Fenntartható fejlődés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A fenntartható fejlődés vázlata

A fenntartható fejlődés (sustainable development) olyan fejlődési folyamat (földeké, városoké, üzleteké, társadalmaké stb.), ami „kielégíti a jelen szükségleteit anélkül, hogy csökkentené a jövendő generációk képességét, hogy kielégítsék a saját szükségleteiket”, ahogy az az Egyesült Nemzetek Szervezetének 1987-es Brundtland-jelentésében szerepelt. A másik tényező, amit le kellene küzdenie, a környezet elhasználódása, de ezt úgy kell véghezvinnie, hogy közben ne mondjon le sem a gazdasági fejlődés, sem a társadalmi egyenlőség és igazságosság igényeiről.

A fogalom a nyolcvanas évek elején jelent meg nemzetközi szinten, a szociális valamint a környezeti problémák felismerését, ezen problémák összefüggését a gazdasági fejlődéssel jelenti. Ezen problémákat nem lehet külön vizsgálni, hanem csak sajátos módon együttesen megközelítve. A téma általános ismertséget Lester R. Brown 1981-ben megjelent „Building a Sustainable Society” című műve váltotta ki. [1]

Az ENSZ Millennium Project keretében 15 globális kihívást azonosítottak, melyek egymással összefüggő komplex problémák. Az emberiség jövőjét attól teszik függővé, milyen megoldásokat, válaszokat sikerül találni ezekre a kérdésekre.Bár az emberiség kilátásai (például a várható életkor vagy az írástudás tekintetében) több területen javultak, mind a gazdaság, mint a társadalom szintjén olyan környezeti problémákkal kapcsolatban kell lépéseket tenni, amelyekre a jelenlegi paradigmák mentén nehezen képzelhető el eredményes cselekvés[2]. Az ENSZ számos dokumentuma foglalkozott a kérdéssel, például a 2005 World Summit Outcome Document a fenntartható fejlődés „egymással összefüggő és egymást erősítő pilléreit” a következőkben állapítja meg: gazdasági fejlődés, társadalmi fejlődés és környezetvédelem. E hármat gyakran a mellékelt módon ábrázolják, ami megtévesztő, hiszen ezek nem egyenrangúak, hanem egymásba vannak ágyazódva: a gazdaság a társadalom alrendszere, a társadalom pedig az ökoszisztéma alrendszere. Az ökológiai fenntarthatóság a döntő, mert ez határozza meg a társadalmat, s azon keresztül a gazdaságot. Ugyanakkor a három alrendszer komplex kezelése elengedhetetlen az eredményes beavatkozáshoz.

Többek számára a téma szoros kapcsolatban látszik állni a gazdasági növekedésnek azon igényével, hogy lehetővé tegye a gazdaság hosszú távú növekedését anélkül, hogy a természeti erőforrások túlhasználatának a hosszú távú fejlődés látná kárát. Mások számára magának a növekedésnek a koncepciója is problematikus, lévén a Föld erőforrásai végesek. Az ivóvízhiány miatt a mezőgazdaságoknak ki kell dolgozniuk a saját fenntartható öntözési programjukat.

A fenntarthatóság elvi alapja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Életrendünk akkor fenntartható, ha anyagforgalma körkörös, azaz illeszkedik a természet rendjébe. A fenntarthatóság elsősorban az erőforrásainktól függ. A fizika egy alapvető állítása szerint folyamatok körfolyamatokká alakíthatóak, ha kívülről elég energiát viszünk be a rendszerbe. Körfolyamattá alakítás során a bevitt energia hulladékhővé alakul. Ezért bármilyen gyártási eljárás és az azt követő felhasználás körfolyamattá zárható, amennyiben van elég energia. Bőséges erőforrások birtokában életrendünk könnyen fenntarthatóvá tehető, gyakorlatilag függetlenül attól, mekkora bolygónk népessége.

Az idő, energia, és ismeret a fizika törvényei szerint szorosan összefüggenek. Minél kevesebb energiánk van a körfolyamattá alakításhoz, annál lassúbb lesz a körfolyamat. Tökéletesnek tekinthető körfolyamat létrehozásához, ahol nincs befektetett energia és hulladékhő sem képződik, végtelen sok idő kellene. Sok energia és ismeret birtokában gyorsan el lehet végezni valamit. Ha sok az időnk, akkor nem feltétlen szükséges sok tudás, mert a kísérletezés-szerencse módszerét alkalmazva megtalálhatjuk a megoldást.

Jelenleg az emberiségnek már nincs túl sok ideje arra, hogy megtaláljuk a megoldást. Pillanatnyilag még van elég erőforrás, de már nem sokáig. Számos véges erőforrás - kőszén, kőolaj, földgáz, urán - kitermelésének tetőzése a XXI. század első két évtizedében várható.[3]

Önfenntartó rendszerek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az önfenntartó rendszerek kialakulásának és fennmaradásának két feltétele van. Az egyik, hogy a rendszer elemei kölcsönhatásban legyenek egymással. Sokszor elegendő már az is hogy az elemek a közvetlen szomszédjaikkal legyenek kölcsönhatásban. A kölcsönhatás jellege lehet összetartó és taszító is, de hosszú távon az összetartás kell, hogy domináljon. A másik feltétel az, hogy a rendszer legyen nyitott, azaz álljon kölcsönhatásban a környezettel. Az önfenntartó rendszernek szoros kapcsolatban kell állnia a környezettel, amivel anyagot és energiát cserél.

Élővilág[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az élővilág teljesen nyilvánvalóan önfenntartó rendszernek számít, sőt James Lovelock Gaia-elmélete szerint maga a Föld is felfogható egy olyan komoly kibernetikus rendszerként mely képes a a földi élethez szükséges optimális fizikai és kémiai környezetet kialakítani/fenntartani és akár egy élő organizmusként is felfogható.[4]

Piac[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A közgazdaságtan egyes irányzatai szerint a piac is tekinthető önfenntartó rendszernek, noha a 2008-as gazdasági világválság óta egyre többen mutatnak rá, hogy a piaci kudarcok tág köre és az óhatatlanul kialakuló újabb és újabb tőkepiaci buborékok miatt ez mégsem feltétlenül egyértelmű.

Társadalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mezőgazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Erőforrások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Világunk jelenleg jóval több erőforrást használ, mint amennyit a fenntarthatóság megenged. Ebből következően a jelenlegi gazdasági rendszer csak jelentős többlet-erőforrásokkal képes működni. Ha ezek az erőforrások kimerülnek, a gazdaság komoly veszélybe kerülhet. Mivel az erőforrás-felhasználás 87%-át fosszilis energiahordozók képviselik, ezek fogyása rejti a legnagyobb kockázatot. A legújabb bizonyítékok alapján a könnyen kitermelhető fosszilis energiahordozókat már kitermeltük. Ezek közül is a legnyilvánvalóbb a kőolaj fogyása. E kérdésben nem is annyira az adott erőforrás, pl. kőolajmező nagysága a mérvadó, hanem sokkal inkább az, hogy meddig érdemes kitermelni az adott mezőt, ezt méri az EROEI mérőszám, tehát pl. azt, hogy egy hordó kőolaj felhasználásával hány hordó kőolaj nyerhető ki. Az adott erőforrások csökkenésére sokak szerint a technológiai fejlődés jelenthet megoldást, ám a növekedés fenntartása zárt rendszerben, mint amilyen a Föld is mindenképpen problémákat okozhat.[5]

Fogyasztás, környezet és fenntarthatóság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A megújuló erőforrások fogyasztása A környezet helyzete Fenntarthatóság
több, mint amit a természet újratermelni képes a környezet pusztul nem fenntartható
a természet újratermelő kapacitásával azonos mértékű környezeti egyensúly fenntartható, nem változó állapot
kevesebb, mint amit a természet újratermelni képes a környezet megújul fenntartható fejlődés

Környezetbarát termékek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A növekvő népesség növekvő anyagi jóléte csak úgy képzelhető el, ha a környezeti erőforrások egyre kisebb igénybe vételével folyik a termékek előállítása. Illetve, ha reflektálunk arra, hogy a boldogságunk, jóllétünk milyen mértékben függ/független termékek beszerzésétől/fogyasztásától, ld. pl. happiness economics. Egyes cégek erőfeszítéseket tesznek arra, hogy termékeik előállítása során, a termék életideje során vagy az után minél kisebb környezeti terhelést okozzanak. Ezzel azonban óvatosan kell bánni, mert sokan visszaélnek vele. Ilyenkor beszélünk az ún. zöldrefestésről, amikor egy cég csak a szavak szintjén környezetbarát, s terméke mit sem változik, vagy pl. környezetbarát célokat támogató alapítványt hoz létre, miközben fő tevékenysége rengeteg természeti, társadalmi kárt okoz. Más cégek természetesen őszinték és hitelesek, érdemes tájékozódni.

Öko-címkék[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jelenleg az EU-ban a termékek hátoldalán, csomagolásán különböző „öko-címkével” találkozhatunk, jelentésük nagyon különböző. A leggyakoribbak: a Möbius hurok, a Zöld Pont (Der Grüne Punkt), a Ricoh Group újrahasznosítás címkéje, az Európai Unió „öko-címkéje”, a „Nordic Swan” (Északi Hattyú) és a magyarországi cédrus-fa védjegy.[6]

Lehet-e fenntartható a fejlődés?[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Számos környezetvédő bírálta a „fenntartható fejlődés” kifejezést, mondván, hogy oximoron, mert a gazdasági fejlődés és a hozzá rendelt elméletek és szabályozások az erőforrások állandó fogyasztásában gondolkodnak, mintha az erőforrások mindenkor hozzáférhetőek volnának. Sok erőforrást, mint például a kőolajat és a földgázt az emberiség sokkal nagyobb ütemben fogyasztja, mint ahogy természetes úton újratermelődik, így egyre fogyatkozik a készletük. A kifejezés ellen azzal érvelnek, hogy az üzleti életben a „fenntartható fejlődés” szókapcsolatot úgy használják, mintha a jelenlegi fajta gazdasági fejlődés is fenntartható volna, vagy mintha a kapitalizmus környezetbarát volna – félretolva útjukból olyan embereket, akik nem a gazdasági, hanem a környezeti értékeket hangsúlyozzák. Egy másik érv a kifejezés ellen az, hogy a közgazdászok rendszerint a fenntartható fejlődés alatt állandóan fenntartható gazdasági növekedést értenek, amely azonban (mivel a gazdaság a természeti erőforrások használatára alapul) elvileg sem lehetséges, hiszen a Föld véges méretű.

A megújuló energiaforrások, az újrafelhasználás, a szolgáltatások megfelelő megszervezése gazdasági értelemben is lehetővé tud tenni fejlődést – vagy a korlátozott erőforrások használata nélkül, vagy kismértékű, kis környezeti hatással járó használatukkal. Az utóbbi eset is lehet nem fenntartható, ha az erőforrások lassú fogyasztása meghatározatlanul hosszú ideig tart.

Ha pedig a fejlődés alatt nem feltétlenül értjük az anyagi növekedést és az emberiség számbeli növekedését, hanem inkább az emberiség szellemi fejlődésére gondolunk, akkor ez elvileg lehetséges a Föld élővilága állapotának megőrzése mellett is.

Helyesebbnek tűnik a fenntartható társadalom, mint elfogadható alapelv rögzítése, amellyel elkerülhető a "fejlődés" szó erőltetetten megengedő értelmezése. A fenntartható fejlődés megítélése persze azon is múlik, hogy melyik szerzőből indulunk ki. Gyulai Iván pl. megkülönbözteti a fenntartható növekedést a fenntartható fejlődéstől, mondván, hogy előbbiben többek igyekszünk lenni, utóbbiban jobbak. Szerinte nem érdemes külön fenntartható gazdaságról, vagy fenntartható fogyasztásról beszélni, e helyett a társadalmi berendezkedés egésze lehet fenntartható vagy fenntarthatatlan. Ez az egészleges megközelítés azért is fontos, mert jelenleg pont az a rossz gyakorlat, hogy a világ megközelítése túlságosan szektorokra bontott, és az egyes szektorális beavatkozások egymás kárára valósulnak meg, pl. a természetvédelmi célt szociális cél rovására valósítanak meg, vagy a leggyakoribb, hogy gazdasági célt a természeti és társadalmi szektor rovására érnek el. E helyett rendszerben kellene gondolkodni: olyan rendszert létrehozni, amelyben a természeti, társadalmi és gazdasági célok egyaránt megvalósulnak.

A fenntartható fejlődést szolgáló főbb termékek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Önmagában semmilyen termék nem képes arra, hogy a fenntartható társadalmat létrehozza. A fenntarthatósághoz elsősorban értékrend váltásra van szükség, az alábbi, vegyes megítélésű technológiák kis lépcsőt jelenthetnek, amelyek bevezetése közben folyamatosan figyelni kell a mellékhatásokra is.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]