Carl Wilhelm Scheele

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Carl Wilhelm Scheele
Carl Wilhelm Scheele from Familj-Journalen1874.png
Született 1742. december 9.[1][2]
Stralsund[3]
Elhunyt 1786. május 21. (43 évesen)[2][4][5]
Köping
Állampolgársága
Foglalkozása
Halál oka substance intoxication
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Carl Wilhelm Scheele témájú médiaállományokat.
Carl Wilhelm Scheele szobra Stockholmban

Carl (Karl) Wilhelm Scheele (Stralsund, 1742. december 9.Köping, 1786. május 21.) német származású, svéd kémikus, az oxigén felfedezője. Elsőnek állította elő az általa tűzlevegőnek nevezett oxigént 1772-ben. A felfedezéséről írt „Chemische Abhandlung von der Luft und dem Feuer” című 1775-ben írt könyve azonban csak 1777-ben jelent meg, s emiatt az elsőséget Joseph Priestley 1774-ben kiadott művével szemben elveszítette. Gyógyszerésznek tanult, majd svéd gyárakban dolgozott. Saját gyógyszertárát 1776-ban Köpingben nyitotta meg, s emellett a legegyszerűbb segédeszközökkel a laboratóriumában több állati és növényi eredetű savat fedezett fel és állított elő. 1770-től a kémia számos területével foglalkozva együttműködött T. O. Bergman professzorral.

Életrajza[szerkesztés]

Apja Joachim Christian Scheele, sörfőző és gabonakereskedő, Stralsund egyik tekintélyes polgára volt. Anyja leánykori neve Margaretha Eleonora Warnkros. Carl Wilhelm a házaspár tizenegy gyermeke közül a hetedikként látta meg a napvilágot. Apja üzlete ez idő tájt nem jól ment és 1745-ben ezért kénytelen volt csődöt jelenteni. Házukat el is árverezték. Ezután a család a rokonoknál lakott, majd többször változtatott lakhelyet Stralsundban. Apja tőzsdei alkuszként dolgozott és csekély anyagi lehetőségei ellenére egy magániskolába küldte Carl Wilhelmet 1748-ban, akinek ifjúkoráról nem sokat tudunk.

Carl Wilhelm Scheele születésekor Stralsund Pomeránia azon részéhez tartozott, ami a harmincéves háború óta svéd uralom alatt volt. 1757-ben Scheele Göteborgba ment, ahol az „Unikornishoz” címzett patikában kezdte tanulóéveit. A gyógyszertár tulajdonosa, a Mecklenburgból származó Martin Andreas Bauch felismerte a tanítványa tudásvágyát és bevonta a laboratóriumi munkába. Scheele az összes szakkönyvet áttanulmányozta, amihez hozzájutott. 1765-ben, amikor megkapta a segédlevelét, Malmöbe került, „A foltos sashoz” címzett patikába, melynek a tulajdonosa, Kjellström szintén igényelte és támogatta az ifjú Scheele kutató munkáját. Itt születtek első írásai a kísérletek során nyert ismereteiről, melyet a kor akadémiai nagyságai nem vettek komolyan és elutasítottak. Itt, Malmöben találkozott a Lund Egyetem professzorával, Anders Jahan Retzius-sal, aki támogatója és barátja lett. Retzius arra ösztönözte Scheelet, hogy szisztematikus munkát végezzen és megállapításait pontosan dokumentálja. Mindketten laboratóriumi kutatásokat folytattak.

Scheele 1768-ban áttelepült Stockholmba, ahol „A hollóhoz” címzett patikában kapott munkát. Itt azonban alig volt alkalma kutatásait továbbvinni. Retzius követte a barátját a svéd fővárosba, s szabadidejükben végezték a kísérletezést. A korlátozott lehetőségek miatt Scheele 1770-ben Uppsalába költözött.

Itt egy pomerániai honfitársánál, Christian Ludwig Lokk patikusnál találta a kutatáshoz a legjobb feltételeket, „Az Uppland címeréhez” címzett patikában. Annyi szabadidőt kapott a laboratóriumi munkához, amennyire csak szüksége volt. Uppsalában Scheele megpróbált kapcsolatba lépni az egyetem tudósaival. Egy véletlen folytán ismerkedett meg Tobern Olof Bergmannal, aki Lokk patikájából vásárolta a kemikáliákat. Egy salétrom szállítmány szokatlanul reagált, melynek okát az egyetemen nem tudták megfejteni, ellenben Schele ismerte a megoldást, s ez a két különböző szakember együttműködéséhez vezetett. Ezáltal Scheele munkájának elismertsége más tudósok által is biztosított lett, s első tanulmányai az Uppsalai Királyi Akadémia füzeteiben jelentek meg. 1774-ben a Tudományos Akadémia tagságára javasolták, s felvételére a következő évben került sor. Ez egy kívülállónak, mint amilyen Scheele volt, igen nagy megtiszteltetésnek számított.

1772-73-ban végzett kísérletei vezettek az oxigén és a nitrogén felfedezéséhez, de az eredményt csak 1777-ben publikálta egyetlen könyvében, a „Chemische Abhandlung von der Luft und dem Feuer”-ben (Értekezés a levegőről és a tűzről). A felfedezés dicsőségét azonban Joseph Priestley aratta le, aki Scheele-től függetlenül jutott ugyanarra az eredményre 1774-ben, de azt már ugyanekkor nyilvánosságra is hozta.

Scheelet azonban Uppsalában laboránsként alkalmazták és csupán mellesleg tudott kutató munkát végezni. De 1775-ben jött el számára az alkalom, hogy a vezető gyógyszerész első segédjeként dolgozzon a Mälersee melletti Köping nevű városkában. S amikor ugyanebben az évben, áprilisban Pohl, a tulajdonos meghalt, Scheele átvette a patikát. Egy másik segéd azonban az átvétel jogosságát vitatta. Scheele azonban rövid idő alatt jó hírnevet szerzett magának Köpingben, s több híres tudós támogatásával , a vitapartnerrel kötött szerződés visszamenőleg megsemmisítésre került. Ugyanakkor Scheele átvállalta a patika adósságait, valamint az özvegy és annak fia eltartását is. 1777-ben Stockholmba utazott. Ekkor mutatkozott be a Királyi Tudományos Akadémián a király jelenlétében és egy egyéves ösztöndíjat kapott. Kísérleteit elsősorban a patika udvarában lévő kerti sufniban végezte és csak 1782-ben tudott szert tenni egy új gyógyszertárra, melyben lakóház és labor is volt, és egy központi helyen feküdt.

Scheele fedezte fel a gázok faszén általi adszorpcióját. Ezen túlmenően zárt edényben forralt ecetet, és ezáltal egy konzerválási eljárást talált, ami hasonlított a pasztörizáláshoz. Ő végzett először kísérletet ezüst-kloriddal és felfedezte annak fényérzékenységét. Kitalálta, hogy az ammóniától megfeketedett ezüst-klorid nem oldódik és anélkül, hogy ennek tudatában lett volna, talált egy fixáló eszközt, ami a képeknek állandóságot nyújt. 1785 őszén megbetegedett. Az elhunyt, korábbi tulajdonos özvegye, Sara Margarethe Pohl, lánykori nevén Sonneman, viselte gondját és vezette a háztartását. Amikor Scheele közeledni érezte a halálát, 1786. május 19-én feleségül vette az asszonyt és végrendeletében általános örökösének tette. Két nappal később, életének 44. esztendejében meghalt.

Stralsundban, a Fährstrasse 23. szám alatt található szülői házának falán egy emléktábla őrzi az ismert kémikus és gyógyszerész emlékét. A CaWO₄ wolfrámérc-ásvány, neve után kapta a scheelit elnevezést, tovább a Holdon is róla neveztek el egy krátert. A Svéd Gyógyszerészeti Társaság 1961 óta adományozza az arra érdemesnek ítélteknek a Scheele-díjat.

Kémiai felfedezései[szerkesztés]

A kémia számos területével foglalkozott, így felfedezései is széles spektrumot fognak át. A savak közül a nevéhez fűződik a borkősav (1769), az acetaldehid (1774), a benzoesav (1775), a húgysav (Bergmannal közösen) és az oxálsav (1776), a tejsav és a nyálkasav (1780), a citromsav (1784), az almasav (1785) és a galluszsav (1786) elsőként való kimutatása. Több új gyártási eljárás kitalálásával állított elő vegyületeket. Így hidrogén fluoridot és foszforsavat (1771), klórt és bárium-oxidot (1774), oxigént (1775), hidrogén-arzenidet és arzénsavat (1775), Scheele-zöldet (1776), hidrogén-szulfidot (1777), molibdén-trioxidot (1778), hidrogén-ciadnidot vagy más néven kéksavat (1782). Neki sikerült az észterek elszappanosításával glicerinhez jutnia (1783). Rájött arra, hogy a barnakő mangánt (1774), a tungstenit volfrámot (1781) tartalmaz. Az alkoholos erjedés során képződő kozmaolajat (1785) szintén ő ismerte fel.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Encyclopædia Universalis. (Hozzáférés: 2016. december 2.)
  2. ^ a b Carl Wilhelm Scheele
  3. Nagy szovjet enciklopédia (1969–1978), Шееле Карл Вильгельм, 2015. szeptember 28.
  4. Encyclopædia Britannica Online. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. SNAC. (Hozzáférés: 2017. október 9.)

Források[szerkesztés]