Halász Imre

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Halász Imre
Halász Imre, Bitzó Géza rajza (1885)
Halász Imre, Bitzó Géza rajza (1885)
Született 1841. október 12.
Kolta
Elhunyt 1918. március 7. (76 évesen)
Budapest
Foglalkozása hírlapíró
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Halász Imre témájú médiaállományokat.

Halász Imre (Kolta, 1841. október 12.Budapest, 1918. március 7.)[1] hírlapíró, az egykori Pesti Napló és Pester Lloyd című lapok nagy tekintélyű munkatársa. Halász Gyula földrajztudós apja, Katona Tamás történész dédapja.

Pályája[szerkesztés]

A Vas megyei Koltán, jómódú birtokos nemesi családban született. Apja Halász Gábor, anyja Bokor Róza. Sopronban kezdte és Eperjesen fejezte be a középiskolát. Magánszorgalomból elsajátította a németen kívül a francia és az olasz nyelvet, tanulmányozta a latin és a görög írókat. 1861-től 1865-ig a pesti egyetemen jogot hallgatott, az angol nyelvet egyetemi évei alatt sajátította el. 1865-ben lépett a hírlapírói pályára; első vezércikkei közjogi tárgyúak voltak és a Kemény Zsigmond szerkesztése alatt álló Pesti Naplóban jelentek meg.

1866 végén a Magyarország Anyagi Érdekei című nemzetgazdasági szaklapnak lett főmunkatársa, 1867 elejétől szerkesztette, 1868. január 1-jétől fél évig név szerint is átvette a szerkesztést. 1867-ben a Pompéry János által szerkesztett Magyarország című lap belső munkatársa lett; írt vezércikket, tárcát, lapszemlét. Gorove közgazdasági miniszter kinevezte őt beltagnak az akkor szervezett statisztikai hivatalba, 1867 nyarán pedig Lónyay Menyhért pénzügyminiszter mellé került fogalmazónak. Ekkor megvált a szerkesztőségtől, de az újságírásnak híve maradt. Az 1867. év nyarát Lónyayval Bécsben töltötte mellett, aki őt küldte Deák Ferenchez, hogy a kiegyezési előzetes megállapodásokat vele közölje, véleményét kérje. Ezen kirándulását le is írta a Deák-Albumban.

A Pester Lloyd szerkesztését Falk Miksa vállalván el, 1868 márciusában Halászt hívta meg fő vezércikkírónak, ekkor kezdett idegen nyelven írni. Három évig volt a Pester Lloyd főmunkatársa, ezalatt (H) betű alatt jelentek meg cikkei. 1871 elején Andrássy Gyula gróf felszólítására átvette a miniszterelnökségi sajtóiroda vezetését. Ettől kezdve működési tere Budapest és Bécs között oszlott meg; folytatta a politikai cikkek írását, de névtelenül és túlnyomóan idegen nyelven. Elkísérte Andrássyt 1871 nyarán az első salzburgi híres találkozóra. 1872 végén lemondott az államszolgálatról. Az akkor közreműködésével újjászervezett Ungarischer Lloydban mint a lap egyik főszerkesztője, cikkek sorozatában fejtegette az ország politikai és pénzügyi rendezésének alapfeltételeit.

Cikkei[szerkesztés]

Cikkei a Schvarcz Gyula szerkesztette Uj Korszakban (1865-66-ban több cikke) és a Vasárnapi Ujságban (1866. Visszapillantás a gőzerő történetére, 1892. A koronázáskor 1867. jún. 8. sat.), a Budapesti Szemlében (1866. A népiskola a XIX. században Hollandiában, 1867. Angol büntetőjogi reform, 1878. Az oroszok fő néptörzsei s az orosz kormány nemzetiségi politikája, H. I. jegyek alatt), a Magyarországban (1867. A 67-es bizottság javaslata a képviselőházban sat.); írt még a Neue Freie Pressébe s a Schönberger által kiadott Börsen- und Handelsbericht c. pénzügyi szaklapba (1873-74); ez utóbbiba később (1879-től 1885-ig) Magyarország pénzügyi és gazdasági kérdéseit tárgyaló összes cikket (évenként 30-40-et) ő írta. A Nemzetgazdasági Szemlét (1874. júl.-dec.) szerkesztette az MTA nemzetgazdasági bizottságának megbízásából, mely őt még 1872-ben tagjává választotta; a nevezett szemlében két nagyobb tanulmánya jelent meg (Az 1871-74. pénzügyi gazdálkodásnak bírálata s Az 1875. fedezet és a pénzügyi kibontakozás). E szemle azonban a közönségnél nem talált visszhangra, ezért Halász 1874 végén megindította a Közérdek c. politikai napilapot, összeköttetésben a Deák-párt azon tényezőivel, melyekkel e pártot a végleges szétmállás ellen még biztosítani remélte. Mikor azonban a fúzió ténnyé vált, megegyezett Sennyey Pállal egy haladó-konzervatív lap alapítása iránt. Ez új lap a Kelet Népe volt, melybe a Közérdek 1875. junius 13-i utolsó számával beolvadt. Az új lap főmunkatársa Kállay Béni, a későbbi közös pénzügyminiszter volt, és Halász 1876. junius 6-án vette át a lapot, melyet 1878. december 30-áig, a lap megszűnéséig szerkesztett.

Azután Halász előkelő bel- és külföldi lapokba dolgozott; 1884-ben a György Endre által szerkesztett Nemzetgazdasági Szemlében megjelent tőle egy tanulmány (Egy pillantás a magyar pénzügyek jövőjébe), melyben a valutarendezés előfeltételeit is tárgyalja; írt még a Mende Bódog által szerkesztett Magyar Nemzetgazdába (1884. vagy 15 cikket; ezek közt terjedelmesebbek: Takarékpénztáraink reformjáról, A magyar vasuti kölcsönök egyesítéséről és conversiójáról, mely eszme később meg is valósíttatott). 1885-ben átvette a kiállítási sajtóügyet és e minőségben egy magyar, német, francia és olasz nyelvű kiállítási értesítőt adott ki, melyet vagy 800 európai nagy lapnak ingyen küldtek a kiállítás végéig. A kiállítás végén a magyar kormány javaslatára az Officier d'Academie érdemjelet kapta; végül cikkei a Magyar Szalonban (1888. Mikor én hírlapiró lettem, Politikai sajtónkról.) A Brockhaus Conversations Lexikonába cikkeket írt hazánk nemzetgazdasági és pénzügyi állapotairól. 1879 elejétől a Neues Pester Journal szerkesztőségének tagja, ennek Magyarországot érdeklő politikai és pénzügyi cikkei majd mind tőle származnak.

1896-tól 1900-ig főleg a Pesti Naplóban jelentek meg írásai. Később történeti, politikai és jogi tanulmányokkal foglalkozott, a Nyugat munkatársa volt; ott jelent meg először Egy letűnt nemzedék (1911) című emlékirata. Ez után publicisztikai munkásságát 1912-ben a Magyar Tudományos Akadémia Bródy Zisgmond-jutalommal tüntette ki. Mint hírlapíró a legkiválóbbak egyike volt; cikkeinek száma 5-6000-re tehető, melyek legnagyobb részt névtelenül jelentek meg.

Művei[szerkesztés]

  • A társadalmi tudomány kézikönyve. Carey Henrik C. után angolból ford. Pest, 1867. (Előszót írt hozzá, melyet az amerikai tudós meleg hangú levélben megköszönt és míg élt, minden munkáját megküldte fordítójának).
  • Egy letűnt nemzedék. Budapest, 1911. (Élete alkonyán a Nyugatban közölt politikai visszaemlékezéseinek gyüjteménye. A vele egyidőben élt magyar államférfiak egyéniségét világította meg, sok ismeretlen mozzanatot örökített meg könyvében. Ezzel az összefüggő esszé-sorozatával nyerte meg az Akadémia Bródy-jutalmát.)

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • Sziklay János: Dunántúli kulturmunkások. A Dunántúl művelődéstörténete életrajzokban. Bp., Dunántúli Közművelődési Egyesület, 1941.
  • Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Bp., Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939-2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János.
  • A Pallas nagy lexikona, az összes ismeretek enciklopédiája. 1-16 k. (17-18. pótk. Szerk. Bokor József). Bp., Pallas-Révai, 1893-1904.
  • Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-.
  • Új Idők lexikona. Bp., Singer és Wolfner, 1936-1942.
  • Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub.
  • Új magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Péter László. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994.
  • Magyar irodalmi lexikon. Flóris Miklós és Tóth András közreműködésével szerk. Ványi Ferenc. Átnézte Dézsi Lajos, Pintér Jenő. Bp., Studium, 1926.
  • Világlexikon. A tudás egyeteme. Bp., Enciklopédia, 1925.