Halasi Andor
Halasi Andor Ernő | |
A kritikus (Halasi Andor portré) (Tihanyi Lajos műve) | |
Született | Halasi Andor Ernő 1883. március 25. Nyíregyháza |
Elhunyt | 1969. március 19. (85 évesen) Budapest |
Állampolgársága | magyar |
Nemzetisége | magyar |
Házastársa | Kalmár Róza (h. 1917–1924) Gárdos Margit (h. 1928-1969)[1] |
Gyermekei | Halasi Mária |
Foglalkozása | kritikus, műfordító, jogász |
Iskolái | Budapesti Tudományegyetem (–1906) |
Sírhelye | Farkasréti temető (34/2-1-170)[2][3] |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Dr. Halasi Andor Ernő (Nyíregyháza, 1883. március 25. – Budapest, 1969. március 19.) kritikus, műfordító, jogász, Halasi Mária (1931-1978) édesapja.
Életpályája
Szülei: Halasi (Fisch) Adolf kereskedő és Edelstein Ferdina voltak.[1][4][5] 1906-ban doktorált jogtudományból a budapesti tudományegyetemen. Fiatalkorában is elismerték már, mint színikritikust. 1910-ben Kárpáti Auréllal közösen indította útjára és szerkesztette Kritika című folyóiratot, később pedig az Irodalmi Életet. Bírálatai és irodalomtörténeti írásai realista igényűek voltak, ezeket a Jövendő, A Hét, és a Budapesti Napló c. lapok közölték. Dolgozott a Népszavánál, és a Tettnél. Kosztolányi Dezső, Juhász Gyula és Kassák Lajos is elismerően nyilatkoztak Halasi munkásságáról. A Nyugat című laptól távol maradt. A Tanácsköztársaság idején kivette részét az irodalomszervezésből. A Vígszínház műsorra tűzte Az utolsó álom című verses egyfelvonásos darabját. Később már nem kapott helyet a fővárosi irodalmi életben, így vidéki lapoknál dolgozott. 1930-tól Budapesten volt járásbíró. Dolgozott műfordítóként is, elősorban angol szerzők művei ültette át magyarra (William Makepeace Thackeray, Oscar Wilde, Charles Dickens). 1945 és 1947 között ítélőtáblai bíró volt, majd 1950-ben történt nyugdíjazásáig legfelsőbb bírósági tanácselnökként tevékenykedett. Ezt követően újból visszatért az irodalomkritikusi pályára. 1959-ben szerkesztője volt és értékelő tanulmányt is írt bevezető gyanánt a Tanácsköztársaság 40 éves évfordulójára készült visszaemlékezések antológiájához, mely Pirkadása a magyar égnek cím alatt jelent meg (Bp., 1959).
Családja
Kétszer kötött házasságot. Első felesége Kalmár Róza Julianna volt, akit 1917. szeptember 2-án vett nőül Budapesten.[6] 1924-ben elváltak. 1928. augusztus 5-én ismét megnősült. Második felesége Gárdos Margit volt, Gárdos Zsigmond és Rozenthál Irma lánya.[7]
Művei
- Japánország (tanulmányok, Bp., 1905);
- Élő irodalom (Írói arcképek, vázlatok, kritikák, 1905-19; Bp., 1920);
- Irodalom és kritika (válogatott kritikai írások, 1910–19; Hegedűs Géza előszavával, Bp., 1955);
- A jövő felé (Válogatott kritikai írások, 1905-1963; Bp., 1964)
Jegyzetek
- ↑ a b Halálesete a Bp. IX. ker. állami halotti akv. 669/1969. folyószáma alatt.
- ↑ https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/adattar.html
- ↑ https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/nevmutato.html
- ↑ Testvére, Halasi (Fisch) Géza születési bejegyzése a nyíregyházi izraelita hitközség születési akv. 83/1881. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2019. november 26.)
- ↑ Szülei házasságkötési bejegyzése a nyíregyházi izraelita hitközség házassági akv. 42/1878. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2019. november 26.)
- ↑ Halasi Andor és Kalmár Róza házasságkötési bejegyzése a Budapest VIII. kerületi polgári házassági akv. 832/1917. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2019. november 26.)
- ↑ Halasi Andor és Gárdos Margit házasságkötési bejegyzése a Budapest VI. kerületi polgári házassági akv. 1295/1928. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2019. november 26.)
Források
- Ki kicsoda a magyar irodalomban? Budapest, 1999, Könyvkuckó Kiadó. ISBN 9-638157-91-7
További információk
- Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967.
- Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Bp., Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939-2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János.
- Keresztény magyar közéleti almanach, 3. köt. Erdély. Az I. és II. kötet pótlásaival. Fel. szerk. és kiadó Hortobágyi Jenő. Bp., 1940. Pátria ny.
- Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. Bp., Zsidó Lexikon, 1929.
- Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-.
- Katona Béla: Szabolcs-Szatmár-Bereg irodalmi topográfiája. II. Ajaktól Zsurkig. Nyíregyháza, Jósa András Múzeum, 1996.
- Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub.
- Új magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Péter László. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994.