Frangepán VII. János

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Frangepán VII. János
Született 1424
Elhunyt 1486 (61-62 évesen)
Zákány
Állampolgársága Horvát Királyság
SzüleiGarai Dorottya
Frangepán Miklós
Sírhely Košljun

Frangepán VII. János (horvátul: Ivan VII. Frankopan, 1424. július 25. után – Zákány, 1486. március 14.) a Frangepán családból származó horvát főnemes, vegliai, zenggi és modrusi gróf.

Családja[szerkesztés]

Frangepán IV. Miklós vegliai, zenggi, vinodoli és modrusi gróf, valamint Garai Miklós Magyarország nádora nővérének, Garai Dorottyának a fiaként született 1424-ben. Apjának összesen tizenegy gyermeke volt, akik közül tíz fiú. VI. János (1405-1436), V. Miklós (?-1456), III. István (?-1484), György (csak 1416-ban említik), IX. Bertalan (?-1458), Zsigmond (?-1465), IV. Márton (1415-1479), IV. Dujam (1416-1487), I. András (1434-1439) és VII. János (1424-1486).[1] Az egyetlen lányt Katalint csak 1416-ban említik, amikor Nelipić Iván legidősebb fiával jegyezték el.[2] Frangepán Jánosnak feleségével, Morosini Erzsébettel kötött házasságából két gyermeke született, Miklós és Mária Katalin, akik közül csak Katalin élte túl.

Élete[szerkesztés]

Frangepán János csak apja halála (1432) utáni években tűnik fel az oklevelekben, idősebb, azonos nevű testvérétől VI. Jánostól megkülönböztetve a „iunior” megjelöléssel. Jelentősége bátyja, János (1436) és Zsigmod király halála (1437) után nőtt meg, amikor idősebb testvéreivel együtt Erzsébet királynét támogatta.[3] 1440. augusztus 23-án szövetséget kötött III. Frigyessel és a Cilleiekkel. Az 1440-es évek közepétől kitört családi belviszály idején Velencében keresett menedéket testvérei III. István és IV. Márton ellen.[3] 1447-ben Frangepán Márton és János kérésére V. Miklós pápa engedélyezte, hogy a košljuni apátságba, mely az utolsó bencés apát Domonkos halála után elhagyatottan állt krki obszerváns ferenceseket hozzanak. Később Frangepán János lánya Mária Katalin adományából a templomot megújították és bővítették, majd az Angyali Üdvözlet tiszteletére szentelték fel. 1448-ban Velencében tartózkodott, és innen kért segítséget.

A családi viszály 1449-ben a birtokfelosztással ért véget, melynek során János megkapta Bužane megyét és a vinodoli Hreljin várát. Noha 1449 végén e birtokokon kívül Drivenik várát is birtokolta,[4] nem volt megelégedve azzal, amit kapott, és 1451-ig folytatta a konfliktusokat testvéreivel, amikor birtokait Veglia (Krk) szigetére cserélte. Az év végén magát és Krk szigetét is velencei védelem alá helyezte, 1452-től pedig már az ősi családi birtok egyedüli ura volt.[5] Ettől fogva a latin nyelvű oklevelekben „Veglae tociusque insulae dominus et comes” (egész Veglia szigetének ura és grófja) néven szerepel.[5] Krk uraként Krk városában rendezi be székhelyét és 1453. február 20-án Vrbnik környékén két kápolnát adományoz Krk püspökének.[5] Néhány nappal később (március 2-án) vagyonát, és Krk szigetét a velenceiekre hagyta örökségül, ha utódok nélkül halna meg feltéve, hogy haláláig védelmezik.[5] Velencével való kapcsolatát 1454-ben tovább erősítette azzal, hogy feleségül vette Erzsébetet, Paolo Morosini velencei nemes lányát.[6] 1455. augusztus 20-án a zenggi Szent Megváltó pálos kolostornak adományozta a bašćanska dragai Szent Kozma és Damján templomot.[6][7]

Krk egyedüli uraként teljesen elszakadt testvéreitől, és többé nem is vett részt a közös találkozókon, és nem is foglalkozott a szigeten kívüli eseményekkel.[6] A rá nehezedő velencei nyomás fokozatos erősödése (1461-től a krki sólepárlók teljes lerombolására törekedett) azonban közelebb hozta Mátyás királyhoz és I. Ferdinánd nápolyi királyhoz. 1465 és 1468 között Omišalj környékére morlákokat telepített.[8] 1469 év végén, amikor Mátyás hadvezére Magyar Balázs elfoglalta Zengget[9] már újra érdeklődést mutatott a szárazföldi helyzet iránt is. Ebben az időben kezdte meg a sziget megerősítését, 1470-ben Omišaljban tornyos kastélyt építtetett.[10] Velencei alattvalóként az Isztrián és más területeken harcolt a III. Frigyes császár uralma alatti területek ellen. 1479-ben megtámadta beteg testvére Frangepán Márton birtokait, és elfoglalta városait,[11] Novit és Bribirt,[8] ami arra késztette IV. Mártont, hogy örökségét Mátyás királyra hagyja.[3]

A raguzai Marin Žunjević, valamint a zenggi és gatai kapitányok segítségével Magyar Balázs kiűzte Jánost Vinodolból, és 1480-ra már uralta Vinodol Márton örökségéhez tartozó részét,[12] sőt átmenetileg elfoglalta Omišaljt és ostrom alá vette Krk városát is.[13] János erre válaszul átadta Krk szigetét a velenceieknek, akik kiűzték a horvát-magyar sereget, és átvették a sziget igazgatását.[14] Bár János formálisan még mindig Krk ura volt (kormányzóhelyetteseket, bírákat és vámszedőket nevezett ki), valódi hatalmuk a velenceieknek volt a sziget felett. 1480. március 28-án Vittorio Sopranzo kapitánynak utasítást adtak, hogy Jánost vigye Velencébe. [15] Április 19-től a sziget kormányzója A. Vinciguerra lett.[15] November 25-én a velenceiek úgy döntöttek, hogy a velencei állam biztonsága érdekében, valamint egyéb okok miatt János gróf ne kapja vissza a hatalmat Krk szigetén, de ennek ellentételezésére legalább 1000 dukát éves járadékot állapítanak meg a számára.[16] Úgy tűnik, hogy a rendkívüli pénzszűke arra kényszerítette Erzsébet grófnét, hogy elfogadja velencei alamizsnát, de János hallani sem akart róla, hanem arról álmodozott, hogy elhagyja Velencét.[16] 1481 második felében János a velencei internálásból III. Frigyes császárhoz szökött, akinek kérésére a velenceiek 1483-ban beleegyeztek, hogy Jánosnak pénzbeli kártérítést fizessenek, valamint hogy visszaadják marháit és egyéb krki ingóságait.[17]

Mivel Velence uralmával továbbra is elégedetlen volt, 1484-ben csatlakozott Milánó, Ferrara és Nápoly szövetségéhez a velenceiek ellen, de birtokait nem nyerte vissza. Ezután csatlakozott Mátyás III. Frigyes császár elleni háborújához, 1485-ben pedig a királlyal együtt vonult be Bécsbe, ahol Mátyás udvarmesterévé nevezte ki, és Bécs helytartójává szándékozott kinevezni.[18] Hamarosan azonban összetűzésbe került a királlyal, ezért kiutasították az országból. Útközben megbetegedett és megállt a horvát határ melletti Dráva melletti Zákány községben, ahol 1486. április 26. előtt meghalt.[18] 1486-ban a vegliai kormányzó Vinciguerra jelentette halálhírét Velencének. Vjekoslav Klaić szerint valószínűleg március 14-én halt meg, és Košljun szigetén temették el.[18] Mivel újabb végrendelet nélkül halt meg, így az 1453-ból származó végrendelete maradt érvényben, melyben a Velencei Köztársaságot nevezve meg örököséül.[3]

Lánya, Katalin nem hagyta el Velencét, ahol kétszer ment férjhez. Első férje Francesco Dandolo, a második pedig Andrea Foscolo volt, mindkettő gazdag velencei nemesi család sarja.[19] Minden bizonnyal 1520. április 30-a előtt halt meg, mert ezen a napon unokatestvére, Frangepán Bernát gróf már követelte az isztriai San Vincenti birtokát (Pazin és Vodnjan között), amelyért velencei rokonai, például Morosinik is harcoltak.[19] Katalin grófnő halála előtt végrendeletet készített, amelyben a košljuni Szűz Mária kolostornak 1000 dukátot hagyott, hogy befejezhessék a kolostortemplom javítását, amelyet még szerencsétlen édesapja kezdett el.[19] Elrendelte továbbá, hogy testét Košljunba szállítsák, és ott az említett templomban a nagyoltár mellé temessék, ahol apját Frangepan Jánost is eltemették. Kívánsága teljesült, de néhány év elteltével a sírját áthelyezték a Szent Bernát-kápolnába, ahol maradványa ma is megtalálható. Végrendeletében Frangepán Jánost, Bernát gróf fiát vagy unokáját jelölte ki örökösévé, aki 1522. január 10-én Velencébe érkezett, hogy átvegye unokatestvére örökségét.[19]

Mecénási tevékenysége[szerkesztés]

Frangepán János amellett, hogy templomokat építtetett és kolostorokat alapított, ápolta a glagolita ábécét és az ószláv istentiszteletet, valamint glagolita kéziratokat is gyűjtött. Hozzá tartozott az a 11. században íródott glagolita kódex, melynek megőrzött része Kloč glagolita könyve néven ismeretes. Nevéhez fűződik az első nyomtatott horvát nyelvű könyv, egy 1483-ból származó glagolita misekönyv.[3] János volt az adományozója a krki katedrális ezüst domborművének, amely Szűz Mária mennybevételét és megkoronázását ábrázolja.[20] A hagyomány szerint János, felesége Erzsébet és gyermekeik, Mária Katalin és Miklós voltak az adományozói a vrbniki plébániatemplom Rózsafüzér királynője oltárának.[3] Az újabb időkben a művészettörténészek megállapították, hogy az oltár és alkotásai a 17. században (1617 körül) készültek. Lánya, Mária Katalin 1520-ban 1000 dukátot hagyott örökül a Košljun-szigeti templom befejezésére, és 1529-ben a főoltár mellé temették (maradványait a 18. században a Szent Bernát-kápolnába és a templom bejárata közelébe helyezték át).[3] A sír azonban az átépítések következtében elveszett. A kápolna közelmúltbeli (1975) rekonstrukciója és felújítása során az oltár antependiumának tábláját találták meg, amelyre két címert faragtak. Az egyiken a krki grófi címer a másikon pedig Keresztelő János levágott feje látható, mely talán VII. János gróf személyét jelöli. A szakemberek ez alapján azt feltételezik, hogy ott temették el Krk utolsó grófját, VII. Jánost.[21]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Putovima Frankopana 39. o.
  2. Maslać 179. o.
  3. a b c d e f g Strčić2
  4. Klaić 236. o.
  5. a b c d Klaić 237. o.
  6. a b c Klaić 238. o.
  7. Putovima Frankopana 44. o.
  8. a b Klaić 275. o.
  9. Klaić 260. o.
  10. Putovima Frankopana 104. o.
  11. Klaić 178. o.
  12. Klaić 276. o.
  13. Klaić 278. o.
  14. Klaić 178, 277-279. o.
  15. a b Klaić 280. o.
  16. a b Klaić 288. o.
  17. Klaić 289. o.
  18. a b c Klaić 290. o.
  19. a b c d Klaić 308. o.
  20. Putovima Frankopana 239, 243-245. o.
  21. Putovima Frankopana 258. o.

Források[szerkesztés]

  • Frangepán: A Frangepán család oklevéltára. Kiadja Thallóczi Lajos, Barabás Samu. I. kötet 1133–1453. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia. 1910. Hozzáférés: 2022. jan. 13.  
  • Strčić1: Petar Strčić - Hrvtaski biografski leksikon: Frankapan. hbl.lzmk.hr. Leksikografski zavod Miroslav Krleža (1998) (Hozzáférés: 2022. jan. 14.)
  • Strčić2: Petar Strčić - Hrvtaski biografski leksikon: Frankapan, Ivan VII. hbl.lzmk.hr. Leksikografski zavod Miroslav Krleža (1998) (Hozzáférés: 2022. jan. 14.)