Megrovás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A megrovás a magyar büntetőjog egyik intézkedési neme, egyben a legenyhébb szankció.

Jogszabály[szerkesztés]

71. § (1) Megrovásban kell részesíteni azt, akinek a cselekménye az elbíráláskor már nem veszélyes, vagy oly csekély fokban veszélyes a társadalomra, hogy a törvény szerint alkalmazható legkisebb büntetés kiszabása, vagy más intézkedés - ide nem értve az elkobzást és a vagyonelkobzást - alkalmazása is szükségtelen. (2) A megrovással a hatóság a rosszallását fejezi ki, és felhívja az elkövető figyelmét, hogy a jövőben tartózkodjék bűncselekmény elkövetésétől.

Története[szerkesztés]

A magyar büntetőjogban először az 1930. évi 34. tc. tette lehetővé az ítélethozatal mellőzését vétség vagy kihágás esetében, ha a bűnösség olyan csekély és a cselekmény tárgyi súlya annyira jelentéktelen volt, hogy a büntetés alkalmazása szükségtelennek bizonyult. Ezt átvette az 1950. évi Btá. is, majd figyelmeztetés néven került be az 1961-es Btk.-ba, s lényegében változatlan tartalommal megrovás néven 1978-tól része a büntetőjogunknak.

Elemzése[szerkesztés]

A megrovás a legenyhébb büntetőjogi jogkövetkezmény, méghozzá nevelő jellegű intézkedés. A megrovás a bűncselekmény elkövetőjének erkölcsi elítélését jelenti, más, ténylegesen bekövetkező joghátrány nélkül. Legfontosabb célja, hogy az elkövetőt törvénytisztelő magatartásra intse és nevelje.

A megrovásnak kettős tartalma van. Egyrészt a hatóság részéről az elkövető tudomására juttatott rosszallás, vagyis annak kifejezése, hogy a hatóság az elkövető cselekményét helyteleníti és rámutat az elkövető felelősségére. Másrészt felhívja az elkövetőt, hogy a jövőben tartózkodjék a bűncselekmények elkövetésétől. Mivel a törvény a "hatóság" kifejezést használja, így azt más jogalkalmazó szerv (pl. ügyész) is kiszabhatja.

Fiatalkorúak[szerkesztés]

Fiatalkorúakkal szemben is alkalmazható a megrovás intézménye.

Források[szerkesztés]

  • Nagy Ferenc - A magyar büntetőjog Általános Része. Korona Kiadó, 2004.