Ugrás a tartalomhoz

David Gemmell

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
David Gemmell
Élete
Született1948. augusztus 1.
 Egyesült Királyság, London
Elhunyt2006. július 28. (57 évesen)
 Egyesült Királyság, Hastings
Nemzetiségbrit
HázastársaStella Gemmell (második)
Pályafutása
Írói álneveRoss Harding (nem fantasy könyv esetén)
Jellemző műfaj(ok)heroikus (hősi) fantasy, low fantasy, történelmi fantasy
Első műveLegenda
KiadóiCentury
Hatottak ráJ. R. R. Tolkien, Stan Lee

David Andrew Gemmell (London, 1948. augusztus 1.Hastings, 2006. július 28.) brit fantasy író. Első műve az 1984-ben megjelent Legenda című hősi fantasy regénye nagy siker volt és megalapozta írói karrierjét. Halála után nevével fantasy írói díjat alapítottak.

Élete

[szerkesztés]

Korai évek

[szerkesztés]

Gemmell 1948-ban született Londonban. Még iskoláskorában ismerkedett meg J. R. R. Tolkien A hobbit c. regényével, amikor egyik tanára azt felolvasta az osztálynak. Akkor megkedvelte Tolkien műveit és a fantasy műfaját. Tizenhat évesen iskolai tanulmányait kénytelen volt megszakítani, mert szervezett szerencsejáték működtetéséért eljárás indult ellene és távoznia kellett az iskolából. Így a magas és jó erőben lévő Gemmell kétkezi munkásként és kocsmai kidobóemberként dolgozott a londoni Soho bárjaiban. Tehetsége volt az íráshoz, így később szabadúszó riporterként dolgozott a The Daily Mail, a Daily Mirror és a The Daily Express újságoknak is.

A Legenda születése

[szerkesztés]

1976-ban a 28 éves David Gemmell hátfájási panaszokkal orvoshoz fordult. Az előzetes vizsgálatok alapján felmerült a rák betegség esélye, így további részletes vizsgálatokra volt szükség. Ez idő alatt – hogy a félelemről és bizonytalanságtól elvonja a figyelmét – egy történet írásába kezdett. A vázlatos történet lehetséges betegségének metaforája lett. A történet egy elkeseredett és egyenlőtlen heroikus küzdelemről szólt. A támadó Nadír hordák a rákot jelképezték, a velük szemben álló erőd, a Dros Delnoch pedig ő maga volt (az erőd grófja rákbetegségben hal meg a történet szerint). A regény befejezésével megvárta a vizsgálati eredményeket és a befejezést ez alapján írta meg. A vizsgálatok végül is kizárták a betegséget, de megszületett a „Legenda” vázlata. Gemmell azonban nem tartotta jónak, így nem foglalkozott a publikálással. Végül egy barát – aki olvasta a vázlatot – biztatására átírta és a Century könyvkiadónak eladta a kiadási jogokat 1982-ben.

A kiadó végül 1984-ben adta ki a könyvet és hatalmas siker lett. A könyv gyorsan az eladási listák élére került és Gemmell egy csapásra ismert és elismert fantasy író lett.

Írói karrier

[szerkesztés]
Erőszakos környezetben nőttem fel és ismerem az erőszakot. Ez azt jelenti, hogy amikor akció jeleneteket írok erőszakos karakterekkel, akkor tudok honnan meríteni [1]
– David Gemmell

Aktív író volt és élet folyamán több mint 30 regényt írt (ebből egyet Stella Gemmell, a második felesége fejezett be). A termékeny és tehetséges író jókor volt jó helyen, ugyanis a szerepjáték hatására a 80-as 90-es években a fantasy keresett műfajjá vált. Gemmell specialitása a hősi (heroic) fantasy lett és mivel regényeiben minimális volt a varázslatok és a mágikus lények száma, így az ún. „low fantasy”, vagyis az enyhe fantasy koronázatlan királyának is tekinteték, amely stílusban időnként George R. R. Martin is jeleskedik.

A Legenda után következő művek szintén e sikerkönyv világában, Drenaiban játszódnak és a Legendában nyitva marad kérdésekre és utalásokra építve lassan kialakult a tizenegy részes „Drenai saga”. Habár az 1980-as években csak két új rész készül el, de az évek folyamán újabb és újabb könyvvel gazdagodott a széria, melynek utolsó darabja 2004-ben került kiadásra. 1986-ban elbocsátják állásából, mert a harmadik könyvében, az Árnyjáróban (Waylander) kollégái nevét használja fel a történet karaktereihez. Ezután főállású író lesz.

Még a 80-as években – elszakadva Drenai világától – új hősöket és világokat alkotott. John Shannow történetei szokatlan módon a Földünkön játszódik, egy poszt-apokaliptikus (világvége utáni) jövőben. Egy esetben, teljesen elszakadva a fantasy világtól, ír egy krimi thrillert is „White Knight, Black Swan” (1993) címmel, de a stílusváltás miatt Ross Harding néven publikálja. A „görög” és „Trója” sorozattal kipróbálja magát a történelmi fantasy stílusban is, sikerrel. Természetesen hősi fantasy regényeket is ír még folyamatosan.

2006-ban egy alaszkai utazáson rosszul lett. Azonnal hazautazott Angliába, ahol szívműtétet végeztek rajta. Néhány nap után haza térhetett otthonába és folytathatta az írást. 2006. július 28-án – nem sokkal 58. születésnapja előtt – írás közben halt meg, szívkoszorúér szűkületben. Az éppen akkor írt regénye, a Trója sorozat utolsó részét (Troy: Fall of Kings) végül felesége fejezi be.

Művei

[szerkesztés]

Magyarországon még nem jelent meg az összes könyve, de a kiadó tervei között szerepel az összes mű lefordítása.[2]

A "Legenda" és a "Király a kapun túl(ról)" című műveit dr. Máyer Júlia fordította magyarra, a többi regényt pedig Sziklai István.

Drenai saga

[szerkesztés]

A lista a történetek kronológiája szerinti sorrendet követi (11 mű; zárójelben a javasolt olvasási sorrend):

  • Árnyjáró 2003, (Waylander) (1986) – (3)
  • A farkas birodalma 2003, (Waylander II: In the Realm of the Wolf) (1992) – (4)
  • Árnyak hőse 2003, (Hero in the Shadows)(2000) – (5)
  • Legendás Druss első krónikája (The First Chronicles of Druss the Legend) (1993) – (6)
  • Haláljáró legendája (The Legend of Deathwalker) (1996) – (7)
  • Fehér Farkas (White Wolf) (2003) – (10)
  • Legenda (Legend) (1984) – (1)
  • Király a kapun túl(ról) (The King Beyond the Gate) (1985)- (2)
  • Kallódó hősök (Quest for Lost Heroes) (1990) – (8)
  • A tél harcosai 2006, (Winter Warriors) (1996) – (9)
  • A Nappal és Éjjel kardjai 2006, (The Swords of Night and Day) (2004) – (11)

Rigante ciklus

[szerkesztés]
  • Kard a viharban (Sword in the Storm) (1999)
  • Éjféli sólyom (Midnight Falcon) (2000)
  • Hollószív (Ravenheart) (2001)
  • Viharlovas (Stormrider) (2002)

Trója sorozat

[szerkesztés]

Történelmi regény.

  • Trója – Az Ezüst Íj Ura I-II. (Troy: Lord of the Silver Bow) (2005)
  • Trója III. – A Villámlás Pajzsa (Troy: Shield of Thunder) (2006)
  • Trója IV. – Királyok Bukása (Troy: Fall of Kings) (2007) – Stella Gemmell fejezi be.

Görög sorozat

[szerkesztés]

Történelmi fantasy.

  • Makedónia oroszlánja (Lion of Macedon) (1990)
  • A sötét herceg (Dark Prince) (1991)[3]

A Hatalom Kövei (Sipstrassi) sorozat

[szerkesztés]

Az Artúr mondakört és Atlantisz mitológiáját dolgozza fel. (Delta Vision kiadó)

  • A Kísértetkirály (Ghost King) (1988)
  • A Hatalom utolsó Kardja (Last Sword of Power) (1988)

Jon Shannow sorozat

[szerkesztés]

Földön játszódó poszt-apokaliptikus történet, amelyben a „Sipstrassi” sorozat egyes elemei is megjelennek.

  • Árnyékok farkasa (Wolf in Shadow) (1987)
  • Az utolsó örző ("The Last Guardian") (1989)
  • Vérkő ("Bloodstone") (1994)

A Sólyomkirálynő sorozat

[szerkesztés]
  • A Vaskezű lánya (Ironhand's Daughter) (1995)
  • The Hawk Eternal (1995)

Egyéb fantasy könyvei

[szerkesztés]
  • Knights of Dark Renown (1989)
  • Morningstar (1992)
  • Dark Moon (1996)
  • Echoes of the Great Song (1997)

Ross Harding név alatt kiadott regény

[szerkesztés]

Szokásos műfajától eltérően nem fantasy könyv, így más írói nevet használt. Magyarul még nem jelent meg.

  • White Knight, Black Swan (1993)

Magyarul

[szerkesztés]
  • Legenda; ford. Máyer Júlia; Valhalla Páholy, Bp., 1994
  • Király a kapun túl; ford. Máyer Júlia; Valhalla Páholy, Bp., 1999
  • Árnyjáró; ford. Sziklai István; Delta Vision, Bp., 2003
  • A farkas birodalma; ford. Sziklai István; Delta Vision, Bp., 2003
  • Árnyak hőse rnyjáró, a gyilkos az ősi gonosz nyomában; ford. Sziklai István; Delta Vision, Bp., 2003
  • Legendás Druss első krónikája; ford. Sziklai István; Delta Vision, Bp., 2004
  • The lost saint. Fehér farkas; ford. Sziklai István; Delta Vision, Bp., 2004
  • Haláljáró legendája; ford. Sziklai István; Delta Vision, Bp., 2004
  • Legenda; ford. Máyer Júlia; 2. jav. kiad.; Delta Vision, Bp., 2005
  • Király a kapun túl; ford. Máyer Júlia; 2. jav. kiad.; Delta Vision, Bp., 2005
  • Kallódó hősök; ford. Sziklai István; Delta Vision, Bp., 2005
  • A nappal és éjjel kardjai. Elátkozott Skillgannon regénye; ford. Sziklai István; Delta Vision, Bp., 2006 (Gemmell-könyvek)
  • A tél harcosai; ford. Sziklai István; Delta Vision, Bp., 2006 (Gemmell-könyvek)
  • Kard a viharban. Rigante-ciklus I. kötet; ford. Sziklai István; Delta Vision, Bp., 2007 (Gemmell-könyvek)
  • Éjféli sólyom. Rigante-ciklus II. kötet; ford. Sziklai István; Delta Vision, Bp., 2007 (Gemmell-könyvek)
  • Hollószív. Rigante-ciklus III. kötet; ford. Sziklai István; Delta Vision, Bp., 2008 (Gemmell-könyvek)
  • Viharlovas. Rigante-ciklus IV. kötet; ford. Sziklai István; Delta Vision, Bp., 2009 (Gemmell-könyvek)
  • Trója. Az ezüst íj ura, 1-2.; ford. Sziklai István; Delta Vision, Bp., 2010 (Gemmell-könyvek)
  • Trója. A villámlás pajzsa; ford. Sziklai István; Delta Vision, Bp., 2012 (Gemmell-könyvek)
  • Makedónia oroszlánja; ford. Sziklai István; Delta Vision, Bp., 2013 (Gemmell-könyvek)
  • David Gemmell–Stella Gemmell: Trója. Királyok bukása; ford. Sziklai István; Delta Vision, Bp., 2013 (Gemmell-könyvek)
  • Vérkő. John Shannow 3. kötet; ford. Sziklai István; Delta Vision, Bp., 2017
  • A Vaskezű lánya. A Sólyomkirálynő 1. kötete; ford. Sziklai István; Delta Vision, Bp., 2020
  • Az örökkévaló sólyom. A Sólyomkirálynő sorozat 2. kötete; ford. Sziklai István; Delta Vision, Bp., 2020

Egyéb

[szerkesztés]
  • Legendák. Történetek David Gemmel emlékére; szerk. Ian Whates; Delta Vision, Bp., 2016

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. I grew up with men of violence. I understand men of violence. It means that when I write actions scenes and when I have violent characters, I have a very strong feel for that.
  2. Kiadó fóruma (Deltavision). [2016. március 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. május 8.)
  3. Kiadó - megjelenések (Delta Vision)[halott link]/

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]