Családnév
A családnév, vagy másik jellemző magyar elnevezéssel vezetéknév a személyneveknek az a része, melyet a gyermek többnyire egyik vagy mindkét szülőjétől örököl, szemben az utónévvel (keresztnévvel), ami „személyre szóló”. A vezetéknév Magyarországon napjainkban miniszteri engedéllyel változtatható meg. A gyermek apjától vagy anyjától örökölheti (mindkét esetben csak úgy, ha a szülő a házasságban megtartotta a saját vezetéknevét); illetve örökölheti mindkét szülője vezetéknevét kötőjellel egybekötve vagy kötőjel nélkül, tetszőleges sorrendben, amely legfeljebb kéttagú lehet. A leendő házaspárok a házasságkötés előtt nyilatkoznak születendő gyermekeik családnevéről, amit az első gyermek születéséig módosíthatnak. A magyar törvények szerint az egy házasságból született testvéreknek azonos vezetéknevet kell viselniük.
Napjainkban Európában a legtöbb ország már nem tesz különbséget a házasságban és az azon kívül született gyermekek közt azt a jogukat tekintve, hogy apjuk nevét viselhessék, de az apának ilyenkor elismerő nyilatkozatot kell tennie.
A legtöbb országban a keresztnév megelőzi a családnevet. A nálunk használatos, ún. keleti névsorrend még egyes ázsiai országokban fordul elő (Kínában, Japánban, Koreában és Vietnámban).
Kialakulása[szerkesztés]
A családnevek Magyarországon a 13. század végén jelentek meg, először csak szórványosan, a nemesség körében. A jobbágyság körében a kételemű név csak a 16. század elején vált általánossá.[1]
A vezetéknevek szerepe kezdetben az egyező keresztnevű emberek megkülönböztetése volt, leggyakrabban az illető foglalkozására (pl: tímár, kovács, szabó), kinézetére (pl: kis, nagy, vagy akár medve, utalva nagy termetére) vagy belső jellemzőire (pl: bátor, gazdag, fukar) vagy azok ellenkezőjére utalt. Kaphatta földesura rangjáról is (pl. király, herceg, gróf, báró). Ez a név általában nem öröklődött, de fokozatosan a „Bátor Mihály, Béla fia” forma miatt egyre gyakoribb lett, hogy ez a ragadványnév egy egész családot vagy akár több nemzedéket is jelölt.
Más kultúrkörökben a vezetéknevet az apa keresztnevéből képzett név (patriarchális társadalmakban legalábbis) helyettesítette, „Mihály fia Béla” formában.
A szláv kultúrákban jellemző például az, hogy az örökölt családnév mellett megjelenik az apai név is, például az orosz „Lev Nyikolajevics Tolsztoj” névben „Tolsztoj” a családnév, „Nyikolaj” volt az apa neve (így az „Nyikolajevics” forma az „Nyikolaj fia” jelentésű) és „Lev” magának az írónak a keresztneve.
A származás megjelölésére használták a de genere (nemzetségből) latin nyelvű kifejezést a kora középkorban. Körülbelül a 14. századig volt használatos a keresztnév mellett az apa vagy valamelyik előd nevével, esetleg a lakóhely elnevezésével kapcsolatban. Például: De genere Dénes = Dénes fia, rövidített formája „de”, Dénes de Zala = Zalai Dénes. A családnevek kialakulásával általános használata megszűnt. Leonardo da Vinci neve is hasonló eredetű, aki a toszkán Vinci nevű város melletti kis faluban (Anduan) született.
A 13–14. században kialakuló magyar családnevek eredete[szerkesztés]
- személynévből (pl.: Gábor, Péterfi)
- helynévből (pl.: Pécsi, Budai)
- foglalkozásnévből (pl.: Kovács, Takács)
- nemzetiséget jelentő szóból (pl.: Török, Magyar)
- tulajdonságot jelentő szóból (pl.: Nagy, Fehér, Sánta)
A hivatalos vezetéknév[szerkesztés]
A kételemű személynév viselése a 17. század elejére vált általánossá Magyarországon, de ez nem akadályozta meg azt, hogy a nevek viselői adott esetben azt megváltoztassák, például jobbágyok szökésük esetén, vagy ha túl sok volt az adott településen az azonos vezetéknevű ember, vagy a nemesek új birtok szerzése után.[2] Magyarországon a vezetékneveket II. József tette kötelezővé 1787-ben, ezzel alakult át a szokásból hivatalosan azonosító adattá. 1814-től I. Ferenc a fejlődő közigazgatás szükségleteire tekintettel kancelláriai, majd később belügyminiszteri engedélyhez kötötte a családnevek megváltoztatását.[3]
A második világháború körül igen sok német vezetéknevet magyarosítottak, főként a zsidó származású (vagy hangzású) családneveket, hogy elkerüljék a hátrányos megkülönböztetést, deportálást vagy a meghurcoltatást.
Vezetéknév házasság után[szerkesztés]
Napjainkban már nem annyira kötött a vezetéknevek házasság utáni alakulása, mint évszázadokkal – vagy akár csak fél századdal – ezelőtt.
A huszadik században Magyarországon a leggyakoribb forma az volt, hogy a házasság után a férj megtartotta a nevét, a feleség pedig az ő nevét vette fel a „-né” utótaggal (Szedlacsek Edömérné, ami egyébként megfelel például az angolszász „Mrs. John Smith” [John Smithné] formának). Az 1974-es családjogi törvény szerint már lehetőség volt arra, hogy a feleség megtartsa saját nevét, a Szedlacsekné Zutyula Amarilla, vagy a Szedlacsek Edömérné Zutyula Amarilla minta mellett.
A mai szabályozás 2004-től majdnem teljes szabadságot ad a férj és feleség családneveinek kombinációjával. Például ha Szedlacsek Edömér és Zutyula Amarilla összeházasodik:
- a férj neve lehet: Szedlacsek Edömér, Zutyula Edömér, Szedlacsek-Zutyula Edömér, Zutyula-Szedlacsek Edömér
- míg a feleség neve: Zutyula Amarilla, Szedlacsek Edömérné, Szedlacsekné Zutyula Amarilla, Szedlacsek Edömérné Zutyula Amarilla, Szedlacsek-Zutyula Amarilla, Zutyula-Szedlacsek Amarilla vagy Szedlacsek Amarilla lehet.
(A névválasztásokat tovább bonyolítja a doktori cím, illetve hogy azt a férj, illetve a feleség – avagy mindketten – szerezték meg. A dr. Szedlacsek Edömérné azt jelenti, hogy a férj a doktor, a Szedlacsek Edömérné dr. pedig azt, hogy az asszony.)
Névazonosság[szerkesztés]
Családon belüli teljes névazonosság esetén, ha szükséges, az idősebb családtag neve előtt id. rövidítést használnak. Mindig kis kezdőbetűvel írják, kivételt képez a mondat kezdet. Amennyiben az idősebb családtag életében nem használta ezt a megjelölést, később – elsősorban tevékenységi kör azonossága esetén (pl.: művész dinasztiák, lásd Hans Holbein, Lucas Cranach, Brueghel, Strauss) – a könnyebb megkülönböztetés érdekében akkor is alkalmazzák. A fiatalabb családtag neve előtt mindig ifj. rövidítés szerepel, ennek jelentése ifjabb és nem ifjú, mint ahogy időnként az idősb, vagy idősebb jelentésű id. rövidítést is helytelenül idősnek mondják. Természetesen ez a jelölés a név viselőjének halála után is megmarad. Minden esetben kis kezdőbetűvel írják, kivétel a mondatkezdet.
Leggyakoribb vezetéknevek[szerkesztés]
- A világon a kínai Vang (93 millió), Li (92 millió) és Csang (88 millió) nevekből van a legtöbb.[4]
- Magyarországon: Nagy (237 ezer), Kovács, Tóth, Szabó, Horváth (mind 200 ezer körüli).[5][6]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Karády-Kozma 15. o.
- ↑ Karády-Kozma 18. o.
- ↑ Karády-Kozma 24. o.
- ↑ A Vang a leggyakoribb vezetéknév a világon – Velvet.hu, 2007. április 25.
- ↑ Leggyakoribb családnevek – keresztnevek.blogspot.com
- ↑ A száz leggyakoribb vezetéknév Magyarországon (2012) – Közigazgatási és Elektronikus Közszolgálatások Központi Hivatala
Források[szerkesztés]
- Hajdú Mihály: Családnevek enciklopédiája (Tinta Könyvkiadó, 2010) ISBN 9789639902305
- ↑ Karády-Kozma: Karády Viktor – Kozma István: Név és nemzet: Családnév-változtatás, névpolitika és nemzetiségi erőviszonyok Magyarországon a feudalizmustól a kommunizmusig. Budapest: Osiris. 2002. ISBN 963 389 236 8
További információk[szerkesztés]
- A család- és a keresztnév sorrendje a különböző nyelvekben
- Kossuth Rádió/Mesélő krónikák: Középkori nevek világa[halott link]
- Név.lap.hu – Linkgyűjtemény
- A magyarországi családnevek kialakulásának rövid története
- Leggyakoribb vezetéknevek az USA-ban Archiválva 2012. április 7-i dátummal a Wayback Machine-ben – A National Geographic térképe
- A leggyakoribb vezetéknevek országonként térképen (2019) – Index, 2019. december 1.
- ↑ Hajdú: Hajdú Mihály: Általános és magyar névtan. Budapest: Osiris. 2003. = osiris tankönyvek, ISBN 963 389 418 2
|
