Dalmát faligyík
A dalmát faligyík (Dinarolacerta mosorensis vagy Lacerta mosorensis) vagy Mosor-faligyík a hüllők (Reptilia) osztályába, a pikkelyes hüllők (Squamata) rendjébe, a gyíkok (Sauria) alrendjébe és a nyakörvösgyíkfélék (Lacertidae) családjába tartozó faj.
 | ||||||||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| ||||||||||||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||||||||||
Sebezhető      
| ||||||||||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||||||||||
| Dinarolacerta mosorensis (Kolombatović, 1886) | ||||||||||||||||||||||||||
| Szinonimák | ||||||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Dalmát faligyík témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Dalmát faligyík témájú kategóriát. |
Megjelenése[szerkesztés]
A dalmát faligyík egy lapított testű gyíkfaj hosszú fejjel és lapított farokkal. A legtöbb mediterrán és általában az összes gyíkhoz képest fő jellemzője, hogy feje és teste erősen lapított. Orrától a kloákáig 7 centiméteresre nő meg, a farka pedig körülbelül kétszer ilyen hosszú. Lábain hosszú ujjai vannak, erős karmokkal.[1]
Hátának felülete kissé fényes, barna, szürkés- vagy olajbarna, sötétebb foltokkal. Egyes példányoknál hiányoznak a sötét jegyek. Oldalai többnyire sötétebbek, a pettyezés pedig a hát közepére is korlátozódhat. Testének alsó része petty nélküli, és a felnőtt állatoknál gyakran szalma- vagy zöldessárga, néha narancssárga, de lehet fehér vagy szürke is; a nőstények hasa néha ólomszürke lehet.[2] A nagyon fiatal állatok felül csaknem feketések, így a jellegzetes foltozás alig látható. Ezen szín a farkon fokozatosan világos vasszürkére változik, ahogy a test alsó oldala is. Más szerzők szerint a fiatalok hasonlóak az idősebbekhez, csak sápadtabb hasúak. A fogságban született fiatalok nagymértékben hasonlítottak a felnőttekre, kivéve, hogy részben kék volt a farkuk. Ez a kék színezés nem annyira intenzív, mint más fajoknál.[3]
A Magas-Dinaridákon lévő hűvös, párás élőhelyhez alkalmazkodva a tojásrakás során az embriók már részben kifejlődnek. Ez a gyíkok kelési idejét 30 napon belülire rövidíti.
Elterjedése, élőhelye[szerkesztés]
Ez a szikla- és hegylakó gyík a part menti karszthegységek vagy a Dinaridák nedves régióiban él 450-1900 méteres tengerszint feletti magasságban.[4] Elterjedése az Adriai-tenger partjától Európa fő vízgyűjtőjéig terjed, és a Tara-szorosban eléri a Duna vízgyűjtő területét. Dél-Horvátországban, Montenegróban és Hercegovinában egy elkülönült, elszigetelt hegyláncokra tagolt elterjedési területe van. A karsztos sziklaalakzatok magas hegyekben, például a szub-Adriai Orjenben a Kotori-öbölben vagy a magas-dinári Durmitor-hegységben, a parttól távol, élőhelyül szolgálnak, ahol mindig réteges vagy partos, hatalmas mészkősziklákon élnek, amelyek a Šibljak formációban (lombos szupra-mediterrán bokorképződmények), páncélfenyő-erdőben vagy borókabokorban, néha víz közelében találhatók.[5] Jelen lehet Észak-Albániában is, de ennek megerősítéséhez további felmérésekre van szükség.[6]
A dalmát faligyík egyes élőhelyei oromediterrán reliktumhelyeknek számítanak, ahol a faj többé-kevésbé biogeográfiai szigeteken, nedves hegycsoportokon él. Itt az interglaciális periódusokban alacsonyabb tengerszint feletti magasságban lévő gleccserei visszavonulási területeiről függőleges vándorlás útján hűvösebb és nedvesebb zónákba menekült.[7]
Csak 2007-ben sikerült a nagyon hasonló és közeli rokonságban álló prokletijei gyíkot a montenegrói Prokletijéből, mint kriptofajt a dalmát faligyíkról leválasztani. A dalmát és prokletijei faligyíkok genetikailag elszigetelt populációi a jégkorszaki lehűlés és a Morača-kanyon mély bevágása által okozott térbeli elkülönülés miatt, egymást helyettesítő fajként - amelyek egyébként hasonló élőhelyeken élnek - keletkeztek egy erősen megkönnyebbült élőhelyen. Kívülről nézve csak néhány megkülönböztető jegy van a két faj között, különösen azonban a prokletijei gyík kisebb marad a dalmát faligyíknál.
Életmódja[szerkesztés]
A dalmát faligyík félénk, de kíváncsi állat. Nagyon mozgékony, ügyesen mászik, és könnyedén tud több méter szélesen és mélyen átugrani a karsztréseken,[8] az úgynevezett karrmezőkön. Kisebb csoportokban is megfigyelhetők, és mindig csupasz sziklákon találhatók. Téli szálláshelyeiről már áprilisban, egy hónappal az alacsonyabban élő fajok után bújik elő. Július végén és augusztus elején négy-hat tojást raknak, a tojások viszonylag nagyok és rózsaszín árnyalatúak. A bab alakú tojások 10-15 milliméter hosszúak és 6-8 milliméter átmérőjűek; a fiatal állatok szeptember végén kelnek ki. Az állatok júniusban párosodnak, a tojásrakás július közepe és vége között zajlik, a kelési idő pedig 23 nap.[9] Az összes gyík közül a dalmát faligyík kelési ideje a legrövidebb.
Téli pihenőjére októberben vonul. Bár nagyon félénk természetű faj, állítólag fogságban kifejezetten bizalmas.[8] Természetes élőhelyén a dalmát faligyík nagy számban fordul elő, ami a faj kevés ellenségének is tulajdonítható magashegységi biotópjaiban.
Természetvédelmi helyzete[szerkesztés]
A dalmát faligyík területileg igen korlátozott elterjedése és különleges élőhelye miatt Európa egyik legritkább gyíkja. Mint minden európai hüllő, e faj is szerepel a Berni Egyezmény II. függelékében,[10] így az Európai Unión belül szigorú védelmet élvez; az állatokat nem szabad megölni vagy elfogni.
A fajt a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) sebezhetőként sorolja be, mivel elterjedési területe 2000 négyzetkilométernél kisebb és erősen szétaprózódott, élőhelyének kiterjedése és minősége csökken. A fakitermelés miatti megfelelő élőhely elvesztése fenyegeti, a védett területeken belül is. A múltban az állatok kisállat-kereskedelem céljára történő begyűjtése is veszélyt jelentett; valószínű, hogy a kis léptékű illegális kereskedelem folytatódik.[6]
Fordítás[szerkesztés]
Ez a szócikk részben vagy egészben a Mosoreidechse című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Mosor rock lizard című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
További információk[szerkesztés]
- Franz Steindachner: Über die typischen Exemplare von Lacerta mosorensis Kolomb. (1886) (Lacerta koritana Tom., 1889). In: Annalen des k.k. Naturhistorischen Hofmuseums. Bd. VII, Heft 3, Wien 1892, S. 235–241. (jstor.org, PDF) Tafel XVI mit Lithographie der Mosoreidechse auf Biodiversity Heritage Library
- Axel Kwet: Reptilien und Amphibien Europas. Kosmos, Stuttgart 2005, ISBN 3-440-10237-8, S. 152.
- Verbreitungskarte im Reptilien-Atlas des Europäischen Herpetologischen Vereins Archiválva 2016. február 18-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Fotos der Mosoreidechse auf www.herp.it
- Dinarolacerta mosorensis a The Reptile Database-ben
- Research, Conservation and Promotion of the Endemic Balkan Rock Lizards (Dinarolacerta spp.) in Montenegro by Katarina Ljubisavljević
- Projekt-Seite zum Schutz der Mosoreidechse und Dinarolacerta montenegrina in Montenegro (szerbül) Archiválva 2021. december 29-i dátummal a Wayback Machine-ben
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Arnold, E. Nicholas; Ovenden, Denys W. (2002). Field Guide: Reptiles & Amphibians of Britain & Europe. Collins & Co. p. 168. ISBN 9780002199643.
- ↑ Wolfgang Böhme (Hrsg.): Handbuch der Amphibien und Reptilien Europas. 1984, S. 292.
- ↑ Wolfgang Böhme (Hrsg.): Handbuch der Amphibien und Reptilien Europas. 1984, S. 296.
- ↑ J. Crnobrnja-Isailovic, G. Dzukic: Lacerta mosorensis Kolombatovic, 1886. In: J. P. Gasc, A. Cabela, J. Crnobrnja-Isailovic, D. Dolmen, K. Grossenbacher, P. Haffner, J. Lescure, H. Martens, J. P. Martínez Rica, H. Maurin, M. E. Oliveira, T. S. Sofianidou, M. Veith, A. Zuiderwijk (Hrsg.): Atlas of amphibians and reptiles in Europe. (= Collection Patrimoines Naturels. 29). Societas Europaea Herpetologica, Muséum National d'Histoire Naturelle & Service du Patrimoine Naturel, Paris 1997, ISBN 2-86515-103-4, S. 251.
- ↑ Pavle Cikovac: Soziologie und standortbedingte Verbreitung tannenreicher Wälder im Orjen-Gebirge (Montenegro). Diplomarbeit. München 2002, S. 85. (academia.edu, PDF)
- ↑ a b https://www.iucnredlist.org/species/61526/12504486
- ↑ J. Crnobrnja-Isailovic, G. Dzukic: Lacerta mosorensis Kolombatovic, 1886. 1997, S. 251.
- ↑ a b Wolfgang Böhme (Hrsg.): Handbuch der Amphibien und Reptilien Europas. 1984, S. 299.
- ↑ Wolfgang Böhme (Hrsg.): Handbuch der Amphibien und Reptilien Europas. 1984, S. 299.
- ↑ Appendix II der Berner Konvention
