Dózse-palota (Velence)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Velence és lagúnája
Világörökség
Wenecja Palac Dozow.JPG
A palota a vízről nézve
Adatok
Ország Olaszország
Típus Kulturális helyszín
Kritériumok I, II, III, IV, V, VI
Felvétel éve 1987
Elhelyezkedése
Dózse-palota (Velence)  (Olaszország)
Dózse-palota (Velence)
Dózse-palota (Velence)
Pozíció Olaszország térképén
é. sz. 45° 26′ 01″, k. h. 12° 20′ 25″Koordináták: é. sz. 45° 26′ 01″, k. h. 12° 20′ 25″
Porta della Carta
A Nagyterem Guardi festményén
Ádám és Éva
Venice - Doge's Palace - Loggia on the Piazzetta 01.jpg
Tiepolo: A tenger hódolata Velencének (a múzeum gyűjteményéből)
Quentin Massys: Ecce homo (a múzeum gyűjteményéből)

A Dózse-palota (előfordul Doge-palota alakban is, olaszul helyesen Palazzo Ducale) az egykori Velencei Köztársaság fejének, a dózsének palotája, Velence egyik legismertebb műemléke, a gótikus világi építészet egyik velencei remeke. A Szent Márk-székesegyház mellett, a Libreriával szemben fekszik a Piazzettán.

Az épület a Museo Civici Veneziani intézményéhez tartozik, az itt vásárolt belépővel az intézmény többi filiáléja is látogatható.

Építésének története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Korábban elpusztult, hasonló rendeltetésű épületek helyén épült a 14-15. században több szakaszban. Az első dózsevár még a 9. század elején épült, a székhely Rialtóról a Szent Márk-szigetre került át. Ez 976-ban leégett, helyébe újat építettek, amit 1106-ban pusztított el tűzvész. A következő épületet 1177-ben Barbarossa Frigyes látogatása előtt lebontották, hogy helyére újat építsenek, ebből a jelenlegi nem őrzött meg semmit, csak bejárattól balra egy saroktornyot.

A jelenleg látható palotát 1340-ben kezdték el építeni, elsőként a vízparti szárny készült el 1365-re. Teljesen 1424-ben fejezték be, majd pedig többször restaurálták. A Nagytanács 1419. július 30-án tartotta itt első ülését. Itt találhatók az egykori köztársasági testületek hivatalai, gyűléstermei is.

Az épület leírása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az épület a vízről nézve nyújtja a legimpozánsabb látványt, Claude Monet is így festette meg. Ezt a homlokzatot folytatja a nyugati szárny, mely a Piazzettára néz. A nyugati szárny díszes késő gótikus kapuzattal kapcsolódik (Porta della Carta) a San Marcóhoz. A harmadik, keleti szárny a legfiatalabb, ez javarészt reneszánsz, külső homlokzata dísztelen. Ide ível át a Sóhajok hídja, mely a szomszédos börtönnel létesít kapcsolatot.

A 75 m x 100 m széles zárt épülettömb az itáliai lakóházak mintájára belső udvar körül van kiépítve. Az alsó árkádsor, melyet korára való tekintettel lecseréltek s bevittek a múzeumba, leginkább szerkezeti jelentőségű. A második emeleti loggia finom kőcsipkével ellátott, a harmadik emeletet efölött két színben márványlapok borítják. Három szabadon álló és a templomhoz épült hátsó szárnya tágas, téglalap alakú, árkádok által övezett udvart zár be.

  • A 36 oszlopfő a középkori faragóművészet nagybecsű értékei.
  • Magas falfelület széles, csúcsíves ablakokkal, középen erkéllyel, feljebb kis körablakokkal. Kétszínű, márványból készült rombuszminta a falsíkokon (fehér és vörös kockákból rakva, átlós mintázat) díszíti.

Homlokzatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A legkorábban épült déli szárny a vízpartra néz, a földszinten 17 gótikus boltívvel, az első emeleten 34 szamárhátíves csúcsívvel. A második emeleten található a Nagytanács terme. A középső páholy Jacobello, Pierpaolo dalle Mansegne, Filippo Calendario, Pietro Baseio alkotása. A középső balkonos ablakokat Pier Paolo dalle Mansegna készítette.

A nyugati homlokzat a XV. században épült. 1424-ben határozták el lebontását és újjáépítését, majd csak 1438-ban készült el. Ide kapcsolódik a Porta della Carta, mely Giovanni és Bartolomeo Bon műve. A közelben található Állami Irattárról kapta nevét. Gazdagon díszített, gótikus kapujának plasztikus képén Foscari dózse térdel Szent Márk oroszlánja előtt, Velence allegóriája az igazságosság képében. A Piazzetta felőli homlokzat középső erkélye 1577-79-ből származik, Alessandro Vittoria készítette, szimbolikus: az igazságosság jelképe.

Palotasarkok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Piazzetta sarkán: Ádám és Éva a kígyóval
  • Ponte della Paglia sarkán (Sóhajok hídja felé): A részeg Noé
  • Szent Márk templom felől: Salamon ítélete
  • A három épületsarkon három arkangyal látható, Velence létének szimbólumait jelenítik meg: Rafael a Kereskedelem, Gábriel a Béke, Mihály a Háború.

Udvara[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az árkádos udvari homlokzatok részben gótikusak, a későbbi szárnyakon reneszánsz díszítés, mely főként Sansovino műve. Szintén az ő alkotása az Óriások lépcsőjének két monumentális alakja, Mercur és Neptun. E lépcső a keleti szárnyhoz vezet fel, nem látogatható. Az udvar közepén díszkút. Jól látszik a Szent Márk-székesegyház is.

Belső termek – a múzeum[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A palota belső díszítésében évszázadokon keresztül több tucat művész dolgozott, köztük Guarentino freskófestő és Jacopo Tintoretto. Michele Steno dózse adott megbízást a Nagyterem intarziás borítására. A tűzvészektől rongált gótikus belsőket reneszánsz és barokk részletekkel cserélték ki.


Képtár, gyűjtemények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az épület szinte minden terme festmények tucatjait sorakoztatja fel. Külön érdemes megemlíteni Tintoretto Paradicsomát, a világ legnagyobb méretű vásznainak egyikét, mely a Nagyteremben van a dózse trónja fölött. Őriznek egy eredeti gótikus freskót is. A múzeum gazdag képtárában Hieronymus Bosch, Quentin Massys, és Giovanni Battista Tiepolo festményei is láthatók.

A múzeum gazdag gyűjteménnyel rendelkezik a középkori és kora újkori hadviselés tárgyi emlékeiből, érmékből. Külön említendő a dózsék hagyatéka, a lakótermek berendezési tárgyai, reneszánsz és barokk kori használati tárgyak, a dózsék által megrendelt egyéni és csoportos portrék, egy hatalmas földgömb és párja, ugyanakkora éggömb - az akkor ismert világ legpontosabb ábrázolásai.

Az eredeti gótikus oszlopokat is az épületbe mentették be. Kiállítás van a palota építéstörténetéről, emellett időszaki kiállítások is megtekinthetők, ezekre külön kell belépőjegyet váltani.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Szentkirályi Zoltán - Détshy Mihály: Az építészet rövid története
  • Művészeti lexikon I–IV. Főszerk. Zádor Anna, Genthon István. 3. kiad. Budapest: Akadémiai. 1981–1983.
  • Pogány Frigyes: VELENCE Corvina K. (a palotáról több részlettel) Budapest, 1979. ISBN 963-13-0608-9

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Dózse-palota (Velence) témájú médiaállományokat.