Elévülés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search

Az elévülés valamely jog állam előtti érvényesíthetőségének időmúlás következtében történő megszűnése. Tartalma jogáganként változó.

Az elévüléssel maga az igény nem szűnik meg, de azt bíróság vagy más hatóság előtt már érvényesíteni nem lehet (naturalis obligatio). Az elévülés hivatalból nem vehető figyelembe, arra az érdekeltnek kell hivatkoznia. A bizonyítás az érdekeltet terheli.

Szabályai a magyar polgári jogban[szerkesztés]

Az elévülés

324. § (1) A követelések öt év alatt elévülnek, ha jogszabály másként nem rendelkezik.

(2) A főkövetelés elévülésével az attól függő mellékkövetelések is elévülnek. A főköveteléstől független mellékkövetelések elévülése a főkövetelést nem érinti.

(3) A követelés elévülése az azt biztosító kézizálogból való kielégítést nem akadályozza.

325. § (1) Az elévült követelést bírósági úton érvényesíteni nem lehet.

(2) A felek rövidebb elévülési határidőben is megállapodhatnak; a megállapodás csak írásban érvényes. Az egy évnél rövidebb elévülési határidőt a felek írásban legfeljebb egy évre meghosszabbíthatják, egyébként az elévülési határidők meghosszabbítására irányuló megállapodás semmis.

326. § (1) Az elévülés akkor kezdődik, amikor a követelés esedékessé vált.

(2) Ha a követelést a jogosult menthető okból nem tudja érvényesíteni, az akadály megszűnésétől számított egy éven belül - egyéves vagy ennél rövidebb elévülési idő esetében pedig három hónapon belül - a követelés akkor is érvényesíthető, ha az elévülési idő már eltelt, vagy abból egy évnél, illetőleg három hónapnál kevesebb van hátra. Ezt a rendelkezést kell alkalmazni akkor is, ha a jogosult a lejárat után a teljesítésre halasztást adott.

327. § (1) A követelés teljesítésére irányuló írásbeli felszólítás, a követelés bírósági úton való érvényesítése, továbbá megegyezéssel való módosítása - ideértve az egyezséget is -, végül a tartozásnak a kötelezett részéről való elismerése megszakítja az elévülést.

(2) Az elévülés megszakadása, illetőleg az elévülést megszakító eljárás jogerős befejezése után az elévülés újból megkezdődik.

(3) Ha az elévülést megszakító eljárás során végrehajtható határozatot hoztak, az elévülést csak a végrehajtási cselekmények szakítják meg.

Elévülés a római jogban[szerkesztés]

A rómaiak az elévülés fogalmát nem dolgozták ki, de a posztklasszikus korban – mint jogintézményt – már ismerték. Az időmúlás puszta tényét azonban bíró hivatalból nem vehette figyelembe, kizárólag az alperes kifogása alapján. A kifogás hiányában a felperes követelését az elévülési idő letelte ellenére is megítélte.

Az elévülés kezdetét a kereseti jog létrejöttének napja jelentette, és mindig csak azzal a személlyel (illetve jogutódjával) szemben folyt, akivel szemben a kereset keletkezett. Ha az elévülés félbeszakadt (a jogosult jogfenntartó, illetve a kötelezett jogelismerő nyilatkozata vagy magatartása következtében), úgy a félbeszakító ténytől újra kezdődött. Amikor a kereset megindításának lehetősége kizárt volt, akkor az elévülés nyugodott, és ilyenkor a nyugvást előidéző körülmény megszűnése után tovább folytatódott.

Elévülés a büntetőjogban[szerkesztés]

A 2012. évi C. tv. (Büntető Törvénykönyv) kétféleképpen határozza meg az elévülést. Egyrészt ismeri mint büntethetőséget megszüntető okot, másrészt pedig mint a büntetés végrehajtását megszüntető okot. Büntethetőséget megszüntető okok körében kétféle elévülést ismer el:

  • Az erős felindulásban elkövetett emberölés, a háromévi szabadságvesztésnél súlyosabban büntetendő szándékos súlyos testi sértés, az emberrablás, az emberkereskedelem, a személyi szabadság megsértése, illetve a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények esetében - ha a bűncselekmény elkövetésekor a sértett a tizennyolcadik életévét még nem töltötte be, és a bűncselekmény büntethetősége huszonharmadik életévének betöltése előtt elévülne - az elévülési idő meghosszabbodik e személy huszonharmadik életévének betöltéséig, vagy addig az időpontig, amikor a huszonharmadik életévét betöltötte volna.
  • Egyéb bűncselekmények esetében a büntetési tétel felső határának megfelelő idő elteltével, melynek viszont legalább öt évnek kell lennie.

Nem évül el a büntethetősége:

Az elévülés határidejének kezdő napja befejezett bűncselekmény esetén az a nap, amikor a törvényi tényállás megvalósul. Kísérlet és előkészület esetén az a nap, amikor az ezeket megvalósító cselekmény véget ér. Olyan bűncselekmény esetén, amely kizárólag kötelesség teljesítésének elmulasztáásval valósul meg, az a nap, amikor az elkövető még a büntető törvényben megállapított következmény nélkül eleget tehetne kötelességének. Olyan bűncselekmény esetében, amely jogellenes állapot fenntartásában áll, az a nap, amikor ez az állapot megszűnik.

Az elévülést félbeszakítja a büntető ügyekben eljáró hatóságoknak az elkövető ellen a bűncselekmény miatt foganatosított büntetőeljárási cselekménye. A félbeszakítás napján az elévülés határideje újrakezdődik. Ha a büntetőeljárást felfüggesztik, akkor a felfüggesztés tartama az elévülés határidejébe nem számít bele, kivéve ha azért függesztik fel, mert az elkövető ismeretlen helyen tartózkodik vagy elmebeteg lett. Ugyancsak nem számít bele az a tartam sem, amely alatt személyes mentesség folytán a büntetőeljárás azért nem volt megindítható vagy folytatható, mert a törvényben biztosított mentelmi jogot a döntésre jogosult nem függesztette fel, illetőleg az eljárás megindításához vagy folytatásához a hozzájárulását nem adta meg (kivéve a magánvádló esetében). Nem számít még bele a határidőbe a próbaidő tartama próbára bocsátás esetén, illetve ha az ügyész a vádemelést elhalasztja.

Elévülés a munkajogban[szerkesztés]

A munkajogi igény három év alatt évül el.<ref>286. § (1) bk./ref>

A bűncselekménnyel okozott

  • a) kár megtérítésére vagy
  • b) személyiségi jogsértéssel összefüggő sérelemdíj megfizetésére

irányuló igény öt év; ha a büntethetőség elévülési ideje ennél hosszabb, ennek megfelelő idő alatt évül el.<ref>286. § (2) bk./ref>

Az igény elévülését hivatalból kell figyelembe venni.<ref>286. § (3) bk./ref> Az elévülésre egyebekben a polgári jogi szabályokat kell alkalmazni azzal, hogy a munkavállaló igényének érvényesítésével kapcsolatos elévülési időt a felek nem rövidíthetik le.<ref>286. § (4) bk./ref>

Források[szerkesztés]

  • Földi András – Hamza Gábor: A római jog története és institúciói. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1996. ISBN 963-195-889-2
  • 1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről
  • a Munka Törvénykönyve

Jegyzetek[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]