Emilio de Bono
| Emilio de Bono | |
 | |
| Született | Emilio De Bono 1866. március 19.[1][2][3][4][5] Cassano d’Adda |
| Elhunyt | 1944. január 11. (77 évesen)[1][2][3][4][5] Verona |
| Állampolgársága | olasz |
| Foglalkozása |
|
| Tisztsége |
|
| Kitüntetései | Order of the Most Holy Annunciation |
| Halál oka | lőtt seb |
| Sírhelye | cemetery of Cassano d'Adda[6] |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Emilio de Bono témájú médiaállományokat. | |
Emilio De Bono (Cassano d’Adda, 1866. március 19. – Verona, 1944. január 11.) olasz katonatiszt, első világháborús veterán, a fasiszta mozgalom egyik alapító tagja volt, aki 1943-ban támogatta Benito Mussolini lemondatását, ezért kivégeztették.[7]
Katonai pályafutása
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Jóval a katonai akadémia elvégzése után, 1912-ben, az olasz–török háború során tűnt fel, amikor is érdemeiért a Bersaglieri nevet viselő elit lövészek őrnagyává nevezték ki. Az első világháborúban 1916-ban Görznél és 1918-ban Monte Grappa mellett tüntette ki magát, végül 1920-ban vezérőrnagyi rangban szerelt le.[7]
A fasiszta mozgalomban
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A világháború után támogatta Benito Mussolini frissen megalakult fasiszta mozgalmát, és leszerelése után a fegyveres alakulatok, a squadrák meghatározó alakja lett. 1922-ben ő lett a Marcia su Roma megszervezésére kijelölt egyik quadrumvir. Később az olasz rendőrség, majd az MVSN néven egyesült milícia parancsnoka lett, 1925-ben pedig kinevezték az egyik líbiai tartomány, Tripolitánia kormányzójává. 1929-ben gyarmatügyi miniszter lett.[7]
1935-ben De Bonót nevezték ki az etiópiai háború főparancsnokává, azonban a hadműveletek elhúzódása miatt Pietro Badoglio váltotta fel. Cserében 1935. november 16-án De Bonót marsalli rangra emelték. 1942-ben újabb megtiszteltetés érte, amikor elfoglalhatta az államminiszteri széket.[7]
A vég
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A felé irányuló kivételes jóindulat ellenére 1943. július 25-én De Bono is a Fasiszta Nagytanács azon tagjai közé tartozott, akik Mussolini leváltása mellett szavaztak. Miután a nácik kiszabadították a diktátort és megtették bábnak az Olasz Szociális Köztársaság élére, De Bonót elfogták. Nyilvános veronai perében (1944. január 8–január 9.) három „puccsista” társával (köztük a Duce vejével, Cianóval) együtt halálra ítélték. Az ítéletet január 11-én sortűz által hajtották végre.[7]
Jegyzetek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- 1 2 Francia Nemzeti Könyvtár. "BnF-források" (francia nyelven). Hozzáférés: 2015. október 10.
- 1 2 "Encyclopædia Britannica". Encyclopædia Britannica Online (angol nyelven). Hozzáférés: 2017. október 9.
- 1 2 "Find a Grave". Find a Grave (angol nyelven). Hozzáférés: 2017. október 9.
- 1 2 "Brockhaus Enzyklopädie". Brockhaus (német nyelven). F.A. Brockhaus. 1796. Hozzáférés: 2017. október 9.
- 1 2 Dalibor Brozović (1999). "Hrvatska enciklopedija". Horvát Enciklopédia (horvát nyelven). Miroslav Krleža Lexicographical Institute.
- ↑ "Find a Grave". Find a Grave (angol nyelven).
- 1 2 3 4 5 Valleri Scaffei, Elvira (1987). "Vol. 33". Dizionario Biografico degli Italiani (olasz nyelven). Istituto dell'Enciclopedia italiana. Hozzáférés: 2012. március 17.