Kiutasítás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A kiutasítás egy büntetés, amely a korábbi magyar büntetőjogban a mellékbüntetések, a hatályos 2012. évi C. törvény rendelkezései között pedig a főbüntetések között kapott helyet.

Lényege az, hogy azt a nem magyar állampolgár elkövetőt, akinek a Magyarországon tartózkodása nem kívánatos, az ország területéről ki kell utasítani; a kiutasított köteles az ország területét elhagyni, és a kiutasítás tartama alatt nem térhet vissza.[1]

A kiutasítás a hasonlóságok ellenére sem azonos a kitiltással.

A hatályos szabályozás[szerkesztés]

A kiutasításról a Büntető Törvénykönyv 59. és 60. §-ai rendelkeznek.

Azt a nem magyar állampolgár elkövetőt, akinek az országban tartózkodása nem kívánatos, Magyarország területéről ki kell utasítani. A kiutasított köteles az ország területét elhagyni, és a kiutasítás tartama alatt nem térhet vissza.[2] Nem utasítható ki az, aki menedékjogot élvez. [3]

A szabad mozgás és tartózkodás jogával, valamint Magyarország területén letelepedettként vagy bevándoroltként tartózkodási joggal rendelkező személlyel szemben kiutasításnak csak olyan bűncselekmény elkövetése miatt lehet helye, amely 5 évi vagy azt meghaladó tartamú szabadságvesztéssel büntetendő.[4]

Azzal szemben,

  • a) aki Magyarország területén legalább 10 éve jogszerűen tartózkodik, vagy
  • b) aki Magyarország területén jogszerűen tartózkodik, és a családi élet tiszteletben tartásához való joga sérülne,

csak 10 évi vagy azt meghaladó tartamú szabadságvesztés kiszabása esetén lehet helye kiutasításnak, feltéve, hogy az elkövetőnek az országban tartózkodása a közbiztonságot jelentősen veszélyeztetné.[5]

A kiutasítás határozott ideig tart, vagy végleges hatályú.[6]

A határozott ideig tartó kiutasítás legrövidebb tartama 1 év, leghosszabb tartama 10 év.[7]

A határzár tiltott átlépése (Btk. 352/A. §), a határzár megrongálása (Btk. 352/B. §), valamint a határzárral kapcsolatos építési munka akadályozása (Btk. 352/C. §) esetén kiszabott végrehajtandó szabadságvesztés mellett, valamint a 85. § (1a) bekezdésben meghatározott esetben a kiutasítás nem mellőzhető. Amennyiben a kiutasítás határozott ideig tart, annak tartama a kiszabott szabadságvesztés tartamának kétszerese, de legalább két év. A kiutasítás tartamát években, hónapokban és napokban is meg lehet állapítani.[8]

Végleges hatállyal az utasítható ki, akit tízévi vagy azt meghaladó tartamú szabadságvesztésre ítélnek, és - figyelemmel a bűncselekmény kiemelkedő súlyára, az elkövetés jellegére, és az elkövető kapcsolataira - az országban tartózkodása a közbiztonságot jelentősen veszélyeztetné. A szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy végleges hatállyal nem utasítható ki.[9]

A kiutasítás tartama az ügydöntő határozat jogerőre emelkedésével kezdődik. A kiutasítás tartamába nem számít bele az az idő, amely alatt az elítélt szabadságvesztés büntetést tölt.[10]

A végleges hatályú kiutasítás alól a bíróság a kiutasítottat kérelmére mentesítheti, ha a kiutasítás óta tíz év eltelt, és a kiutasított arra érdemes.[11]

A nem kívánatos személy fogalma[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. 2012. évi C. törvény 59. § (1) bek.
  2. 2012. évi C. törvény 59. § (1) bek.
  3. 2012. évi C. törvény 59. § (2) bek.
  4. 2012. évi C. törvény 59. § (3) bek.
  5. 2012. évi C. törvény 59. § (4) bek.
  6. 2012. évi C. törvény 60. § (1) bek.
  7. 2012. évi C. törvény 59. § (2) bek.
  8. 2012. évi C. törvény 60. § (2a) bek.
  9. 2012. évi C. törvény 60. § (3) bek.
  10. 2012. évi C. törvény 60. § (4) bek.
  11. 2012. évi C. törvény 60. § (5) bek.