Csendes-óceáni osztriga
 | ||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 Szétnyitott példány
| ||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||
| ||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||
| Crassostrea gigas (Thunberg, 1793) | ||||||||||||||||
| Szinonimák | ||||||||||||||||
| ||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Csendes-óceáni osztriga témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Csendes-óceáni osztriga témájú médiaállományokat és Csendes-óceáni osztriga témájú kategóriát. |
A csendes-óceáni osztriga (Crassostrea gigas) a kagylók (Bivalvia) osztályának fonálkopoltyúsak (Ostreoida) rendjébe, ezen belül az osztrigafélék (Ostreidae) családjába tartozó faj.
Előfordulása[szerkesztés]
A csendes-óceáni osztriga eredeti előfordulási területe a Csendes-óceán ázsiai partjainál volt. Később pedig betelepítették Észak-Amerika, Európa, Ausztrália és Új-Zéland tengervizeibe is.
Megjelenése[szerkesztés]
A héjának méretét nagy mértékben befolyásolja az a hely ahol éppen él. A nagy, kerekített, kiemelkedésekkel rendelkező héja igen durva tapintású, főleg a széleknél. A két héj eltér egymástól úgy méretben, mint alakban. A jobb oldali héj közepesen bemélyedt. A színezete példánytól függően változó, azonban általában a fehértől a szürkéig változik. A kifejlett példányok mérete 80-400 milliméter között lehet.
Életmódja[szerkesztés]
A folyótorkolatok környékeit választja élőhelyül, ahol az árapálytérségben vagy az alatt telepszik le. 40 méternél mélyebbre nem hatol le. Főleg sziklákra vagy nagy kövekre tapad rá, de ha ezek nincsenek, akkor a homokos és iszapos tengerfenék is megfelel. Akár nagyobb, héjas állatokra is rátapadhat. A lárva gyakran a felnőtt héjára tapad. Ahová sok osztriga lárva telepszik le, ott akár osztrigaszirtek jöhetnek létre. Ennek a kagylónak a tökéletes vízsósság 20 és 35 ppt között van, azonban jól tűri a 38 ppt is, de ilyen feltételek között nemigen szaporodik. A vízhőmérséklet az 1,8 és 35 Celsius-fok között lehet.[1]
A vadonban akár 30 évig is élhet; a tenyésztett példányokat 18-30 hónaposan gyűjtik be.[1]
A csendes-óceáni osztriga állományokat és tenyészeteket számos ragadozó támadja.[2] Közülük a legfőbb támadók a rákokhoz tartozó (Metacarcinus magister, Cancer productus és Metacarcinus gracilis), a tüskéscsigák (Muricidae) családjában levő Urosalpinx cinerea és ezek a tengericsillagok (Asteroidea): Pisater ochraceus, Pisater brevispinus, Evasterias troschelii és Pycnopodia helianthoides.[2]
Továbbá betegségeket okozó vírusok és baktériumok (Mikrocytos mackini, Norcardia crassoteae),[3] valamint az ember által okozott tengervizek szennyezettsége is kárt tesznek az állományokban.[4]
A Macrochiron fucicolum, Modiolicola bifida, Myicola ostreae, Mytilicola intestinalis, Mytilicola orientalis, Ostrincola similis és Pseudomyicola spinosus nevű evezőlábú rákok (Copepoda) élősködnek rajta.
Szaporodása[szerkesztés]
Habár általában nőstény és hím példányokból áll ez a faj, azért vannak hímnős egyedek is.[5] Körülbelül 20 Celsius-fokos vízhőmérsékleten kezdenek szaporodni. A nőstény igen termékeny; egy szaporodási időszak alatt akár 50-200 millió petét termel.[5]
Felhasználása[szerkesztés]
Úgy Ázsiában, mint a betelepített helyeken ipari mértékű tenyésztése folyik. 2000-ben a tenyésztett osztrigafélék 98%-át a csendes-óceáni osztriga alkotta.[6] 2003-ban, a világ összes csendes-óceáni osztrigáját 3,69 milliárd amerikai dollárra becsülték, ennek több, mint a felét Ázsia termelte.[7]
2012-ben feltárták ennek az osztrigának a genomját; ebből pedig kitudódott, hogy az állatnak olyan génjei vannak, melyek megkönnyítik átvészelni a környezeti stresszeket.[8]
Képek[szerkesztés]
-
A vadonban kékkagylókkal társulva -
-
-
Thaiföldi példány egyik -
héjának mindkét oldala -
Ételként elkészítve
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ a b Pacific Oyster factsheet, Food and Agriculture Organization of the United Nations (FAO)
- ↑ a b [1] Nonindigenous aquatic species of concern for Alaska: Pacific oyster fact sheet
- ↑ Greening, G.E., and McCoubrey D.J. 2010. Enteric Viruses and Management of Shellfish Production in New Zealand. Food Environ Virology, 2:167–175
- ↑ [2] Arnold T. 2009.,Toxicity, Shellfish. Medical Director of Louisiana Poison Control Centre
- ↑ a b Quayle, D.B (1969). Pacific oyster culture in British Columbia, p. 23. First Edition. Ottawa: The Queen’s Printer.
- ↑ [3] Archiválva 2011. február 16-i dátummal a Wayback Machine-ben, Australian Aquaculture Portal
- ↑ The State of World Fisheries and Aquaculture (SOFIA)
- ↑ (2012) „The oyster genome reveals stress adaptation and complexity of shell formation”. Nature 490 (7418), 49–54. o. DOI:10.1038/nature11413. PMID 22992520.
Források[szerkesztés]
- Crassostrea gigas (Thunberg, 1793) WoRMS
- Thunberg C. P. (1793). Tekning och Beskrifning på en stor Ostronsort ifrån Japan. Kongliga Vetenskaps Academiens Nya Handlingar, 14(4-6): 140-142, 1 pl, available online at https://books.google.es/books?id=tMM4AAAAMAAJ&pg=PA140
- Coan, E. V.; Valentich-Scott, P. (2012). Bivalve seashells of tropical West America. Marine bivalve mollusks from Baja California to northern Peru. 2 vols, 1258 pp.
Fordítás[szerkesztés]
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Pacific oyster című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
További információk[szerkesztés]
- Crassostrea gigas, Food and Agriculture Organization of the United Nations
- Pacific oyster, United States National Oceanic and Atmospheric Administration
- http://findarticles.com/p/articles/mi_m0QPU/is_2_24/ai_n15384489
- https://web.archive.org/web/20061223014748/http://www.stefannehring.de/downloads/142_Nehring-2003_Aliens-17_pacific-oyster.pdf
