Grigorij Mihajlovics Kozincev

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Grigorij Mihajlovics Kozincev
Grigori Kozintsev 1958.jpg
Született 1905. március 22.
Kijev
Elhunyt 1973. május 11. (68 évesen)
Leningrád
Sírhely Literatorskie mostki
Állampolgársága
Nemzetisége orosz
Házastársa Sofia Magarill
Foglalkozása filmrendező, forgatókönyvíró
Díjak

Grigorij Mihajlovics Kozincev az IMDb-n
Grigorij Mihajlovics Kozincev PORT.hu-adatlapja
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Grigorij Mihajlovics Kozincev témájú médiaállományokat.

Grigorij Mihajlovics Kozincev (oroszul: Григорий Михайлович Козинцев; Kijev, 1905. március 22.Leningrád, 1973. május 11.) orosz szovjet forgatókönyvíró, filmrendező; a Lenfilm stúdió egykori munkatársa.

Életpályája[szerkesztés]

Kijevben 1919-ben Alekszandr Ekszter esti festőiskolájában tanult. Szinte még gyerekként színpadi dekorációk festésével, majd barátaival, Szergej Jutkeviccsel és Alekszej Kaplerrel avantgárd színpadi produkciók létrehozásával kezdett foglalkozni. Petrográdon, a Művészeti Akadémiából lett „Szabad állami művészműhelyben”, Natan Altmannál folytatta festészeti stúdiumait, közben részt vett a forrongó, új technikákat és kifejezőeszközöket kereső művészeti életben. Ekkor ismerkedett meg Leonyid Trauberggel, akivel azután több mint húsz éven át együtt készítették – írták és rendezték – filmjeiket. Kozincev és társai 1921 decemberében közzétették a hagyományos színház alapelveit elvető „Excentrizmus” kiáltványukat, majd a következő évben Excentrikus Színészek Üzeme (Фабрика эксцентрического актёра, Fabrika Ekszcentricseszkovo aktyora, rövidítve: FEKSZ) néven színházi stúdiót szerveztek.[1]

A némafilmek korszaka[szerkesztés]

Harsány, meghökkentő, cirkuszi és bohózati elemeket is bőven tartalmazó „excentrikus” stílusukat néhány színpadi produkció után a Lenfilm stúdió elődjénél, a Szevzapkinónál igyekeztek a film gyakorlatába átültetni. Kozincev és Trauberg első rövidfilmjeiben (Oktyabrina kalandjai, Miska Jugyenyics ellen) a bohózati jelleg politikai agitációs tartalommal párosult.

A rendezőpáros körül fokozatosan egy állandó alkotói csoport alakult ki; köztük volt több színész, Jenei Jenő díszlettervező és az Ördögkerék(eredeti címe: Az Aurora tengerésze) forgatásakor hozzájuk csatlakozott Andrej Moszkvin, aki állandó operatőrük és új filmes stílusuk – „az expresszionizmusnak egy romantikus ága”[2] – egyik meghatározó alakja lett. Ebben a stílusban vitték filmre Gogol A köpeny című elbeszélését (forgatókönyvét Jurij Tinyanov írta); és dolgoztak fel két történelmi témát: SZ. V. D. (magyar címváltozata: A Nagy Ügy Szövetsége, a dekabrista felkelés egyik epizódjáról) és Új Babilon (a Párizsi Kommün idejéből), melyek stilizált formában ábrázolják a környezetet és a történelmi eseményeket. Az Új Babilon (egy párizsi luxusáruház neve) központi szerepét a FEKSZ-nél tanult, akkor még újonc Jelena Kuzminára bízták. Egy eladólányt alakított, aki a kommün idején a barikádon harcol, és szerelme elárulja. Partnerei voltak a FEKSZ-tagok közül többek között Oleg Zsakov és Szergej Geraszimov, valamint Vszevolod Pudovkin. „Az Új Babilon Kozincev és Trauberg némafilmjeinek csúcsa. Az alakításokban igen pontosan ötvöződnek a meleg és a karikaturisztikus vonások…”[3] Ebben az alkotásban debütált filmzene szerzőként Dmitrij Sosztakovics, aki ettől kezdve szintén a Kozincev-filmek állandó munkatársai közé tartozott.

Hangosfilmek[szerkesztés]

Kozincev és rendezőtársa pályáján fontos határkő volt az Egyedül (1931), melyet eredetileg némafilmként forgattak és utólag készítettek hozzá hangot. Jelena Kuzmina fiatal tanítónőt alakított, aki a nagyvárosból egy altaji faluba érkezve egyedül próbál megküzdeni a régi szokásokkal, a helyi kiskirállyal, a közönnyel azért, hogy a gyerekek iskolába járhassanak. Ezt a munkát már az „excentrikus” stílussal való szakítás és a korabeli valóság realista ábrázolásának igénye jellemezte. „A filmet megtámadták pesszimizmusa miatt.”[4]

1932 és 1938 között Kozincev és Trauberg a Makszim-trilógia forgatókönyvein és rendezésén dolgozott a Lenfilm stúdiónál. Kezdetben nem volt szó trilógiáról, csak az első rész sikere után határozták el a további folytatásokat. Az operatőr itt is Moszkvin, a zeneszerző Sosztakovics, az első két rész díszlettervezője pedig Jenei Jenő volt.

A készítése idejénél húsz-huszonöt évvel korábbi forrongó időszakot bemutató film egy fiatal munkásból lett bolsevik forradalmár útját követi végig 1910-től 1918-ig. Az első részben (És felkel a nap, orosz címének fordítása: Makszim ifjúsága, 1935) gondtalanul gitározgató, egyszerű petrográdi fiatal, aki véletlenül csöppen a forradalmi szervezkedésbe, majd vállalja a szerepet. A másodikban (Makszim visszatérése, 1937) a száműzetésből 1914-ben visszatérő tudatos forradalmár és egy hadiüzemben sztrájkot is szervez; a trilógiát záró Viborgi városrész (1939) cselekménye 1918-ban játszódik, amikor a bolsevik, de pénzügyekben tájékozatlan Makszim egy állami bank népbiztosaként igyekszik kordába szedni a „szabotáló” hivatalnokokat, végül katonaruhában elindul a polgárháborúba. „Az a sajátos filmhumor, amely a csodálatos első részt jellemezte, s amelyben fel lehetett fedezni a FEKSZ régi módszereit,” a folytatásokból fokozatosan kikopott, a második és még inkább a harmadik részben már erősen túlteng a politikai propaganda.[5]

A korábbi szovjet filmek forradalmárjai ismert történelmi személyiségek vagy eszményített hősök voltak. A trilógia Makszimja azonban kitalált személy, egyéni vonásokkal felruházott, hús-vér ember, akinek saját élettörténete van, és az eseményekkel együtt személyisége is változik. Történetét a főszerepet alakító Borisz Csirkov életszerű, mesterkéletlen játéka hitelesíti. Az Egyedülben még csak epizódszerepet játszott, a Makszim-trilógia főhőseként azonban hatalmas sikert aratott és az ország egyik legismertebb férfi színésze lett. A film kitűnően idézi fel a kor hangulatát, eseményeit és helyszíneit, egy hazai méltatója a trilógiát „filmregény”-nek is nevezte;[6] mások óvatosabban fogalmaztak: „Kozincev és Trauberg a Makszim-trilógiával megtették a lépést a realizmus meg a „próza” irányába, művükben mégis fellelhetők még a korábbi dekoratív-romantikus filmek elemei.”[7]

A háború idején Kozincev háborús filmalbumok rövidfilmjeinek készítésében vett részt. A rendező-páros utolsó közös filmje, az Egyszerű emberek (1945) a háborúban egy leningrádi gyár evakuálásáról szól. Forgalmazását „pátosztalan, keserű realizmusa miatt” nem engedélyezték, a filmet csak 1956-ban mutatták be.[8] A kudarc után Kozincev és Trauberg útjai különváltak.

Kozincev kortárs témából nem is forgatott többé filmet. Előbb – több akkori pályatársához hasonlóan, egyazon kaptafára készülő – történelmi „életrajzi” filmeket rendezett: Pirogov (1947), Belinszkij (1951). A filmrendezői pályán maradás nehézségeit jól mutatja, hogy az 1951-es évben a Szovjetunióban csupán kilenc játékfilm készült (míg 1930-ban például 123).[9] Színházban is rendezett, 1954-ben színpadra állította a Hamletet.

Kozincev az úgynevezett „olvadás” idején, 1956 után sem tért vissza a korabeli témákhoz, ehelyett klasszikus irodalmi művek megfilmesítésébe kezdett. 1957-ben Cervantes regénye nyomán elkészítette a Don Quijote-ét, a főszerepben Nyikolaj Cserkaszovval. 1962-ben megjelent könyve, a Kortársunk, Shakespeare következő két nagy filmje előkészítésének is tekinthető. Talán éppen Shakespeare alakjaival próbált elmondani valamit kora valóságáról: 1964-ben filmre vitte Shakespeare Hamlet című tragédiáját. A címszerepet Innokentyij Szmoktunovszkij, Ophelia szerepét az akkor még képzetlen Anasztaszija Vertyinszkaja játszotta, nevét ebben a szerepben ismerte meg a világ. A filmet az 1964. évi Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíjával tüntették ki.

A rendező másik nagy Shakespeare-vállalkozása és egyben utolsó filmje a Lear király (1970) volt. Ebben „mintha a kelleténél jobban eluralkodnék a szánalom, melyet hősei iránt érez. Jellemző ez egyébként a Don Quijote-filmre és Hamletjére is. Kozincev szánja a világ által meg nem értett álmodókat; szánalmából azonban hiányzik a humor, az egészséges derű…”[10]

Grigorij Kozincev 1922-től foglalkozott pedagógiai tevékenységgel: 1922–1926 között a FEKSZ stúdiójában; 1926–1932 között a Leningrádi Színművészeti Főiskolán; 1944-től a moszkvai Filmművészeti Főiskolán (VGIK).

Magyarországi bemutatók[szerkesztés]

Hangosfilmjei többségét a hazai mozikban is vetítették. Magyarországi bemutatóik: És felkel a Nap – 1948. március, (a trilógia második részét nálunk nem mutatták be); Viborgi városrész – 1947. szeptember; Pirogov – 1949. március; Don Quijote – 1957. szeptember; (Hamlet – ???); Lear király – 1971. október.[11]

Filmjei[szerkesztés]

Leonyid Trauberggel közösen rendezett filmek: a Viborgi városrészig (bezárólag) és az Egyszerű emberek; közösen írt forgatókönyvek: az Egyszerű emberekig (bezárólag).

  • 1924 – Oktyabrina kalandjai (Похождения Октябрины)
  • 1925 – Miska Jugyenyics ellen (Мишки против Юденича)
  • 1926 – Ördögkerék (Чёртово колесо)
  • 1926 – A köpeny (Шинель)
  • 1926 – Testvérke (Братишка)– (Bemutató: 1927. április)
  • 1927 – Sz. V. D. – A Nagy Ügy Szövetsége –(С. В. Д. – Szojuz Velikovo Dela)
  • 1929 – Új Babilon (Новый Вавилон)
  • 1931 – Egyedül (Одна)
  • 1934 – És felkel a Nap [Makszim ifjúsága] (Юность Максима) – (Bemutató: 1935. január)
  • 1937 – Makszim visszatérése (Возвращение Максима)
  • 1938 – Viborgi városrész (Выборгская сторона) – (Bemutató: 1939. február)
  • 1941–1942 – Háborús filmalbumokban, rövidfilmek (Боевой киносборник № 2)
  • 1945 – Egyszerű emberek (Простые люди) – (Bemutató: 1956)
  • 1947 – Pirogov (Пирогов)
  • 1951 – Belinszkij (Белинский) – (Forgatókönyvíró: Ju. German)
  • 1957 – Don Quijote (Дон Кихот) – (Színes)
  • 1964 – Hamlet, 1–2. rész (Гамлет) – (Forgatókönyvíró is)
  • 1970 – Lear király 1–2. (Король Лир) – (Forgatókönyvíró is)

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Grigorij Kozincev Mély filmvászon című önéletrajzi könyvéből; ford. Berkes Ildikó. In: Nemeskürty István. Grigorij Kozincev. Budapest: Magyar Filmtudományi Intézet – Népművelési Propaganda Iroda, 37–52. o. ISBN 963-562-846-3 (1974) 
  2. Jay Leyda. Régi és új, ford. Székely György, Budapest: Gondolat Kiadó, 196. o [1960. szeptember 23.] (1967) 
  3. Jay Leyda, i. m. 253. oldal
  4. Ulrich Gregor – Enno Patalas. A film világtörténete. Budapest: Gondolat Kiadó, 196. o (1966) 
  5. Jay Leyda, i. m. 320. oldal.
  6. Nemeskürty István. Grigorij Kozincev. Budapest: Magyar Filmtudományi Intézet – Népművelési Propaganda Iroda, 16. o. ISBN 963-562-846-3 (1974) 
  7. Ulrich Gregor – Enno Patalas, i. m. 203. oldal.
  8. Nemeskürty István, i. m. 21. oldal.
  9. Nemes Károly. A mai szovjet filmművészet. Budapest: Kossuth Könyvkiadó, 83. o (1969) 
  10. Nemeskürty István, i. m. 31–32. oldal.
  11. Szovjet játékfilmek katalógusa, Főszerk. Molnár István, Budapest: Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum (1977) 

Források[szerkesztés]