövelő beruházásokat hajtottak végre. Az alapításkor napi 600 tonna répa kapacitású gyár ekkor már naponta 2200–2300 tonna répát dolgozott fel. A gyár működése kezdetén összeütközésbe került az 1890-ben épített selypi cukorgyárral, amely szintén a Zagyva folyó vizét használta a termeléshez. A vízhasználattal kapcsolatos vita megjárta a Nógrád megyei alispáni hivatalt, másodfokon a megye Közigazgatási Bizottságát, míg végül a Földművelésügyi Minisztériumnak kellett döntenie.

Az 1900/1901-es évben a hatvani gyár a hazai cukorgyárak rangsorában az első helyet foglalta el a feldolgozott répa (200 000 tonna) és gyártott cukor (30 000 tonna) tekintetében, 1003 fős létszámával pedig a harmadik volt Szerencs és Botfalu után. Termékeit részben belföldi cukorfinomítókba (Nagysurány, Szerencs, Mezőhegyes, Nagytapolcsány) szállították továbbfeldolgozásra, részben Olaszországba, Angliába, Amerikába és a Távol-Keletre exportálták. A fiumei és trieszti kikötőkön keresztül bonyolított cukorexportot a kormány szállítási kedvezményekkel támogatta.

Az első világháború idején a termelés visszaesett, míg 1913/14-ben 320 000 tonna répát dolgozott fel, 1917/18-ban ennek alig egy negyedét, 73 000 tonnát. A hadseregbe behívottak helyett nőket és gyermekeket vettek fel, a gyártási idényben pedig olasz és orosz hadifoglyokkal pótolták a létszámot.

Feldolgozott cukorrépa, 1889–1919

1919–1948[szerkesztés]

A Tanácsköztársaság kikiáltása után, 1919. április 6-án a gyárat államosították. 1919. augusztus 2-án román intervenciós csapatok szállták meg a várost. A Tanácsköztársaság bukása után a gyárat addig irányító öttagú direktórium tagjai közül egyet kivégeztek, kettőt börtönbe zártak.

1924-től kezdve a gyár négy évig tartó nagyszabású rekonstrukción esett át: modernizálták az energetikai rendszerét, áttértek a nyerscukorról a finomított cukor gyártására, és 1928-ban beindították a kockacukor gyártását. Az 1930-as évek cukorértékesítési nehézségei miatt 1934-től melléküzemként paradicsomsűrítmény előállításával is foglalkoztak. 1935-ben a paradicsomfeldolgozó részleget Hatvani Paradicsomkonzervgyár Kft. néven önálló cégbe szervezték ki, amelyet a cukorgyár és a DIF alkalmazottai irányítottak. A sűrítményeket Aranyfácán márkanéven hozták forgalomba; ezt a védjegyet a cukorgyár jegyeztette be 1934-ben, majd 1936-ban átruházta a használati jogot a konzervgyárra.

A háború végeztével a cukortermelés 1930/1931-ig folyamatosan nőtt, ebben az évben 25 268 tonnát gyártottak. Ezt követően azonban a nemzetközi korlátozások miatt a gyártás visszaesett előbb 13 180 tonnára (1931/32), majd 11 113 tonnára (1932/33), és a második világháború kitöréséig nagyjából a két érték között maradt. Mivel a gyár tulajdonosai ilyen körülmények között nem látták értelmét a gyár további fejlesztésének, 1928-tól már nem került sor nagyobb beruházásokra, és 1937-ben elhatározták a tőke kivonását az alaptőke leszállításával. 1939-ben a második zsidótörvény elfogadását követően újabb alaptőke leszállításra került sor. A zsidótörvényekből következő földkisajátítások miatt a cukorgyárnak mintegy 15%-kal kevesebb cukorrépa jutott. A behívottak helyett ismét nők és gyermekek dolgoztak a gyárban, a segédmunkásokat zsidó munkaszolgálatosokkal pótolták. (Köztük volt Radnóti Miklós is.) A gyár területén gettót létesítettek, ahonnan 1121 hatvani, gyöngyösi, pásztói, illetve környékbeli személyt deportáltak a koncentrációs táborokba.

1944 őszén a város környékén egy hónapig tartottak a harcok a kivonuló német és a bevonuló szovjet hadsereg között. Ez idő alatt a cukorgyár is komoly károkat szenvedett, részben a harcok, részben pedig a fosztogatások következtében. A helyreállítás a front átvonulása után azonnal megkezdődött, 1944 végén a villamos erőközpont már újra üzemelt, 1945 nyarára pedig a gyárat sikerült a korábbi kapacitása felével működőképessé tenni. A bizonytalan gazdasági helyzet, a gép- és munkaerő hiány mellett az aszály is sújtotta a mezőgazdaságot, így 1945-ben a gyár csak 470 tonna cukrot állított elő. Az 1945. december 6-án kezdődött gyártási idény a legrövidebb volt a gyár történetében: összesen hat napot tartott. A rákövetkező évben még mindig csak 5986 tonna cukrot sikerült gyártani, 1947-re azonban a termelés visszatért a két világháború közötti szintre.

Feldolgozott cukorrépa, 1919–1948

1948–1991[szerkesztés]

Az 1948. évi 25. törvénycikkellyel, illetve a végrehajtását szabályozó 3500/1948 kormányrendelettel a hatvani cukorgyárat a többi magyar cukorgyárhoz hasonlóan államosították; az irányításuk a Pénzügyminisztérium felügyelete alatt álló Cukoripari Igazgatóságához tartozott.

Az 1950-es években az első ötéves terv időszakában a nehézipar kiemelt fejlesztése miatt az élelmiszeriparnak, azon belül a cukoriparnak nem jutottak források. Az államosítástól kezdve 1955-ig a hatvani gyárban végzett beruházások összege az amortizáció alatt maradt. A répafeldolgozási kapacitás 2100 tonna/nap körül mozgott, az éves cukortermelés 16 ezer és 32 ezer tonna között volt. Az 1949-ben elkezdett kísérleteket követően 1950-től a cukorgyár pektingyártással is foglalkozott.

1957-től kezdve a beruházásoknak a mezőgazdaság és az élelmiszeripar javára történő átcsoportosítása nyomán a hatvani cukorgyárban is jelentős fejlesztésekre és korszerűsítésekre kerülhetett sor. Így az 1957-1966 közötti tíz év átlagában évente 59%-kal több cukorrépát dolgozott fel, mint 1950-1955 között. Az éves gyártott cukormennyiség 30–50 ezer tonna között mozgott. Ezekben az években a gyártási idény alatt a csúcslétszám 1100–1300 fő közötti volt.

1964. január 1-jétől pedig az ország tizenegy cukorgyárát és a Cukoripari Kutató Intézetet magába foglaló Magyar Cukoripar országos nagyvállalat részeként működött tovább. 1971-ben a cukorgyárak önálló vállalatokká alakultak a Cukoripari Vállalatok Trösztjén belül. Az 1967-1976 közötti tíz évben a napi répafeldolgozás éves átlaga már 2400–2800 tonna között volt. A melléktermékek hasznosítására 1971-ben takarmánykeverő üzem létesült.

1980-ban a tröszt megszűnt, innentől kezdve a gyár teljesen önállóan gazdálkodott. A hatvani cukorgyár a selypivel együtt Mátravidéki Cukorgyárak néven működött tovább, hatvani központtal. A beruházások elsődleges célja ekkor már nem a kapacitásbővítés, hanem a hatékonyság növelése volt. Ennek ellenére 1987-ig a gyár napi 3010 tonna répa feldolgozására vált alkalmassá. Az 1976-1987 időszakban az éves gyártott cukormennyiség 34-50 ezer tonna között mozgott.

1991-től napjainkig[szerkesztés]

1991. június 26-án a hatvani és selypi cukorgyárakban a Béghin-Say SA francia cukoripari vállalat szerzett tulajdonrészt és irányítási jogosultságot, 1995-ben pedig többségi tulajdonossá vált. 1995-ben épült fel a 40 000 tonna befogadóképességű cukorsiló. 2003-ban a Béghin-Say SA eladta magyarországi cukoripari érdekeltségeit – a hatvani, szerencsi és szolnoki cukorgyárakat – a német Nordzucker AG-nak.

2004 márciusában bejelentették, hogy a tulajdonos a gyár bezárását tervezi.[1] A gyárban dolgozó 243 főből 104-nek szűnt meg a munkaviszonya. A cukorgyártás leállítását követően a gyártási épületeket lebontották, a telephely csomagoló- és raktározóüzemként működött. 2004. július 1-jén a továbbra is üzemelő Szerencsi Cukorgyár Zrt. és Szolnoki Cukorgyár Zrt. beolvadt a hatvani székhelyű Mátra Cukor Zrt.-be. 2011-ben megszűnt a csomagolás és raktározás is, a silót lebontották, és Litvániába szállították.[2]

2003. április 10-én emléktáblát avattak a holokauszt során a cukorgyári gettóban összegyűjtött és elhurcolt zsidók emlékére.[3] 2009-ben a cukorgyár történetét bemutató emlékházat rendeztek be, 2012-ben emléktáblát állítottak fel a gyár előtt.[4] A gyár lakóépületei közül az egykori igazgatói kastélyt és a hajdan vendégházként szolgáló Kristály-kastélyt 2012-ben műemlékké nyilvánították.[5]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Hatvani cukorgyár: leáll a répafeldolgozás. Világgazdaság, (2004. márc. 11.)
  2. T.O: Hatvanból Litvániába viszik a cukorsilót. Heves Megyei Hírlap, (2011. dec. 1.)
  3. Programajánló. Hetek, VII. évf. 14. sz. (2003. ápr. 4.)
  4. T.O: Amikor Hatvan uralta a hazai cukorgyártást. Heves Megyei Hírlap, (2012. júl. 23.)
  5. Az emberi erőforrások miniszterének 24/2012. (IX. 14.) EMMI rendelete egyes ingatlanok műemlékké nyilvánításáról, valamint műemléki jelentőségű területté nyilvánításáról, illetve műemléki védettségének megszüntetéséről. 18. § (4). In: Magyar Közlöny. 2012. évi 120. szám.

Források[szerkesztés]

  • Bencze Géza – Sudár Kornélia: A Hatvani Cukorgyár története (1889–1987). Hatvan: Mátravidéki Cukorgyárak. 1989. ISBN 963-02-6271-1
  • Salánky István–Vígh Albert: Cukoripar. In: A magyar élelmiszeripar története. Szerk. Kirsch János, Szabó Loránd, Tóth-Zsiga István. Budapest: Mezőgazdasági. 1986. 186–231. oldal. ISBN 963-232-213-4.
  • JELENTÉS a cukorgyárak privatizációját, valamint Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozása óta a közösségi cukorreformok során képviselt magyar álláspontot értékelő, és annak itthoni következményeit feltáró vizsgálóbizottság vizsgálatának eredményéről. Budapest. 2011. december 28.
  • Volt egyszer egy gyár: A 120 éves hatvani cukorgyártásról dióhéjban. Összeáll. Bacsa Tibor. In: Hatvani Kalendárium. 2009. Online elérés

További információk[szerkesztés]