Gittai István

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Gittai István
Élete
Született 1946. december 31.
Tóti
Elhunyt 2020. augusztus 6. (73 évesen)
Budapest
Nemzetiség magyar
Házastársa

Bordás Katalin (1972–1991)[1]
Csisztay Gizella (1992–2010 vagy előtte)[2]

Köpe Éva (2017–2020) [3][4]
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok) vers, próza
Kitüntetései a Magyar Érdemrend lovagkeresztje
Irodalmi díjai József Attila-díj (2018)

Gittai István, családi nevén Szilágyi (Tóti, 1946. december 31. – Budapest, 2020. augusztus 6.)[5] József Attila-díjas erdélyi magyar költő, író, újságíró.

Életútja[szerkesztés]

Középiskolát Margittán (1964), építészeti technikumot Nagyváradon végzett (1969). Tervező Zilahon, 1971-től Nagyváradon. 1990–91-ben a Kelet-Nyugat hetilap szerkesztője, 1991-től a Bihari Napló munkatársa. 1993–1995 között Magyarországon élt, majd visszatért Nagyváradra, ahol ismét a Bihari Napló, majd 2002-től a Váradnak is munkatársa.

2016-ban megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, 2018-ban József Attila-díjban részesült.

Először a Fáklya, majd az Ifjúmunkás, Utunk, Igaz Szó, Korunk, Bihari Napló, Brassói Lapok és a Familia közölte verseit. Szerepel a Varázslataink (Kolozsvár, 1974), Hangrobbanás (Temesvár, 1975), Végtelen mondat (1977) és Tineri poeţi maghiari din România (Kolozsvár, 1979) című antológiákban.

Forrás-kötete a Megmentett visszhang (1975). Szikár, szűkszavú versei főleg a magányosság érzetének kifejezésében hitelesek. További köteteiben (Szeszélyes galopp. Temesvár, 1978; Folyosók és tünetek. 1979) kihagyásos versszerkezetei nagyobb kompozíciós egységekbe rendeződnek. Mindinkább az elérhetetlen teljesség szószólója: "a hiány költőjeként" (Mózes Attila) mutatkozik be. További kötete (Mozgóképek egy idegháborúból. 1982) egy növekvő "idegfeszültség nem annyira feloldása, hanem inkább állandó vibrálása" (Márki Zoltán).

A gyermekember ártatlanságával és jóhiszeműségével megáldott Gittai István esetében már az is költészet, ahogyan él. Ahogyan széles öleléssel, határtalan életimádattal és mélységes alázattal a környezetéhez, a természethez, az embertársaihoz és önmagához viszonyul. Ahogyan szereti, óvja és teremti az életben a szépet, a jót, az embernek valót. Gittai fokozottan természet– és valóságközeli beállítottsága, a dolgokhoz, jelenségekhez közel hajoló természete, egyenes szókimondása, törhetetlen derűje, időtlen bölcsessége és csillámló játékossága önmagában is költemény. (Ködöböcz Gábor: Újabb ecsetvonások Gittai István portréjához Archiválva 2018. március 14-i dátummal a Wayback Machine-ben)

1993 és 1995 között Magyarországon élt, majd visszatért Nagyváradra, utolsó éveiben Csepelen élt.

Kötetei[szerkesztés]

  • Megmentett visszhang. Versek; Kriterion, Bukarest, 1975 (Forrás)
  • Szeszélyes galopp. Versek; Facla, Timişoara, 1978
  • Folyosók és tünetek. Versek; Kriterion, Bukarest, 1979
  • Mozgóképek egy idegháborúból. Versek; Kriterion, Bukarest, 1982
  • Megbillennek a muzsikások. Versek; Kriterion, Bukarest, 1986
  • Mennyi, mennyi levegőre. Versek; Kriterion, Bukarest, 1990. 98 p.
  • Mozdulatok a ruhatárból. Válogatott és új versek 1974–1992; Széphalom Könyvműhely, Bp., 1992. 94. p.
  • Kötéltolás, 1990–1993. Araszosak; Pesti Szalon–Kriterion, Bp.–Bukarest 1994. 122 p. (karcolatok)
  • Ó, gesztenyék. Araszosak; Bihari Napló, Nagyvárad, 1996. 143 p. (rövid írások)
  • Határaimat keresem. Beszélgetések váradi képzőművészekkel; Bihari Napló, Nagyvárad, 1999. 134 p. ill.
  • Gesztusok majálisa. Válogatott és új írások; Palatinus, Bp., 2000
  • Bimbóbabona, delejdalaj. Versek; Nagyváradi Ady Társaság, Oradea, 2003
  • Bohémvirág. Araszosak; (elbeszélések); Europrint, Oradea, 2004. 173 p.
  • Őszliget. Szertelen versnapló; Nagyvárad : Várad folyóirat, 2009. 102 p.
  • Sóhajobeliszk. Új versek; Hét Krajcár, Bp., 2010. 126 p.
  • Utu rea. Válogatott versek 1-2.; Várad-Riport, Nagyvárad, 2012
  • Csordultig lebegéssel - válogatott araszosak; Várad-Riport, Nagyvárad, 2013
  • Létesszencia; Várad–HKE, Nagyvárad, 2016

Szerkesztés[szerkesztés]

  • Péntek esti szabadságunk nagyváradi Ady Endre Irodalmi Kör húsz éve. Sall László és Molnár János interjúinak, valamint eredeti visszaemlékezések felhasználásával összeáll. és szerk. Gittai István és Szűcs László. Nagyvárad : Bihari Napló K., 1998. 222 p. ill.

Társasági tagság[szerkesztés]

Díjai[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Gyászjelentés, Bihari Napló, 1991. október 29.
  2. ↑ Romániai magyar ki kicsoda. Nagyvárad: RMDSZ-Scripta Kiadó. 1997. 216. o. ISBN 973-97980-0-4  , Erdélyi magyar ki kicsoda. Nagyvárad: RMDSZ–BMC Kiadó. 2010. 259. o. ISBN 978-973-00725-6-3   (itt már özvegyként szerepel)
  3. ↑ Gittai-könyvbemutató Váradon
  4. ↑ Tóth Hajnal: Gittai István Létesszenciája, Várad 16. évf. 2. sz. 2017. Online hozzáférés
  5. ↑ ERDÉLY ONLINE Archiválva 2020. október 30-i dátummal a Wayback Machine-ben 2020. 08. 07.
  6. ↑ Irószövetség
  7. ↑ Krónika, 2018. március 13.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • Balázs D. Attila: Elhunyt Gittai István József Attila-díjas költő, Magyar Nemzet, 2020. augusztus 7.
  • Ködöböcz Gábor: Újabb ecsetvonások Gittai István portréjához. Eirodalom Archiválva 2018. március 14-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • Mózes Attila: Töredék kritika a költészet utolsó szótagjairól. Utunk, 1975/5
  • Mózes Attila: Kilátás az üveglabirintusból. Utunk, 1979/49.
  • Márki Zoltán: Gyűjtögetés. Előre, 1975. október 9.
  • Márki Zoltán: Indulatok és kényszerek. Előre, 1983. április 20.
  • Markó Béla: Gittai István: Megmentett visszhang. Igaz Szó, 1976/6.
  • Varga Gábor: Gittai István hiányérzetei. Interjú. Ötödik Évszak, Marosvásárhely, 1980. 149–54.
  • Vásárhelyi Géza: Költő és indulata, avagy a hahota mikéntje. Utunk, 1982/30.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Gittai_István&oldid=25931318”