Citrombillegető

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Infobox info icon.svg
Citrombillegető
Citrine Wagtail (Motacilla citreola)- Breeding Male of calcarata race at Bharatpur I IMG 5752.jpg
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Magyarországon védett
Eszmei érték: 10 000 Ft
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Madarak (Aves)
Rend: Verébalakúak (Passeriformes)
Család: Billegetőfélék (Motacillidae)
Nem: Motacilla
Faj: M. citreola
Tudományos név
Motacilla citreola
Pallas, 1776
Elterjedés
A hegyi citrombillegető elterjedési területe   költőhely (nyáron)   egész éves   telelőhely
A hegyi citrombillegető elterjedési területe
  költőhely (nyáron)
  egész éves
  telelőhely
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Citrombillegető témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Citrombillegető témájú médiaállományokat és Citrombillegető témájú kategóriát.

Az egyetlen Magyarországon gyűrűzött citrombillegető

A citrombillegető (Motacilla citreola) a madarak osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjébe és a billegetőfélék (Motacillidae) családjába tartozó faj.

Alfajai[szerkesztés]

  • Motacilla citreola citreola
  • Motacilla citreola calcarata
  • Motacilla citreola werae

Megjelenése[szerkesztés]

Testhossza 17 centiméter, szárnyfesztávolsága 24–27 centiméter, testtömege 18–25 gramm. Feje és egész alsó teste élénk citromsárga, nyakának hátsó része és hasának eleje fekete. Szeme sötétbarna, csőre fekete, lába barnásfekete.

A tojó
és az 1 éves fiatal

Elterjedése és állományviszonyai[szerkesztés]

A Palearktiszban elterjedt madárfaj, a mongol-tibeti faunaelemek közé tartozik. Fészkelőterületének fő része Kelet-Európa északi és középső részeitől Közép-Ázsián át Kínáig és a Himalájáig húzódik. Az elterjedési terület a Kelet-európai-síkság északi részén a Kola-félszigetig, a Kelet-európai-síkság középső részein Finnország déli részéig és a Baltikumig nyúlik. Az 1970-es évek óta erőteljesen nyugati irányba terjeszkedő faj, Ukrajnában 1976-ban költött először, de terjeszkedése során elérte Fehéroroszországot, 1987-ben Litvániát, 1991-ben Észtországot, 1993-ban Lettországot, a későbbiekben pedig megjelent fészkelőként Lengyelország északi részén, sőt újabban már Németországban és Finnországban is költ. Terjeszkedését az utóbbi évtizedek klímájának melegedésével hozzák összefüggésbe. Teljes európai állományát a törökországiakkal együtt 210 000 és 520 000 pár közöttire becsülik. A faj által újonnan meghódított területek fészkelő állománya: Ukrajnában – ahol csak 1976 óta fészkel – az állomány 8300 és 13 800 pár közötti, Fehéroroszországban 1000–2500 pár, Litvániában 50–100 pár, Lettországban 5–20 pár, Észtországban 1–10 pár, Lengyelországban 25–50 pár, Finnországban 5–30 pár, Németországban 1 pár költ.

Vonulása[szerkesztés]

A nagyarányú nyugati irányú terjeszkedéssel összefüggésben az 1980-as évek eleje óta Európa országaiban a faj egyre gyakoribb kóborlóként. Telelőterületei a Kaszpi-tengertől délre, a Perzsa-öböl környékén, a Hindusztáni- és az Indokínai-félsziget északi részein vannak. A terjeszkedéssel összefüggésben valószínűleg a telelőterület is nyugati irányba tolódott, a Közel-Keleten is egyre gyakrabban fordul elő télen, és a Fekete-tenger nyugati partvidékén is rendszeres tavaszi átvonulóvá vált.

Magyarországi előfordulása[szerkesztés]

Magyarországi előfordulásai a nyugati irányú terjeszkedéssel függnek össze. Nálunk először 1989. május 6-án észleltek egy hím példányt a fertőrákosi üdülőtelepen, a Fertő partján. Második előfordulása szintén a Fertő mellett volt: 1992-ben ismét csak május 6-án egy hím példányt fogtak és gyűrűztek a leeresztett Hansági-főcsatornában Mekszikópusztán. 1992 óta szinte minden év tavaszán észlelték, az egy gyűrűzéstől (3%) eltekintve minden esetben (97%) megfigyelték a madarakat, sokszor fénykép is készült róluk. Magyarországon 2006-ig harmincnyolc esetben összesen negyven példány került elő, ami azt jelenti, hogy az esetek nagy részében (95%) magányos madarakat észleltek, mindössze két alkalommal fordult elő ugyanazon a területen egyszerre két egyed. Általában a feltűnőbb, élénk színű hím madarakat könnyebben észre lehet venni, ezért többször figyeltek meg hímet, mint tojót. A megfigyelések területi eloszlását tekintve a negyven példány 50%-a a Tiszántúlon került elő, az adatok nagyrészt a Hortobágyról és környékről, valamint a Bihari-síkról származnak. 25% származik a Duna–Tisza közéről, főleg a dél-alföldi halastavak és a Kiskunság területéről. 18%-ban került elő a Dunántúlon. További dunántúli adatai a hahóti tőzegbányatavakról és a Sumonyi-halastóról valók. Észak-Magyarországról mindössze a megfigyelések 7%-a származik. Ezek szerint a fajt rendszeres, de kis számú tavaszi átvonulónak kell tartanunk Magyarországon. Terjeszkedése miatt a telelőterület is kiterjedt nyugati irányban, s ennek következtében az ország keleti része valószínűleg már beleesik a tavasszal északi, északnyugati irányba vonuló madarak vonulási útjába, legalábbis annak a nyugati szélébe.

Életmódja[szerkesztés]

Ízeltlábúakkal táplálkozik. Hosszútávú vonuló.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]